13 év fegyházat kapott Budaházy a hazaárulók elleni állítólagos fellépése miatt, feltételesen sem szabadulhat

Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte első fokon Budaházy Györgyöt a Fővárosi Törvényszék, feltételesen sem szabadulhat. A büntetés idejébe beleszámítják az előzetesben és házi őrizetben töltött éveket is.

Az ítélet szerint Budaházy “bűnszervezetben, társtettesként követte el terrorcselekményét”, testi sértés és kényszerítés is a rovására írható. A másodrendű vádlott 12 év fegyházbüntetést kapott, és a legtöbben is tíz év körüli büntetést kaptak. Valamennyiük esetében kizárta a bíró a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségét is.

Állva tapsolták az ítélethirdetés előtt

A vártak szerint óriási érdeklődés mellett hirdette ki elsőfokú, nem jogerős ítéletét a Fővárosi Törvényszék kedden. Hét év után hozta meg ítéletét a Budaházy György és tizenhat vádlott-társa ellen folyó büntetőeljárásban a bíróság. A Hunnia-perként is emlegetett eljárásban az ügyészség terrorcselekménnyel vádolta Budaházyékat. A per fővádlottjának ügyvédje korábban azzal védekezett: az eljárás koncepciós jellegét mutatja többek között az is, hogy az ártatlanság vélelmének durva megsértésével olyan iratok kerültek a nyomozás során a sajtóhoz, amelyek védence bűnösségét prejudikálták a közvéleményben – vélekedett az ügyvéd. Hozzátette: akkor figyelt fel az ügyre, amikor a nyomozás alatt a sajtóban sajátos módon az jelent meg, hogy perdöntő bizonyíték került elő Budaházy György ellen.

Budaházyt 2009 tavaszán akkor fogta el a rendőrség, amikor maga ment be, hogy bejelentsen egy későbbi demonstrációt. A gyanú emberölés előkészülete, terrorcselekmény és robbanóanyaggal való visszaélés volt. A hídlezárás és más politikai akciók révén közismert férfi előzetes letartóztatásával szemben akkor a Jobbik, a HVIM és a Magyar Gárda is tiltakozásának adott hangot, utóbbiak a nemzeti oldal megfélemlítésének szándékát sejtették a kényszerintézkedés mögött.

A Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzetbiztonsági Hivatal együttműködése során szerzett adatok alapján a hatóságok úgy gondolták, Budaházy György áll a Hiller István, Kóka János és más politikusok háza ellen intézett lőfegyveres, illetve Molotov-koktélos támadások elkövetői mögött, valamint az ő utasítására készítettek elő további legalább két országgyűlési képviselő ellen robbantásos merényletet a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevű csoport tagjai, méghozzá focilabdába rejtett bombákkal.

A vádirat szerint a Budaházy György és társai számlájára írt cselekmények:

– A csoport tagjai Budaházy utasítására 2007. december 13-a és 16-a között Hiller István és Kóka János országgyűlési képviselők házai ellen fegyveres, illetve Molotov-koktélos támadásokat hajtottak végre

– A vádlottak 2007. december 16-án egy radikális honlapon figyelmeztették az országgyűlési képviselőket arra, hogy senki nem utolérhetetlen, és ennek tudatában szavazzanak másnap – aznap volt a 2008-as költségvetésről és az egészségbiztosítási pénztárakról szóló szavazás.

– Budaházy utasítására a csoport tagjai 2008. február 7-éről 8-ára virradó éjszaka Cegléden, Dunaújvárosban, Rácalmáson, Gödön, Kunhegyesen és Sarudon hajtottak végre parlamenti képviselők házai elleni támadásokat.

– A csoport a HírTV szerkesztőségébe 2008. február 10-én levelet küldött az alábbi tartalommal: „A péntek hajnali lángok emlékeztessenek minden hazaárulót arra, hogy hol a nem gomb. Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg.”

– A vádlottak 2009. április 8-án egy miskolci, egy szigetvári és egy adonyi országgyűlési képviselő házánál kívántak elhelyezni futball-labdába rejtett pokolgépeket. A bombákat egy időben akarták felrobbantani, ezt a rendőrség akadályozta meg.

– A csoport több más támadást is elkövetett: Molotov-koktélt dobtak például az SZDSZ XI. kerületi székházára, az MSZP kispesti és kőbányai székházára, valamint a Vörös Csepel nevű XXI. kerületi szórakozóhelyre.

– Ők gyújtották fel a vád szerint egy Hollán Ernő utcai jegyiroda kirakatát 2008. április 1-én, illetve ők dobtak gyújtóbombát Szilvásy György korábbi miniszter lesencefalui házára 2008 őszén, továbbá megverték Csintalan Sándor HírTV-s műsorvezetőt, volt MSZP-s képviselőt is.

