Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (7.)

Wiesenthal, a hiteles nácivadász

Wiesenthal után keresgélve az interneten rengeteg cikket lehet találni, amelyek szerint szélhámos, hamis tanú, hazug, stb. Több, róla szóló írás átolvasása után arra a megállapításra jutottam, hogy legátfogóbban, a többi írásokkal összhangban és legrövidebben a Metapedia nevű internetes lexikon foglalja össze a tevékenységét, ezért szó szerint ide másoltam a Wiesenthal címszó alatt található szöveget.

Tehát Simon Wiesenthal a Metapédia szerint:

Simon Wiesenthal

Szymon (Simon) Wiesenthal (Buczacz, 1908. december 31. – Bécs, 2005. szeptember 20.) Buczacz-ban, Galíciában (ma Bucsacs Ukrajnában) született, amely akkor az Osztrák-Magyar monarchia keleti széle volt. Apja gazdag cukornagykereskedő volt.

Azoknak az írásoknak ellenére, amelyek róla szólnak, nem világos, hogy mit csinált Wiesenthal a német megszállás idején. Egymásnak ellentmondó történeteket mesélt három különböző embernek háború alatti tevékenységéről. Az első változatot eskü alatt adta 1948-ban 1948 májusában az US nürnbergi kihallgató hatósága bizottságának.(2) A második élete története amelyet 1949 januárjában írt, amikor a nemzetközi menekültbizottságtól kért segélyt. A harmadikat életrajzában, ‘A gyilkosok köztünk vannak’ írta, amely 1967-ben jelent meg először.(4)

Szovjet mérnök vagy gyári szerelő?

1948-as kikérdezése során Wiesenthal azt mondta, hogy 1939 és 1941 között szovjet főmérnök volt, Lvovban és Ogyesszában dolgozott. (5). Ezzel egybehangzóan 1949-i nyilatkozatában azt állította, hogy 1939 decemberétől 1940 áprilisáig építészként dolgozott Ogyessza fekete tengeri kikötőjében. De életrajza szerint 1939 szeptember közepétől 1941 júniusáig a szovjetek által megszállt Lvovban volt, és ott ‘szerelőként dolgozott egy ágyrugókat előállító gyárban’. (6)

‘Viszonylagos szabadság’

Miután a németek megszállták Galíciát 1941 júniusában, Wiesenthalt egy ideig a Lvov melletti Janowska koncentrációs táborban tartották fogva, ahonnan néhány hónap múlva egy másik táborba vitték (OAW), amely a németek által megszállt Kelet-lengyelországi vasútnak (Ostbahn) végzett javítómunkát Lvovban. Wiesenthal arról számol be önéletrajzában, hogy itt technikusként és rajzolóként dolgozott, hogy jól bántak vele, és hogy közvetlen főnöke, aki titokban náciellenes volt, megengedte neki, hogy két pisztolya legyen. Saját irodája volt egy kis fakunyhóban, és viszonylagos szabadságot élvezett és a környéken kijárási szabadsága volt. (7)

Partizán?

Wiesenthal életének következő része – 1943 októberétől 1944 júniusáig – a legfurcsább és az erről szóló beszámolói ellentmondásosak. 1948-as kihallgatása során Wiesenthal azt mondta, hogy elmenekült a Lvov melletti Janowska táborból és egy partizáncsoportba állt be, amely a Tarnopol-Kamenopodolski területen harcolt. Azt mondta: ‘partizán voltam 1943 október 6-ától 1944 február közepéig’ és azt mondta, hogy csoportja az ukrán csapatok ellen harcolt, mind a ‘Galícia’ nevű SS hadosztály, mind a független UPA partizáncsapatok ellen. (9). Wiesenthal azt mondta, hogy először hadnagy, aztán őrnagy volt, és bunkerek és erődítési vonalak építése volt a feladata. Noha kifejezetten nem állítja, de azt sugallja, hogy állítólagos partizáncsapata az Armia Ludowa (néphadsereg) része volt, ez a lengyel kommunista hadsereg, amelyet a szovjetek irányítottak. (10).

