Újabb brutális bűncselekmény jelzi, romokban Miskolc közbiztonsága

Jakab Péter
Jakab Péter

A Fidesz szilárd közbiztonságról beszél ott, ahol a nyílt utcán erőszakolhatják meg a nőket. Sikerpropaganda helyett érdemi intézkedéseket vár a miskolciak biztonsága érdekében a Jobbik, amihez a párt kész minden segítséget megadni – ezt mondta hétfői sajtótájékoztatóján Jakab Péter frakcióvezető.

Mint ismeretes, a napokban Miskolcon, a Szent Anna tér közelben megerőszakoltak egy fiatal nőt. A sors fintora, hogy mindez két nappal azután történt, hogy a Fidesz bejelentette a közgyűlésen: sikerült megszilárdítaniuk a közrendet, az emberek biztonságérzetét pedig nagymértékben javították. Jakab Péter szerint az újabb brutális bűncselekmény nem a rendet támasztja alá, hanem azt, hogy Miskolc közbiztonsága romokba hever: “a várost a rendőrség kiemelten veszélyeztetett településsé nyilvánította, az Avason fényes nappal leszúrják az embert, a belvárostól nem messze megerőszakolják az arra járót, a tűzifát a szobában kell őrizniük az időseknek, a tolvajt pedig a Jobbiknak kell elfognia” – sorolta a frakcióvezető. Újabb brutális bűncselekmény jelzi, romokban Miskolc közbiztonsága Tovább olvasása

Reklámok