Gaudi-Nagy Tamás felhívása és előszava:
Kérlek terjesszétek, osszátok meg minél több helyen ezt a részletes beszámolót az ukrajnai rab népek szabadságáért az orosz nagykövetség előtt május 14-én tartott szolidaritási tüntetésről, mert a kézivezérelt, háttérhatalmi hazai média egyáltalán nem tudósított erről az eseményről, miközben telezengik az összes tv és rádióadót,s lapot azzal az orwelli rémhírrel, hogy az évszázad hazaárulását követte el a Jobbik egyik EP képviselője (Kovács Béla), addig teljes mértékben hallgatnak arról az összefüggésekről, amely a magyar és orosz nemzeti érdekek jelenlegi érdekes egybeesését támasztják alá, különös tekintettel arra, hogy a szétesőfélben levő műállam, Ukrajna területi egységének fenntartása sem az oroszoknak, sem pedig nekünk sem érdekünk, mint ahogy a lengyeleknek, románoknak és bolgároknak sem.
Örüljünk neki, hogy a krími visszacsatolással az orosz medve ledöntötte a jaltai békerendszer maradék korhadt kerítéselemeit. Ebben a helyzetben a magyar államvezetésnek nem a transzatlanti vonal status quo fenntartását pártoló álláspontját kellene szajkóznia a kerítés újjáépítését követelve, hanem a március 28-i kárpátaljai petíciónk irányvonalát követve az önrendelkezési jog talaján kell követelje a kormány az igazságtalan és önrendelkezési sárba tiprásával létrehozott határok felülvizsgálatát, Kárpátalja visszacsatolását és ennek érdekében mielőbbi – nemzetközi felügyelet melletti – népszavazás megtartását. Ez az elcsatolt magyarok önrendelkezési jogának állami elősegítésére alaptörvényi rendelkezésből (D. cikk) fakadó államfeladat is. Ezen az úton Orbán Viktor frissen megválasztott kormányfő május 6-i beiktatási beszédében elindult.(“A Kárpát-medencei magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, a közösségi jogok és az autonómia. Mindennek közeli aktualitást ad az Ukrajnában élő 200 ezres magyar közösség helyzete.”) Most nem ijedten visszafordulni kell, s nem Ukrajna mellé kell állni az oroszokkal kialakult konfliktusban, és főleg nem az ötvenes évek hangulatát idéző hecckampányt kell folytatni globalista ösztönzésre oroszpárti jobbikos EP képviselő ellen, hanem a tettek mezejére lépve követelni az ENSZ BT összehívását a Kárpát-medencei elcsatolt és jogfosztottságban élő magyar milliók (közte kárpátaljai magyarok) ügyének önrendelkezési jog elve alapján történő rendezése, röviden a magyar ügy rendezése érdekében. A fentiekre különös figyelemmel fontos a május 14-i szolidaritási tüntetés üzenetének minél szélesebb körbe történő eljuttatása. Segítsetek ebben!
Köszönettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
Következzen tehát a beszámoló a tüntetésről: Szolidaritási tüntetés volt május 14-én az orosz nagykövetség előtt az ukrajnai rab népek szabadságáért – részletes szöveges tudósítás fényképekkel Tovább olvasása