Most akkor “Minek is nevezzelek?…”

Korhatáros, 18 éven felülieknek szánt gondolatok egy kiállításról

Röpködő falloszok, (f*szok) és a lekonyuló tulipán esete…

A hetilap szerkesztősége ahol e sorok írója főállásban vezeti a fotórovatot, kapott egy meghívót az alábbi szöveggel: Robert Mapplethorpe 2012. május 25 – 2012. szeptember 30. A sajtófogadás időpontja és helyszíne: 2012. május 24., csütörtök, 11.00 óra Ludwig Múzeum, 3. emeleti kiállítótér” Mivel a szövegben szerepelt a “sajtófogadás” szó, hát mi se természetesebb, már reggeltől nem ettünk a fotós gyakornokkal, és elmentünk.

Ennek a kiállításnak amiről szó van, a plakátja egy sorral vagy képpel se utal arra, hogy bizony hagyjon fel minden reménnyel az aki oda belép… A virág-csendélet, a maga fekete-fehér kidolgozásával akár egy valóban érdeklődésre hivatott fotókiállításra is invitálhat. És ami a lényeg: korhatárnélkül…

A (néha) szokásos zabálás elmaradt, de étvágyunk se nagyon lett: (Persze ez most inkább humorosnak szánt poénkodás, habár mint az Index egyik újságírója levezette, van eset nem egyszer, amikor a sajtómunkás a MTI Agendából készíti a menetrendet, hol , mikor és milyen sajtófogadás van, ahol ki lehet egészíteni a Matolcsy féle negyvenhétezer forintos megélhetést?Na ez megint nem teljesen komoly, és ne tessenek szó szerint venni, de valahogy fel kellett vezetni mitől és hogyan ment el az étvágya mindkettőnknek. Még akkor is, ha éppen “csakazért” mentünk volna. Persze hogy nem így volt.

Fotósok lévén, kíváncsiak voltunk a kortárs művészet egyik fotográfusának munkáira, bízva abban hogy valóban a művészet fogja diktálni a lépést…(Kortárs vagy inkább sorstárs? Ez akis játék a szavakkal vonatkozhat a szakma űázőire is éppen úgy, mint a célközönségre, illetve inkább talán a nagyközönségre. Utóbbi mindenképpen sorstárs abban a tekintetben, hogy a szépség és az esztétika iránti vágyában néha kap aztán akkorát, hogy a fal adja azt a bizonyos másikat…Hát ez így történt most is bizony. Akkora lórugás, hogy Kincsem megirí-gyelné, ha már nem nyerítene régen a boldog vadászmezőkön..

Erről az akármiről szóló (mert én annak minősíteném) beszámoló rövidebb lesz mint szokás. A vele kapcsolatos gondolatsorral se sokat bíbelődnék, talán csak pár olyan vonatkozásban, ami elgáncsolja a békésen tovább sétálni szándékozót.Az első igen jelentős “műhiba” e sorok írójának róható fel talán. Megkapva a meghívót, jeleztem a NapiSztori új munkatársának, fotós gyakornokának, hogy lenne egy meghívás, egy fotós-rendezvényre. Gyanútlanul. Ő, aki történetesen nő, és ráadásul fiatal lány, örömmel fogadta, és készült is az eseményre, Megérkezve a Ludwig Múzeumba, felkalauzoltak bennünket a harmadik emeletre, ahol nem sokkal később elkezdődött a kiállítást megnyitó beszámoló, bemutatás a szervezők részéről. Előzetesen futtában végigszaladtunk pár termen, és az idő rövidsége miatt csak érintőlegesen villant fel pár kép, amelyekről akkor még nem is tudatosult, hogy “valami nem stimmel” .. A fotózás márt csak ilyen, itt ott lehetett látni női aktot is a képeken (utólag aztán kiderült, feltehetően tévedésből alkotta a művész azokat, talán átmeneti identitás-zavar okán..

Az intézmény vezetője, a külhoni alapítvány képviselője, majd a hazai rendezvény kurátora elmondta szépen a magáét, a modern művészet dicsőítése és egyes szakmai elemek ilyenkor szinte sablonosak, hozzácsapva az éppen aktuális művészt, már megszokottak ilyenkor. Bevallom őszintén, a figyelmet az kezdte felkelteni, hogy a Fotóművészet c. lap képviselője aztán a feltehető kérdések között rákérdezett a tulipán csendéletek és a fallosz-áradat konstellációjának miben létére… Az is érdekes volt kissé, hogy az intézmény egy másik képviselője gyorsan rövidre zárta a további kérdéseket azzal, hogy “hosszú lesz a tárlatvezetés, inkább majd közben kérdezgessenek a t. meghívottak, “ és így tovább…

Ezt követően kezdetét vette a tárlatvezetés, amelyet a hosszú bevezető után talán el nem ítélhető módon igyekeztünk rövidre zárni kis “önjáró” körbe-nézegetéssel.

