Az áruló értelmiség díszpéldányainak ajánlva!

Akiknek a képén oly vastag a bőr, hogy a rinocérosz faj, féltékenységen alapuló rohamgörcsbe rándul, amint tudomására jut a váratlan vetélytársak hada! 

Továbbá javasoljuk még – kevés reménnyel ugyan, de általunk kitartó, csodaszámba menő bizakodással – az általuk máig megtévesztettségben tartott, elbirkásított hódolóinak, ÉBRESZTŐ gyanánt!!!

(JÁTÉKOS FORMÁCIÓBAN, NOHA NEM SOK KEDVÜNK VAN HOZZÁ, 21 ÉVVEL A SZÉLHÁMOSOK RENDSZERVÁLTOZTATÁSÁNAK (gengszterváltásának – szerk. megj.) GYÁSZOS EREDMÉNYTELENSÉGÉT MEGTAPASZTALVA!).

KI KICSODA?

TALÁLÓS JÁTÉK FELNŐTTEK SZÁMÁRA,  IQ ELLENŐRZÉS KÖZELMÚLTUNK TÖRTÉNELMÉNEK EGY SZELETÉBŐL

A 15 KÉRDÉSBEN KÉRT 16 VÁLASZNÁL CSAK A KÉRT SZEMÉLYEK NEVÉT KELL  FELJEGYEZNI, 6 HELYES VÁLASZ  MEGFELELŐ, 12 HELYES VÁLASZ JÓ, 15 HELYES VÁLASZ  KIVÁLÓ ÉS  16 HELYES VÁLASZ SZUPERJÓ ÉRTÉKET KÉPVISEL…

16 HELYES VÁLASZ INTERNETEN TÖRTÉNŐ KÜLDŐI KÖZÖTT  NÉGY ÉRTÉKES AJÁNDÉKOT SORSOLUNK KI, A KARÁCSONYI ÜNNEPEKRE.

-BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ 2011. NOVEMBER 30.-

1.

Ki volt az a köztársasági elnök, aki külföld felé (is) igyekezett lejáratni hazánkat, aki legmagasabb kormánykitüntetésben részesítette az egykori Néphadsereg „fő komisszárját”, meleg szavakkal  búcsúztatta azt, aki évtizedeken át „mosta” az MN hivatásos-és sorállomány, valamint  a polgári állomány agyát, a marxista-leninista maszlaggal? Ezzel 20-25%-al csökkentette a szakmai képzési időt.

Másik tevékenységeként vezérezredessé léptette elő hazánk legnagyobb szélhámosát, háromszoros dezertőrét, tábornoktársainak bitóra segítését, amiért az egyik mártír lakását (ingóságokkal egyetemben),  egy másik mártír parancsnoki „bársonyszékét”  kapta  meg, Farkas Mihálytól, a koncepciós per  sikerének „önzetlen” támogatásának elismeréseként.

2.

Ki volt az a köztársasági elnök, aki az Alkotmánybíróság elnökeként részt vett a  Zétényi-Takács féle törvény „megtorpedózásában”,  aki nem szavazta meg  a Legfelsőbb Bíróság által,  az ún.  tábornoki perben elítélt mártírok eredeti jogaikba való visszaállítását, így juthatott az egyik kivégzett tábornok megüresedett lakásába, sőt még azt is elérte, hogy  a  mártírhalált halt  tábornokról  elnevezett utca nevét  „visszakereszteljék”  az előző, semmitmondó Eszter utca névre?

3.