Partizán?

Azt mondta, hogy ő és más partizánok beszivárogtak Lvovba, ahol őket az A.L. (néphadsereg) szimpatizánsai rejtették el. 1944 június 13-án a német titkosrendőrség csapatai elfogták csoportját. (Noha elfogott zsidó partizánokat gyakran lelőttek, Wiesenthal azt mondja, hogy őt valahogy megkímélték). Ugyanezt a történetet mondta el Wiesenthal 1949-i nyilatkozatában. Itt azt mondta, hogy 1943 október elején megszökött az internálótáborból és utána erdei partizánként harcolt a németek ellen nyolc hónapig – 1943 október 2-tól 1944 márciusáig. Utána Lvovban ‘rejtőzködött’ 1944 márciusától júniusáig.

Nem partizán?

1967-es életrajzában Wiesenthal egy teljesen más történetet ad elő. Itt arról számol be, hogy miután az Ostbahn javítócsoportból elmenekült 1943 október 2-án, különböző barátainál rejtőzködött 1944 június 13-ig, amikor a lengyel és a német rendőrség megtalálta és visszavitte a koncentrációs táborba. Itt semmiféle partizántevékenységről sincs szó. (11).

Mind 1948-as kihallgatása, mind 1967-es életrajza szerint 1944 június 15-én megpróbált öngyilkos lenni, ereit fölvágva. Érdekes módon német orvosok meggyógyították és az SS kórházában lábadozott (12) A lvovi koncentrációs táborban maradt ‘dupla adagon’ egy ideig, aztán, ahogy életrajzában írja, különféle munkatáborokba szállították. A következő zavaros hónapokban a háború végéig különböző táborokban volt, amíg 1945 május 5-én amerikai csapatok szabadították ki Mauthausenből (Ausztria). (13). Wiesenthal kitalálta a hősi partizán időket? Vagy később megpróbálta elrejteni, hogy kommunista harcosként volt tevékeny? Vagy az igazság teljesen más -és túl szégyenteljes ahhoz, hogy nyilvánosságra hozza?

‘Náci kém?‘

Önkéntesen dolgozott Wiesenthal háborús elnyomóinak? Brúnó Kreisky, maga is zsidó és sok évig az ország szocialista pártjának a vezetője ezzel vádolta. Egy 1975-ben külföldi újságíróknak adott interjúban Kreisky azzal vádolta Wiesenthalt, hogy ‘maffiamódszereket’ használ, nincs jogcíme arra, hogy ‘erkölcsi példaként’ lépjen föl, és annak a véleményének adott hangot, hogy Wiesenthal a német megszállók ágense volt. Néhány a tárgyra vonatkozó megjegyzése, Ausztria vezető újságjából, a Profilból: (14)

Wiesenthal urat igazából csak titkos jelentésekből ismerem, és ezek nagyon negatívak rá nézve. Ezt mint szövetségi kancellár mondom. Azt is állítom, hogy Wiesenthal úrnak más volt a viszonya a Gestapóhoz, mint nekem. Igen, ez bizonyítható. Most nem tudok többet mondani. A többit a törvényszék előtt fogom elmondani.

Az én viszonyom a Gestapóhoz egyértelmű. Foglyok voltam, internáltjuk és vallattak. Az ő viszonya más volt, mondhatom, és ez ki fog derülni. Az már elég szomorú, amit eddig elmondtam. Nem tudja magát tisztára mosni azzal, hogy nyilvánosan megvádol a sajtóban, hogy a becsületét megsértettem, ahogyan szeretné. Ez nem olyan egyszerű, mivel ebből nagy per lenne… Egy ilyen embernek nincs joga magát erkölcsi példaként beállítani. Ez az, amit mondani akarok. Nincs joga hozzá…

Mi legyen egy olyan emberrel, aki szememben ágens és aki maffiamódszereket alkalmaz? .. egy ilyen embernek el kell tűnnie…

Nem úriember, hogy tisztázzuk a dolgokat, és nem lehet erkölcsi példa, mert nem az… Nem kellene beképzelnie magának, hogy ő erkölcsi példa.

