A Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete tiltakozó tüntetést tartott tegnap a FIDESZ székháza előtt. A tüntetésen felszólalt Morvai Krisztina, Gaudi-Nagy Tamás és Gonda László is.
Morvai Krisztina a Civil Jogász Bizottság 2006 őszi eseményit feldolgozó jelentéséből osztott ki néhány példányt. Gaudi-Nagy Tamás beszédében egyetértését fejezte ki Orbán Viktornak azon döntésével, hogy Balsai Istvánt nevezte ki a 2006-os gyalázatos események kivizsgálásának lefolytatására és emlékeztetett arra, hogy a tisztogatást a katonai ügyészségeken kell kezdeni, hiszen ott szüntették meg a nyomozásokat az erőszakot elkövető rendőrbűnözőkkel szemben. Gaudi határozottan kijelentette, hogy az elkövetés idején szolgálatot teljesítő rendőröket, a beosztotti és parancsnoki állományt addig kell “térdepeltetni a sarokban”, amíg be nem vallják, hogy kik adták ki a parancsokat. Mindenkit elő kell szedni, azokat is, akik az állományból távoztak, nyugdíjba vonultak, vagy céget alapítottak.
Nemzeti InternetFigyelő
ÉN ugy látom Orbán kormányzói szerepre készül.CSAK UGY TUDJUK MEGAKADÁLYOZNI AZ EMBERBEN REJLŐ DIKTÁTOR SZINRELÉPÉSÉT HA A NÉP VÁLASZT KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÖT ÉS OLYAN ELNÖKÖT VÁLASZT AKI SORAIBA TARTOZIK HOGY MEGVALÓSULJON A VALÓDI NÉPKÉVISELET MIG KINEM KIÁLTJUK A SZENT KORONA KÖZTÁRSASÁGÁT.
KedvelésKedvelés