Szerkesztőségi közlemény

nif_fejlec04

Tisztelt Olvasók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nemzeti InternetFigyelő a mai naptól technikai okok miatt felfüggeszti működését. Az újraindulásig nem jelennek meg friss anyagok és az új hozzászólások sem kerülnek megjelenítésre.

Kérjük megértésüket, hamarosan jelentkezünk!

NIF szerkesztőség

20 című bejegyzés “Szerkesztőségi közlemény” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Hiányozni fognak! Remélhetőleg rövid időről van szó! 😦 Minden jót kívánok!

    Kedvelés

      1. Kedves Atilla!
        Beszéltem privátban itteni fórumozóval a moderáció bevezetésével kapcsolatban és az volt a véleményem, hogy meg fog szűnni a NIF.
        Igazából neki szólt a bejegyzés.
        A NIF nemzetieskedőből elkezdett nemzetiesedni ami csípte a háttérből irányítók szemét.
        “Soha ne feledd az alapvető törvényt: Aki teret kap a médiában, az mind a zsidó háttérhatalom embere !!!”
        H.B.

        Kedvelés

      2. Tisztelt Horváth Bertalan!

        Csak sejtem honnan szedi ezt a baromságot. Ha így lenne, ahogyan azt Ön véli, akkor a hozzászólása sem jelt volna meg. Az pedig, aki önnek a háttérből súg, igencsak téves infókkal látja el Önt, sőt leginkább dezinformál. A NIF független, az is marad. Éppen azért állt le egy időre, mert ezt a függetlenséget akarták egyesek elorozni. Pontosan abból az irányból, ahonnan Önnek súgnak. Ne higgyen el mindent!

        Ön írta: “Soha ne feledd az alapvető törvényt: Aki teret kap a médiában, az mind a zsidó háttérhatalom embere !!!”

        Nos, kedves Horváth úr, most dőljön kényelmesen hátra a karosszékében, mert ha egyszer legalább elolvasta volna az impresszumot, akkor észrevette volna, hogy magánszemélyek, saját szabadidejüket feláldozva működtetik a honlapot. Tudja, pénz nélkül!!! Valahogy ez a zsidó háttérhatalom egy istennek sem akar minket megtalálni egy kis suskával, hogy befolyásolja a működést.

        Kedvelés

    1. “Az pedig, aki önnek a háttérből súg, igencsak téves infókkal látja el Önt, sőt leginkább dezinformál.”
      T.Nifadmin!
      Ezzel a teóriával az a baj, hogy nem feltételezi,hogy valakinek önálló véleménye van, pedig van ilyen.Ebből arra tudok következtetni,hogy az Ön nem nagyon vannak ilyenek.
      Nagyon kedves,hogy félt attól,hogy mindent elhiszek,de megnyugtathatom:
      már nem eszem a maszlagot.
      Üdv.
      H.B.
      “A fáklyák sorsa, hogy másoknak világítanak, de közben magukat hamvasztják el.”
      /Marschalkó Lajos/

      Kedvelés

  2. Megvonási tünetek jelentkeznek, hiányoznak a jó cikkek és persze a komoly vélemények. Ez az oldal nem idióta chet oldal. Várom vissza milőbb!

    Kedvelés

  3. A válaszokból kitűnik,hogy vannak még a Hazájukért aggódó,és tenni is akaró, igazság érzettel bíró, Tisztességes Magyar Emberek. Miért nem hoznak létre egy,hasonló a hasonlóhoz közösséget, vagy közösségi oldalt, ahol megvitathatnák nézeteiket,gondolataikat, a minden napi irányított,terelt hírektől,információktól függetlenül. A hivatalos(?) médiumokat előbb-utóbb úgyis mindig befalja a hatalom. Vagy így,vagy úgy….