Ki volt az a budapesti főpolgármester, aki a Kádári-érában  feleségével egyetemben,  röpke egy évet töltött az USA-ban, és Kanadát is bejárta, hogy minél több helyen és minél több „manit” begyűjtsön a  bibliából jól  ismert bőkezű adakozóktól, aki húsz  éven át ígérte bárgyú szavazóinak  a négyes metrót, aki alatt Budapest  semmit sem fejlődött, de zöldterülete 35%-al csökkent,  piszkosabb és lepusztultabb lett, miközben a főváros adóssága a „csillagos égig” növekedett,  aki a fél-világot bejárta tapasztalatszerzés céljából, (egyes meg nem erősített hírek szerin a  húsz év alatt  közel két évig volt távol a munkahelyétől), de a mintegy 50 külföldi kiruccanásából egyetlenegy tapasztalatát sem hasznosította, aki megtorpedózta az EXPÓT  és a labdarúgó EB-t, aki után csak egy  maradandó építményt lehet megemlíteni, a horvát tengerparton felépített „kacsalábon forgó” dácsáját.

4.

Ki volt az a tábornok, aki a világot bejárta „épületes” hazugságainak több változatban előadott terjesztésével (1./ ’56-ban a szovjetek második agresszióját követően egy  nemzetőr zászlóaljjal elhagyta a fővárost, –2./ egy nemzetőr ezreddel hagyta el a fővárost, –3./ több ezer emberrel  vonult ki a fővárosból, –4./  8 harckocsival és négyszáz emberévek  törte át a szovjetek gyűrűjét és Nagykovácsi felé távozott), aki Nagykovácsinál megverte az oroszokat, holott  mindössze 40-45 embere volt a helyszínen a csetepaté kirobbanásakor, ő viszont  nem is volt a helységben, hanem a „Kopasz hegyről” figyelte az eseményeket, majd Ausztriába robogott egy  gépkocsival?

 Játszi könnyedséggel igazolható, hogy senkitől sem kapott kinevezést Nemzetőr Főparancsnoki titulus használatára, mert Nagy Imre nem járult hozzá ilyen cím(ke)  bevezetésére. Bátorsága úgy megnőtt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia rendezésében is előadta hazugságait Horvát Miklós egykori politikai tisztből ’56-os történésszé átvedlett „szakember” közreműködésével (és megelégedett mosollyal fogadta a hallgatóság tapsikolását, különös tekintettel a soraikban üldögélő Mécs Imre, Szabó Miklós és Fónay Jenő urakra). Hazugságaival azt is elérte, hogy országgyűlési képviselővé, valamint az USA 6 tagállamának díszpolgárává és az MTA kültagjává válasszák, illetve vezérezredessé léptessék elő.

Gyávasága kimutatható azzal, hogy Kőszegről,  egy  bajtársától ellopott gépkocsival, csapatait cserbenhagyva, kimenekült a város alá érkező szovjetekhez. Hasonló (jól bevált) módszerével  dezertált Budapestről, mint  (’56 november elsejével KINEVEZETT) katonai parancsnok(!) három gépkocsival és 40-45 nemzetőr kíséretében hagyta el a fővárost,  de a helyőrségben lévő katonákat egy szóval sem tájékoztatta szándékáról,  majd Nagykovácsinál is  otthagyta nemzetőreit és Ausztriába távozott.  Érdemes  megemlíteni, hogy soha és sehol nem említette meg november elsejei hivatalos  kinevezését, viszont  a nem hivatalos nemzetőri főparancsnoki beosztásával ország-világ előtt dicsekedett, és 100 megkérdezett magyar ember közül  még a mai napig is 96 úgy tudja, hogy a Nagykovácsi (nem létezett) „csata”  hőse, a nemzetőrség főparancsnoka volt.

Képmutatása azzal is igazolható, hogy 2009. augusztus 19-én tolókocsiban kivitette magát a temetőbe, a kivégzett tábornokok sírjaihoz,- Hitlertől, Horthytól, Mussolinitól, Szálasitól, Rákositól, Göncztől és sok más személyektől kapott kitűntetéseivel ékesített vezérezredesi  díszruhájában, amelyhez sehogy sem illett  vastag bordó zoknija és ormótlan sárga bakancsa. Diszkrét magatartására jellemző, hogy nem szólalt meg, mert (talán) nem akarta tudatni a jelenlévőkkel, hogy oroszlánrésze volt a bitóra juttatásukban.