Gestapó ágens?

Azt állítom, hogy Wiesenthal úr a náci befolyási övezetben élt anélkül, hogy bántódása esett volna. Igaz? És nyilvánosan élt ott, anélkül, hogy baja lett volna, igaz? Világos? És önök valószínűleg tisztában vannak azzal, ha tudják, hogy akkor mi folyt, hogy ezt senki sem tudta kockáztatni.

Nem volt ‘tengeralattjáró’.. azaz nem rejtőzködött, hanem teljesen nyíltan élt anélkül, hogy a legcsekélyebb módon is üldözték volna, vagy akár üldözést kockáztatott volna. Azt hiszem, ez elég. Annyi lehetőség van arra, hogy valaki ágens legyen. Neki nem kellett a Gestapó ágensének lenni. Annyi más szervezet létezett.

Ezekre az elítélő szavakra adott válaszként Wiesenthal pert kezdeményezett a kancellár ellen. Végül is kiegyeztek anélkül, hogy egy nagy per folyt volna le köztük.

Mauthauseni mítoszok

Mielőtt ‘nácivadászként’ híres lett volna, propagandistaként csinált magának nevet. 1946-ban Wiesenthal kiadta a KZ Mauthausen c. művet, egy 85 oldalas beszámolót amely az ő amatőr rajzait tartalmazza azzal a céllal, hogy a mauthauseni koncentrációs tábor rémségeit bemutassák. Egy rajz három rabot ábrázol, akiket oszlopokhoz kötöttek és a németek azokat brutálisan kivégzik.(15)

Ez a rajz teljesen hamis. Ezt – néhány kis változtatással – A Life Magazine-ben 1945-ben megjelent fényképek másolata, amelyek grafikailag örökítik meg három német katona kivégzését, akiket kémekként kaptak el a vonalak mögött az ardenneki csata idején. Wiesenthal rajzának forrása tökéletesen világos annak, aki összehasonlítja azt a Life fényképekkel. (17).

Ennek a könyvnek a felelőtlen jellegét mutatja, hogy Wiesenthal részletesen idézi a Mauthauseni táborparancsnok, Franz Ziereis vallomását, amely szerint négy milliót gázosítottak el szénmonoxiddal a közeli Hartheimi táborban.(18). Ez az állítás teljesen abszurd és egy komoly holokauszt történész sem ad neki hitelt.(19). A Wiesenthal által idézett Ziereis vallomás szerint a németek további tíz millió embert öltek meg Lengyelországban, Litvániában és Lettországban. Valójában ez a hazug vallomás kegyetlen kínzások eredménye volt. (21).

Későbbi hazugságok

Wiesenthal még évekkel később is hazudott Mauthausenről. Egy 1983-ban adott interjúban az USA Today-nek azt mondta mauthauseni tapasztalatairól: ‘Én voltam azon 34 túlélő egyike, akik 150 ezerből életben maradtak’. (22) Ez egy otromba hazugság. Az évek nyilvánvalóan megviselték Wiesenthal emlékezőképességét, mert saját életrajzában írta: ‘majdnem 3000 rab halt meg Mauthausenben, miután az amerikaiak 1945 május 5-én fölszabadítottak bennünket. (24). Az Encyclopaedia Judaica szerint legalább 212 000 internált túlélte a Mauthauseni táborokba való internálást.(25).

A háború után Wiesenthal az US Office of Strategic Servicesnél dolgozott (a CIA elődje) és az US hadseregének Counter-Intelligence Corps (CIC) -nál. A zsidó központi bizottság alelnöke is volt Ausztria US által elfoglalt részén. (26).