“A megfélemlítés volt a cél”

Az ügyész szerint a tucatnyi Molotov-koktélos támadás, valamint a Szilvásy György vidéki ingatlanánál végrehajtotta robbantás “terrorcselekményt megvalósító rongálásnak minősül”, célja ugyanis nem pusztán a károkozás, hanem állami szervek, az akkori kormánytöbbség kényszerítése, szimpatizánsaik megfélemlítése volt.

A terrorszervezet előbb az egészségügyi törvény parlamenti elfogadását, majd Gyurcsány Ferenc kormányfő lemondása után Bajnai Gordon kormányalakítását próbálta megakadályozni. Az eljárás adatai szerint kezdetben terveztek Fidesz-irodák elleni támadásokat is.

Az ügyészség szerint alapos szervezés és szigorú hierarchia jellemezte a terrorcsoportot. Budaházy György a „katonai parancsnokság” elnevezést használta, „katonái” pedig jelentettek neki, az ő irányításával vidéken gyakorlatoztak, felkészültek például a Molotov-koktélos támadásokra. A célpontokat előre kiszemelték, felderítették, a támadásokat előkészítették.

Az elkövetők tisztában voltak a cselekménysorozat súlyával, ezt jelzi, hogy a másodrendű vádlott egy lehallgatott beszélgetésben azt mondta: amit ők elkövettek „az kőkemény terrorizmus, amiért tíz-tizenöt évet lehet kapni” – idézte fel az ügyész.

“Életfogytiglani is kiszabható” – most örülnünk kellene?

A vádlottak egy kivétellel tagadták a vádakat, jobbára azzal védekeztek, hogy törvénysértő, koncepciós eljárás folyik ellenük, de az ügyész szerint számos terhelő bizonyíték van, így többek között szemtanúk vallomásai, szakértői vélemények, valamint az egyik vádlottnak és a csoport egyik tagjának beismerő és másokat is terhelő vallomása.

A vádiratot az ügyész szerint alátámasztja még számos lehallgatott beszélgetés, az egyik vádlott volt élettársának vallomása, a másodrendű vádlottnak egy, a rendőrséggel együttműködő személlyel folytatott beszélgetései, valamint helyreállított elektronikus levelezések a csoport tevékenységéről, “terrorakcióiról”. A vádbeli cselekmények a törvény szerint tíztől húsz évig, illetve életfogytig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.

A védő felmentést kért

Az ügyész súlyos börtönbüntetési indítványával szemben Budaházy védője minden vádpontban felmentést kért védencére. Szikinger István ügyvéd perbeszédében törvénytelenségekre hivatkozott. Szerinte kényszerítettek gyanúsítottakat a vallomásra, illetve jogellenesen gyűjtöttek titkos információkat.

Mintegy három és fél órás védőbeszédet tartott maga mellett a per júniusi tárgyalásán Budaházy György. Ebben a tudósítások szerint visszautasította az ügyészi vádat – amellyel állítása szerint az ügyész meg is sértette –, miszerint veszélyes lenne a társadalomra. Azt hangoztatta, hogy mint hazafias érzelmű magyar ember különösen sértve érzi magát emiatt. „Én, ha valamire, a magyar társadalomra biztosan nem vagyok veszélyes. Az egész életem arról szól, hogy jót akarok a magyar nemzetnek” – mondta Budaházy.

Az ügyvéd szerint a terhelő vallomások többségét olyanok tették, akik vagy érdekeltek voltak, vagy megfélemlítettek.

A védő úgy vélte, nem terrorcselekményekről van szó, hanem vélemény kifejezéséről, ráadásul megítélése szerint a vádbeli bűncselekmények többnyire nem túl nagy értékű rongálások, és korántsem olyan súlyúak, mint egy terrorcselekmény.

(Pesti Srácok – Origó nyomán, kép: Index)

Forrás: https://kuruc.info

Reklámok

9 gondolat “13 év fegyházat kapott Budaházy a hazaárulók elleni állítólagos fellépése miatt, feltételesen sem szabadulhat” bejegyzéshez

  1. Elszomorító tény, ami még nem jogerős – 13-év! Mi a véleményem – ma még az amit a kurucra írtam – idézem:
    “…. (Pesti Srácok – Origó nyomán, kép: Index)
    Forrás: https://kuruc.info/r/2/163177/

    YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY

    Avatar
    Gróf Istvánhalmi Sándor Antibácsi /Jobber Görény™ • 2 órája

    A jelenlegi rezsim nem érti, hogy mártírokat kreálni nem bölcs dolog!

