Egészségünkért kategória bejegyzései

Az Algopyrin-Quarelin ügy népegészségügyi kockázatai: Apokalipszis most?

Most aztán fájhat a fejünk!

Az egészségügyi kormányzat, követve sok európai ország gyakorlatát, a Quarelin, Algopyrin, Demalgon és Germicid szabadforgalmú gyógyszereket vénykötelessé tervezi átminősíteni. A naiv polgár boldogan dől hátra: lám csak vigyáznak ránk. Nem is sejti, most került csak igazán veszélybe.

Emlékezzünk csak a Vioxx fájdalomcsillapító történetére!(lásd. Tudományos botrányok a gyógyszeriparban!) A gyártó cég 1999-ben annak tudtával hozta forgalomba gyógyszerét, hogy a szer ötszörösére növeli a szívinfarktus és sztrók kockázatát. 2004-ig, a szer visszavonásáig csak az USA-ban 150 000 ember kapott infarktust és 50 000 ember halt meg a szertől. Ennek tudatában kell értékelnünk, amikor a gyógyszeripar kézi vezérlése alatt álló egészségügyi szervezetek aggódni kezdenek az egészségünkért. Nem árt rögtön utánanézni, hány ember fog ebbe a nagy aggódásba belehalni!

Az Algopyrin-Quarelin ügy népegészségügyi kockázatai: Apokalipszis most? Tovább olvasása

Reklámok

Ne simogasd! – azaz: Hogyan bánjunk a terápiás és vezető kutyákkal?

Megsimogatták a kutyát hiába kérte a lány, hogy ne tegyék – ami utána történt az mindenkit megdöbbentett

A kutyák sokat segítenek nekünk életünk során, s különösen igaz ez a terápiás vagy vezető kutyákra is.

Hailey Ashmore Flynn kutya büszke gazdája. A kutya minden nap a lány segítségére van. Hailey életének fontos része a négylábú. Egy furcsa incidens utána a lány úgy döntött, megosztja tapasztalatait az emberekkel és bejegyzést írt a LittleThings oldalán.

Hailey Ashmore/Instagram

 
Ne simogasd! – azaz: Hogyan bánjunk a terápiás és vezető kutyákkal? Tovább olvasása

Kirakatper: Ítélet Horváth professzor koleszterin perében.

Kedves Dr.Guzrány Ferenc!

“Temetni jöttem, nem dicsérni”

Shakespeare ezt a mondatot adta Antonius szájába a ravatalnál. Ennél találóbb címet nem találtam, mikor Horváth István professzor koncepciós peréről írok. Ilyen jelentőségű per még nem volt, s aligha lesz nemhogy a magyar, de az egyetemes jogtörténetben sem. Ennyire egyértelműen koncepciós per mostanában talán csak Észak-Koreában történhet.

Horváth professzor hosszú munkával és nem akármilyen zsenialitással kidolgozott eljárása az érfalakra rakódott plakkokat távolítja el, ezáltal visszaállítja az eredeti, fiatalos érfalat. Ez fáj a gyógyszeriparnak.

Számoljunk! Két világháború évente?

Kirakatper: Ítélet Horváth professzor koleszterin perében. Tovább olvasása

Dr. Horváth István kálváriájához

Mintha a világkormány  „áldásdús” működése  nem lenne elég, már a nemzetközi gyógyszer maffia is gorombán, durván beleszól ügyeinkbe. Ami Dr. Hováth István meghurcoltatását illeti, minden képzeletet felülmúl. Professzor urunk szenzációs találmányával emberek millióin segíthetne, ha  hagynák.

A vérér belső falára tapadnak le a zsírmolekulák (koleszterin). Ezekre rátapadnak idővel a vérben lévő ásványi anyagok: és kész a plakk, mely a vérérfal rugalmasságát elveszi! Eredmény: Megnő a vérnyomás!
A vérér belső falára tapadnak le a zsírmolekulák (koleszterin). Ezekre rátapadnak idővel a vérben lévő ásványi anyagok: és kész a plakk, mely a vérérfal rugalmasságát elveszi! Eredmény: Megnő a vérnyomás és vérrögök képződhetnek, ami szív infarktushoz vagy agyvérzéshez vezethet!