‘Emberi szappan’

. Wiesenthal hitelt adott és terjesztette az egyik legocsmányabb holokauszt történetet, a vádat, hogy a németek szappant főztek a meggyilkolt zsidók testéből. Meséje szerint a ‘RIF’ betűk a német gyártású szappanon állítólag ’tiszta zsidózsír’-t (“Rein jüdisches Fett”) jelentenek. Valójában ezek a betűk a birodalmi ipari zsírellátás szavakból származnak (“Reichstelle für industrielle Fettversorgung”).(27)

Wiesenthal elősegítette az ’emberi szappan’ legenda terjedését cikkeivel, melyeket 1946-ban az osztrák zsidó közösség újságjában, az új út (‘Der Neue Weg’) publikált. Egy ‘RIF’ című cikkében ezt írta: ‘A rettenetes szavak: Szappanért szállítás, először 1942 végén voltak hallhatók. Ez a lengyelországi generalgouvernementben volt, és a gyár Galíciában, Belzecben volt. 1942 áprilisától 1943 májusáig 900 0000 zsidót használtak ebben a gyárban alapanyagként. Wiesenthal szerint, miután a holttesteket különféle célokra fölhasználták, a maradékot szappangyártásra használták.

Így folytatja: ‘1942-ben a generalgouvernementben az emberek tudták, hogy mit jelent a RIF szappan. A civilizált világ talán el sem hiszi, milyen örömmel gondoltak a nácik és feleségeik a generalgouvernementben erre a szappanra. Minden darabban egy zsidót láttak, aki valami csoda folytán odakerült és így nem lett belőle egy második Freud, Ehrlich vagy Einstein (28).

Szappan

Egy másik 1946-ban publikált fantáziadús cikkben, melynek címe: ‘A belzeci szappangyár’, Wiesenthal azt állítja, hogy zsidók tömegeit végezték ki elektromos áramot vezető zuhanyozókban: (29)

Az összezsúfolt embereket az SS hajtotta, litvánok és ukránok, hogy bemenjenek a nyitott ajtón át a ‘fürdőbe’. Egyszerre ötszáz ember fért be. A ‘fürdőszoba’ ajtaja fémből volt és a plafonon zuhanyrózsák függtek. Amikor a terem megtelt, az SS 5000 voltos feszültséget vezetett a fémlapba. Ugyanakkor víz folyt a zuhanyokból. Egy rövid sikoly, és a megsemmisítésnek vége volt. Egy Schmidt nevű SS főorvos állapította meg egy kémlelőnyíláson keresztül, hogy az áldozatok meghaltak-e. Egy másik ajtó nyílt ki és a hullaszállító csoport bejött és gyorsan kivitte a hullákat. Utána a terem kész volt a következő 500-nak.

Ma egy komoly történész sem fogad el olyan történeteket, hogy emberi testekből szappant főztek vagy hogy zsidókat elektromos árammal végeztek volna ki Belzecben (vagy bárhol másutt). Wiesenthal történelmi képzelőereje nem korlátozódik a huszadik századra. 1973-ban kiadott ‘A remény hajósai’ c. könyvében azzal érvelt, hogy Kolombusz Kristóf titokban zsidó volt és hogy híres útja 1492-ben nyugat felé valójában új otthont keresett Európa zsidóinak. (30)

Természetesen Wiesenthal nem téved mindig. 1975-ben és 1993-ban nyilvánosan elismerte, hogy ‘nem voltak megsemmisítőtáborok német földön’. (31). Ezzel hallgatólagosan beleegyezett abba, hogy a háború utáni Nürnbergi perekben történt állítások, hogy Buchenwaldban, Dachauban és másutt Németországban megsemmisítőtáborok lettek volna, nem igazak.

