És mi, magyarok, mi hova álljunk? (1.rész)

Talán a sors, talán a győztesek, vagyis a nem általunk írott történelem fura fintoraként az államszocializmus – tévesen rendszerváltásnak, legújabban rendszerváltozásnak titulált – félresiklott meghaladási kísérletének következtében a félmúlt itt maradt perc- és megmondó-emberei által levezényelt félelmetes tobzódásnak lehetünk szem- és fültanúi.

A szebb napokat is megélt posztkommunista elvtársi gárda mára kikopott, elkopott, de ahogyan azt az azóta klasszikussá vált bohóctréfában mondani szokták: „Van másik!”. A folyamat talán a szegfűmintás utódpárt soraiban a legszembetűnőbb, ahol a nagy öregek le- és eltűnésével olyan másod, illetve harmad vonalbeli nyikhajok kerültek a rivaldafénybe, akik még a szimpla párt-aparatcsik jelzős szerkezet kiérdemlésére is méltatlanok. Szegény Horn Gyufa valószínűleg forog a sírjában. No, de hát ez már legyen az ő gondjuk.