5.

Ki volt az a történész akadémikus, aki a Rubikon folyóiratban megjelentetett nekrológjában  méltatta a 4. pontban  ismertetett vezérezredest,  miközben az első mondatától kezdve az utolsóig , minden  állítása, megjegyzése vagy adatközlése  hazugságok, valótlanságok, csúsztatások és pontatlanságok turmixszelt változata volt. Ereje még arra sem tellett, hogy többszöri figyelmeztetőként átküldött e-mailjeim ellenére sem  korrigálta a „művet” és elnézést sem kért  az olvasóktól.

6.

Ki az a hazug, tájékozatlan, rikácsoló és a gyűlölködéstől eltorzult arcú (amúgy sem kifejezetten kellemes megjelenést tükröző), mérhetetlen nagynak tartott filozófusunk, aki letagadja a csillagot az égről? Bár ez lenne a legkisebb hibája vagy bűne, de azt már nem lehet szó nélkül hagyni, hogy  a platói  vagy arisztotelészi filozófia magasságában gondolkodó,  magyarnak tartott észlény ne lássa meg a gumilövedékkel kilőtt szemű, vagy a hasfalát átütő  honfitársát, akikről  heteken át  sugároztak  eredeti felvételeket az egyes tv csatornák. Az igaz, hogy meglátta a megbúvó vagy rejtőzködő szélsőjobboldali  betyárokat, de meglehet, hogy ez csak a kiemelkedő képességű filozófusokra jellemző, akik azt is látják, ami nincsen, de azt nem, ami van. Pedig örülhetnének, hogy nyitott szemmel járkálhatnak, és anno dacumál  (békés sétálóként) nem  álltak egy gumilövedék útjába…

7.

Ki az az  exkormányfő, aki 30 (azaz harminc) milliót HUF-ot kapott    s z ó b e l i  tanácsadásért a Paksi Erőmű illetékesétől?  Ezt a tényt be kellene venni a Guinnessi  rekordok könyvébe, mert  bár a közmondás úgy tartja, hogy „a szó elszáll, az írás megmarad” de ebben az esetben  erről szó sem lehet, hiszen elszállt szóért senki sem fizet, tehát valahol magnetofonon vagy kamerafelvételen biztosan  nyomára lehet bukkanni,  és érdemes lenne az MTA „Mindentudás Egyeteme” c. műsorban közkinccsé tenni, mert ilyen értékű  szóbeli tanácsot  még ember fia nem hallhatott.  Előre borítékolom, hogy  hatalmas nézőtábort vonzana a műsor és mindenki számára rendkívül tanulságos lenne.

8.

Ki az az exkormányfő, aki  elqrta a dolgát, éveken át nem  „csinált semmit”, „hazudott reggel este és éjszaka”  (Sic!), azaz áthazudta a nap huszonnégy óráját, leqrvázta hazánkat, és ennek ellenére- egy birkaagyú ember csoport, akiket közvetve és közvetlenül  anyagilag és erkölcsileg is megnyomorított,  könnyes szemekkel borul a keblére és ott simogatják, ahol éppen érik.  Hát már egyesekből teljesen kiveszett az önérzet, a hazaszeretet, az emberismeret és a jövő iránti féltés?  Nem illendő a nagy nyilvánosság előtt annyira kimutatni, hogy pszichiátriai kezelésre szorulnak! Azt imádják, aki milliárdos létére  büszkén, felemelt fővel dalolja, hogy „fel, fel  te éhes proletár”, aki kordonba zárta  magát (és hazug csürhéjét), kizárva  a pornépet az ünneplésről, aki  egy zsidó honfitársunktól,  (akit még a nyilasok is békén hagytak) elzabrált villában lakik, aki  4 (azaz négy) milliárd dollárt invesztált be Indonéziába, aki eszelősen ragaszkodik elvesztett hatalmához és az ördöggel is cimborálna, hogy újabb adóssághalmazba  és nyomorba döntse hazánkat!

