Olvasónktól: Tetszik nekem a Hazánkba látogató Tucker Carlson úr!

Mielőtt az agyatlan balliberósok, meg a fizetett szerencsétlen trollok elkezdik az ajvékolásukat, közlöm velük, NEM Dr. Orbán Viktor miniszterelnök úr hívta meg, hanem, a SAJÁT KÖLTSÉGÉN azért utazott ide, mert felkeltette az érdeklődését Magyarország, és annak vezető kormánya, aki a NÉPE érdekében, szembe mer szállni, a magukat Istennek képzelő, nyomorult senkiháziakkal, a vízfejű gittegylet unióval, meg a világon “serénykedő” magukat világhatalmi erőnek képzelő, okkult körökkel!

Tovább a cikkhez>>>

A kommunista diktatúrák emberek tízmillióit gyilkolták le

Legutóbbi közösségi bejegyzésében Szíjjártó Péter külügyminiszter emelte fel szavát a kommunizmus bűneinek reletivizálását képviselők ellen. Az Egyesült Államok Kongresszusa 27 évvel ezelőtt hívta életre a Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítványt, melynek most nagyon fontos célja, egy múzeum és kutatóközpont létesítése Washington szívében. Ezt mind a magyar, mind a lengyel kormány anyagilag is támogatja.

Történik mindez akkor, amikor az EU Magyarországot és Lengyelországot demokráciából oktatja ki, illetve bírálja holmi megfoghatalan, nem definicionált jogállamisági hiányok miatt.

Teljes cikk olvasása>>>

Bene Gábor: Kormánykritikus vagyok?

Igen, kormánykritikus vagyok, de mindig csak azt kritizálom, amit nem látok jónak a Nemzetünk számára. Ám elismerem azt az eredményt, amit nekik köszönhetünk! A világ ugyanis nem fekete és fehér, hanem sok-sok árnyalat van a kettő között.

Nem hiszek ugyanis a nemzetet megosztó pártokráciában, s nem hiszek abban, hogy szükség lenne a gyűlölködő, alaptalanul vádaskodó ellenzékiségre, de igenis hiszek abban, hogy a tisztességes kritika szükséges!  Sőt egyre nagyobb szükség lenne arra, hogy minden párt vezetése magáévá tegye Bibó István gondolatát: ”A hatalom demoralizál, tehát ellenőrzésre szorul!”

Majd én megmondom, hogy mi a demokrácia és mi nem az!

– avagy A nap, amikor a (parlamenti) demokrácia végleg a süllyesztőbe került. (Hál’ istennek!) Csak még nem vesszük észre, de ami még ennél is rosszabb, nem vagyunk hajlandók észrevenni, és kimondani!

„Így száll hát sírba a szabadság. Tapsvihar közepette.”         (Amidala királynő – a Sithek bosszúja című filmből)

Elég, ha ránézünk Európa térképére, rögtön látjuk, hogy valami alapjában véve nincs rendben. De nagyon nincs rendben! Nézzük meg, hol helyezkedik el a térképen Strassbourg, hol Brüsszel, és hol vagyunk mi! Adva van tehát a Nagyságos és Fényességes Európai Porta, melyet mi rendszeresen csak a cselédlépcsőn át tudunk megközelíteni, és ha belül is vagyunk, ellentmondást nem tűrő hangon közlik velünk, hogy hol a helyünk: a mosókonyhában. Természetesen ez is Trianon következménye, lennénk csak húszon, harminc, vagy még több milliónyian, sokkal nagyobb területtel, mindjárt másként beszélnének velünk. Szóval az Európai Unió ezen két fő vezénylő rezidenciája – Strassbourg és Brüsszel – a kontinens széle felé helyezkedik el, mi pedig pont a kellős közepén. No, mármost egy rendszert, legyen az akármilyen rendszer is, sohasem a széléről irányítanak, hanem mindig a stabilitást, a nyugodtságot, állandóságot biztosító tengelyéből, közepéből. Ez csak amolyan szimbolikus, mondjuk úgy: képes beszéd. De – ahogy mifelénk mondani szokás – minimum megérne egy misét. Igaz, ilyen badarságot mondani egy olyan rendszerben, amely saját maga tagadta meg keresztény gyökereit, amikor látványosan kitagadta, ó pardon, kihagyta, elhagyta alapdokumentumából még az erre való utalást is – a szó legszorosabb és mindenféle értelmében véve –, egyáltalán nem kifizetődő.