2 című bejegyzés “Balczó András családja körében” gondolatot, hozzászólást tartalmaz
Az itt leírt történet, az állam fantáziának szüleménye. A valóságban fellelhető eseményekkel való egybeesése, nem a véletlen műve. A fiktív, és ezáltal kitaláltnak hitt történet, egy rendszer által megalkotott, mesebeli világ, – részleteiben, és egészében sem a fantázia műve.
A történet szereplői generációk óta a szépség, és a művészet napszámosaiként, a nép elkötelezett kultúrharcosaiként tengették az életüket. A politika, melytől következetesen tartózkodtak,- határ, ideológia, és értékrendszer változásokra hivatkozva, háromszor vett el, mindent a családtól, és kényszeríttette, új élet kezdésére.
Életük során megtanította nekik a sors, hogy tartalékokat képezzenek, és gondolkozzanak pozitívan. Ne a gátlóelemekkel, hanem a lehetőségek keresésével jussanak előre, és akkor a jó elnyeri méltó fizetségét.
Az új világ hajnalán, amit „rendszerváltásnak” nevezett el az állam, szereplőink szabadúszó művészként, az egyetlen lehetőséget választották, és a „Művészeti Alap” tagjaként tevékenykedtek. Itt jövedelmük 10%-át kellett a „kedvezményes adó” felett befizetni, mely a jövendőre nézve jelentett tartalékot, hisz ez biztosította, a nyugdíjba vetett hitüket. Igen ám, de az a fránya fantázia megviccelte őket, és a „kedvezményes adó” eltűnt, a Művészeti Alappal, – jogutód nélkül -, annak pénzével, és nyugdíjba beszámítható éveivel együtt.
Mint tudjuk a lehetőségek keresése, leginkább kényszer hatása alatt a leghatékonyabb. Így „kényszer vállalkozóként”, eddigi munkájukat Kft-s vállalkozásba kényszeríttette, a „vállalkozó barát” állam. A kedvező jogszabályok, az eddig magántulajdonként használt alkotó eszközeik, beapportálását tették lehetővé a cégalapításba. Ha telephelyként nem a saját ingatlanukat akarták kockáztatni, bérelhettek egyet, pl. az államot képviselő vagyonügynökség helyiségei közül.
A „vállalkozás barát”, de sanyarú helyzetű állam, a telephely bérleti díját, kénytelen volt 12 szeresére növelni. Így megosztozva a terheken, elüldözte, egy városszéli bérleménybe a virágzásnak indult céget.
A világ változásaira lassan mozduló, elavult, maradi, kétkezi, alkotó művészetet képviselő, – marketingben kevésbé jártas, az eseményekre nem korszerűen reagáló vállalkozás, a recesszió kihívásait rosszul kezelte, így a járulék befizetéseivel elmaradt.
A mindig éber és „vállalkozás barát” állam, avatott harcosai, gyorsreagálású hadteste, az APEH, azonnal lefoglalta, – az apportként, a cégalapításba bevitt-, régen „termelőeszköznek” hívott vagyont, és várta, hogy az így terheitől felszabadult vállalkozás szárnyalni kezd. Sajnos az egyszerű gondolkodású művészek, ezt a biztatásnak szánt kezdeményezést nem értették meg.
Az élet kihívására, – mert hát éhesek voltak,- más területen, ahol kevesebb apportra volt szükség, új irányban kezdtek kényszervállalkozást.
Tevékenységük oly sikeresen alakult a „pozitív” változások eredményeként, hogy tartalékok képzésére is gondolhattak, így a szigorúan leadózott, – éber, és figyelő tekintetek között,- biztosításra, telephely vásárlásra, és magánnyugdíjra is különítettek el jövedelmükből.