Így esett aztán, hogy talán ha türelmesen hallgatjuk a tárlatvezető indokolásait, magyarázatát, legalább érvekkel gazdagabbak is lehettünk volna, hogy miért is és hogyan kerültek a hatalmas pénzekből támogatott és államilag preferált intézmény falaira most éppen a falloszok véget nem érő fotói, sőt, amivel aztán még durvábban szembesültünk: az egymást “szeretgető” azonos neműek – férfiak képei, a nyílt homoszexualitás képi röptetése… Legyen igaza annak (ami különben azért nem úgy van) aki azt erőlteti hogy “nincs szebb mint amikor két szőrös férfimell összesímul”’ , de hasonlóan a szivárványos felvonulásokkal vérlázítóan provokáló másságosok önmutogatásához, azek a képek szemmel láthatóan ugyanazt a küldetést hivatottak betölteni…Ezzel a gyalázatosnak nevezhető tárlattal itt most nem akarjuk a nézők, a látogatók idegeit borzolni képi bemutatással, akiknek mégis felkeltette volna a figyelmét az eddig leírt beszámoló, azok számára a bővebb képanyag itt elérhető. Egészségesebb szemléletű, gondolkodású látogatóknak azért ajánlanám a Daedalon nevű gyógyszer előzetes bevételét, némi hányinger elkerülése céljából…

Ez kérném szépen jóval meghaladja azt a szabadságot, (vagy nevezzük inkább szabadosságnak) amit a Művészetek Palotája, mint már utaltam rá igen magas állami és alapítványi támogatásból megengedhetne magának.  Lehet a megynyitó beszédben elhangzott  egyik példázat során Michelangelo-ra utalni, kiemelve már ott is a homoszexuális vonulatot:  ő legalább valóban művész is volt a “termékeit” illetően.  És feltehetően ha ma élne, nem állna ki szivárványos ernyővel vonaglani az Andrássy útra…

Ez a szó szerint is blaszfémia határát súroló “tárlat” legalább annyira provokáló, mint amennyire aljas…  A plakátjain, a hozzáférhető sajtóanyagon talán nem véletlen az, hogy nyoma sincs a valódi tartalomnak. Virág-csendéletekkel, női akt-részletekkel nem sugall mást, mint hogy korunk egyik fotósának a munkáit fogja látni aki oda betér. Egy szóval, egy apró jellel sem utal arra, ami a falakon belül fogadja a betérőt. Aki valóban azonnal fel is hagyhat talán minden reménnyel…  (Szögezzük le: a közönség egy(nagyobb) része nem mint rajongó megy el ilyenkor egy kiállításra, hanem azért mert meg akarja ismerni a művészt.)

Persze egy szűk réteget kivéve. Akik feltehetően jól fogják majd magukat érezni a művészet álruhájába öltöztetett ocsmányság láttán. Az itt összehordott képanyag nem más a józan életű és szexuális gondolkodású ember számára, mint egy gyomorforgató képi vonaglás. És csak annyiból különbözik a nyárra tervezett  utcai provokációtól  (szivárványos LMBT-s riszálás) hogy:  úgy tűnik, annak a beharangozója, előkészítése.  Pimasz, sátáni és ravasz módon művészi környezetbe bújtatott előzetese.

Félreértés ne essék, ez most nem Girolamo Savonarola egyik szószéki dörgedelme akar lenni. E sorok írója is fotós, nem egy esetben készített már akt-sorozatokat. Sok, nagyon sok egészséges érzületű kollégájával együtt.  De, megkockáztatom:  tudja, tudjuk, hol a határ…

A fotózás, a témaválasztásaival együtt, néha vékony jégen jár, az tény. Néha tudni kell meddig, és hová léphet az ember. Jock Sturges (aki egy nem mindennapi valaki) munkássága is példa erre. Az ő képei tényleg brutális módon jók, mégis a témájukat illetően nem egy esetben  kivívott már vádakat.De még ő sem lépte át soha azt a határt, amit talán egyre elavultabb szóval: a jó ízlés mesgyéjének nevezhetünk…

Mint az egyik közösségi oldalon a mostani kiállítás előzetes albuma kapcsán egy  fotós megjegyezte: egykoron pár éve még egy másik kiállításon a kinövéseivel “érdekes” sárgarépa fotója is vihart kavart…  Ez a direkt vizuális merénylet ami  itt történt és tart is egy darabig majd a Szépség, a Fény, és az Ember ellen,  példátlan.

