A Jobbik elnöke kongresszusi beszédében elmondta: pártja kormányra készül, melynek feltétele a néppártosodás folytatása.
Ez utóbbit a gyümölcsfához hasonlította, melynek gyümölcsét – azaz a Jobbik programját – az egész ország élvezhetné, ideológiai hovatartozás nélkül. A szerencselovagoknak azt üzente, “aki a hazaszeretet szűrőjén nem megy át, az nem fog soha közénk tartozni”. Vona: “Újjá fogjuk építeni a hazánkat!”→ Tovább olvasása
A Jobbik kontraproduktívnak, szakmailag elhibázottnak és veszélyes precedensnek tartja a kötelező holokausztkurzus bevezetését a felsőoktatásban. Emlékezetes, hogy a héten jelentette be a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, hogy feltehetően izraeli nyomásra az egyetemi minden egyes szakának valamennyi hallgatója számára kötelezővé teszi “A holokauszt és emlékezete” tárgy oktatását. A bejelentés nagy vihart kavart az egyetemi hallgatók között, akik feleslegesnek tartják a további óraterhelést, és sajtóhírek szerint az elvárttal ellentétes reakciókat váltott ki. Nem kizárt, hogy a patinás intézménybe jelentkezők száma jelentősen vissza fog esni a közeljövőben.
A döntés oktatásszakmai értelemben elhibázott, hiszen egy önkényesen választott, tragikus történelmi esemény egyoldalú ismertetése és emlékezetpolitikai helyének vizsgálata csekély jelentőséggel bír a jövő értelmiséginek képzésében. A holokausztnevelés jegyében az összes egyetemi hallgató még a középiskolában minden évben részt vett január 27-én a nemzetközi holokauszt-emléknapon, valamint április 16-án a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján esedékes megemlékezéseken. Ez legkevesebb nyolc teljes napot jelent, amit holokauszt-tanulással töltöttek. Kétséges, hogy ismereteiket az egyetemeken is szükséges lenne bővíteni. Veszélyes precedens a kötelező holokausztoktatás a Pázmányon→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!