Elbizakodottságunkban, még egy céges teherautónak vizsgáztatott, kombi személyautót is vásároltak, természetesen magánszemélytől, használtan. Megneszelve bátorságukat, az Apeh éber vezetése lecsapott, de sajnálatukra, mindent rendben találtak. Ez nem keserített el őket, mert az autó eladóját is vizsgálat alá vetették,–itt is mindent rendben találtak. Szívósságuk, és lelkiismeretességük az autó első tulajdonosáig hajszolta őket, de itt is rendben voltak a papírok. Álhatatosságuknak hála, szerencsére a sor elején megtalálták az autó forgalomba helyezőjét, és itt végre szabálytalanságot fedeztek fel. Logikusan, mivel az ellenőrzés kiinduló pontján álltak, így Áfa befizetésre, bírságra, és ezek kamataira kötelezték, a céget, és azzal a tanáccsal távoztak, hogy a befizetett összeget behajthatják, az előző, az azt megelőző tulajdonoson, és az azt megelőző kereskedőn, véleményük szerint ezek a perek gyorsan 3-3 év alatt lefolytathatók. Segítségükért mai napi hálásak.
A „vállalkozás barát” állam idő közben kellő jogszabályi környezettel szabályozta, a minőségi munkálatok védelmében, a garanciákat. Annak biztosítására, a kifizetések visszatartására adott lehetőséget, a többségében kalandvágyó, külhoni „megbízó” lovagoknak.
Feledékenységében „véletlenül” a jogharmonizációra, már nem maradt idejük, „bizonyos” államokkal, így azok lovagjai, szintén feledékenységből, nem fizették ki a „garancia visszatartásnak” nevezett hasznot, véletlenül eltűntek, és véletlenül, a „vállalkozás barát” államnak nem maradt lehetősége, hogy jogi úton segítse a kintlévőségek behajtását. Érthető módon, az állam nem egy behajtó cégként képviseli az állampolgárait, így ez nem is volt elvárható Tőle.
Szerencsére, viszont a vállalkozás kiállított számlájának Áfa tartalma, kárpótolta, az ilyen módon gúzsba kötött, és tehetetlen, „vállalkozás barát” államot.
A sikeresen, az állam által megfelelő pályára terelt művészeti vállalkozás, így már kiegyensúlyozottan, és két oldalról terhelten összerogyott.
Az egyenletes súlyelosztásra beszállt egy lelkes segítő, az Elektromos Művek, áldozatos, és motivált, megbízotti meghatalmazású ellenőre. Meglátva a sántikáló, és roggyant céget, egy púppal ajándékozta meg. Kiszállt, a vállalkozás telephelyére, hogy a nem használatos villanyórát leszerelje. Annak plombáját leszedte, majd félbehagyva a munkát, – péntek lévén -, eltávozott. Két nap múlva ugyanezen érdekeltségű, szemfüles, de „feledékeny szakember” felfedezte az általa megbontott plombát, és amnéziásan, magából kikelve, jegyzőkönyvben rögzítette, a megbontás tényét. Az ily módon, váratlanul jött segítség, új elfoglaltságok perspektíváját vetítette, a szépreményű, immáron sánta, és púpos társaság elé.
Az igazság dicső, és független képviselője kiállt szigorával a gyengék gyámolítására, és független bíróságként, független szakértőt rendelt, a pártatlan ügyrend, pártatlan kivizsgálására, egy elfogulatlan, kompetens személy megbízásával.
Nagy meglepetésre, a felkért hatósági, és érdekeltségből kizárható vizsgáló,- csodák csodájára,- ugyanazon személy, aki a plombát letépte, és aki a jegyzőkönyvet erről kiállította. Függetlenségéhez kétség sem férhetett, hisz nem az Elektromos Művek alkalmazásában állt, sem mint szakértő, sem mint ellenőr, hisz mind két feladatát külsős megbízottként végezte, mint egy sikeres, külsős vállalkozás felkentjeként. Így a független bíróság jóvoltából, szakértőként segíthette, az igazságtól független ítélet megszületését.
