Odafigyelek arra, amit a miniszterelnököm mond – Dr. Bene Gábor S. Fidesznek szóló gondolatai

„merjünk nagy célokat kitűzni és azokért közösen dolgozni”

Gratulálok Orbán Viktornak a fent idézett mondatért! Gratulálok, mert megszerezte a fölényes többséget a pártja azon szavazók között, akik elmentek és leadták a voksukat a változásra. Remélem, hogy Orbán Viktor valóban nagy célokat fog kitűzni a nemzet és a pártja elé, s azokért közösen fogunk dolgozni. Íme, felajánlom a segítő kezemet és gondolataimat. Én biztosan tenni is fogok a nagy közös célokért, de a jogilag legfontosabbakat (!) most, le is írom:

Meg kell szüntetni a Rákosi-kádár rendszerrel való folytonosságot, mert bizony kevés az, hogy politikailag elhatárolódunk a diktatúrától, de alkotmányosan nem. Jelenleg ugyanis nem a történelmi, ezeregyszáz éves magyar állammal vagyunk jogfolytonosságban, hanem az 1949-ben kiteljesedett proletárdiktatúrával, amelynek ál-alkotmánya (pontosabban alaptörvénye) még most is itt csücsül a nyakunkon, mint ideiglenesen hazánkban állomásozó „idegen jogrend”. Mindezt, Orbán Viktor is jól tudja és tudom, készül is a valódi rendszerváltásra. Odafigyelek arra, amit a miniszterelnököm mond – Dr. Bene Gábor S. Fidesznek szóló gondolatai Tovább olvasása

Hamis kompromisszumok „reálpolitikája” (Mit is választottunk?)

Az Orbán Viktor által „magyar világsikernek” nevezett választási győzelem hamar pirrhuszi győzelemnek bizonyulhat. A karizmatikusnak hitt vezér már a „rendszerváltás értékeit” akarja átmenteni, ami erősen a „szocializmus vívmányainak” megvédésére emlékeztet. A hamis kompromisszumok „reálpolitikája” tiszavirág-életűnek ígérkezik.

Április 11-e előtt a Fidesz nemzeti érzelmű választóival folytatott eszmecserékben gyakran elhangzott, hogy pártjuk azért nem fogalmazhatja meg egyértelműen és világosan – azaz radikálisan – programját, mert ezzel fölösleges támadási felületet adna a szocialistáknak és az Unió is rossz néven venné. Ezért kell mégis a Fideszre és nem a Jobbikra szavazni. A tettek mezején a Fidesz igenis megbízható lesz. Ha azonban pártjukban csalódnának, ők is a Jobbik mellé állnak. Természetesen ez a vélemény már akkor tarthatatlanul naiv volt, de politikai kultúránk elmaradottsága, s nemzeti tulajdonságunk, a jóhiszeműséggel párosult illúzióigényünk nem engedte meg az igazság észrevételét. Ezért most nagy árat kell fizetnünk, mert a körülmények 2002 óta alaposan megváltoztak, az egyszerű Fidesz-választó azonban hasonló sikert vár el pártjától, mint 1998-2002 között. A csalódás tehát hamar bekövetkezhet. Hamis kompromisszumok „reálpolitikája” (Mit is választottunk?) Tovább olvasása

Görögország vesztett, a Világbank visz mindent!!

Papandreu és Mesterházy. Két ember, aki a saját nemzetére rontott.
Papandreu, és Mesterházy. Két ember, aki a saját nemzetére rontott.

Mint azt az elmúlt hetekben olvashattuk, Görögország államcsődöt jelentett be, miután fizetésképtelenné vált! Görögország Romániához hasonlóan évek óta azért küzd, hogy megszabaduljon végre a Világbank ,,segítő jobbjától”, azaz, törlessze adósságait, és végre stabil gazdasága legyen, világbanki hitelek nélkül. A Világbanknak azonban ez nem érdeke, hiszen:

A Világbank minden országot adósságba hajszolt, aki belépett hozzá.

Részben a CADTM-nek köszönhetően – “Összefogás a harmadik világ adósságának eltörléséért”, az egyik legismertebb szervezet adósság témában – ma már általánosan ismert, hogy az IMF/Világbank páros a fejlett országok és óriás, multinacionális cégeik érdekében járnak el. A fejlődő országokat “beszorítják” az adósság csapdába, és nem hagynak nekik semmilyen kitörési lehetőséget. Másik köztudottá vált CADTM elemzési eredmény, hogy összességében nem a fejlett országokból áramlik a tőke a fejlődők felé, hanem fordítva. Már több évtizede – a véget nem érő adósságtörlesztés címén – a fejlődők utalnak nettó több tőkét a fejlett, gazdag országokba (ez részben magyarázza gazdagságukat). 1980 és 2004 között, adósság szolgálat címén, 5 300 milliárd $ áramlott a fejlett országokba és bankjaikba, míg az adósság állománya 540 milliárdról 2 600 milliárd $-ra nőtt fel. Lásd: http://www.cadtm.org

Görögország megállapodott az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az államcsőd-közeli helyzetbe került görög államnak nyújtott támogatásról. A mentőcsomaghoz szigorú takarékossági program kapcsolódik, a részleteket egy vasárnapi kormányülés után hozzák nyilvánosságra. Görögország vesztett, a Világbank visz mindent!! Tovább olvasása