Mondhatni: gyalázatos. Ráadásul a plakáton egyértelműen NINCS  feltüntetve korhatáros korlát.  Kolléga szerint a bejáratnál ő látott 18-as karikát…

És?

Tessék nekem megmondani őszintén: a gyanútlanul betérő “nagytinik” láttán valaki fog majd személyi igazolványt vagy hasonlót kérni?  vagy tovább megyek: ha a gyerek (mert az még!)  betöltötte e 18-ik évét…  Akkor már  teljes mértékben, gondolkodásában valóban felnőtt?És most itt csak az ő veszélyeztetettségükről  beszéltem. Egy náluk több évvel, netán akár több évtizeddel idősebb  embernél is biztos az, hogy  örömmel és rajongással fogja fogani azt amikor a Fal adja a másikat?

A szervezőket, a támogatójukat, ideológiai feletteseiket persze ez nem fogja zavarni, hiszen feltehetően ez is egy szisztematikus  irányvonal egyik eleme…  Szégyellni sem fogják magukat, feltehetően soha…*

Nem úgy, mint az a nem is egy meghívott kolléga, akik zavartan, vagy nyíltan felháborodva hagyták el ennek az “újkori hadműveletnek” a színterét.  Vagy mint éppen e sorok írója, aki a kollegina alig titkolt piruló arcát látva, szintén  visszavonulót fújt.  És így utólag valljuk be: nem is sok mentsége lehet itt szerzőnknek sem. Hiszen ha nem is volt előzetesen feltüntetve semmi  figyelmeztető jel, hová is készülünk, egy újságírónak ilyenkor nem ártana azért a “célszemély” tárgyában jobban  körülnézni előtte.   És ha a szakmabeli felelősségtudata is elhanyagolt, akkor mit is várhatunk majd egy gyanútlan, valóban a “készre beeső” látogatótól?

NapiSztori

* Wikipédia:“…..

1946-ban született, a New York állambeli Floral Parkban, angol-ír családban. 1963 és 1970 között a brooklyni Pratt Institute-ban tanult festészetet és szobrászatot, bár diplomát sohasem szerzett.Fényképészettel a hetvenes évek elején kezdett foglalkozni, Andy Warhol Interview c. magazinjának állandó munkatársa lett. Első komolyabb kiállítására 1977-ben került sor. A halálát megelőző évben olyan neves múzeumokban nyíltak meg kiállításai, mint az amszterdami Stedelijk Museum, a new yorki Whitney Museum of American Art, valamint a londoni National Portrait Gallery.

Homoszexualitásának felvállalása hosszú éveket vett igénybe, Patti Smith énekesnőhöz fűződő kapcsolata után azonban figyelme egyre inkább a férfiak felé fordult.[1]1989-ben AIDS-hez köthető betegségben hunyt el. “Nos igen. itt van az, amire kicsivel előbb utaltunk. Ezt az előzetes “környezettanulmányt” elmulasztotta e sorok írója is, sok mindent megelőzhetett volna. Nem mentegetőzés, a szervezők, rendezők és közötte azért van egy lényeges különbség: ők tudták mindezt.

Szerkesztői megjegyzés:

A cikkben hivatkozott képes beszámoló tényleg csak azoknak ajánlott, akik szeretnének meggyőződni arról, mennyire megalapozott maga az írás. Az ott szereplő képeknél vigyáztunk arra, hogy azok csak jelezzék inkább a mondanivaló képi hivatkozásait, közeli reproduktív elemekkel nem szolgálunk. E mellett nyomatékosan felkérünk minden látogatót, hogy csak és kizárólag, ha a koruknak megfelelő követelmények birtokában vannak, akkor lépjenek a képes beszámoló anyagára. Persze ez kicsit farizeus dolog abból a szempontból, hogy a törvénynek eleget tenni és slussz… Aki nem bír magával, a pornó-oldalakat is megnézi, hiába vágja nyakon érte apuci vagy anyuci. De ha már pornó… Valahol ez az egész mostaniis olyasmi, ha azt vesszük. Sőt. Azokon találni ízlésesebb és esztétikusabb dolgokat is itt-ott. Itt valahogy az elmaradt….

Napi Fotó – NIF