Az immáron sántaságától megbotlott, púpos cég, a padlón fekve a döntetlenben reménykedve, „nullás”, alvó céggé szenderült.
Tulajdonosai egyéni vállalkozásba menekítették pozitív gondolkodásukat. Letérve, eddigi kulturális missziójukról, és látva az élet legfontosabb területét, a pénzügy, és a biztosítás vizére evezve, igyekeztek, a fejlődésük, és mások fejlődését segíteni. Az ismeretlen tengeren hajózva, – az új navigálási ismertetek-, azzal kecsegtettek, hogy fekvő helyzetből fél térdre emelkedhetnek, a „vállalkozás barát” állam segítségével, mint „púpos” egyéni vállalkozók.
A világgazdaság óceánjának kiszámíthatatlan vihara terelte, az állam józanságát, így a kis emberek védelmére hozott, racionális intézkedései, véletlenül, épp ezen két terület „a pénzügy, és a biztosítás” működésének körvonalazását, unortodox módon kényszeríttette kikötőbe. Ezzel a pozitív gondolatokba vetett hit, ugyan kisebb csorbát szenvedett, de önigazolást is nyert, hisz a megtakarított nyugdíjalap, megfelelő áthidalást jelentett, és szerencsére a biztosításibefektetés, idő előtt felvett díja, elégségesnek bizonyult „egy pár évre” a járulékoknak nevezett, de immáron adóként behajtható összegek fedezésére.
A megingás, megtántorodásnak tűnhet, de az állam „vállalkozás barát” politikája biztos lábakon állt továbbra is. A törvényei segítségével, a tulajdonnal rendelkező,- bár földön fekvő cégek – biztos tartalékot jelentettek számára, hisz addig, amíg nem szűnik meg a cég, járulékkötelezettséggel rendelt az ügyvezető, akkor is ha semmilyen bevétellel sem rendelkezik. Az ügyes természetből ellesett, – így természetesnek nevezhető módszer -, a pókoktól ered, hisz ők is a hálójukba esett, már elpusztult zsákmány, maradék életnedveit szívják ki.
A földön fekvő, félig kivérzett egyén életösztöneitől hajtva, a „vállalkozás barát” állam biztatására, ismét erőt gyűjtött, a pozitív gondolkodásából. Új „egyéni vállalkozói” területen indult harcba a jövőért. Vállvetve, az immár NAVnak nevezett harcostárssal. Kiváltva igazolványát, azonnal kötelezettségei keletkeztek. Jövedelmei még nem voltak, de a „valahová tartozás” érzését, az első pillanattól érezhette. Első 100 000 Ft-ocskájának 86%-át már az állam szociális biztonságot nyújtó rendszerére fordíthatta, mely a megnyugvás érzésével töltötte el, a küzdelem nem hiába való, a mindig mellette álló harcostársára számíthat.
Bár sok területen értetlenül szemlélte az indokokat,- a művészek kötelező iparűzési adója, a művészek kötelező iparkamarai tagsága, stb.- jóleső érzéssel töltötte el, hogy ha élete munkája végén, koros emberré válna, cserében, az állam szociális védernyője garanciát jelenthet, hisz a megígért, és megérdemelt nyugdíjat kaphat, a keményen végig dolgozott évek után. Élete társa, táncművészként, – lábsérüléssel, és gerincbántalmakkal -, vállalkozásba kényszerítve, több mint 25 évet táncolt, de sajnos a pók által elszívott „életnedvek” sem bizonyultak elég erősnek, a szociális védőháló fonalainak megerősítésére, lyukainak befoltozására.
Természetesen, erről nem az állam tehet, hisz „vállalkozás barát” politikája ellenére a vállalkozók, nem támogatták eléggé törekvéseiben. Kénytelen így megkérni a táncosokat, és egyéb művészeket, hogy piaci viszonyok között, 65 éves korukig, harcoljanak a szabad verseny keretei között, felvértezve a tapasztalataikkal.