‘Kitalálások’ Eichmannról

Több mint 40 év ‘nácivadászat’ után Wiesenthal legnagyobb eredményének gyakran Adolf Eichmann megtalálását és elfogását tartják. (Adolf Eichmann volt a háború idején az SS zsidó ügyeinek vezetője. 1960 májusában Izraeli ágensek rabolták el Argentínában és egy világszerte figyelemmel kísért per után fölakasztották.)

De Isser Harel, az izraeli hivatalnok, aki az Eichmannt elfogó csapatot vezette, egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy Wiesenthalnak az égvilágon semmi köze nincs az elfogáshoz. (Harel a Mossad és a Shin Bet, Izrael külföldi és belföldi biztonsági szervezetének korábbi elnöke). (33)

Wiesenthalnak nemcsak hogy semmiféle szerepe nem volt a letartóztatásban, mondta Harel, de valójában veszélyeztette az egész Eichmann hadműveletet. Egy 278 oldalas kéziratban Harel gondosan megcáfolta Wiesenthal minden állítását annak állítólagos szerepéről Eichmann azonosításában és elfogásában. Wiesenthal és barátai állításai annak szerepéről a volt SS tiszt elfogásában, mondta Harel, teljesen alaptalanok. Sok, a Wiesenthal könyvében leírt állítás és esemény, mondta az izraeli tisztviselő, teljes mértékben hamis. (34).

‘Wiesenthal jelentései és állításai abból az időből kétséget kizárva bebizonyítják, hogy fogalma sem volt Eichmann tartózkodási helyéről’, mondta Harel.(35). (Például, Eichmann argentinai elfogása előtt Wiesenthal őt Japánba és Szaudi Arábiába tette). (36). Harel Wiesenthalt mint undorító megalkuvót jellemzi, és így foglalja össze: ‘Minden információ, amelyet Wiesenthal az Eichmann operáció előtt és arra várva adott, rendkívül értéktelen volt, sőt néha félrevezető és így értéke negatívnak mondható.’ (37)

Fölösleges kiadások a Walus ügyben

Wiesenthal egyik leglátványosabb esete a Lengyelországban született csikágói Frank Walus esete. Egy 1974 december 10-én írt levélben azzal vádolta Walust, hogy az ‘zsidókat adott ki a Gestapónak’ Czestochowánban és Kielcében a háború alatt. Ez a levél azt váltotta ki, hogy az US kormány kivizsgálást és jogi ténykedést kezdett. (38). A Washington Post egy 1981-es cikkében így emlékezett meg az ügyről: ‘A náci, aki sohasem volt az: Hogyan bélyegzett meg az igazságszolgáltatás, a sajtó és a nyomozók egy ártatlan embert háborús bűnössé.’ Az American Bar Association által védett írás a következőről számol be: (39)

“1977 januárjában az Egyesült Államok kormánya megvádolt egy Csikágói lakost, Frank Walust, hogy az atrocitásokat követett el a II. vh. alatt Lengyelországban.

Az azt követő években ez a nyugdíjas gyári munkás több mint 60 000 dollár adósságot kellett hogy fölvegyen azért, hogy védelmét kifizesse. A tárgyalóteremben ült, mialatt a náci megszállás tizenegy zsidó túlélője Lengyelországban azt vallotta, hogy látták őt, ahogy gyerekeket, egy öregasszonyt, egy fiatalasszonyt, egy púpost és másokat meggyilkolt…

Hisztéria

Elsöprő tények mutatják, hogy Walus nem volt náci háborús bűnös, sőt, nem is volt Lengyelországban a II. vh. alatt.

Gyűlöletes és undorító, a hisztériával határos légkörben a kormány egy ártatlan embert vádolt. 1974-ben Simon Wiesenthal, a híres ‘nácivadász’ Bécsből megrágalmazta Walust, mint ‘a lengyelt Csikágóból, aki a Gestapónál szolgált a Czestochowai és Kielcei gettóban és zsidókat szolgáltatott ki a Gestapónak.”