Dr. Horváth István kálváriájához Tovább olvasása

Menekülnek az orvosok Magyarországról. De nemcsak ők!

Az megvan, amikor a bőrgyógyász és a szemész próbál kezelni egy infarktust?

Ilyenek simán történhetnek Magyarországon, ahol az orvosok elvándorlása miatt, főleg vidéken, rengeteg egészségügyi állás betöltetlen.

Tapasztalatlan rezidensek kezelnek súlyos eseteket szakorvosi felügyelet nélkül. Ennek egyrészt a beteg számára van nyilvánvaló kockázata, másrészt a fiatal orvosok ilyenkor rengeteg felesleges vizsgálatot rendelnek, hogy a körülményekhez képest minimalizálják a kockázatokat, ettől pedig nagyon drága is lesz az ellátás.

orvosok mütet közben
Hol a rossz-nyavalyába van a vakbél?

Menekülnek az orvosok Magyarországról. De nemcsak ők! Tovább olvasása

Zenei ajánlatunk: Rejki Zene – A szív energiája

Musica Reiki – Energia al Corazón

Magyarul: Rejki Zene – A szív energiája

Reiki - A szív energiája Corason (szív - spanyolul) mássalhangzói: CRS Cristos rövidített kódja: CRS
Reiki – A szív energiája
Corason (szív – spanyolul) mássalhangzói: CRS
Cristos rövidített kódja: CRS

A japán reiki 霊気 “titokzatos légkör; spirituális erő” a kínai lingqi-ből 靈氣 vett kölcsönszó. A japán összetett szó egyesíti a rei mint 霊 “szellem, lélek, természetfölötti, csodás, isteni, éteri lény”, és ki mint 気 “spirituális energia, vitális energia, életerő, az élet energiája” szavakat.

Uszui Mikao (臼井甕男) fedezte fel a reikit 1922-ben a Kurama-hegyi elvonulás alkalmával, mely meditálást, böjtölést és imádkozást foglalt magában. Uszui azt állította, hogy egy misztikus kinyilatkoztatás által megszerezte azt a tudást és spirituális erőt, melyet másokon is alkalmazhat és mely által másokat is behangolhat arra, amit ma reikinek nevezünk. 1922 áprilisában Uszui Tokióba költözött, és megalapította a Uszui Reiki Rjóhó Gakkait, az Uszui-féle Reiki Gyógyító Társaságot.

Zenei ajánlatunk: Rejki Zene – A szív energiája Tovább olvasása

Egy híres kardiológus elárulja, hogy mi a szív- és érrendszeri betegségek igazi oka

Dr.-Dwight-LundellAz alábbi sorokban Dr. Dwight Lundell bevallja, hogy mi áll a szív- és érrendszeri betegségek mögött. Ez a bejelentés futótűzként terjedt el a világhálón.

„Mi orvosok a felkészültségünk, tudásunk, túlzott tekintélyvezérlésű felfogásunk és egónk miatt azt hisszük, hogy tévedhetetlenek vagyunk. De most itt vagyok, és elismerem, hogy hibáztam. Szívsebész vagyok, aki mögött 25 év tapasztalat van, ez idő alatt több mint 5 ezer műtétet végeztem el. Most eljött az ideje, hogy megpróbáljam jóvá tenni, azt amit eddig rosszul tettem. Egy híres kardiológus elárulja, hogy mi a szív- és érrendszeri betegségek igazi oka Tovább olvasása

Érelmeszesedés, koleszterin – Horváth professzor harca az egészségünkért (videó)

Van magyar fejlesztésű, koleszterin elleni gyógyszer. Megalkotója Dr. Horvát István professzor, kinek felfedezése korszakos jellegű. A gyógyszer alkalmazásával olyan betegségek (érelmeszesedés, keringési problémák és következményei) megelőzése és gyógyítása válna lehetővé, mely hazánkban emberek tízezreit menthetné meg a haláltól.

