A Magyar Református Egyház és Dr. Kenessey Pongrác szerepe a Magyar Front ellenállási csoportban, 1944-ben

Kenessey Csaba, A DIKTATÚRÁTÓL A DEMOKRATÚRÁIG című könyvéből (2. rész)

(Megjelent a REFORMÁCIÓ-ban 1994 tavaszán)

A zsidóság elleni tragikus események 50. évfordulója alkalmából sok megemlékezés és értékelés került az olvasóközönség elé. A borzalmas tények megdöbbentő bizonyítékot adnak a mai nemzedéknek arról, hogy mire képes egy emberi mivoltából kivetkőzött diktatúra. Sok, számomra érthetetlen indulatokra alapozott újságcikk is napvilágot látott, mely nem okvetlenül alkalmas arra, hogy a múlttal leszámoljunk.

Voltak olyanok is, akik a magyar zsidóság tragédiáját az egész magyar nép felelősségekként akarták elkönyvelni. Ez a történelmi igazságnak már csak azért sem felel meg, mert nincs kollektív felelősség. Az 1956-os Forradalom után sem lehet minden régi párttagot felelősségre vonni, bár ezzel a “mércével” szilárdította meg 45 után a kommunista rendszer hatalmát, minden régi állami tisztviselő vagy Isten bocsá’ katonatiszt el- és megítélésével.

A keresztényellenes író

Csodálkozva olvasom a hozzám írt levelet, amelyet papbarátom fogalmazott meg. „Utóbbi két cikked stílusa nagy port vert fel…” – írja. Ez utóbbi két cikk több lap és internetes honlap hasábjain megtalálható. Az egyik Orbán Viktor miniszterelnök úr straßburgi beszédével kapcsolatos, a másik a budapesti West Balkan diszkóban történtek után megfogalmazódott gondolatokat tartalmazza.

Mindkét cikk mondanivalója, hogy a kereszténység, a Krisztus-követés nélküli világ értelmetlen, s vissza kell térni a klasszikus értékek és Krisztus parancsai által mutatott útra mind Európának, mind a Kárpát-medence magyarságának. Ez ma, aggódó katolikus papbarátomnak telefonálgató rosszakarók és álszentek szerint: stílusában nem elfogadható.

Alkotmányozás a „kretének uniójában”

Két egymást kiegészítő és egymással vitatkozó cikkhez ( Stoffán György: „Kretének uniója …” és dr. Bene Gábor: „Kretének uniója … vagy az államszövetség kelekótyái”) szeretnék hozzászólni és a hasonlóan színvonalas hozzászólásokhoz is. Mindjárt az elején le kell azonban szögeznem, hogy az alkotmányozás kereteit, szükségességét és lehetőségeit illetően egyértelműen osztom dr. Bene véleményét, de reményeim szerint egyes részletek tekintetében talán ki tudom egészíteni a gondolatait.

Először egy pontatlanságot szeretnék kiigazítani: Marxnak és feleségének is zsidó rabbi volt ugyan a nagyapja, de Marx apja még a fia születése előtt áttért a lutheránus vallásra, Marx anyja pedig Marx születése, még pontosabban a szülei halála után keresztelkedett meg. (Lehet, hogy azért, mert egy zsidó szülőnek szabályos temetési szertartást kell tartania, ha a gyereke keresztény hitre tér?) Maga Marx lutheránus szellemben nevelkedett és, állítólag, a 20-as éveiben vált istentagadóvá, egyesek szerint sátánista befolyásra. Ezt az állítást igazolni látszanak józan ember számára teljesen eszelősnek tűnő költeményei is.