Felhívás az antibolsevista, anticionista tüntetésre

antibolsevista-cionistaAz alábbi felhívást a Facebookon találtam, s figyelemre méltónak tartom!

Mindenki fontolja meg, képes-e fegyelmezetten viselkedni, felismeri-e a provokátorokat, s hajlandó-e azokat a rendezvényen elhallgattatni, elkergetni, s úgy vegyen részt ki-ki a rendezvényen.

Jó lenne azonban, ha minél többen mennének el erre a megmozdulásra (ami nyilván a Zsidó Világkongresszus helyszínén lesz megtartva), s kiállnának hazánk sérthetetlensége, magyarságunk tisztelete érdekében, valamint jeleznék a kormány felé, hogy EZ MÉG MAGYARORSZÁG, s a tiltás a magyarság méltóságát sérti súlyosan! (NIF szerkesztő)

A felhívás:

“Betiltották a szombati antibolsevista-anticionista tüntetést – Én ott leszek!

Tegnap vette át Hegedűs Lorántné képviselőtársam a BRFK tiltó határozatát. A Zsidó Világkongresszus idejére Orbán Viktor minden olyan tüntetést betiltott, amely sértheti az oda érkezők méltóságát. Mivel ez a döntés súlyosan sérti nekem, mint magyar állampolgárnak a méltóságomat, így mindenképpen részt veszek a megemlékezésen, amely vagy így, vagy úgy, vagy itt, vagy ott megtartásra kerül. Hogy milyen formában, még nem tudom… Felhívás az antibolsevista, anticionista tüntetésre Tovább olvasása

Reklámok

Elhunyt Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke

Elhunyt Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke kedden – közölte a szervezet az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke kedd délelőtt a budapesti Kékgolyó utcai onkológiai intézetben hunyt el.

Rácz Sándor 80 éves volt.

MTI

A bíróság abszurd verdiktje: “A rendőrség jogszerűen járt el 2006 őszén, ezért nem illeti meg kártérítés a sértetteket”

A Nádor utcai oszlatás (2006. október 23. délelőtt) kártérítési pere:

Természetesen lehet úgy élni, hogy nem veszünk tudomást az elkövetett tömeges jogsértésekről és bűnökről, de nem érdemes! Én többed magammal átéltem közösségi élményként 2006 szeptember-októberét és megfogadtam, hogy azokhoz csatlakozom, akik nem hagyják futni a bűnelkövetőket és szemben állok a mai hatalom jól ismert gyakorlatával, a bűn takargatásával és érvényt szerzek az igazságosságnak.  A bíróság abszurd verdiktje: “A rendőrség jogszerűen járt el 2006 őszén, ezért nem illeti meg kártérítés a sértetteket” Tovább olvasása

Egy fideszes képviselő kiteregette a trafikszennyest

A szekszárdi polgármester a trafikpályázatok listájával a kezében érkezett a nem hivatalos Fidesz frakicóülésre, majd egyesével átbeszélték, kiket ismernek a pályázók közül „és ki az, aki megfelelő jelölt lehet” – mondta Hadházy Ákos fideszes önkormányzati képviselő egy a hvg.hu-nak adott interjúban

A képviselőség mellett állatorvosként dolgozó, magát meggyőződéses konzervatívként és jobboldaliként meghatározó Hadházyt meglepte frakciótársai eljárása. „Azt lehetett tudni, hogy vannak lobbik, de hogy ennyire nyíltan történjen, azon meglepődtem” – állította.

„Gyakorlatilag végigmentünk ezen a listán, megnéztük, ki ismeri a neveket, arról pedig, akit ismertünk, elmondtuk a véleményünket. Hogy ezután mi történt ezzel a listával, arról én már nem tudok, de hallva és olvasva a többi helyen megjelent eredményt, látva a helyieket is, úgy gondolom, hogy ez nem volt helyes eljárás” – mondta a korábban név nélkül nyilatkozó kormánypárti képviselő a hvg.hu-nak. Egy fideszes képviselő kiteregette a trafikszennyest Tovább olvasása

Haverok, buli, Fanta – Frakcióülésen dőlt el a trafikmutyi?

Egyre nagyobbra dagad a trafikbotrány. Fideszes döntéshozók rokonai, szomszédai, üzlettársai szakíthatják le a nagy dohányt, a KSH szerint 4-500 milliárd forintnyi összegről van szó.