A szer létezik, a professzor úr pedig szigorúan a hazai gyártásban látja a lehetőséget, esélyt kínálva ezzel hazánk gazdasági fejlődésének. Hogy mikor kezdődhet el a gyártás, egyelőre nem tudható. A riportból kiderül, hogy folynak már tárgyalások az állam és Horvát professzor között a lehetséges, törvényes előállításról. Csak engedélyek kellenek. Olyan feltételes engedélyek, mint például a madárinfluenza elleni oltóanyag gyártásának megindításához kellettek. Akkor az viszonylag hamar megszületett. Most miért késlekednek a hatóságok? Érelmeszesedés, koleszterin – Horváth professzor harca az egészségünkért (videó) Tovább olvasása

A víz nem oltja a szomjúságot

Íme, a globalizmus következményei. Hülyévé akarják tenni az embereket (lásd, állandó reklámokkal figyelmeztetik, hogy a melegben inni kell, mint ha az emberek nem tudnák maguktól – de a reklám szerint nem mindegy, milyen vizet iszik az ember!), s ebbéli ténykedésük nem is eredménytelen. Egyre több az idióta ember, akiket elemi dolgokra is figyelmeztetni kell! Ráadásul a fő cél, hogy mindent ellenőrizhessenek. Így bármit etethetnek, itathatnak velünk! Akár mérgeket is, ha az érdekük úgy kívánja, már pedig a túlnépesedés egyre nagyobb teher a globalizmus urainak! Ne engedjük elhülyíteni magunkat, és tanítsuk gyermekeinket az elemi dolgokra! (NIF)

 Tegnap óta a víz hivatalosan nem jó a kiszáradás és annak első jele, a szomjúság ellen sem. Ezzel a bölcs határozattal zárult a szavazás az Európai Parlamentben és a jövő hónaptól kötelező érvényűvé válik nem csak nálunk, de az Egyesült Királyság területén is. Mielőtt azt gondolná bárki is, hogy a képviselőinknek elment a maradék józan esze is, hadd világítsak rá a problémára kicsit.

A harc évekkel ez előtt kezdődött. A gyógyszeripari terjeszkedést lassította az a tény, hogy az emberek spontán képesek voltak meggyógyulni pusztán attól, hogy a tényleges és nyilvánvaló táplálkozási hiányukat kezelték – általában nem orvosok. Ekkor nagy bölcsen kitalálták és a bürokrácián átnyomták azt a javaslatot, hogy ne lehessen egészségre vonatkozó állítást tenni semmiféle olyan élelmiszerre, ami nem ment keresztül klinikai vizsgálaton és a gyártó nem bizonyította annak hatékonyságát… A víz nem oltja a szomjúságot Tovább olvasása

Csak természetes anyagból! – Egészséges testápoló

Nyári joghurtos testápoló a konyhából. Így készítsd: egy pohár natúr joghurt, 1 kanál bázisolaj (olíva,kókusz,szőlőmag,mandulaolaj), 1 kiskanál méz, egy kevés citromlé és pár csepp 100%-os levendula illóolaj. Zuhanyzás után, még a kádban állva masszírozd a bőrödbe a mézes joghurtot. (Langyos vízzel leöblítheted.) Kb.3-4 alkalomra elegendő, és hűtőben tartva eláll 2-3 napig is. Kiválóan regenerálja a naptól száraz bőrt.

Forrás: Andió – környezetbarát háztartás

Nemzeti InternetFigyelő

Tartalmazhat gyógyszer rákkeltő-gyanús anyagot?

A kérdésre a megdöbbentő válasz: igen.

