Pörzse Sándor: Az ígéretek ellenére miért nem vonta eddig vissza Kertész Ákos Kossuth-díját? Orbán: Kétségkívül lehangolja az embert, ha egy Kossuth-díjas író rasszista szamárságokkal traktálja a hallgatóságot, okosan meg kell válogatnunk, azonban, hogy mikor vesszük fel a kesztyűt, a nemtelen, szamár, rasszista, magyarokat gyalázó megjegyzésekkel szemben, mikor csapunk vissza, és mikor nem. Vona Gábor: Kérem, menjen le Gyöngyöspatára! Orbán: Azt kérem öntől, képviselő úr – mint falusi legény, mondom ezt -, hogy ha vidékre megy, akkor ne azt mondja, hogy lemegyek, hanem hogy elmegyek. Ez nekünk jólesik.
Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban az azonnali kérdések műfaját. Az elnök csenget, hosszasan csenget, rövid szünetet rendel el, mert vége az interpellációknak, vége a „kötelező szavazás” okozta frakciófegyelemnek, a képviselők zöme elindul a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni. Harmadnyian maradnak. Így kezdődik. Mindig így kezdődik. – Kivéve, amikor a miniszterelnök áll a vártán! Olyankor visszatérnek. A média bóbiskoló hírvivői is felélénkülnek. Tette volt, újra a hét első napján. Kőkeményen ostromolták, hegyezték a szavakat, mellének szegezve, dárda élesen, mintha rég múltat idézően ádáz török vagy tatár lenne, elvégre népszerűséget, s majdan tán voksot is hozhat e hősi tett. A siker egyik oldalon sem volt kétséges: minden párt hálásan megtapsolta a szószóját! Szónoklataikból – szolidan stilizálva – tallózunk… Miniszterelnök Úr! Ne legyen gyáva! → Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
Tetszett a bejegyzés?
Tetszik Betöltés...