A Csikágói hetilap Reader szintén beszámolt az esetről egy részletes cikkben 1981-ben. Címe: Frank Walus üldözése: Egy náci elcsípése: Az US kormány egy háborús bűnöst akart elfogni. Így Simon Wiesenthal, az izraeli rendőrség, a helyi sajtó és Julius Hoffman bíró segítségével föltaláltak egyet. (40). A cikk ezt írja:

… Logikus azt föltételezni, hogy a ‘jelentések, amelyeket Wiesenthal kapott [Walus ellen], valójában csak szóbeszéd voltak… más szóval, Simon Wiesenthalnak nem voltak bizonyítékai Walus ellen. Mégis megrágalmazta.

Míg Hoffman bíró keze alatt volt az ügy, a TV holokausztról adott. Ugyanebben az időszakban, 1978 áprilisában Simon Wiesenthal Csikágóba jött, ahol interjúkat adott a Walus ügyben. ‘Hogyan segített a nácivadász Walust megtalálni’- volt a Sun-Times címe Bob Olmstead történetének. Wiesenthal azt mondta a Sun-Times dolgozójának, Abe Pecknek, hogy ő ‘sohasem azonosított valakit hibásan’. ‘Tudom, emberek ezrei várnak arra, hogy hibát kövessek el.’ – mondta. Egy kimerítő jogi csata után az az ember, akit rágalmaztak és testileg bántalmaztak, mint a ‘Kielcei mészárost’, be tudta bizonyítani, hogy a háború alatt békés mezőgazdasági munkásként dolgozott Németországban. Frank Walus 1994 augusztusában halt meg mint megtört és keserűen csalódott ember.

Wiesenthal figyelmetlenségének a Walus esetben elegendőnek kellene lenni ahhoz, hogy örökre hitelét veszítse mint megbízható nyomozó. De acél hírneve még ezt is túlélte.

Téved Mengelét illetően

Wiesenthal mítosza nagyban alapul Josef Mengele vadászatán, aki a háború alatt Auschwitzban orvos volt, és a ‘halál angyalaként’ is emlegették. Időről időre Wiesenthal azt állította, hogy Mengele sarkában van. Wiesenthal azt jelentette, hogy a nehezen megfogható orvost informánsai ‘látták’ vagy ‘épp kicsúszott a kezükből’ Peruban, Chilében,, Braziliában, Spanyolországban, Görögországban és féltucat helyen Paraguayban. (41).

Legközelebbi kapcsolata 1960 nyarán volt vele. Wiesenthal azt jelentette, hogy Mengele egy kis görög szigeten rejtőzködik, ahonnan csak egy pár órája menekült el. Wiesenthal tovább kerekítette történetét, pontos részletekkel egészítve ki, még azután is, hogy egy általa az ügy vizsgálatára szerződtetett riporter arról informálta, hogy a mese elejétől végéig hazugság. (42).

Egy másik Wiesenthal jelentés szerint Mengele 1960-ban egy gyilkost szerződtetett, hogy egy korábbi áldozatát, egy asszonyt, akit állítólag Auschwitzban sterilizált, megöljön. Miután megtalálta és tábori tetoválását azonosította egy argentinai szállodában, Mengele állítólag megbízta emberét azzal, hogy gyilkolja meg, mert félt attól, hogy a nő följelenti. Kiderült, hogy a nő sohasem volt koncentrációs táborban, nem volt tetoválva, sohasem látta Mengelét, és halála egyszerű hegymászóbaleset volt. (43)

Mengele rendszeresen Asuncion, Paraguay fővárosának legelőkelőbb éttermeiben étkezett, mondta Wiesenthal 1977-ben, és állítólag a városban autózott egy sereg fölfegyverzett kísérővel fekete Mercedes Benzében (44).

