A Jobbik az immár összevont megyei és városi kórház fejlesztése érdekében módosította volna a 2018-as költségvetést, a párt javaslatait azonban a Fidesz leszavazta, noha mindössze Mészáros Lőrinc három napi keresetéről lett volna szó.
Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője Sneider Tamással, az Országgyűlés alelnökével egyeztetve arra tett javaslatot, hogy a Borsod megyei és a miskolci városi kórház által korábban kért, de a kormány által elutasított 770 milliós fejlesztési igényt az állam a 2018-as költségvetésből finanszírozza, számolt be a Jobbik politikusa pénteki sajtótájékoztatóján. A Fidesz leszavazta a miskolci kórházfejlesztést→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
2017. június 4-én Budapesten a Kossuth téren a II. Trianon menet résztvevői közfelkiáltással elfogadták és petíciónak nyilvánították a dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd , a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www,njsz.hu) ügyvezetője által írt és Nyers Csaba által jegyzett, dr. Trócsányi László igazságügyi miniszterhez címzett levelet, amely trianoni és párizsi békediktátumok érvényteleníttetését eredményező eljárások megindítását, a határok újrarendezésének felvetését, az önrendelkezés kikényszerítését és jóvátétel kiharcolását célozza, ennek érdekében pedig egy szakértői testület 30 napon belüli felállítását szorgalmazza.
Disznózabálónak és szívtelennek csúfolták a magyarokat Svédországban – ilyen a jóléti nyugati demokrácia belülről. Egy magyar család története, akik az adósrabszolgaság elől menekültek Svédországba, majd a migránsok miatt költöztek vissza. Itthon azonban a családi otthon helyett egy romhalmaz várta őket, a cigányok elhordták a házukat. Disznózabálónak hívják a magyarokat Svédországban→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!