N1TV – Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó: Trafik Pax? – avagy Akit a (nagy) dohány füstje megcsapott

Tiltakozó megmozdulás a Bosnyák téren

Fejér Szövetség
Fejér Szövetség

Holnap

 

öntünk tiszta vizet abba a pohárba

2013. április 30-án 18 órától 20 óráig

Szolidaritási és Tiltakozó Megmozdulás

a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet budapesti székháza előtti téren (Bosnyák tér 5.)

El a kezekkel a helyi földektől,

a házainktól, a HAZÁNKTÓL!

tiszta víz

Ez volt a helyzet a novemberi Őszi szántás után:

Felszólalnak:

*a bábonymegyeri, somi, kajászói és további gazdák, a Gál, Horváth és a Böcsödi család tagjai,

*Tamási Béláné és Boór Ferenc, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, a Fejér Szövetség és a Gazdatanácsok Szövetsége nevében,

*Szabó Rebeka, Vágó Gábor és Magyar Zoltán országgyűlési képviselők,

*Kásler Árpád, a BAÉSZ elnöke.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Kapcsolódó videó:

Nemzeti InternetFigyelő

Gondolatok a Zsidó Világkongresszus kapcsán – NIF kommentár

országrablók“Orbán Viktor kormányfő arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy akadályozzon meg minden olyan tüntetést, szervezkedést, amely sérthetné a Zsidó Világkongresszus budapesti tanácskozására látogató vendégek és a magyarországi zsidó közösség emberi méltóságát – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján.”

Ezt a kongresszust a magyar nép elleni nyílt provokációnak és erőfitogtatásnak tekintjük!

Azt üzeni a magyarságnak ezzel a rendezvénnyel a kozmopolita, cionista világ, hogy:

“Akárhogy tiltakoztok, vergődtök, úgyis leigázunk benneteket, elvesszük hazátokat, s egy hang nélkül tűrnötök kell, kussolnotok kell, mert különben saját karhatalmatokkal veretünk agyon benneteket!”

Súlyos állomáshoz érkezett a magyarországi ország-rablás, a globalista diktatúra és terror!

Most bizonyosodik be, hogy valóban könnyedén elüldözhetnek-e őseink földjéről, s teljes mértékben rabszolgasorba kényszeríthetnek-e, vagy még nem jött el a teljes cionista honrablás ideje.

HONFITÁRSAK, VESZÉLYBEN A HAZÁNK!

(NIF)

Nemzeti InternetFigyelő

25 éve jelentették be a falurombolási tervet

Huszonöt éve, 1988. április 29-én jelentette be Nicolae Ceausescu államfő, a Román Kommunista Párt (RKP) főtitkára, hogy az országban 2000-ig végrehajtják az ún. településszisztematizálási tervet, melynek során „agráripari centrumokat” hoznak létre. A köznyelvben falurombolásként elhíresült program a tizenháromezer romániai falu mintegy felének a felszámolását irányozta elő.

Romániában már a hetvenes évek óta folyt a városok és városközpontok szisztematizálása. Az erőltetett városiasítás – a statisztikákban legalábbis – látványos eredményekkel járt, 51 község vált várossá. Ezt követte a vidéki területrendezési elképzelés megvalósítása, amely nem csak a lerombolandó, elköltöztetendő falvakat, hanem minden települést érintett, mert drasztikusan csökkentette a beépíthető területet és elrendelte az ezen kívül eső házak, családi gazdaságok elköltöztetését. Az intézkedésektől a pártvezetés a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület háromszázaléknyi növekedését remélte. 25 éve jelentették be a falurombolási tervet Tovább olvasása

A Zsidó Világkongresszus alatt nincs véleménynyilvánítás – Orbán már utasította Pintért (NIF kommentárral)

zionism_end_equals_peace
A cionizmus vége, egyenlő béke. Ez a felirat szerepel azon a táblán, amit ez az anticionista zsidó ember tart a kezében. Ha ő tüntetne Budapesten a Zsidó Világkongresszus ideje alatt, vajon bilincsben vinnék el? És, ha elvinnék, akkor netán az nem lenne antiszemitizmus? Na, ezt hívnák ekkor “A fagyi visszanyal” tipikus esetének. (NIF)

Orbán Viktor kormányfő arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy akadályozzon meg minden olyan tüntetést, szervezkedést, amely sérthetné a Zsidó Világkongresszus budapesti tanácskozására látogató vendégek és a magyarországi zsidó közösség emberi méltóságát – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján.

A Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress – WJC) háromnapos ülést tart Budapesten. A vasárnapi megnyitón részt vesz Orbán Viktor is. A rendezvényen – amelyen a világ zsidó közösségeinek ötszáz képviselője vesz részt – megvitatják a zsidóságot globálisan érintő témákat, “a neonáci pártok előretörésének egyre aggasztóbb ügyét és a közel-keleti helyzetet”.

Lázár János hétfői tájékoztatóján elmondta, a miniszterelnök beszédet is mond a kongresszuson, ahol határozottan válaszolni kíván azokra a Magyarországot, a magyarságot és a kormányt ért vádakra, amelyekben “mindannyiunkat antiszemitának bélyegez a világ egy része”.

Az államtitkár ezzel kapcsolatban súlyosan etikátlannak minősítette, ha a politikában, illetve az üzleti életben elszenvedett sérelmeket az antiszemitizmus vélelmezett vádjával viszonozzák. A Zsidó Világkongresszus alatt nincs véleménynyilvánítás – Orbán már utasította Pintért (NIF kommentárral) Tovább olvasása

Miskolcon is tovább dagad a trafikbotrány

A Jobbik választás elé állítaná a trafikbotrányban érintett miskolci képviselőket: vagy a dohányboltjaiktól váljanak meg, vagy a mandátumuktól. Minderről Pakusza Zoltán, a párt helyi elnöke beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, Takács Gábor fideszes képviselő után újabb kormánypárti politikusról, a vagyonnyilatkozata alapján igencsak tehetős Nánási-Kocsis Norbertről derült ki, hogy jelentős szeletet hasított ki a miskolci dohánybizniszből.

Úgy tűnik, Miskolcon a Fidesz érzi végnapjait, így a város vagyonának gyarapítása helyett ma már csak saját családjuk vagyongyarapodásával foglalkoznak, ez pedig méltatlanná teszi őket a miskolciak képviseletére, fogalmazott a radikális politikus Pakusza hiányolta azt is, Kriza Ákos miért hallgat az ügyben. Szerinte ugyanis ebben a helyzetben az lenne a minimum, hogy a város első embere elhatárolódik párttársaitól és felszólítja őket, vagy a dohányboltjaikat adják vissza, vagy a mandátumukat. Miskolcon is tovább dagad a trafikbotrány Tovább olvasása

Trafik Pax? – avagy Akit a (nagy) dohány füstje megcsapott

FIDESZ CIGARETTA PLAKATKomolyan mondom, nem értem! Nem értem ezt a műfelháborodást, ami trafik-ügy kapcsán kirobbant országszerte. Hiszen mindenki, aki életvitelszerűen itt töltötte ezt az elmúlt néhány évtizedet a gúnyhatárokon belül, tudta, vagy legalábbis számított rá, hogy ez fog bekövetkezni. Semmi új nincs a nap alatt! De hát miért is lenne? Hiszen pártitkárok gyerekei, egykori kommunista és még a tanácsköztársaság idején regnáló ügyeletes munkásmozgalmi fő hallja kendek egyenes ági leszármazottai regnálnak manapság az ország élén vagy a Törvényhozás Házában, egy tőről fakadnak ők.

Az éppen Soros hatalmi berendezkedés kedvezményezettjei sem tudnak, de nem is akarnak mást csinálni, mint ami lényegük, az önzés megtestesítőiként most senkitől sem akadályoztatva, kistafírungozzák a sajátjaikat. Ugyanazt csinálják, mint a komcsik, azzal a különbséggel, hogy akkor még visszapofázni sem lehetett, most meg lehet, csak nagyon úgy tűnik, nem érdemes. A csereszabatosság tekintetében a Jolly Jokert is megalázóba leküldő univerzális hivatkozási alap, a kétharmad nevében feljogosítva érzik magukat a politikai, és nem kevésbé az alkotmányozási teljhatalom, akár indokolatlan igénybevételére is. Elvégre – ahogy a nagyságos vezénylő tábornoktól szoktuk hallani oly gyakorta – ők az emberektől kaptak minderre felhatalmazást, igaz? Egy biztos, az olyan magasabb röptű, hogy ne mondjam eszmei kategóriába tartozó fogalmak, mint Nemzet, Haza és hasonlók, számukra frázispuffogtatási célzatból gondosan felépített és betanult kommunikációs lózungok csupán. Mikor, melyik – a szó mindenféle és legszorosabb értelmében véve – kifizetődőbb éppen, azt veszik elő. Trafik Pax? – avagy Akit a (nagy) dohány füstje megcsapott Tovább olvasása