Az említett verseny feltételei és „vállalkozás barát” megoldásai, mindjárt a térdelőrajt pillanatától tiszta lappal indítja a szereplőket. Mindjárt komoly mentális segítséget jelent, a…, pl. a beléjük vetett hit. Hisznek bennük, hogy a munkájukhoz felvett hitelek kitermelése mellett, tisztességes hasznot, és harcostársuk eltartását is meg tudják oldani, az állam által is „privilegizált” művészeti és kulturális piacon.
Első jelentékeny tapasztalásuk, hogy hisznek abban, hogy létre hoznak egy előadást támogatás nélkül. Elkészítik a szinopszist, elkészül a zene, a díszlet, a koreográfia, kibérelt termben betanítják a szereplőknek a feladataikat, elkészítik a világítási és hangosítási tervet, megrendezik a darabot, majd önmagukat propagálva, kellő marketing munkával, eljutnak a színházakhoz, és művelődési házakhoz. Ott kedvesen felajánlják, hogy piaci alapon kibérelhetik a helyiséget, nyomtathatnak plakátokat, értékesíthetik a jegyeket, és az esetleges első nyereségből befizethetik, a havi 86 000 Ft járulékot, személyenként.
Ez a beléjük vetett hit megható, mondhatni könnyfakasztó!
Igyekezetük ebből a hitből táplálkozott, talán épp ezért időnként kevésnek bizonyult. Sajnos minden törekvésükkel, mellyel a feltápászkodást erősítették, talán a púpjuk miatt eredménytelen maradt. Mint boksz ringben a földön fekvőnek, a számolás, új erők ébredése segített, hogy pályázatot írjanak.
A pályázatok „vállalkozás barát”, de piaci alapú kiírásai, a púposok indulását kizárta. Az adótartozással, járulékfizetési elmaradással rendelkezőknek, nem elégséges a tapasztalata, akaratereje, tudása, sajnos a partnerséget az állam nem vállalhatja fel, egy olyannal, aki nem bizonyított, az ő irányába, és egy földön fekvőről, messziről látszik, hogy rá nem lehet számítani.
Szerencsére, mégis marad egy lehetőség, amivel még tehetnek valamit, bizonyíthatnak az állam felé. Ez lebeg előttünk, hisz amíg tartozásuk van, addig nem szüntethetik meg a vállalkozásukat, maximum szüneteltethetik. Így segítséget jelenthetnek, legalább a statiszkák területén, mert munkanélküliségükkel nem rontjuk a mutatókat.
Ha véletlenül tetszhalott állapotukból Főnixként kelnének fel, megnyugtató a tudat, hogy először a köz javára, tartozásaik púpját adhatják. Ha ez a vágyott népmesei fordulat mégsem következne be, akkor a köz munkásaiként jóvátehetik, hogy elpazarolták a tehetségünket, olyan felesleges tudások megszerzésére, mint művészet, vagy kultúra.
Köszönet, az államnak, hogy befogadásért, hogy „vállalkozás barát” környezetet teremtett! Szégyen hogy, nem bizonyultak méltónak, arra hogy a kereskedelemből, iparból, és pénzügyből származó nyereségekkel összevethető hasznot produkáljanak a művészek!
Az emberi küzdelem igazi példaképe Balczó András! Példás családapa és nemzetközileg ismert sportoló, aki mindent elért, amit az öttusa sportban el lehet érni! Külön öröm számomra, hogy Laura lányával hat esztendeig együtt dolgozhattam a magyar Fehérházban, Barnabás fiával kabinettitkárok voltunk… Laurában határozott, “kemény, de nagyon igazságos és racionális frakcióvezetői titkárságvezettőt ismertem meg. Úgy érzem, hogy mély, őszinte munkakapcsolatot ápoltunk egymással…
Nemzeti InternetFigyelő (NIF) 
Az itt leírt történet, az állam fantáziának szüleménye. A valóságban fellelhető eseményekkel való egybeesése, nem a véletlen műve. A fiktív, és ezáltal kitaláltnak hitt történet, egy rendszer által megalkotott, mesebeli világ, – részleteiben, és egészében sem a fantázia műve.
