Borbély József meghurcolása közéletünk hitványságát mutatja

Aki egy kicsit is járatos napjaink kusza, maffiaszerű politikai viszonyaiban, nyilván látja és tudja, hogy hazánkban sem jogállam (alkotmányosság, törvényesség), sem igazságosság, sem elemi tisztesség vagy együttérzés nincsen. Az ellenkezőjére annál inkább találhatunk példákat, s a mindenkori hatalom ostoba gőgjét, kirívó embertelenségét, következetes magyargyűlöletét jól tükrözi a most ismertetendő eset is, mely hajszál híján egy honfitársunk életébe került.

Borbély József, a TEMPO Párt elnöke, társaival, köztük Minda Zoltánnal együtt, évek óta komoly küzdelmet folytat a korrupció, a vállalati és végrehajtói szervek törvénytelen, közérdekeket sértő, dzsungelszerű elburjánzásainak megszüntetéséért. Tiszteletre méltó az a szívósság és bátor elszántság, amellyel büntetőperek tucatjait kezdeményezték a százmilliókat eltüntető „cégek” vezetői ellen. Amennyire meg tudom ítélni (honlapjuk, rádió- és videofelvételeik alapján), mindig maximális felkészültséggel láttak neki az egyes feltárt ügyek bizonyításához; s noha jelentősebb győzelmeket nem arattak, az ország sorsát érdemben javítani nem tudták, nemegyszer a tanult bírókat, ügyészeket is megszégyenítő alapossággal képviselték igazukat. Kivették részüket a különböző ürügyekkel, banki csalásokkal az otthonukból elűzendő szerencsétlenek védelmében is.

Buta pesti, a butapesti

avagy:

A szőnyeg alá söprés már nem segít. Végzetesen elszakadva a nagy- vagy kismagyar rögvalóságtól

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Még a szebb napokat látott, egykor a pártállamban gyökerező, rezzenéstelen posztkommunista köpönyegforgatás idejéből datálódik a fővárosi ember kétségkívül meglehetősen sajátságos megjelölésére kidolgozott fenti terminus technikusz. Azon időszaka volt ez kis hazánknak, amikor a dél-nyugati végeken még Toller László volt élet és halál ura, s e sorok írója is a korábban a cocializmust nagy bőszen építő, majd kisvártatva vadkapitalistákká átvedlő egykori eftárs-urak megtörhetetlennek látszó uralma ellen a szintén általa kitalált „a szocialista nagyváros öntudatos polgára” titulussal fejezte ki ellenérzését, s egyúttal nemtetszését is.

Abban az időben 200 kilométerre a Gerbeaud Cukrászda kirakatától némiképp más rálátás nyílott az eseményhorizontra.* Jelzem ma is.

(*A szerző a Gerbeaud Cukrászdában annak idején megtartotta emlékezetes összejövetelre utal, ahol MSZP-s és SZDSZ-es főmuftik hányták vetették meg a politikai csatározás ügyes-bajos dolgait, kávét szürcsölgetve, süteményeket fogyasztva, miközben kint a cukrászda előtt nagyszámú tömeg  ki tudja, tán éppen a proletariátus oszlopos tagjai, nézték a bent zajló eseményeket.)

Vannak bizonyos dolgok, melyek azóta sem változtak. Ahogyan azt Kalányos Winnetou, kisebbségi brácsaművész bizniszmen csalágtajainak ügyvédeikkel maroktelefonjaikon lefolytatott beszélgetéseinek második részében szokott volt elhangozni: és ez a tényvalóság”…