    Kedvelés

  4. Kedves Bertalan!

    Nem hiszem, hogy igaza van. Már régóta olvasója vagyok a NIF oldalnak (5-10? éve?). Minden elismerésem az önzetlenségükért, ezt a nemzetért teszik.
    Igaz, már volt részem a nagy átverésben az SZDSZ részéről…
    Az MSZP nem vert át, mert tudtam, hogy milyen arcátlanok, de, hogy a fidesz mindenkinél pofátlanabb, ezt nem hittem volna el. Szerintem olyan lépéseket is megléptek, melyet senki sem mert volna meglépni.
    Nos ebből azt szerettem volna kihozni, mindenki átverhető. A NIF oldallal kapcsolatban; kb annyi közöm van az oldalhoz, mint önnek, olvasói vagyunk. De azért szeretném a védelmébe venni.
    Szeretek naponta 1-3 szor feljönni, új cikkeket, hozzászólásokat
    olvasni, esetleg hozzászolni. Itthon érzem magam. Egyetlen oldalon sem éreztem, hogy az “enyém”.

    Nekem is vannak Bertalan féle ingerenciáim, ez nem baj, sőt nem is véletlen. Ezek a tünetek az agymosás szövődményei. ….

    Tehát örülök, hogy ismét együtt leszünk a lappal!!!!!!

    Kedvelés

    1. T.Atilla!
      Tiszteletben tartom mindenki véleményét max.nem értek vele egyet –
      az is gyanús,ha valaki(k) folyamatosan egyetért(enek) velem.
      Hazánkban van a nemzeti oldal és a megszállók,akik osztódtak több pártra és úgy vezetik meg a nemzetieket,hogy közéjük valónak mondják magukat,de aki figyelmes az könnyen átlát rajtuk csak nem szabad fenntartás nélkül hinni a hamis zászlós szlogeneknek.
      Elég öreg róka vagyok ebben a műfajban és rendelkezem annyi tapasztalattal és ismeretanyaggal, hogy elmondhassam – engem már nehéz megvezetni.
      Az agymosást nem tudom hova tenni – ha esetleg kifejtené bővebben….
      H.B.
      „Aki el akarja nyomni a kritikát: annak vagy becstelen szándékai vannak, vagy érzi a maga szellemi silányságát.”
      ( Szabó Dezső)

      Kedvelés

      1. Tisztelt Bertalan!

        Sokat gondolkodtam írásán.
        Természetesen egyetértek mondataival.
        Viszont az agymosás kérdése mellbe vágott.
        Miért is? Azért, mert ön e közhelyes szót mélyebb értelemben feszegeti.
        Megvallom nem tudom a választ, mert ellentmondásos zagyvaságokat írnék. (Médiák, oktatás, nevelés…stb.). Szerintem ön úgy gondolja, hogy szellemi fertőzés ott nem lehet, ahol befogadják. De, ha befogadják, akkor, az önkéntes, elfogadás. Mert szubjektív.

        Atilla

        Kedvelés

  5. “ezek a tünetek az agymosás következményei.
    Talán nem kellene meglepődni, megsértődni meg pláne nem ,hogy vannak olyan vélemények, mint H.B. Úrnak. Hányszor vette rá,vagy provokálta ki a mindenkori hatalom a tüntetést,vagy a forradalmat,hogy aztán elverhesse a port a résztvevőkön, bosszút álljon rajtuk. Hányszor hittek az emberek a vezetőikben, papjaikban,orvosaikban,
    társaikban,barátaikban,aztán később kiderült,hogy becsapták,vagy jelentettek róluk. Mára kiölt a hatalom az emberekből mindent. Legfőképp a hitet,a reményt és a szeretetet. Ahol a hazaárulókat kitüntetnek, bűneiket erényként hirdetik, ahol hazafikat bebörtönöznek,ahol idegen érdekeknek szolgáltatják ki a Magyar Népet, ahol mindent elkövetnek,hogy fogyjon,pusztuljon a Magyar, ott nincs min csodálkozni. Sértődni azon lehetne,hogy még csak “itt tartunk. TF.

