Romek Károly : 2. levél a Helytartó Orbánnak – (megjegyzéssel)

orban_rakosiHelytartó úr!

Egy régi ígéreted kérem számon, ami mára, az ígéretmegtétele után 6 évvel, mindenképpen aktuálissá vált. Hogy miről van szó, arról itt olvashatsz:

http://www.magyarvagyok.com/66817/303/FOLDLAKO/10260/Az-oszodi-beszedrol.html

Mikorra a végére értél, egészem biztosan tudsz majd válaszolni az alábbi kérdésekre:

1_A hatodik évi kormányzóságod alatt meddig jutottál a Széll Kálmán-tervben megnevezett személyek, úgy mint Gyurcsány Ferenc, Kóka János, Veres János, Bajnai Gordon számonkérésével?

2_Hova tűnt az az irdatlan pénz, amiről a tervben szót ejtettél – konkrét számok megnevezése nélkül – mivel az általam feltételezett legalább 10 ezer milliárdnyi törlesztésre fordított forint nem fér bele sem a megnevezett személyek matracába, mint ahogyan Dáriusz kincsesládájába sem? Így tehát kettő lehetséges: vagy elköltöttétek, az általad is felhatalmazás nélkülinek nevezett, felvett összegeket (és így visszafizetnünk sem kellett volna) magatokra, vagy fel sem vettétek. Csak ti, a zsidó felső tízezer, elhitettétek a néppel Gyurcsány elkúrását az öszödibeszéd kitalálásával, ahogy gondolom, hogy előre megmagyaráztátok a beszéd köztudatba vitelével, hogy miért fogjátok újabb erőforrásaitól megszabadítani az országot?

3_Milyen valutában vettétek fel a hiteleket és milyen valutában fizettük vissza? Mert ha a két átutalás azonos valutában történt, akkor csak megfordítottátok a pénzt, de már kamatokkal megterhelve. Ha idegen valutában ,,kaptuk” a kölcsönt, de forintban adtuk vissza akár csak egy részét, a hitelezők miért fogadták el a forintot és mit tudtak csinálni a vagonnyi forinttal? Ha forintban vették fel a kölcsönt (ilyen nincs is), akkor azt felesleges volt felvenni, mert azt az MNB is kinyomtathatta volna.

4_Milyen vastag bőr van a pofádon, hogy az adósság elleni harc jegyében nem az adósság törlesztését tagadtad meg, hanem körül néztél a magyar gazdaság padlásán, hogy mit söpörhetsz még le onnan a ,,hitelezőknek”! Ennek érdekében még az intézményesített rabszolgaság bevezetésétől sem riadtál vissza, az araboknak ajánlott ,,meglepően olcsó” magyar munkaerő és a ,,rugalmas” munkatörvénykönyv, valamint a közmunkásokká alakított normál munkaerő bérminimum alatti fizetésével.

Végül, hogy udvari újságíród, Bayer Zsolt szóhasználatával éljek, ha azt gondolod, hogy a demokrácia a felhatalmazás nélküli kormányzásokból, a törvénytelenül felvett hitelek feltétel nélküli visszafizetéséből, illetve egy diktátor mindent a választói torkán lenyomó egyszemélyes döntéseiből áll, akkor neked elment az eszed.

Romek Károly

Szbn. 2016.04.01.

Megjegyzés:

(Nem része az eredeti levélnek)

Nem mániám, de szinte a sors kivárja, amíg megírom a bejegyzésem, aztán jön a hír, amit szóvá kellett volna tennem benne, ha akkor már létezik. Orbánhoz írt második levelemet követően találkoztam ezzel a hírrel:

http://hvg.hu/gazdasag/20160330_dollar_forint_magyar_bor

Kell-e ehhez kommentár? Csak annyi, hogy a rabszolga munkaerőnek köszönhetően Magyarország legolcsóbb országok egyike lett. Köszönhetően a kelleténél több túlélőnek, akikből ma is jut bőven az országot irányítók közé. A közmunkának ez a hírnév lett a vége. Ne a nép tegye ki az ablakba – bár az önkritika nem ártana – hanem Orbán és bandája. Jó munkát végeztetek. Azonban aki ezt az olcsó bort megveszi, ajánlanám figyelmébe azt a régi közmondást, hogy olcsó húsnak híg a leve. Ha valami problémájuk támad idővel a rabszolgamunka termékeivel, aki azt gondolja, hogy egy  dollárért tokaji minőségű terméket kap, az inkább fogjon egy cilinderkalapot, és onnan próbáljon igényének és pénztárcájának megfelelő termékhez jutni. Ezúton üzenem ezt annak a két millió idióta fideszszavazónak is, aki nem tud Orbán kisugárzó imázsán túllépni, illetve meglátni benne a kisuvickolt képű nemzetárulót.