9.

Ki az a politikus hölgy, aki úgy megtanult hazudni, mint  gazdái,  aki kiszolgálta Aczél Györgyöt, Horn Gyulát,  Medgyessy Pétert, Kovács Lászlót,  Gyurcsány Ferencet?  Aki jobban tud rikácsolni, mint Petőfi Sándor „János vitéz” c. művében a gonosz mostoha, aki azért veszélyes, mert buta, de nagyon szorgalmas, bár eddig értékelhető eredményt nem mutatott fel, de egyszer ő is  hibázhat és akkor – talán – akaratlanul is igazat fog mondani.

10.

Ki volt az a belügyminiszter, akinek az égisze alatt,  (bár a hazug Lamperth Mónika alatt is) „virágoztak” a  hajdani ÁVH-s érzelmű elvtársak,  sőt még 2006-ot is megélték, és  pontosan úgy viselkedtek a letartóztatott vétlen emberekkel szemben, mint hírhedt elődeik? Még talán úgyabbul, mert a belügyminiszter egyik ténsasszony (túlképzett) osztályvezetője  azt  nyilatkozta külföld felé, hogy az ÁVH-sok nem verték  és nem kínozták az embereket.  Ha hihetnénk neki (ami csak agygyengeségre utalna), akkor a jelenlegi apparátus egyes személyei vagy csoportjai sokat „fejlődtek” 2006-ig. Segítség gyanánt megjegyzem, hogy a szóban forgó belügyminiszter egy ideig szakított a politizálással, de  mostanság olyannak mutatkozik, mint a hamvaiból  föltámadt Főnix madár,  bontogatja  megkopott szárnyait…

11.

Ki volt az a belügyminiszter, aki Kádár mellett a megtorlást irányította és kifogásolta a bírák munkáját, kevesellte a halálos ítéletek számát? !!! Ma is ellenforradalomnak tartja az egész  világ által (még a szovjetek és/vagy  oroszok által is) elismert forradalmi harcunkat (lásd.: Jelcin nyilatkozatát l992-ben a Magyar Parlamentben),  gond nélkül éli világát, családjának és rokonaik egy tagját sem  likvidálták, hátradrótozott kezekkel,  ruhátlanul, a libalegelő  szélén, arccal a fölbe bekaparva. Cinizmusa és magabiztossága mellett csak az orcátlansága nagyobb (az orca szavacska helyett, eléggé el nem ítélhető módon más szó jutott eszembe)!  Nemcsak eltűrte a kivégzéseket, hanem megkövetelte a mennyiségi növelést,  a holttestek és az anyaföld meggyalázását, a hozzátartozók fizikai,  szellemi kínzását!  Számos feleség, gyermek vagy rokon, csak többéves késéssel kapott hírt hozzátartozója kivégzésről,  addig pedig reménykedtek  és minden nap várták  haza szeretteiket.  Még a sírhely hollétéről sem kaptak értesítést. Ha pedig véletlenül rábukkantak a kivégzettek nyughelyére és virágot szórtak ki arra a területre, akkor Kádár és belügyminisztere,  lovas rendőrökkel tapostatta szét a megemlékezés  virágait. A belügyminiszter  „karakán” magatartásáért, a Munkás-Paraszt Hatalomért emlékérem boldog tulajdonosa lett,  megkapta a nyugdíj-kiegészítést,  gyermekei felvételi nélkül mehettek az egyetemre, tetszőlegesen igénybe vehetett  üdülőt, szanatóriumot, kórházi  ellátást,  sőt nyugat  felé is érvényes szolgálati útlevele volt.  Bocsánatot  nem hajlandó kérni, de nem is szabadna  elfogadni tőle!  Az ilyen kapitális gazembereknek nem lehet megbocsátani! Ha Kádár belügyminiszterét az akkori törvények szerint  lehetne elítélni, akkor nagy valószínűséggel a bitó alá kerülne.  Ha pedig nem, akkor még mindig lehetne protestálni az enyhe ítélet ellen.