A történet szereplői generációk óta a szépség, és a művészet napszámosaiként, a nép elkötelezett kultúrharcosaiként tengették az életüket. A politika, melytől következetesen tartózkodtak,- határ, ideológia, és értékrendszer változásokra hivatkozva, háromszor vett el, mindent a családtól, és kényszeríttette, új élet kezdésére.
Életük során megtanította nekik a sors, hogy tartalékokat képezzenek, és gondolkozzanak pozitívan. Ne a gátlóelemekkel, hanem a lehetőségek keresésével jussanak előre, és akkor a jó elnyeri méltó fizetségét.
Az új világ hajnalán, amit „rendszerváltásnak” nevezett el az állam, szereplőink szabadúszó művészként, az egyetlen lehetőséget választották, és a „Művészeti Alap” tagjaként tevékenykedtek. Itt jövedelmük 10%-át kellett a „kedvezményes adó” felett befizetni, mely a jövendőre nézve jelentett tartalékot, hisz ez biztosította, a nyugdíjba vetett hitüket. Igen ám, de az a fránya fantázia megviccelte őket, és a „kedvezményes adó” eltűnt, a Művészeti Alappal, – jogutód nélkül -, annak pénzével, és nyugdíjba beszámítható éveivel együtt.
Mint tudjuk a lehetőségek keresése, leginkább kényszer hatása alatt a leghatékonyabb. Így „kényszer vállalkozóként”, eddigi munkájukat Kft-s vállalkozásba kényszeríttette, a „vállalkozó barát” állam. A kedvező jogszabályok, az eddig magántulajdonként használt alkotó eszközeik, beapportálását tették lehetővé a cégalapításba. Ha telephelyként nem a saját ingatlanukat akarták kockáztatni, bérelhettek egyet, pl. az államot képviselő vagyonügynökség helyiségei közül.
A „vállalkozás barát”, de sanyarú helyzetű állam, a telephely bérleti díját, kénytelen volt 12 szeresére növelni. Így megosztozva a terheken, elüldözte, egy városszéli bérleménybe a virágzásnak indult céget.
A világ változásaira lassan mozduló, elavult, maradi, kétkezi, alkotó művészetet képviselő, – marketingben kevésbé jártas, az eseményekre nem korszerűen reagáló vállalkozás, a recesszió kihívásait rosszul kezelte, így a járulék befizetéseivel elmaradt.
A mindig éber és „vállalkozás barát” állam, avatott harcosai, gyorsreagálású hadteste, az APEH, azonnal lefoglalta, – az apportként, a cégalapításba bevitt-, régen „termelőeszköznek” hívott vagyont, és várta, hogy az így terheitől felszabadult vállalkozás szárnyalni kezd. Sajnos az egyszerű gondolkodású művészek, ezt a biztatásnak szánt kezdeményezést nem értették meg.
Az élet kihívására, – mert hát éhesek voltak,- más területen, ahol kevesebb apportra volt szükség, új irányban kezdtek kényszervállalkozást.
Tevékenységük oly sikeresen alakult a „pozitív” változások eredményeként, hogy tartalékok képzésére is gondolhattak, így a szigorúan leadózott, – éber, és figyelő tekintetek között,- biztosításra, telephely vásárlásra, és magánnyugdíjra is különítettek el jövedelmükből.