Véletlenül, saját betegségem kapcsán találkoztam ezzel a megdöbbentő valósággal. A nőknek 45-50 éves koruk után sajnálatosan csontritkulással kell számolniuk. Férfiak kevésbé érintettek. Ez az 50 feletti nők jelentős részét érinti. Miután a csontritkulás tényét megállapítják, a szakorvos gyógyszert ír fel. Nyílván kalciumot, D-vitamint, és mellette csontépítést serkentő gyógyszert. Utóbbiaknak számtalan mellékhatása van. Ilyen gyógyszer többek között egy francia készítmény: Tartalmazhat gyógyszer rákkeltő-gyanús anyagot? Tovább olvasása

MD Glutamát a születéstől a halálig

Ha elolvassa cikkünket, megtudja, mik azok a glutamát receptorok. Arra is választ kap, miért rakják tele a gyártók nátrium-glutamáttal az élelmiszereket. Ismeri az E621-et? Ha nem tudja mi ez, olvasson tovább. Hogy ki a felelős ezért a ételmérgezésért? Kiderült, hogy agydaganatot és rákot okoz.

Az amerikai kormány nem akarta beismerni, hogy hibát követtek el, mert az ugye az rosszul nézett volna ki számukra. Inkább hazudoztak és visszatartották a kutatások eredményeit, melyek bizonyították, hogy hosszútávon életveszélyes a fogyasztása.

A legnagyobb multik valamint a média is kezében tartja a kormányokat. Újságokban, rádióban,tv-ben nem lehet az igazságra találni, mert a főszerkesztő kihúzza a cikkeket. Rengeteg fitness újság van a piacon, ha a mélyére nézünk,kiderül, a Monsanto cég áll a hátterükben. Ez a cég akarta elérni, hogy Magyarországon is kötelező legyen az általa kifejlesztett génkezelt kukorica termelése. Ez a cég akarja a világ összes ételét ellenőrizni. Nemrég Indiában néhány földműves öngyilkos lett a Monsanto miatt.

Szóval akkor ez is azt jelenti, hogy már a fitness újságokban leírtaknak sem lehet hinni!? MD Glutamát a születéstől a halálig Tovább olvasása

Génmódosítás, amelyet ránk akarnak erőltetni (videó)

A fenntartható egészség a tiszta, természetes élelmiszerek fogyasztása által érhető el. A Codex Alimentarius Bizottság pontosan ennek akadályozása végett támogatja a genetikailag módosított – terminátor génnel nemesített – vetőmagok elterjedését, mert akkor egyrészt biztosítja a növénynemesítő cégek termékeinek (a GM magoknak) folyamatos eladását, másrészt elveszik az embertől azt, ami az élet fő célja: a spirituális növekedést. Részletek a www.vitaminszabadsag.com oldalon.

Nemzeti InternetFigyelő

 

„NACL” ! Döbbenetes ami itt és most folyik

Az emberek nem törődnek ezzel, fel sem fogják és el sem hiszik….pedig mindannyian tanultuk anno az általános iskolában, hogy a só NaCl !!! Se több, se kevesebb !!! van még egy szabvány is erre, a sószabvány ami kimondja, hogy közvetlen étkeztetés céljára használatos sónak minimum 97% tiszta NaCl-t kell tartalmaznia ! SEMMI KCl !!! Ezzel szemben szinte minden só KCL-el kevert ha nem 100%-ban az !!!!

De mára mintha elfelejtettük volna használni a fejünket és csak vakon elhiszünk mindent !!!!
Ilyen a Fluor meg a fogzománc esete… Mióta kizárólag csak fluor mentes fogkrémet használok azóta nincs fogkövem és nincs fogínyvérzésem….. pedig a legtöbb fogorvos fluoridos fogkrémet ajánl….

Továbbá; Döbbenetes ami itt és most folyik !
30 éves barátaim közül sokan nemzőképtelenek, allergiásak, vesebetegek, magasvérnyomásban szenvednek….stb.…. Beteg nemzet a magyar, ezt olvasom…de ez nem igaz, mi egy ősi nép vagyunk, csak éppen beteggé tesznek minket ! Ha nem így lenne, miként lehetséges, hogy egyáltalán van még olyan, hogy magyar ???!!!
Jómagam 12 évig nem tudtam a szívemre fordulva az oldalamon aludni mert heves szívtájéki szorításra és erős légszomjra ébredtem…..és ez ment 28 éves korom óta 10-12 éven keresztül…. „NACL” ! Döbbenetes ami itt és most folyik Tovább olvasása