Romek Károly 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Advertisements

17 gondolat “Romek Károly : 2. levél a Helytartó Orbánnak – (megjegyzéssel)” bejegyzéshez

  1. Romek Úr! Kit tetszik ajánlani azOrbán helyett?Mert így könnyű ám a partvonalról beordibálni,hogy nem jól csinálod,hülye vagy.Mondjon egy alternatívát,és akkor komolyan veszem az irományt!

    Kedvelés

    1. Kb 500 ezer magyar ember között lehetne válogatni, aki jobban csinálná. A rendszer viszont úgy van kitalálva, hogy csak korrupt emberek kerülhetnek be a politikai közéletbe, akik madzagon rángathatóak.

      Kedvelés

    2. Dolfi úr! Ha Romek úr feldob önnek egy nevet, akkor vakon rá fog szavazni? Abban az esetben észre fogja venni azt a magyar valóságot, melyben sok millió honfitársa sínylődik, pl. közmunkásként, hajléktalanként, gyerekesekként, stb.?

      Kedvelés

      1. Ki tehet arról,hogy van Magyarországon 800 E cigány,és van 1,5 millió elcigányosodott magyar,aki semmihez nem ért,a munkája semmit nem ér,vagyis FELESLEGES!Közmunkások,mert nem kell senkinek sem a munkájuk.Ezen a kormány nem tud változtatni,most számonkérni a kormányon,hogy ezek az emberek az iskola mellé jártak,és buták mint a
        tök,helytelen,ócska demagóg duma.

        Kedvelik 1 személy

  2. Kérem szépen én nem kérek ilyen küldeményeket . Nehéz döntés e,ddig is voltak elképedéseim..Maradjunk abban, hogy a Nemzeti Hírháló jöhet, de a NemzetiFigyelőtől nem kérek a továbbiakban semmit.Polgári Magyarországon akarok élni keresztény szellemben nevelni unokáimat.Tőlem távol áll ez a hang amit itt olvasok mostanában az önök honlapján. Bármi történik határon túl, érdekel,bármi történik itthon érdekel, de középről szemlélve és lábamat letéve amikor a szavazó fülkében döntök a Jövőt illetően. susanna.bata2@gmail.com susanna.bata@gmail.com Harasztiné Bata Zsuzsanna nyugállományban élő óvónő

    2016. április 7. 10:42 “Nemzeti InternetFigyelő (NIF)” írta, :

    > transyadmin posted: ” Helytartó úr! Egy régi ígéreted kérem számon, ami > mára, az ígéretmegtétele után 6 évvel, mindenképpen aktuálissá vált. Hogy > miről van szó, arról itt olvashatsz: > http://www.magyarvagyok.com/66817/303/FOLDLAKO/10260/Az-oszodi-beszedrol.html > Mikorra a v” >

    Kedvelés

    1. Kedves Harasztiné Bata Zsuzsanna! Az Ön helyében nem a NIF-et mondanám le, hanem elgondolkodnék, utánanéznék azoknak a tényeknek, melyek alapjait képezik az Önnek nem tetsző írásoknak. Persze, ha Ön is az elvakult fidesz szavazók táborához tartozik, nem akarja látni a reális magyar helyzetet, akkor valóban jobb, ha lemondja a Figyelőt. A saját nyugalmát őrizze meg még olyan áron is, hogy keserű meglepetés fogja érni, amikor a hályog leesik a szeméről. Addig is nyugalomtól duzzadó boldog életet kívánok önnek!

      Kedvelés

    2. Kedves ny. Óvónéni, Haraszti Zsuzsa!
      Megpróbálok Romek Károly helyett válaszolni, külön cikkben! Kérem keresse cikkünket!!!
      üdv
      Transyadmin

      Kedvelés

  3. Dolfikám, úgy néz ki, hogy Te, a szocionista “médiamákonyon” nevelkedtél! Időközben ugyanis, -ha nem vetted volna észre-, (?) van/létezik, egy feltörekvő, és egyre jobban erősödő, u.n:
    JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM/PÁRT is!
    De, ezt Romek Úrnak is, illett volna azért megemlíteni! Nem, de???
    Az 56-os veterán és Koppánayivadék, Dr.E.Sz.L. Bécsből.

