A legfontosabb: az a program, amelyet meghirdetünk, senki és semmi ellen nem irányul, – valamiért, illetve valakikért mondjuk és tesszük (remélhetően a tavaszi választást követően).
A valami is, és a valaki(k) is lerövidíthető pár szó, illetve gondolat erejéig.
A valami az nem más, mint a kiszámítható, tervezhető élet. Valaki, illetve valakik alatt a magyar népet értjük. A kiszolgáltatott kisemberek millióit, a nyugdíjasokat, az állás után kétségbeesetten keresőket, a jövőjüket tervezni nem tudó fiatalokat, mindazokat, akiknek fontos, hogy a piros, fehér zöld zászló további ezer évig a magyarság kárpát-medencei büszke létét hirdesse.
Tudjuk, hogy mindehhez elsősorban a büszkeséget, a hitet kell visszaadni az embereknek.
A hitet abban, hogy magyarnak lenni jó, hogy ez a nép a világ egyik legtehetségesebbje. Ez az a nép, amely nemcsak „saját maga”, de az európai és az egyetemes kultúra, tudomány számára is sokat nyújtott, s szabadságszeretetének is olyan bizonyítékát adta, amely példaadó.