    Avatar
    Végh Béla Gróf Istvánhalmi Sándor • egy órája

    Politikai értelemben Mártír akkor lesz valaki, ha a nép (mi) fellázad a gaztett ellen, de mi tűrjük! Most kell a “Pesti Srácok”-nak megmutatni, hogy élünk! Szabadítsuk ki Gyurit, csináljunk forradalmat! Legyen már valami!!!!

    Avatar
    László Kiss Végh Béla • néhány másodperce

    Tiszteletem!
    Kedves Végh Béla! Először én is erre gondoltam , de rádöbbenek, hogy ez itt se nem jog – se nem igazságszolgáltatás!
    Ha nem üzenet a magyar hazafiak részére – így jártok ha mukkanni mertek – ezt ne hidd – ez tény! Olvasom továbbá, hogy nem jogerős ítélete – tehát a maffia kormány kivár – és vár! Mire? Hát arra mi lesz a reakció ezen lépésére a gyarmaton itt belső Magyarországon! A MAGYAR HAZAFIAK RÉSZÉRŐL!
    MI LEGYEN?
    Legyen továbbra is a józan paraszti ész és a türelem? Igen ! Várjuk meg meg e meri lépni – és jogerős ítéletet hozni! – ki akarja provokálni az ellenállást a nép dühének olyan fokára gerjeszteni, hogy azt majd abban a biztos tudatban, hogy végleg letöri – ez a terve! Putyin tud önmérsékletet tartani – amikor körbe vette ez az utálatos mocsok pénzuralmi elit által irányított mocskok – akkor nekünk is legyen önuralmunk addig a pontig!
    Ma ez a véleményem! Holnap lehet, hogy más lesz! Az ügy folytatódik – a kifárasztásik – ez se jó!
    tisztelettel: id. Kiss László
    küldöm ma nektek is 2016, augusztus 30-án 12:55 órakor!
    id. Kiss László
    ui: de lehet, hogy Végh úrnak van valósága, AZT KELLENE TENNI!. Nem tudom. Megmeri csinálni – Biszkú ügynél kivárt, míg meg nem halt – megoldotta! Ezt hogyan oldja meg? A 13-at csökkenti a jogerős ítrélet majd elfogadhatóra? Ezt sem tudom – Azt tudom, hogy mi a módszere! Olivér ügyét lezárta az ártatlant hülyének minősítette SZAKÉRTŐJÉVEL – és megszüntette az eljárást – és stb. lehetőségei a REZSIMNEK!

    Kedvelés

  2. A hatalmat bitorló köztörvényes bűnöző, többszörösen bitó-érett brigantik meg merték tenni ezt a gyalázatot is! — ezek számára a csillagos ég sem határ. Kézi irányítású a hazai törvénykezés, ami nem egyszer már bebizonyosodott. De ez nem lesz mindig így, ebben biztosak lehetünk. Egyszer mindennek, minden gyalázatnak vége lesz; a fák nem nőnek az égig! Vattay Szabolcs

    Kedvelés

  3. Budaházy egy forradalmár a mi ‘langyos’ idonkben. Ertheto, hogy elítélik azok, akik másokat, sok mást nem …

    a buntetése, elítéltetése maga a bizonyság arra, hogy jó úton jár. Egy olyan állam, amelynek igazságszolgálata nem ítél el egy olyant, aki az ártatlan tuntetokre lövetet …, az mást nem is tehet. Ezen ítélet koheráns a más jogi tevékenységekkel odahaza. Amikor az egy ‘szuper-miniszter’ (Balog Zoltán) buntetlenül rágalmazhatja az MVSz vezetoségét (a Paralment folyosóin), az megmond mindent is. Vagy amikor ezen összmagyarságot képviselo szervezet elnökét, aki egy életveszélyes fenyegetést kapott (kétsze is) …, a Bp-i rendorség még csak nem is vette föl a feljelentését …, ez mutatja azt, mintha odahaza a társadalom alja van, volna fenn …

    volt egy olyan Afrika déli sarkán, aki legyozte az ot elítéloket … a börtönbol …
    szeretettel; L

    Kedvelés

  4. hát hol élek, mivé lett a Hazám? Rendör állam? Szörnyübb mint a sztálinizmus, ahol bárkire rákenhettek bármit is. Már a világ egyik leggazdagabb nyelvét szegényitik, szégyenitik: lassan ismeretlené lesz az a fogalom, hogy igazság, igazságosság. Bármikor jöhet utánam a fekete autó, és lesittelnek, hiszen nem egyszer merészeltem rámutatni rendszerünk egyes hiányosságaira. Mindig akad jó náhány elvtelen, emberkülsejü élőlény, aljas talpnyaló pribék, ügyész palástba, birói öltözékben, aki parancsra nagy elöszeretettel korhol szedett-vetett vádat akár ellenem is, hogy megfélemlitsék a népet… Szörnyű, borzasztó. Kezdjek el félni? Lapuljak? Reszkessek? Várjam mikor kötnek gúzsba? Vagy futamodjak meg, meneküljek? De hová?
    Eszembe jut egy Sztálinkori szovjet vicc:
    – miért itéltek el, miért zártak be?
    – Ülj csendben és örülj, ha tudnák miért, kivégeznének!
    És még is úgy döntöttem: maradok. Akár milye is, de ez az ÉN hazám, az ÉN nemzetem. Fogjunk össze, állitsuk helyre…