    Kedvelés

    1. A jobbik egy sunyi,bújkáló-rejtőzködő zsidókból álló párt,mindenféle szakértelem nélkül,olyan mint egy látványpékség

      Kedvelés

  4. Kedves Dolfi!
    Ha ezt komolyan gondolta amit írt, akkor Önnél nem kicsik a problémák.

    Kedvelés

  5. Nem csak dolfinak !
    Ha a fideSS szavazótáborát nézem a többségük az alábbiak szerint voksol rájuk. Ma még tele van a hűtőm, van kaja,sör, estére megnézem a “barátokközt,vagy valamelyik másik agyament sorozatot,aztán nyugodtan ledőlök, a kedvesem mellé, mert ma is megtettem amit a Haza megkövetelt. Kit érdekel,hogy ki evett,vagy ki fázik odakint. Az az ő problémája,oldja meg ő,vagy a vöröskereszt. Én holnap is megyek dolgozni,mert van jó állásom,no nem a munkám miatt,hanem mert kellőképpen aljasan tudok érvelni vezérünk(?) mellett. Az sem baj,ha a szomszéd irodából kirugják a “haveromat,mert súgtam róla,hogy nem fideSS szimpatizáns,és szidja a rendszert. Semmi nem számít,csak én maradjak fenn a színen. Kit érdekel ha reggel a borotválkozó tükröm szégyenli el magát helyettem. A lényeg,hogy tudok vásárolni, nyáron üdülni menni, lecserélni az öreg verdát, mert senki nem foglakozik vele,hogy pofátlanul “számlázok. Ja ,valamit valamiért. Elvek, erkölcs? Miről prédikáltok? Itt a lét a tét! Haza ? Milyen haza,haza csak egy van,ahova haza megyek,és ott jól akarom érezni magam. Rendszerek jönnek,mennek,de én maradok. Olyan, amilyen. Korrupt, aljas,köpönyegforgató,aki mindig a nyerőben hisz(?).

    Kedvelés

  6. Dolfi!
    Romek Úr!
    Na nem bánom,ha senki nem vállalja a min.elnökséget,elvállalom én.
    Csak nehogy megbánjátok !
    Nem lesznek haverok,buli fanta,se foci, se vajna filmek.
    A saulfia sem lesz se sorozatban,se kötelező olvasmányban.
    Se besúgás, se párt munka,se szimpatizáns.
    Munka ?
    Munka az az lesz !
    És tanulás is, hogy ne lehessen még egyszer olyan eset, hogy egymillió hülye a fideSSre szavazzon!

    Kedvelés

    1. Ezt a hozzászólást öröm olvasni!
      Ha, indul T.F. a választásokon, én rá fogok szavazni!
      Vállalok mindent, amit ígért!
      SÖT, AZ ÖNFENNTARTÓ BÖRTÖNÖKBEN LENNÉK PORKOLÁB, AHOL AZ ORBÁNVIKTOROK, VAJNAENDIK, S HAVERJAIK, MEG A KLÁNJUK MEGTANULNAK MAJD DOLGOZNI!

      Kedvelés

    2. T. Tóth úr! Ha megígéri, hogy nem csak kampányduma, amit írt, az én szavazatomra is bizton számíthat!

      Kedvelés

  7. Mennyi agresszív köcsög jobbikos írogat ide hülyeségeket,nő létére kocsmai stílusban némelyik,mentse meg az Isten az országot attól,hogy az ilyenek a hatalom közelébe kerüljenek.Vérszomjas,akasztani akaró csürhe eljátsza a hazaffyt,közben a barmicvó ott figyel az íróasztalban.Tényleg semmit sem szégyellnek?

    Kedvelés

  8. Egy kis feszültségoldó.
    Ismeretlen szerző műve

    Orbán király, magyar király
    Léptet fakó lován:
    Hadd látom, úgymond, mennyit ér
    A magyar tartomány.

    Van itt folyó és földje is jó!
    A házelnök már Kövér!
    Használt a sok győzködés:
    S, hogy mindig többet ígér!

    Teremni fog munkahely!
    Több mint egy millió!
    Mindenkinek lesz kenyér;
    S nem lesz földönfutó!

    S a nép, az istenadta nép, boldog
    Hisz nem sejti a bajt!
    Mint a barom, langymatagon,
    Némán fejet hajt.

    Felség! Már van koronád,
    Az Országházban vár!
    Király vagy! A legnagyobb!
    Hízelgett S. Pál.

    S-chmitt szeretnél kérni
    Tőlem kedves Pál?
    Tette fel a kérdést
    Az újdonsült király.

    Felség! Posztot! Elnökit!
    Nekem az dukál!
    Mondá roppant szerényen
    Az elnökjelölt Pál.

    Orbán király, Isten király
    Léptet narancs lován:
    S felsejlik pár apró ránc
    Királyi homlokán.

    Sinatra piano a bár neve,
    Hol aznap este szállt;
    H. Krisztián a bár ura,
    Vendégli a királyt.

    Vadat és halat, s mi jó falat
    Szem-szájnak ingere,
    Sürgő csoport, száz szolga hord,
    Hogy majd megszakad bele.

    A talpnyaló had hangulata
    Tetőfokra vált,
    Egyszer csak az új király
    Emígyen kiált!

    Ti urak, ti hölgyek! Hát senkinél
    Sem koccan értem pohár?
    Ti urak, ti hölgyek!& ti hun ebek!
    Hát ne éljen a király?

    Ti urak! Ti hölgyek! Hitvány ebek!
    Nekem több hála jár!
    Hol van ki zengi tetteim?
    Kérdi az új király.

    S a nép, az istenverte nép, boldog,
    Nem tudja rá mi vár;
    Ordít mint a vadbarom!
    Éljen Orbán király

    Kedvelik 1 személy

Hozzászólások lezárva.