    Kedvelés

  6. Kedves NIFADMIN!
    A sejtése eloszlatása végett, én mondtam H.B.-nak, hogy egy e-mailben jeleztem Önöknek, hogy elveszíthetik Olvasóikat, ha újra bevezetik a hozzászólások felülbírálatát. Erre Önök nem is reagáltak. El nem tudom képzelni, hogy ebben mi a baromság, dezinformáció stb. Üdvözlettel: Viola Anna

    Kedvelés

    1. Kedves Anna!

      Ön korábban is levelezett személy szerint velem! Emlékszem az újra bevezetett hozzászólásokat ellenőrző rendszerünkről alkotott véleményére, amelyet tiszteletben is tartok. Viszont el kívánjuk kerülni azt, hogy bizonyos menet közben kialakult helyzet miatt esetlegesen személyeskedő, netán személyiségi jogokat sértő hozzászólások kerüljenek ki. Ez mindenkinek ártalmas lenne.

      Ön, mint régi és hűséges Olvasó és egyben segítője is a lapunknak, pontosan tudja, hogy korábban is ellenőrzött formában kerültek megjelenítésre a hozzászólások, amelyek nem érintették az egyéni véleménynyilvánítást. Viszont a személyeskedést és a trágárságot kegyetlenül kiiktattuk, és a továbbiakban is így teszünk. A véleménynyilvánítás egyéni szabadságjog, amelyet honlapunk tiszteletben tart, de kulturálatlan, vagy éppen egymást lejáratni igyekvő megnyilvánulásoknak nem engedhetünk teret. Ennek megelőzésére tértünk vissza a korábbi módszerünkhöz, mely nyolc éven keresztül jól vizsgázott. Ezt megkívánja a lap komolysága még akkor is, ha ezzel néhány olvasót elveszítünk. Aki komoly véleménynyilvánító, az megérti hozzáállásunkat, aki nem, az majd olyan oldalra költözik, ahol szabadon és szabadosan is vagdalkozhat. A NIF nem lesz ilyen oldal.

      Köszönöm megértését!

      Nifadmin

      Kedvelés

  7. Engem egyáltalán nem zavar, a moderáció visszaállítása, sőt inkább helyeslem. Ugyan nem vagyok évek óta a NIF olvasója, csak kb. két éve, amikor is egy itt megjelent, “Kérkép” című cikkre írt meglehetősen szerencsétlen hozzászólások miatt, sokan el sem olvasták azt a cikket, szóval, akkor tettem első ízben én is megjegyzést a NIF oldalán, és attól kezdve jövök ide meglehetős rendszerességgel. Ez egy kitűnő és kivételes lap, ahol valódi szólásszabadság van, a véleményem szerint, Sajnos a hozzászólások egy része igencsak öncélú, és nem szolgálja egy egészséges fórum kialakulását. Más részük viszont nagyon is figyelemre méltó és alkalmas arra, hogy az ember átgondolja, ujra gondolja véleményét, és egyet értsen, vagy vitatkozzon, megfogalmazva saját gondolatait. Ez a folyamat pozitív azzal ellentétben, amikor egyesek teljesen öncélúan, s a tárgytól eltérően, saját frusztrációjukat élik ki., s úgymond “egy tölcsér fagylaltról is a zsidók” jutnak az eszükbe.
    Én ezt látom, de megmondom őszintén az ilyen véleményeket egyszerűen figyelmen kívül hagyom, s csak azokra koncentrálok, melyek még ezt a témát, és minden más felvetést is intelligens és felelős módon kezelik.

    Jó munkát és jó egészséget kívánok a NIF szerksztőinek!
    Nem csekély az a feladat, AMIT FELVÁLLALTAK, még a ‘jobbról’ jövö ellenszéllel szemben is!
    Tisztelettel

    Kézdi Előd

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.