Intézményesen és tervszerűen hazudnak nekünk!

(írás 2006 őszének, mára beért tapasztalatairól szól)

A bankárkaszt már 1982 óta tart minket pénzügyi megszállás alatt. Vagyis még a Kádár korszak alatt elkezdődött a tudatmódosítás, mert a másik módszer – a Rákosista – nem vált be! Így a módszerváltás már a hatvanas évek végén elkezdődött, amikor a televíziót bedobták, mint a tudati sulykolás képi és hangi eszközét. Ez annyival volt több a rádiónál, hogy le kellett mellé ülni, valamint azért, mert a képi megjelenítés hatása sokkal eredményesebb a tudatalatti számára a hangnál. Az ismétléses hang+kép együttes hatása és a képi effektek látványa új és hatásosabb módszer volt, amely – különösen, ha egy kis szórakoztató elemet is becsempésztek – könnyebben rögzült a tudatalattiban.

A Rákosi kor alatt elgyötört magyar népesség hálásan dörgölődött a könnyebb életet és relatív biztonságot jelentő régi-új hatalomhoz, mely propaganda eszköznek tekintette a televíziót, s még azt is elnézte, hogy egymáshoz járjanak emberek televíziót nézni. Az agitálás elleni fellépéseket és a rendszer kritikáját, szinte teljesen kioltotta ez a modern masina, mert közvetített olyan precedens eseményeket is, amelyek a nézőkből félelmet, nyugtalanságot és kiszolgáltatottságot váltottnak ki. A TV készülék egy modern nyugati világot hirdetett, s így státusszimbólummá is vált rövid úton. Erre a jótékonynak látszó készülékre az emberek, mint a jóléti társadalom jelképére tekintettek, s nem bolsevik propaganda eszköznek látták. Így a csalásra felkészületlen magyar társadalom szinte észre sem vette, hogy tudatuk, erkölcseik, személyiségünk megtartása a TV mellett szinte lehetetlen, s közben elvesztették az ősi megtartó hagyományt, az erkölcsös életformát, az értékteremtő élet helyett beteg, kufár vírussal megfertőzött érdekemberekké váltak a TV minták nyomán.

A televízió ugyanis nemcsak a hang és a kép eszközével, de a nem-látható és csak a tudatalattival érzékelhető képekkel is rombol, sőt a hírdömping félelemkeltő szerkesztése is folyamatosan elvonja a nézőt a cselekvő élet alkotó tevékenységeitől, s függőség áldozatait: passzív hírfogyasztóvá teszi.

Pedig cselekvés nélkül nem oldódnak meg problémák, sőt természetes önvédelemi reakciói is kialszanak az embereknek. (Ám csak akkor, ha nem veszi észre az ellene irányuló támadást, a csalárd szórakoztatást.)

A magyar társadalom óriási többsége azonban máig nem vette észre ezt a tudatmódosító hatást, ami miatt agymosottak lettek. Sajátjuknak gondolják az akaratukat, pedig az kívülről van rájuk kényszerítve e tudatbefolyásolási eszközökkel, melynek a legfőbb közvetítő elemei a hírszerkesztés, a modern művészet, a fizetett megmondóemberek által kialakított közbeszéd, a félrevezető pártpolitikai szlogenek, valamint hírekkel félelemben, s gazdasági bizonytalanságban tartása a társadalomnak.

A tudatmódosítás és tudatbefolyásolás célja tehát az, hogy a pénzvilág akaratát a társadalomra kényszerítsék, de olyan észrevétlenül, hogy azt tulajdonképpen a sajátjának gondolja, sőt ebben a hitben is éljen és cselekedjen! Akik viszont ezt a tudatért folyó harcot már felismerték, azokat is megpróbálja befolyásolni azzal, hogy megalapozatlan és hiú reményt kelt bennük aziránt, hogy cselekvés nélkül is megoldódnak a problémáik. Majd, pl. a pártokra, vagy a Jóistenre várva, vagy éppen a másik magyarra. (mert miért éppen én cselekedjek, akinek van egy kis vesztenivalója?)Ezzel a Patópálos elodázással, kiadjuk a lehetőségét annak a kezünkből, hogy a dolgaink olyan irányban alakuljanak most, amely elhozza számunkra a megoldást. Az a „ej ráérünk arra még” stílus lehetetlenné teszi az önszerveződést, így az önvédelmet is.

