Végtelenül szomorú, hogy az MJB-n kívül, a futtatott hozzáértők részéről /katonai szakértők, történészek, tájékozott politológusok/, nem veszik maguknak a fáradtságot, hogy megválaszolják ezen otromba vádaskodóknak a leplezetlen valóságot. Milyen egy háború, melyek azok indítékai, mi a szövetségesek /ha van ilyen felállás/ célkitűzése konkrétan, induláskor, milyen felszereltséggel rendelkeznek a felek? Stb-stb.
Egyáltalán, hogyan képzelik el azt, több, mint hét évtizeddel a történtek után, hogy Magyarország miképpen tudott volna kikászálódni pozitív végkicsengéssel, akkori ellehetetlenült helyzetében? Határtalan cinizmus az, hogy olyasmiért akarják UTÓLAG felelőssé tenni az egykori politikai és katonai vezetésünket, az egész társadalmunkat, ahol nem volt a döntéshozók kezében világos kép arról, mi is történik valójában az elhurcoltakkal? Hisz számtalan élő tanú van még most is közöttünk, akik szerint az volt a köztudatban, hogy munkára viszik ki őket, teljes ellátással, sőt még fizetést is kapnak.
Ilyen alapon -ahogy ezen kérdéskörhöz állnak a velünk szemben állók- a világ valamennyi háborúban részt vett országának lakosságát el kellene ítélni utólag, /kárpótlást követelve tőlük -az ókortól napjainkig- amelyek fegyvert fogtak az ellenségre, vagy bármilyen módon megölték, karóba húzták őket, elhurcolták a foglyaikat rabszolgának és így tovább! Ne vessük már el a sulykot, lelkes bűnkereső, rövidlátó mű- szemellenzősök! Ne játsszák már meg az ostobát, a tudatlan, korlátolt mivoltukat. Ne csináljunk Krisztusból bohócot! – Felhívás tiltakozásra → Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!