Elbizakodottságunkban, még egy céges teherautónak vizsgáztatott, kombi személyautót is vásároltak, természetesen magánszemélytől, használtan. Megneszelve bátorságukat, az Apeh éber vezetése lecsapott, de sajnálatukra, mindent rendben találtak. Ez nem keserített el őket, mert az autó eladóját is vizsgálat alá vetették,–itt is mindent rendben találtak. Szívósságuk, és lelkiismeretességük az autó első tulajdonosáig hajszolta őket, de itt is rendben voltak a papírok. Álhatatosságuknak hála, szerencsére a sor elején megtalálták az autó forgalomba helyezőjét, és itt végre szabálytalanságot fedeztek fel. Logikusan, mivel az ellenőrzés kiinduló pontján álltak, így Áfa befizetésre, bírságra, és ezek kamataira kötelezték, a céget, és azzal a tanáccsal távoztak, hogy a befizetett összeget behajthatják, az előző, az azt megelőző tulajdonoson, és az azt megelőző kereskedőn, véleményük szerint ezek a perek gyorsan 3-3 év alatt lefolytathatók. Segítségükért mai napi hálásak.
A „vállalkozás barát” állam idő közben kellő jogszabályi környezettel szabályozta, a minőségi munkálatok védelmében, a garanciákat. Annak biztosítására, a kifizetések visszatartására adott lehetőséget, a többségében kalandvágyó, külhoni „megbízó” lovagoknak.
Feledékenységében „véletlenül” a jogharmonizációra, már nem maradt idejük, „bizonyos” államokkal, így azok lovagjai, szintén feledékenységből, nem fizették ki a „garancia visszatartásnak” nevezett hasznot, véletlenül eltűntek, és véletlenül, a „vállalkozás barát” államnak nem maradt lehetősége, hogy jogi úton segítse a kintlévőségek behajtását. Érthető módon, az állam nem egy behajtó cégként képviseli az állampolgárait, így ez nem is volt elvárható Tőle.
Szerencsére, viszont a vállalkozás kiállított számlájának Áfa tartalma, kárpótolta, az ilyen módon gúzsba kötött, és tehetetlen, „vállalkozás barát” államot.
A sikeresen, az állam által megfelelő pályára terelt művészeti vállalkozás, így már kiegyensúlyozottan, és két oldalról terhelten összerogyott.
Az egyenletes súlyelosztásra beszállt egy lelkes segítő, az Elektromos Művek, áldozatos, és motivált, megbízotti meghatalmazású ellenőre. Meglátva a sántikáló, és roggyant céget, egy púppal ajándékozta meg. Kiszállt, a vállalkozás telephelyére, hogy a nem használatos villanyórát leszerelje. Annak plombáját leszedte, majd félbehagyva a munkát, – péntek lévén -, eltávozott. Két nap múlva ugyanezen érdekeltségű, szemfüles, de „feledékeny szakember” felfedezte az általa megbontott plombát, és amnéziásan, magából kikelve, jegyzőkönyvben rögzítette, a megbontás tényét. Az ily módon, váratlanul jött segítség, új elfoglaltságok perspektíváját vetítette, a szépreményű, immáron sánta, és púpos társaság elé.
Az igazság dicső, és független képviselője kiállt szigorával a gyengék gyámolítására, és független bíróságként, független szakértőt rendelt, a pártatlan ügyrend, pártatlan kivizsgálására, egy elfogulatlan, kompetens személy megbízásával.
Nagy meglepetésre, a felkért hatósági, és érdekeltségből kizárható vizsgáló,- csodák csodájára,- ugyanazon személy, aki a plombát letépte, és aki a jegyzőkönyvet erről kiállította. Függetlenségéhez kétség sem férhetett, hisz nem az Elektromos Művek alkalmazásában állt, sem mint szakértő, sem mint ellenőr, hisz mind két feladatát külsős megbízottként végezte, mint egy sikeres, külsős vállalkozás felkentjeként. Így a független bíróság jóvoltából, szakértőként segíthette, az igazságtól független ítélet megszületését.
