Az erdélyi románok 1918-ban a korrupcióhoz, vagy a hazugságokhoz csatlakoztak? (Részlet az 1918. december 1-jei gyulafehérvári kiáltványból) „Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: – Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. – Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással és igazságszolgáltatással saját kebeléből választott egyének által.”
1918. december 1-jén a Károlyi kormány segítségével megtartották a történelmi Magyarország román polgárainak a nemzetgyűlését Gyulafehérváron. A fenti gyulafehérvári határozatot vagy kiáltványt olyan erdélyi románok hozták létre, akik bár alaposan be lettek csapva bukaresti politikusok által, de Erdély Romániához csatolása érdekében minden jogos előnyt megígértek a szász és magyar-székely közösségnek, hogy eszükbe ne jusson ragaszkodni a Szent Korona Országához. Sem történelmi, sem etnikai arányok nem igazolták Erdély és a Partium, sőt a magyar Alföld széleinek jogszerű elszakítását, sőt az erdélyi románok egyoldalú döntése sem bír olyan jogi érvénnyel, amit figyelembe kellett volna venni. Jó, ha nem feledjük! – Mit ígértek a románok 1918-ban? Tovább olvasása