Soros emberei veréssel kényszerítik a migránsokat a magyar határ felé

Több száz migráns kezdett tiltakozásba kedd reggel a Belgrád szívében található buszpályaudvarnál, követelték a magyar határ megnyitását, és egy részük elindult a szerb-magyar határ felé – írta honlapján kedden a Blic című szerb napilap, melynek információi szerint szervezkedés hátterében a Soros György által jelentősen támogatott csoportok közé tartozó No Borders áll. Az anarchista szerveződés Calais-ban is jelentős szerepet vállalt a migránsok és a rendőrök közötti összecsapások kiprovokálásában.
  • Reggel 9 órakor a migránsok egy csoportja tüntetni kezdett Belgrád központjában, az Infoparkban levő táborban
  • A kívülről érkező férfiak fizikailag bántalmazták a parkban reggeliző és tüntetni nem akaró többi migránst
  • A helyszínről tudósító szerb lapok szerint a lázadás hátterében a Calais-i zavargásokból is jól ismert No Borders csoport áll
  • Később több mint 300 migráns, szinte kizárólag 30 körüli férfi indult meg északra a magyar határ felé
  • Magyarországról érkezett emberek már napok óta hitegetik, hogy a népszavazás után megnyílik a magyar határ
  • Két titokzatos nőt védenek a migránsok menetoszlopában
  • Szerbia északi területein több száz migráns csatlakozhat a menetelőkhöz

 

A Blic.rs szerint a migránsok egy „nagy csoportja” indult el gyalog a park melletti úton a magyar határ felé. A tüntetés előtt egymással tűztek össze a buszpályaudvar melletti parkban összegyűlt migránsok. Egy csoportjuk szidalmazta, majd megtámadta azokat, akik nem akartak tiltakozni. Megtámadták a migránsokat információkkal ellátó segélyközpont, az Info Park munkatársait is. A helyszínen tartózkodó rendőrök nem léptek közbe.

A történtek miatt az Info Park bezárta ottani irodáját, és táblát tett ki rá, amelyen az a felirat olvasható, hogy „a bajkeverők miatt nincs több segítség”.

Az Info Park tájékoztatása szerint az incidensben senki sem sérült meg. Egy ember horzsolásokat szerzett a dulakodásban.

A taxisok azt mondták, hogy a park melletti Nemanjina utcát tíz percre lezárták az incidens miatt.

A lap úgy tudja, hogy a tiltakozás szervezői a Ne legyenek határok (No borders) nevű csoportból valók, akik már korábban is szerveztek tüntetéseket a szerbiai fővárosban. A migránsok egyelőre Újbelgrádon át a szerb főváros melletti Zimonyig (Zemun) jutottak.

A Blic című szerb napilap szerint a határ felé gyalog elinduló migránsok legfeljebb harminc éves férfiak, s a csoport tagjai szinte kivétel nélkül Afganisztánból, Pakisztánból vagy Irakból érkeztek. A lapnak úgy nyilatkoztak, hogy a szerb-magyar határhoz terveznek vonulni, és egészen addig ott akarnak tartózkodni, amíg a határ megnyílik előttük. Egyikük elmondta, tudják, hogy hosszú út áll előttük a határig, ezért lehet, hogy vonatra szállnak.

M1: ÚTKÖZBEN SZÁZAK CSATLAKOZHATNAK A MENETELŐKHÖZ

Az M1 tudósítója szerint a bevándorlók közül nagyon sokan hátizsákkal vannak, és többen is azt mondták, hogy gyalog vágnak neki a magyar határnak. A bevándorlók egy része azóta már átkelt a Száván, elhagyta Belgrádot, és a magyar kerítés felé tart, hogy ott tiltakozzon és követelje a határ megnyitását. Nagyjából háromszázan lehetnek – mondta a tudósító, aki szerint 4-5 nap alatt érhetnek Horgosra. Sidnél vagy Szabadkánál, ahol nagyjából 600 bevándorló várakozik, van esély arra, hogy csatlakozzanak az úton lévő tömeghez.

KÉT TITOKZATOS NŐ A MENETELŐK KÖZÖTT

A belgrádi Blic tudósítója a többségükben 30 év körüli férfiak csoportjában két nőt vélt felfedezni. Szívesen beszélgetett volna velük, de ők sem akartak nyilatkozni, a körülöttük levő férfiak pedig védték is őket. A Blic emlékeztet arra, hogy a vonuló migránsok már korábban említették, hogy néhány ember az ENSZ-től érkezett, hogy segítse őket. A két nőről annyit tudott meg a szerb lap munkatársa, hogy afganisztániak.

AZ ELŐKÉSZÍTÉS MÁR KORÁBBAN ELKEZDŐDÖTT

Az M1 Híradójának tudósítója szerint már szombat este olyan információ terjedt el a Szerbiában táborozó migránsok között, hogy a magyarországi népszavazást követően hétfőtől megnyitják a határt a számukra.

„ALLAH SEGÍTSÉGÉVEL ÁTJUTHATUNK A HATÁRON”

És nem véletlenül kezdtek el bízni a Belgrádban várakozó migránsok a röszkei nyitásban. Később nyilatkozott egy afganisztáni férfi, aki elmondta, Magyarországról érkezett emberek biztatták őket a küszöbön álló jó hírrel.