Az immáron sántaságától megbotlott, púpos cég, a padlón fekve a döntetlenben reménykedve, „nullás”, alvó céggé szenderült.
Tulajdonosai egyéni vállalkozásba menekítették pozitív gondolkodásukat. Letérve, eddigi kulturális missziójukról, és látva az élet legfontosabb területét, a pénzügy, és a biztosítás vizére evezve, igyekeztek, a fejlődésük, és mások fejlődését segíteni. Az ismeretlen tengeren hajózva, – az új navigálási ismertetek-, azzal kecsegtettek, hogy fekvő helyzetből fél térdre emelkedhetnek, a „vállalkozás barát” állam segítségével, mint „púpos” egyéni vállalkozók.
A világgazdaság óceánjának kiszámíthatatlan vihara terelte, az állam józanságát, így a kis emberek védelmére hozott, racionális intézkedései, véletlenül, épp ezen két terület „a pénzügy, és a biztosítás” működésének körvonalazását, unortodox módon kényszeríttette kikötőbe. Ezzel a pozitív gondolatokba vetett hit, ugyan kisebb csorbát szenvedett, de önigazolást is nyert, hisz a megtakarított nyugdíjalap, megfelelő áthidalást jelentett, és szerencsére a biztosításibefektetés, idő előtt felvett díja, elégségesnek bizonyult „egy pár évre” a járulékoknak nevezett, de immáron adóként behajtható összegek fedezésére.
A megingás, megtántorodásnak tűnhet, de az állam „vállalkozás barát” politikája biztos lábakon állt továbbra is. A törvényei segítségével, a tulajdonnal rendelkező,- bár földön fekvő cégek – biztos tartalékot jelentettek számára, hisz addig, amíg nem szűnik meg a cég, járulékkötelezettséggel rendelt az ügyvezető, akkor is ha semmilyen bevétellel sem rendelkezik. Az ügyes természetből ellesett, – így természetesnek nevezhető módszer -, a pókoktól ered, hisz ők is a hálójukba esett, már elpusztult zsákmány, maradék életnedveit szívják ki.
A földön fekvő, félig kivérzett egyén életösztöneitől hajtva, a „vállalkozás barát” állam biztatására, ismét erőt gyűjtött, a pozitív gondolkodásából. Új „egyéni vállalkozói” területen indult harcba a jövőért. Vállvetve, az immár NAVnak nevezett harcostárssal. Kiváltva igazolványát, azonnal kötelezettségei keletkeztek. Jövedelmei még nem voltak, de a „valahová tartozás” érzését, az első pillanattól érezhette. Első 100 000 Ft-ocskájának 86%-át már az állam szociális biztonságot nyújtó rendszerére fordíthatta, mely a megnyugvás érzésével töltötte el, a küzdelem nem hiába való, a mindig mellette álló harcostársára számíthat.
Bár sok területen értetlenül szemlélte az indokokat,- a művészek kötelező iparűzési adója, a művészek kötelező iparkamarai tagsága, stb.- jóleső érzéssel töltötte el, hogy ha élete munkája végén, koros emberré válna, cserében, az állam szociális védernyője garanciát jelenthet, hisz a megígért, és megérdemelt nyugdíjat kaphat, a keményen végig dolgozott évek után. Élete társa, táncművészként, – lábsérüléssel, és gerincbántalmakkal -, vállalkozásba kényszerítve, több mint 25 évet táncolt, de sajnos a pók által elszívott „életnedvek” sem bizonyultak elég erősnek, a szociális védőháló fonalainak megerősítésére, lyukainak befoltozására.
Természetesen, erről nem az állam tehet, hisz „vállalkozás barát” politikája ellenére a vállalkozók, nem támogatták eléggé törekvéseiben. Kénytelen így megkérni a táncosokat, és egyéb művészeket, hogy piaci viszonyok között, 65 éves korukig, harcoljanak a szabad verseny keretei között, felvértezve a tapasztalataikkal.
