Fordulóponton a magyar nemzeti ellenállás – Morvai Krisztina levele

Ezen a nyáron, július 4-én, a pozsonyi csata ezeregyszázkettedik és az Erzsébet hídi csata hetedik évfordulóján fordulóponthoz érkezett a magyar nemzeti ellenállás története. Vona Gábor, az üstökösként előretörő új erő, a Jobbik elnöke megtette azt, amit pont hét évvel ezelőtt, a jelenlegi diktatúra kezdőpontját jelentő „hídfoglaláskor” az ellenzék vezetőjének és vezetőinek meg kellett volna tenniük. S amit – szintén nekik – meg kellett volna tenniük 2006. őszén, amikor százszámra vadászták le és verték össze Budapesten a járókelőket, s amikor százszámra börtönözték be és kínozták meg azokat, akik a Hibbant Néró hazugságbeszéde ellen tiltakoztak. Megtette azt, amit elszánt ellenzéki vezetőktől, közel kétszáz parlamentben ülő ellenzéki képviselőnktől 2002. óta minden egyes tüntetésen, tiltakozó demonstráción elvárnának az emberek. Azt várták, azt vártuk a MI POLITIKUSAINKTÓL, hogy végre ne kívülállóként, előkelő idegenekként viselkedjenek, hanem jöjjenek közénk, legyenek és érezzenek VELÜNK!

Ez a rendőrség a társadalom söpredéke – a Gárdisták lealázták a pribékeket

Ami szombaton Budapesten történt, az vitathatatlanul fordulópontja lesz a hazai belpolitikának. Akik figyelemmel kísérték az eseményeket és semmi másra nem hallgatnak csak a józan eszükre az interneten bemutatott valós és nem kozmetikázott felvételek után, markáns konzekvenciát kell, hogy levonjanak.

A Magyar Gárda tagjai példát mutattak a maffia összefonódásokkal rendelkező neokon-cionista hatalmat kiszolgáló rendőri egységeknek bátorságból, emberségből, bajtársiasságból, kitartásból. Csupa olyan magasztos jellemvonásokból, amely hiányzik mindazokból az embernek titulált érzéketlen kétlábon járó birodalmi rohamosztagosokból, akik eszüket vesztve, élvezetből tették azt, amit józan ésszel egyetlen ember sem cselekedne.

Mi vezérli őket? Mekkora lehet az a gyűlölet, az a feltüzelés, amellyel ezeket a lényeket nekieresztették olyan embereknek, akik békésen, egymásba kapaszkodva, csendben tiltakoznak, és csenddel fejezik ki nemtetszésüket a vergődő hatalom szánalmas végjátékának utolsó felvonásában. Munkásemberek, többgyermekes családapák, a hétköznapokon minimálbéren dolgozók, vagy éppen olyanok ültek ott kart karba öltve, akik pont azért veszítették el állásukat, mert munkahelyükön kiderült róluk, hogy esküt tettek a Magyar Gárda mellett.

Czakó István: 2009.07.04. – A jog és demokrácia halála!

Szomorú gyászhírrel kell kezdenem mai írásomat. Ma Magyarországon egy időre vége a jognak és a demokráciának. Még csecsemők voltak, sok-sok súlyos születési rendellenességgel. Ezért várható is volt, hogy ennek a tragédiának rövid időn belül be kell következnie. Hiszen életképtelenek voltak.

Mint tudjuk, az az alapelv, hogy jogtalanság jogot nem alapít mind, a mai napig érvényes, ezért jogról nemigen beszélhetünk kis hazánkban. Ugyanis népünk nem szabad választáson jelölte ki a parlament tagjait, tehát az általuk – mint jogalkotók által – hozott törvények érvénytelenek. Az előzőek pedig még a kommunista-bolsevista diktatúrában születtek, tehát szintén érvénytelenek.