1985-ben Wiesenthal közhírré tette, hogy ‘100 százalékig biztos abban’, hogy Mengele legalábbis 1984 júniusáig Paraguayban rejtőzködött, és állítása szerint a Németországban élő Mengele család pontosan tudta, hogy hol. Amint kiderült, Wiesenthal tévedett. Később kiderült, hogy Mengele 1979-ben Brazíliában halt meg, ahol évekig élt névtelen szegénységben. (45).

Izrael 1968-1972-ig szolgáló Paraguayi követe, Benjamin (Benno) Varon, 1983-ban megjegyezte a Mengele kampány kapcsán: ‘Wiesenthal rendszeresen kinyilatkozza, hogy éppen a sarkában van, talán, mert Wiesenthal pénzt keres tevékenysége finanszírozására, és a Mengele név mindig jó egy adagra. Wiesenthal nyomorúságosan megbukott a Mengele ügyben, mondta a diplomata máskor. (46). A Mengele ügyben a korábbi Moszad főnök, Harel megjegyezte, hogy Wiesenthal a bűnözés határán van. (47).

Mengele dosszié

Valójában a felfújt Mengele dosszié Wiesenthal bécsi ‘dokumentációs központjában’ haszontalan információknak olyan halmaza volt, hogy a London Times szavai szerint ‘Csak az önigazoló mítoszait tartotta fönt és azoknak adott gyatra kielégülést, akik Mengele sorsára kerestek választ.’ (48)

Gerald Posner és John Ware szemében, akik a ‘Mengele, a teljes történet’ írótársai, Wiesenthal éveket töltött azzal, hogy kitartóan építette egy ‘fáradhatatlan, kitartó nyomozó, aki egy mindenható és sötét náci hálózat és Mengele’ ellen harcol. Mert mindenáron a nyilvánosság előtt akart maradni, Posner és Ware összefoglalója szerint Wiesenthal végképp elvesztette hitelét. (49).

„Tudatlanság és arrogancia”

Eli Rosenbaum, az US kormány ‘nácivadász’ osztályának hivatalnoka és a Zsidó Világkongresszus vizsgálóbiztosa, 1993-ban részletesen foglalkozott Wiesenthal gondosan ápolt ‘nácivadász’ elismerésével egy könyvben, melynek címe ‘Árulás’. (50). Rosenbaum például megemlítette, hogy Wiesenthal jelentéseiben Mengelét minden latinamerikai országba tette, kivéve abba az egybe, ahol volt – Brazíliába. (51)

Wiesenthal, írta Rosenbaum, betegesen hatástalan nyomozó volt, aki messze a túllépte a bohóckodás határát az utóbbi években. Kiváló karrierjének nagy részét a tudatlanság és arrogancia fémjelezte. (52)

Bruno Kreisky egyszer így foglalta véleményét össze a ‘nácivadászról’: (53) Wiesenthal mérnök, vagy bármi is a címe, gyűlöl engem mert tudja, hogy megvetem tevékenységét. A Wiesenthal csoport egy kvázi-politikai maffia, amely Ausztria ellen harcol sötét módszerekkel. Wiesenthal olyan valakiként ismeretes, akinek az igazság nem erőssége és aki nem válogatós módszerei kiválasztásában és aki trükköket használ. Magát ‘Eichmannvadásznak’ mondja, pedig mindenki tudja, hogy ez a biztonsági szervezet munkája volt és Wiesenthal csak a babérokra vadászik.

A holokauszt kommercializálása

A Los Angelesi Wiesenthal Központ a bécsi ‘nácivadásznak’ évi 75 000 dollárt fizet nevének használati díjaként, mondta az Israeli Yad Vashem holokauszt központ igazgatója 1988-ban. Mind a központ, mind Wiesenthal ‘kommercializálja’ és ‘trivializálja’ a holokausztot, tette hozzá az igazgató.