Az említett verseny feltételei és „vállalkozás barát” megoldásai, mindjárt a térdelőrajt pillanatától tiszta lappal indítja a szereplőket. Mindjárt komoly mentális segítséget jelent, a…, pl. a beléjük vetett hit. Hisznek bennük, hogy a munkájukhoz felvett hitelek kitermelése mellett, tisztességes hasznot, és harcostársuk eltartását is meg tudják oldani, az állam által is „privilegizált” művészeti és kulturális piacon.
Első jelentékeny tapasztalásuk, hogy hisznek abban, hogy létre hoznak egy előadást támogatás nélkül. Elkészítik a szinopszist, elkészül a zene, a díszlet, a koreográfia, kibérelt termben betanítják a szereplőknek a feladataikat, elkészítik a világítási és hangosítási tervet, megrendezik a darabot, majd önmagukat propagálva, kellő marketing munkával, eljutnak a színházakhoz, és művelődési házakhoz. Ott kedvesen felajánlják, hogy piaci alapon kibérelhetik a helyiséget, nyomtathatnak plakátokat, értékesíthetik a jegyeket, és az esetleges első nyereségből befizethetik, a havi 86 000 Ft járulékot, személyenként.
Ez a beléjük vetett hit megható, mondhatni könnyfakasztó!
Igyekezetük ebből a hitből táplálkozott, talán épp ezért időnként kevésnek bizonyult. Sajnos minden törekvésükkel, mellyel a feltápászkodást erősítették, talán a púpjuk miatt eredménytelen maradt. Mint boksz ringben a földön fekvőnek, a számolás, új erők ébredése segített, hogy pályázatot írjanak.
A pályázatok „vállalkozás barát”, de piaci alapú kiírásai, a púposok indulását kizárta. Az adótartozással, járulékfizetési elmaradással rendelkezőknek, nem elégséges a tapasztalata, akaratereje, tudása, sajnos a partnerséget az állam nem vállalhatja fel, egy olyannal, aki nem bizonyított, az ő irányába, és egy földön fekvőről, messziről látszik, hogy rá nem lehet számítani.
Szerencsére, mégis marad egy lehetőség, amivel még tehetnek valamit, bizonyíthatnak az állam felé. Ez lebeg előttünk, hisz amíg tartozásuk van, addig nem szüntethetik meg a vállalkozásukat, maximum szüneteltethetik. Így segítséget jelenthetnek, legalább a statiszkák területén, mert munkanélküliségükkel nem rontjuk a mutatókat.
Ha véletlenül tetszhalott állapotukból Főnixként kelnének fel, megnyugtató a tudat, hogy először a köz javára, tartozásaik púpját adhatják. Ha ez a vágyott népmesei fordulat mégsem következne be, akkor a köz munkásaiként jóvátehetik, hogy elpazarolták a tehetségünket, olyan felesleges tudások megszerzésére, mint művészet, vagy kultúra.
Köszönet, az államnak, hogy befogadásért, hogy „vállalkozás barát” környezetet teremtett! Szégyen hogy, nem bizonyultak méltónak, arra hogy a kereskedelemből, iparból, és pénzügyből származó nyereségekkel összevethető hasznot produkáljanak a művészek!
KedvelésKedvelés
Az emberi küzdelem igazi példaképe Balczó András! Példás családapa és nemzetközileg ismert sportoló, aki mindent elért, amit az öttusa sportban el lehet érni! Külön öröm számomra, hogy Laura lányával hat esztendeig együtt dolgozhattam a magyar Fehérházban, Barnabás fiával kabinettitkárok voltunk… Laurában határozott, “kemény, de nagyon igazságos és racionális frakcióvezetői titkárságvezettőt ismertem meg. Úgy érzem, hogy mély, őszinte munkakapcsolatot ápoltunk egymással…
KedvelésKedvelés