Az USA kormánya által Latin Amerikában alkalmazott destabilizációs módszerek stencilezett módon kezdenek megjelenni Magyarországon.
Ennek alapján a „puha szakasz” végéhez közeledünk, vagyis a jósolható a „kemény szakasz” kezdete.
Hogyan alkalmazhatják a magyarok Latin Amerika sikeres védekezési mechanizmusait, amelyet az elmúlt 15 évben fejlesztettek ki?
Kedves Bogár László, Szaniszló Ferenc, Drábik János és Varga István, azért címzem nektek ezt a levelet, mert ti vagytok abban a pozícióban hogy a következő információkkal érdemben valamit kezdjetek.
Mint tudjátok hosszú évek óta kollégáimmal Latin Amerikában tevékenykedünk főleg Venezuelában.
Kinti kollégáim ugyanúgy ahogy ti, magasan képzett hazafiak, 50 – 65 év közötti habilitált egyetemi tanárok, akik nem egy esetben Európában és az USA-ban tanultak jó nevű egyetemeken.
A közelmúlt magyar eseményei kapcsán (Goodfriend globálnyik által látogatott „spontán tüntetések”) okán a következő véleményük alakult ki:
Magyarország most szembesül azzal amivel Venezuela (majd pedig az egyre inkább tömbösödő Latin Amerika) Kb. 15 éve Chávez hatalomra kerülésével szembenézett. Nyugati veszedelem – LATIN-AMERIKA hatásos védekezési módszerei a Goodfriend féle ügyekkel szemben ! Tovább olvasása