12.

Ki az az egykori pufajkás,  számtalan magas funkciók betöltője és  exminiszterelnök, aki az orránál fogva vezette a közvéleményt, akinek a legszigorúbban őrzött  Fekete Sas utcai irattárból szőrin-szálán eltűnt a katonai dossziéja,  a bamba bíróság és ügyészség sem kutakodott tovább, erejük csupán arra tellett, hogy az irattár parancsnokát  Csárádi alezredest  hanyagság miatt 50 (azaz ötven ) ezer forintra büntették. Keleti György honvédelmi miniszter hálája jeléül, személyesen ment ki az irattárba és adta át a bíróság által megbüntetett Csárádinak, az ezredesi előléptetéséről szóló okmányt. Korsós László ezredes pedig (Csárádi közvetlen elöljárója), dandártábornoki kinevezést kapott, ezért örömében, fájdalomdíjként, 500 (azaz ötszáz) ezer forint jutalomba részesitette Csárádit. Mindenki jól járt, a bíróság is produkál valamit, Horn Gyula piszkos múltja is eltűnt, Keleti is megmutatta, hogy ki az úr a HM-ben, Korsós és Csárádi pedig előbbre rukkoltak a ranglétrán. A közvéleményt viszont többször is szembe köpték, nem először és nem utoljára.

13.

Ki volt az a honvédelmi minisztériumi  államtitkár, akit Antall menesztett  a kormányból és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatójává nevezték ki. Bemutatkozásakor megnyugtatta a személyi állományt, hogy „mindenki  legyen nyugodt, nem lesz tisztogatás az Intézetnél”. Nyilatkozta ezt azért, mert egy nappal beiktatása előtt NONSZENSZ  címmel egy cikket jelentettem meg a  napilapokban és szóvá tettem (nevek felsorolásával), hogy egykori politikai munkások, pártbizottsági tagok és párttitkárok lettek  „átejtőernyőztetve” az Intézetbe.

„Röhögtek” is jó nagyokat az érintett elvtársak, még a könnyeik is kicsordultak és kicsomagolták a távozásra elkészített bőröndjeiket…

14.

Ki volt az a honvédelmi miniszter, aki Bencsik András hetilapjában, a beiktatását követően azt nyilatkozta, hogy „nem lesz tisztogatás a seregben”. Így lett végrehajtva a rendszerváltás két hadügyér funkcionálása alatt az MH berkeiben!  A Bencsiknek nyilatkozó személy kiléte talán sokak számára fogósabb kérdés az előzőkhöz viszonyítva, mert  közvélemény kutatásaink szerint, 100 megkérdezett még a miniszter nevére sem emlékezett, pedig szorgos volt az előléptetésekben, Homola Csabát is ő,  valamint Lányi Zsolt  javasolta kinevezni dandártábornokká (Homola függetlenített párttitkár volt a Soroksár úti katonai objektumban), Bánkuty Gézát  ezredessé, Szalay Róbertet pedig alezredessé léptette elő. Bánkuty hadnagyként lépett le 1957 tavaszán és Szabó Miklós bécsi BM rezidens szolgálatába állt.  Szalay viszont azzal érdemelte ki az előléptetését, hogy (hadügyérünk szerint) ott volt a Sztalin szobor ledöntésénél ’56-ban.  Ezek után sokan várták, hogy a 75-80 ezer fős tömeg meghívót kap a minisztertől és megtörténik a katonai rendfokozatuk kiosztása. Erre azért nem került sor, mert Torgyán József FKGP elnök szerint, a hadügyéri posztra kinevezett jelöltje olyan lusta volt, hogy soha nem lehetett megtalálni, mert a nappali alvásidejében a mobiltelefonját is kikapcsolta.

15.