Az önvédelem kialakításához ugyanis először az atomizált társadalmat kellene megszüntetni, s ebből a szempontból még a Fidesz technikája is hordoz némi pozitívumot. Ugyanis régebben még elképzelhetetlen antiglobalista és bankárkaszt ellenes mondatok hagyták el Orbán Viktor, de már a többi Fidesz vezér száját is. Azt persze nem hiszem, hogy éppen most világosodtak volna meg, de azt igen, hogy a közhangulatot érzik, hiszen a titkosszolgálati jelentéseket ma is olvassa a hatalom valamennyi képviselője. A közszellem pedig már egyértelműen bankárkaszt ellenes, mert akár a valutaalapú ügyletek, akár az ország eladósítása a pénz (rejtőzködő) hatalmának a látható következménye, s erről az embereknek már képük, tapasztalatuk van.

Az, amiről tehát 2006-ban beszéltünk a Kossuth téren, mára vált mindenki számára láthatóvá. Mert akkoriban még sok kérdés volt takarásban, s a pártpolitikai megoldásokban, még igen sokan bíztak.

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az EU egy gyarmatosító intézménye a pénzhatalmi háttérerőnek, s ezért is írta a „békemenet” Fideszes tagja táblájára, hogy: Nem Leszünk Gyarmat! Csakhogy már azok vagyunk.

Bibó emléknapon jártam ma, s csodálkozva hallgattam a hallgatók előadását arról, hogy a gazdaságot nem kapitalista és nem szocialista módon kell továbbvinni, hanem egy sajátos harmadik úton. Sőt arról is szólt az előadás, hogy az 1956-os alulról építkező és elemi erejű népképviselet a “forradalmi bizottságok” lennének a valódi népszuverenitás letéteményesei, s végül az is kiderült, hogy a függetlenséget Bibó István is úgy képzelte el, hogy külső erő ne befolyásolhassa az állam és a “forradalmi” önkormányzatiság munkáját.

Vajon miért nem ezen az úton indult el az 1989-es átalakulás? Vajon az akkori Bibó kollégium tagjai miért nem ezt szorgalmazták az alsóházban? Erre a két kérdésre csak a Fidesz alapítói tudják a választ, de remélem, nem hallgatják el a magyar társadalom elől, s mielőbb elmagyarázzák nekünk! Már csak azért is, mert a népszerű amerikai szerző Michael Moore szájából hallottam a minap: “A jól informált társadalom nélkül, a demokrácia megszűnik!”

Ha ez igaz, akkor nálunk már régen megszűnt a demokrácia? Az információt szétkürtölő közmédiák ugyanis nagyon szűrt híreket adnak, de azt is sajátosan befolyásoló szerkesztési stílusban. Így ma a hírközlés, egy eszköze a megfélemlítésünknek és terrorizálásunknak, ugyanis ezen keresztül fenyegetnek meg minket: ha nem az „európai normák” szerint viselkedünk, ha lázadozunk az igazságtalan anyagi sarcolásunk ellen, vagy az európai és bankárérdekű jogrend ellen merünk fellépni, illetve a monetáris diktatúra ellenszerét a magyar alkotmányosságot emlegetjük, akkor elveszítjük a jóindulatukat. Bár ez a jóindulat ver a kezünkre bilincset és tesz minket saját hazánkban jogtalan rabszolgává, mégsem egyszerű ezt felismerni! A társadalmi megfélemlítés célja tehát az, hogy ne merjük magunkat megvédeni az ellenünk irányuló (s az ősi magyar jog szerint jogtalan) támadásokkal szemben!

A polkorrekt hazugságokkal ültetik el bennünk a bűntudat érzését is. Mivel a társadalom többsége nincs tisztában az ősi jogrend elemeivel, s hiszi, hogy a jelen jogrend teljesen törvényes. Így a hazugságáradat el is éri a célját, mert a törvénytisztelő magyar lakosság birkaként veti alá magát a jogtalan áltörvényességnek, s hagyja magát zokszó nélkül butítani, kifosztani, megalázni, eltaposni és elnyomni.

Bezzeg, ha véletlenül valaki közülünk megvédi önmagát, s a jogtalan támadással szeme helyezkedik, vagy visszaüt! Azonnal kezdődik a „törvényes felelősségre vonás”!

