A gazdákat le sem köpve hozott törvények ellen is tüntettek május 6-án a tüntetők

magyarföld2014. május 1-én életbe lépett a magyar társadalommal meg nem vitatott és jóvá nem hagyatott új földforgalmi törvény és az EU csatlakozási szerződésben rögzített moratórium lejártával a külföldiekelőtt is kitárult Magyarország földpiaca. Nem kevesebb történik, minthogy Magyarország földforgalmi törvényével törvényi erőre emelkedett a kettős beszéd. Ebben bizonyosan egyedülálló Magyarország, hiszen e törvénnyel

  1. – belföldi: a külföldi is, az EU és társult államok polgára is,
  2. – helyi: a földterületek közelében akár percnyi léttel sem rendelkező ajánlattevő is,
  3. – földműves: (többek között) egy ajánlattevő cég képviselője is
    és kétharmados törvényt feles törvénnyel felülírva (ez törvényes?):
  4. helyi földbizottság helyett: járási, megyei és még ki tudja milyen saját szabályok szerint kinevezett agrárkamarai testületek gyakorolják majd a valóban belföldi, valóban helyi és valóban állattenyésztő és földműves magyar állampolgárok jogait is!

2014. május 1. óta ebben az országban fontosabb és Magyarország jövőjét, a magyar nép sorsát meghatározóbb kérdés nem létezik, minthogy az ország vezetése vállalja-e a felelősséget – szó szerint –


A gazdákat le sem köpve hozott törvények ellen is tüntettek május 6-án a tüntetők Tovább olvasása

A Fidesz nekirontott a Jobbiknak a testnedves támadás miatt

PásztorZsigó Róbert, a Fidesz magyar hangja felszólította Vona Gábort a Jobbik elnökét, hogy ítélje el  – ahogyan ő fogalmazott – a “pártja” keddi rendezvényén történteket, amelyen, mint tudjuk néhány csepp testnedv érte azt a Pásztor Istvánt, akit Gaudi-Nagy Tamás hazaárulónak minősített az általa, és korántsem a Jobbik által szervezett tüntetésen.

Azt is tudni kell, hogy Gaudi-Nagy Tamás soha nem volt a Jobbik tagja, ráadásul parlamenti mandátuma a tegnapi napon megszűnt, így a Fidesz vagdalkozása semmi más célt nem szolgál, mint politikai haszonszerzést a közelgő EP választásokra. Zsigó Róberten keresztül a Fidesz megnyilvánulása nem más, mint egy politikai párt és egy független polgári szervezésen történt vélemény-nyilvánítás szándékos összemosása, melyhez az irányítása alatt lévő médiát “legjobb tudása szerint” ki is használja. A Fidesz nekirontott a Jobbiknak a testnedves támadás miatt Tovább olvasása

Kamu a több százezres anyasági támogatás híre

kismamaTöbb ponton pontatlanul idézte Révész Máriuszt a Magyar Nemzet, a Fidesz demográfiai munkacsoportjának vezetője pontosít: az ötszörös anyasági támogatás most nem aktuális kérdés.

Kiderült, hogy nem igaz a Magyar Nemzet szerdai híre, mely szerint a kormány ötszörösére emelné az első gyermek születésekor járó, jelenleg 64 ezer forintos egyszeri anyasági támogatás összegét. Eszerint a támogatás 300 ezer forintra nőne. A kormánypárt közeli napilap a hírt Révész Máriuszra, a Fidesz demográfiai programjának felelősére hivatkozva közölte.

Révész szerint azonban a jobboldali napilap több ponton is pontatlanul idézte őt. Az Indexnek azt mondta: az anyasági támogatás összegének jelentős növekedése nem újdonság, benne volt a 2013-ban elkészített munkaanyagban, sőt, már a sajtóban is többször szerepelt mint a népesedési csomag egyik megvalósításra váró eleme, de egyelőre nem tudni, mikor mond rá igent a kormány. Kamu a több százezres anyasági támogatás híre Tovább olvasása

Megszegte ígéretét a Jobbik, nem nyújtotta be a hazaáruló földtörvény hatályon kívül helyezésére irányuló törvénymódosítást – Gaudi-Nagy Tamás pontosítása

Gaudi-Nagy Tamás pontosítása a 4. és 5. bekezdés tekintetében az “Átütő erejű hatással járt mai földvédő tüntetésünk, most már nem állunk meg félúton” cikkhez.

“A felhívásunk a hatására a Jobbik frakció néhány tagja Hegedűs Lórántné vezetésével a mai napon benyújtotta az Országgyűlésnek az általunk követelt lépések közül kettőt teljesítő előterjesztést: az  egyik, a külföldiek földszerzését megtiltó Alaptörvény módosítást és a Kormányt az EU csatlakozási szerződés felülvizsgálatára kötelező országgyűlési határozati javaslatot, amelyért köszönet jár nekik. Azonban szomorúan kell megállapítanunk azt, hogy a hazaáruló földtörvény hatályon kívül helyezésére irányuló törvénymódosítást  ígéretük ellenére nem nyújtották be. Megszegte ígéretét a Jobbik, nem nyújtotta be a hazaáruló földtörvény hatályon kívül helyezésére irányuló törvénymódosítást – Gaudi-Nagy Tamás pontosítása Tovább olvasása