Ki volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a honvédelmi miniszter, amikor mindkettőjüknek egy azonos tartamú levelet nyújtottam át, azzal a kéréssel, hogy válasszuk újra a Hadtudományi Szakbizottságot (HSZB-t). Indoklásom szerint, a rendszerváltozást követő időszakban, erre sort kellene keríteni. Abban az időben, az MTA Tudományos Minősítő Bizottságának (TMB) a tagja voltam és kérésemet jogosnak, aktuálisnak, valamint célszerűnek tartottam. Feladatomat éveken át tisztességesen elláttam, minden érintett szervezet megelégedésére, mindennemű  anyagi juttatás nélkül, bár nem tagadom, hogy egy-egy bizottsági ülés alkalmával nem utasítottam vissza a fekete kávét, sőt kapzsiságom nyíltan kimutatva,  két mokka cukorka helyett hármat vagy négyet is belecsobbantottam a csészécskébe.

Mindkét érintett személytől szinte egyforma választ kaptam, hogy  kérésem nem aktuális! Kb. két-három hét múlva, a honvédelmi miniszter megköszönte eddigi eredményes munkámat és egy hajdani pufajkást delegált az MTA TMB-be.  Majd a HSZB újraválasztása is aktuálissá vált, és mintegy húsz pufajkás került a  bizottságba. No comment!

Összeállította:                                              

(Prof. Dr. Bokor Imre)

(Nemzeti InternetFigyelő)

3 című bejegyzés “Az áruló értelmiség díszpéldányainak ajánlva!” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Ez hagyomány nálunk! Hőbőrgőkből lesz valaki! Rákosi 15 év börtön után lett “Valaki” ( Hét év börtön elhűlyít mondják a pcihológusok,) Demszkyt is üldözték, új rendszer üdvös”kéje” lett! Deutschba is annyi észt vertek Prágába, azóta is megél belőle!

    Kedvelés

  2. Kár volt elfelejteni

    „Az államok akkor pusztulnak el, amikor már nem képesek a hitványakat a derekaktól megkülönböztetni” (Antiszthenész —12/VI.5.) Mi, most tudjuk-e? Vagy az MSZP ennyiben ma is „leninista”?
    „ Ha hitvány gazemberek kerülnek magas polcra, amennyivel méltatlanabbak erre, ugyanannyival gondatlanabbak és felelőtlenebbek lesznek, s eltelnek esztelen hetykeséggel és vakmerőséggel” (Demokritosz — 41/48,) Lásd Sztálin, Rákosi, Kádár, Caucescu, Zsitkov, Honecker, stb. elvtársak!
    „Minden törvény, lett légyen önmagában bármilyen kiváló, haszontalan, sőt egyenesen veszedelmes lehet, ha a nép nem méltó, nem alkalmas rá !
    „Az uralkodó réteg forradalma csak arra jó, hogy vég nélkül fenn tartsa saját forradalmát (Babeuf, Rendszerváltási komédia)
    A felnőtt férfiak általános választójoga ma népszerű vesszőparipa, amely gyakorlatilag nem oszt, nem szoroz, viszont kielégíti a legenergikusabb, de legkevesebb gyakorlati érzékkel rendelkező népréteget. (Owen)
    „A demokrácia álarca csak addig kell a buzsoáziának, amíg az, az Ő hatalma előtt pajzs!” Lenin 1902-ből, de van, aki ezt máig se tudja!

    Kedvelés

  3. Az értelmiség a 18-19-20. században csak sikerrel elfoglalta az arisztokrácia helyét. Most már nyilvánvaló, hogy ugyanazon emberi gyarlóságaik vannak és a degenerálódás stádiumba léptek.
    Karl Heinrich Marx rabbiunokának az a paedagógusi szemlélete, hogy az embert munkája és körülményei (osztályba tartozása) határozza meg csak, vallásos tévelynek bizonyult… Kellett hozzá 100 év és tízmilliók nem természetes halála.
    Na és? – mondaná távoli rokona Gyula Horn…

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.