Szerintem ez az alapvető oka annak, hogy nem tudjuk megvédeni magunkat, nem tudunk szövetségeseket találni, nem önszerveződünk, s nem tudunk alapvető érdekeink képviseletére szövetséget kötni. Mert a törvénytisztelő magyar hogyan szövetkezzen a látszólag törvényes rend ellen, amikor ősidők óta a törvényes rend híve?

Ellenségeink ezért bújnak „magyarbőrbe”, ezért hitegetnek minket a törvényességgel, s közbenintézményesen és tervszerűen hazudnak nekünk. Mert más módszerekkel, egyenes mondatokkal, igaz jogrend alkotmányos módszereivel, nem lennének képesek minket legyőzni!

A 2006-ban meghirdetett „morális forradalom” lassan bontakozik ki, de minél többen ismerik fel a hazugságállam intézményes és alaposan kidolgozott forgatókönyvét, annál egyszerűbben látják át a törvényes és törvénytelen állam közötti alapvető különbséget. Ezt pedig így lehet legegyszerűbben megvilágítani:

A közjót szolgáló állam jogszerűen alkalmazza a közhatalmi jogosítványait. Viszont a párt és magánérdekeket szolgáló állam intézményesen és tervszerűen hazudik, hogy a közjó ellen is fel-használhassa az ellopott közhatalmat! Mert aki hazudik, az lop is!

Dr. Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő

6 című bejegyzés “Intézményesen és tervszerűen hazudnak nekünk!” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Gyanakvó vagyok.
    A Fidesz technikája egyszerű populizmus.
    A médiában, szerintem, még midig hazudnak nekünk,
    és még mindig gondolat-vírusokkal fertőznek bennünket.
    Egyébkén egyetértek.

    Kedvelés

  2. Magyar polgárság, Ady szerint

    Hiába, Magyarországon a polgárságot is úgy kell kinevezni, mint ezer fundamentumtalan kulturális intézményt: nincs polgárságunk. Ez az ország penészes, feudális, tarthatatlan romlottságát talán legjobban polgárságának szörnyű, silány gyávasága mutatja. Egy zagyva, kevés polgárság, amelynek élelmesei sietnek felkapaszkodni az uralkodó osztály pódiumára. Mely a polgári címet szégyelli.
    Büszke polgársága csak olyan társadalmaknak van, hol a polgárság forradalmat csinált, s véres kézzel dobálta ki kastélyaik ablakán elnyomóit. A magyar polgárság csinált talpnyalást, üzletet, kalábriászt, (=hazárdjáték) de forradalmat soha,

    Kedvelés

  3. A gyurcsányista idők lényegét életben tartja a fidesz, avval a taktikával, hogy alapvetően a magyarok elleni törvényeken nem változtat. A gyakorlati életben főleg nem. Időnként, a felületes szemlélők félrevezetése érdekében, “magyarkodik” egy kicsit.

    A magyaroknak továbbra is egy út marad. Ez az út, az orbáni-gyurcsányi út, ami a végső megsemmisülésbe vezet. Még arra is ügyelnek, hogy “senkit sem hagynak az út szélén”, aki magyar.

    Kedvelés

  4. Az alaptörvény érvénytelen. Alkotmányellenes puccs volt Magyarországon, melynek eredménye diktatúra, amely diktatúrát az ellenzék is elfogadott, ezzel téve bizonyságát, hogy nem ellenzék. Mert minden hatalom a népé. Az alkotmányozó is! A nép hatalmát elvenni nem lehet, a hatalom ideiglenes birtokosai pedig pontosan erre tettek kísérletet. De az Alkotmány hatályban van, mert azt hatályon kívül helyezni csak a néppel együtt lehet, nélküle nem. Ha majd ezt sokan felismerik (mert cáfolni nem lehet), akkor vége lesz ennek a szarnak végre egyszer és mindenkorra, mert adni fogja magát a helyzet, hogy akkor a magyar nép elkezdje megalkotni végre a saját Alkotmányát, úgy ahogy azt a népszuverenitás elve lehetővé teszi és amit 89-90-ben elsumákoltak tőle.

    További infó: facebook / Egységfront Mozgalom

    Kedvelés

  5. Ez tipikus zsidó mentalitás – a fideszes zsidók jobboldalinak hazudják magukat.
    ,A magyar szó még nem magyar érzés az ember mert magyar, még nem erényes ember és a hazafiság köntősében járó még korántsem hazafi.”

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.