    Kedvelés

  5. Azok a bírók akik megrendelésre ítélkeznek annyi ítéletet érdemelnek egy ellenük induló bűnügyben,mint amennyit kiosztottak megrendelésre összesen – remélem,hogy sor fog kerülni rá.
    Egyébként nagyon amatőr módon lett összeállítva a történet – kilóg a póni lába.
    H.B.
    “Az igazság, bármit is csináljanak vele, tovább él, mint a csizma, amelyik rátipor.”

    Kedvelés

  6. Ez az ítélet sok és még több szempontból is felháborító, mert függetlenül attól, hogy valódi ismeretek hiányában én sem pro, sem kontra nem tudok állást foglalni Budaházy ügyében, ha összevetem a szem kilövők, a volt kommunista gyilkosok, és kiszolgálóik esetében meghozott, vagy elhalasztott ítéletekkel, akkor látni kell, hogy micsoda aránytalanság és igazságtalanság ez !!!
    Nem tudom, Budaházy forradalmár é, avagy nem, hogy mártír, avagy nem, terrorista, avagy nem az, de egy biztos, hogy a történelem által is igazolt valódi bűnösök a mai napig itt vannak közöttünk, mindenféle felelősségre vonás nélkül. Élvezik a hatalmas nyugdíjaikat, a kiváltságokat, amelyeket a kommunista rendszer adományozott nékik, s mely kiváltságokat a mai napig nem vonta vissza egyetlen kormány sem a rendszerváltozás óta.
    Az eljárásnak még nincs vége, hiszen az elsőfokú ítéletet felül lehet vizsgálni. . .
    Terrorizmusa vád???
    Vajon Gergényi nem volt terrorista? Nem volt a Nemzet ellensége, azaz terrorista Biszku, akinek ügyét addig húzták, mígnem elvitte a Sátán? Gyurcsány, aki polgárháborút akart kirobbantani, vajon nem a nemzet terrorista ellensége? A Nyílt Társadalom nevű, Soros által pénzelt terrorszervezet és a hozzá hasonló ál civil egyesületek miért működhetnek hazánkban?
    Az olyan liberálfasiszták, mint Fodor Gábor, miért kap nap, mint nap szót a médiában. Ja, szólásszabadság van!
    Igaz, de nem kell sok idő, hogy ezek „nagyon demokratikus” liberális és baloldalinak hazudott ideológiák, akár nyíltan erőszakos támadásba is átmenjenek a Nemzet ellen, ennek jeleit látjuk az EU parlamentjében.
    Szóval, ideje lenne megtisztítani az igazságszolgáltatást a régi rendszer klienseitől,

    Kedvelés

  7. A zsidonál aljasabb féreg már csak egy van a földön, az általuk kitenyésztett cigány!
    És sajnos nekünk kijutott bőven mind a két parazita fajból! Alulról a cigányok felülről a zsidok ütik, verik terrorizálják a Magyar népet.
    Csak még egy valamire nem jöttek rá a paraziták a “rengeteg” eszükkel, hogy mit fognak azután csinálni mikor az utolsó Magyart is legyilkolták, elüldözték. Miből fognak azután élni?
    Olyanok vagytok férgek mint a rák az ember testében, mikorra átveszitek az uralmat az ország felett, eltemetnek titeket is az utolsó Magyar emberrel egyetemben. Pont úgy mint a győztes rákos sejteket, a működés képtelen halott emberrel együtt egy sírba helyezik.
    Budaházy Gyurit nem elítélnetek kellene, hanem tanácsadónak alkalmaznotok kellene!
    Mert azzal, hogy ő a Magyarság érdekét képviseli a ti rabszolgáitok életét hosszabbítja meg! Azoknak az életét akikből élek ti SENKIHÁZI PARAZITÁK!
    De hát ti még ehhez is hülyék vagytok!

    Kedvelés

  8. Ez az ítélet pont olyan, mintha ma is Gyurcsány volna hatalmon. Ha beütjük a keresőbe: “Orbán Gyurcsány zsinagóga” kapunk egy képet, ahol kezet fognak. Átadták egymásnak a stafétabotot? Ugyanannak az akaratnak a végrehajtói?

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.