Wiesenthal ‘kilökött’ egy formulát, amely szerint ’11 millió ember halt meg a holokausztban, hat millió zsidó és öt millió nemzsidó’, mondta a Yad Vashemi tisztviselő. Mikor megkérdezték, hogy jutott ezekhez a számokhoz, Wiesenthal ezt mondta: ‘A gójok nem figyelnek föl, ha az ő áldozataikat nem említjük meg. Wiesenthal az öt millió gój áldozatot ‘diplomatikus’ úton választotta ki, úgy hogy legyen elég nagy, de semmi esetre sem nagyobb, mint a zsidó áldozatok száma…” (54).

‘Wiesenthal és a nevét viselő Los Angelesi központ trivializálja a holokausztot’ – kommentálta a The Jewish Press, egy hetilap, amely saját adatai szerint a legnagyobb példányszámú angol nyelvű zsidó újság Amerikában.

Az utóbbi években Wiesenthalt aggasztotta a holokauszt revizionizmus terjedése. A nevét viselő központ egy ‘Simon Wiesenthal üzenete’ című cikkben azt írta, hogy: ‘Ma, amikor itt Európában a növekvő antiszemitizmust figyeljük, Le Pen, David Duke, és a holokauszt revizionisták népszerűségét, akkor jobban meg vagyok győződve mint valaha, hogy szükségünk van az új Wiesenthal központra, a Beit Hashoah Toleranciamúzeumra Los Angelesben. (55)

Wiesenthalt gyakran megkérdezték, hogy miért nem bocsát meg azoknak, akik fél évszázaddal ezelőtt zsidókat üldöztek. Standard válasza erre az, hogy neki ugyan joga van a maga nevében megbocsátani, de nincs joga mások nevében tenni ezt. (56). Ennek a hamis logikának az értelmében azonban neki sincs joga másokat vádolni és üldözni mások nevében. Wiesenthal sohasem korlátozta ‘vadászatát’ azokra, akik őt üldözték.

‘Gyűlölet hajtja’

Nehéz megmondani, hogy mi hajtja ezt a furcsa embert. Híres akar lenni és díjakat akar? Vagy múltjának egy szégyenteljes korszakáért vezekel? Wiesenthal nyilvánvalóan élvezi a kapott dicséreteket. ‘Figyelemreméltó egyéniséggel bíró személy, büszke a bizonyítványokra és a tiszteletbeli fokozatokra’ – írta a Los Angeles Times. (57). Bruno Kreisky magyarázata egyszerűbb. Azt mondta, hogy Wiesenthalt a ‘gyűlölet hajtja’. (58).

Jól dokumentált csalásai, hazugságai és tudatlansága, az erre a hitvány emberre vetítődő dicsfény visszaadja korunk haszonleső korruptságát és elvtelen öncsalását.

Eddig tart a Metapedia ismertetése. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lehetett Wiesenthal rajza a Mautthausenben kivégzett három rabról. Sikerült megtalálnom a Life magazinban megjelent képekkel együtt.

Így születtek Wiesenthal rajzokban megörökített helyszíni tapasztalatai a „haláltáborban”.

Fent a kivégzett német katonák képei, lent Wiesenthal „eredet, helyszíni” élményeken alapuló rajza a „haláltáborból”.

Azt hiszem, utódjától, attól a Zurofftól, aki most nálunk vadászik magukat megvédeni már képtelen, idős és minden bizonnyal ártatlan emberekre, ugyanazt várhatjuk, mint mesterétől. A különbség annyi, hogy míg mesterét az izraeli és amerikai titkosszolgálatok már semmibe sem veszik, a mi állami szerveink nem mernek úgy viselkedni vele, ahogy megérdemelné.

Ennyi elég Wiesenthalról és a „hiteles” nácivadászokról.

Dohán Mihály

Folytatjuk…

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó: Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (1.)

Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (2.)

Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (3.)

Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (4.)

Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (5.)

Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (6.)