MEGSZÓLALT A BEFOGADÓKÖZPONT VEZETŐJE: ANARCHISTÁK HERGELTEK

A belgrádi Vecernje Novosti napilap portáljának nyilatkozott a reggeli és délelőtti történésekről a Belgrád központjában lévő befogadóközpont vezetője, Vladimir Sjekloca. Elmondása szerint anarchisták egy csoportja személyes érdekek által vezérelve hergelte fel a migránsokat. Az anarchisták nem akarják, hogy a migránsok befogadóközpontokban legyenek. A tüntető csoport egyszer már elindult a magyar határ felé, majd visszatértek, és ekkor támadtak az ott békésen reggelizőkre. „Attól tartunk, hogy a migránsok manipuláció áldozatai és a hosszú menetelés – amire rávették őket – akár az egészségüket is veszélyeztetheti. Amint ez megtörtént már, amikor – vélhetően ugyanazok az anarchisták – éhségsztrájkra vették rá őket” – mondta a vezető.

Júliusban több mint száz migráns kezdett éhségsztrájkba Belgrádban, ám nem a szerbiai körülmények miatt tiltakoznak, hanem a Bulgáriában tapasztalt rossz bánásmód, valamint amiatt, hogy nem tudnak tovább menni Magyarország felé. Az akkor a magyar határig eljutott migránsok között is volt éhségsztrájk Horgosnál.

JÚLIUS KÖZEPÉN MÁR VOLT EGY HASONLÓ KÍSÉRLET

Szerbiában a nem hivatalos adatok szerint 7-10 ezer migráns tartózkodik, ők Nyugat-Európába szeretnének jutni, többször is elmondták, nem akarnak Szerbiában maradni, ám a magyar határon nem tudnak átjutni. A magyar hatóságok naponta 30 bevándorló menedékkérelmét veszik át.

Július közepén szintén több száz migráns indult útnak gyalog a magyar határ felé a szerb fővárosból, akkor egy nap után feladták a 200 kilométeres gyaloglást, és vonattal, valamint autóbuszokkal folytatták útjukat a szerb-magyar határig.

Magyar Idők Online – MTI, Hirado.hu, Blic.rs, Verenje Novosti

http://orientalista.hu

11 című bejegyzés “Soros emberei veréssel kényszerítik a migránsokat a magyar határ felé” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Állítólag a két “titokzatos” nő svájci állampolgár és az ENSZ kötelékébe tartozik. Így még ányaltabb a kép – ha igaz.

    Kedvelés

  2. Várják őket buszok a határnál és vigyék őket merkelnek, a franciáknak stb, ők voltak a fő bujtogatók.
    Legyen ott balhét.
    Most a fidesz mutassa meg, hogy milyen diplomatikus lépésekre képesek, petsze amit a magyar társadalom elvisel.

    Kedvelés

    1. “Várják őket buszok a határnál”.Ez a rész törölve, fogalmazza újra rigókám!Repüljék át az országot.

      Kedvelés

  3. Az a két titokzatos nő lehet már fel van szerelve robbanószerrel. Így akarják megnyitni a határt. Azután a csorda berohan, s az álcázott média azt lesi, hol lehet belekötni a védelembe. De én bizony lőnék. Úgyis arra játszik a háttér irányítás hogy az első lövés nálunk dörrenjen el. Megint legyen ok minket büntetni, vagy kiírtani.
    Tartsátok szárazon a puskaport!

    Kedvelés

  4. “még mondja valaki,hogy ez nem háború.
    Nem, ez egy aljas, gusztustalan merénylet, a védtelen, fegyvertelen lakosság ellen. Egy háborúban van némi esély a túlélésre, de itt nem, nincs mivel védekezni, és nincs hova menekülni. Senkire nem lehet számítani,bízni is, “csak az Úr Istenben !!

    Kedvelés

  5. Ez a történet nem a migránsokról szól, hanem Európáról, aminek mi is része vagyunk. Ugyan csak egy súlytalan kis pontocskája, de ettől még ugyan úgy hat ránk minden lélegzetvétele, mondhatnám együtt kell sírnunk, együtt kell nevetnünk. Talán azért is toljuk a hangsúlyt annyira a bevándorlókra, a vallásukra, az erkölcsi megnyilvánulásaikra, az őket hátulról toló erőkre, hogy ne kelljen látni önmagunk, Európa agonizációját, ne kelljen szembe nézni saját szerepvállalásunkkal e világ elkorcsosulásában. Mikor a félelem már oly erős, hogy képesek vagyunk hazug szószegő erők mögé beállni, telepiszkított nadrággal reménykedve abban hogy talán most az egyszer, talán mégis csak. A nyáj és a pásztor egymással mindig kölcsön hatásban van. Nincs értelmes pásztor és buta nyáj, vagy fordítva. Európa nagyon beteg. Ez olyan mint az influenza. Akkor megy be ha a szervezet beengedi. Mi olyan állapotba hozzuk szervezetünket hogy megnyílik a védelmi rendszere, majd elmegyünk egy idegenhez, egy orvoshoz, tegye rendbe amit mi elrontottunk, és ő lelkiismeretesen ront még egy fokot az oltásaival. Hát nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de úgy érzem messze még a kút feneke.

    Kedvelés

    1. Tisztelt Vincze úr!

      Ilyen rövid és elmébe vágó összefoglalót még nem olvastam. Ezt tanítani kellene. Sokunk egy egész élet alatt nem tudjuk megfogalmazni. Kevés a megérzés.
      Köszönöm. Egy felesleges mondat nincs a kommentjében.

      Tisztelettel:
      Atilla

      Kedvelés

  6. T.Tóth úr!
    Mindig is ez volt a véleményem.A magyarországi megszálló hatalom nem véd meg, mert nemzetidegen és nem fegyverzi fel a lakosságot mert fél, hogy feléjük fordul a fegyver csöve.
    H.B.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.