Dr. Gaudi-Nagy Tamás az Európa Tanács tavaszi közgyűléséről

A francia Nicolas de Lamberterie kérdezte Gaudi-Nagy Tamást:

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó: 

Ismeri ezt a jelképet Ponta úr? – kérdezte a román miniszterelnöktől Gaudi-Nagy Tamás Strasbourgban

Az ET emberi jogi biztosának székelyföldi látogatását sürgette Gaudi Strasbourgban

Olajozott viszonyok 2007 – avagy: „A múltat végképp eltörölni,…” („Papa” videó vallomásával)

Sándor “Papa” István, az olajügyekkel foglalkozó fedett nyomozó
Sándor “Papa” István, az olajügyekkel foglalkozó fedett nyomozó

“B***tok meg a k*** anyátokat, nem engem kellett volna idehozni, hanem a Pintér Sanyit, az Orbán Vikit meg a Kövér Lacit” – mondta Papa a kommandósoknak.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Újra igazolódik az az állítás, hogy semmiféle rendszerváltozás nem volt Magyarországon az elmúlt 23 évben, csupán a bűnözők cserélődtek ki nagyobb számban. De a család, az elődök közösek, a módszerek sem változtak (ezért nem volt igaza Wittner Máriának, de mit is várhatunk attól, aki élete nagy részét mégis csak a szocializmusban élte le, és mégis csak megélt valahogy,…), csupán tökéletesedtek, hatékonyabbak lettek… Olajozott viszonyok 2007 – avagy: „A múltat végképp eltörölni,…” („Papa” videó vallomásával) Tovább olvasása

Az ET emberi jogi biztosának székelyföldi látogatását sürgette Gaudi Strasbourgban

Gaudi-ET-13-01-24Mikor látogat el Székelyföldre, hogy segítséget adjon a székely területi autonómia megvalósításához? – tette fel a kérdést Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő Nils Miuznieksnek, az Európa Tanács emberi jogi biztosának az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2013. április 25-i ülésnapján.

Gaudi előzetesen jelezte: az alig egy éve megválasztott biztos első évéről szóló jelentés szerint rengeteget foglalkozott a cigányok, homoszexuálisok és bevándorlók jogaival. Számíthatnak-e figyelmére és védelmező erőfeszítésre a hagyományos nemzeti közösségek jogfosztott tagjai, mint például az önrendelkezési küzdelmet folytató székelyek? A biztos a válaszában elmondta, hogy a cigányokkal azért kell kiemelten foglalkozni, mert ők a legsérülékenyebb kisebbség Európában, de foglalkozni kell a nemzeti kisebbségek jogaival is. Az ET emberi jogi biztosának székelyföldi látogatását sürgette Gaudi Strasbourgban Tovább olvasása

FÁJNEL FÓR – avagy: Lájkolod a globalogazdit?

Final-Four1Kérem a tisztelt Olvasót, ne nézzen értetlenkedve a cím láttán. Ez kérem, tisztelettel újmagyarul van! De talán korrektebb és helyesebb a sokkal találóbb, bár kétségkívül némi orwelli felhangokat sugalló „újbeszél” kifejezés használata. Igen, jól tetszik sejteni, ez az internesönel trendi lengvidzs verzsön, vagy legalábbis annak ész nélkül való majmolása, valamint a magyar társadalomra mindenáron történő ráerőltetése.

Történt ugyanis, hogy a reggeli kászálódás közepette megütötte a fülemet a tévéhíradó sport rovatának tudósítása. A riporter arról beszélt, hogy mely csapatok jutottak be a fájnel fórba. Négyes döntő, vagy a legjobb négy, mint olyan, már nem létezik, itt van helyette a fájnel fór, ahova, ha nem is drímtímek, de minden bizonnyal a legjobb hazai gárdák jutottak be. Tetszik érteni? Én momentán nem értem! Mi a rossebnek kell ide is beerőltetnünk már kora reggel idegen hangzású ánglius szavakat, amikor magyarok sokasága amúgy is álló nap a Word szövegszerkesztő előtt görnyed a munkahelyén? De ezzel persze még nincs vége, tetézzük a bajt, ráteszünk még jó néhány lapáttal… FÁJNEL FÓR – avagy: Lájkolod a globalogazdit? Tovább olvasása

Lázár beteg lázálma! – avagy: A Magyar Justitia Bizottság nyílt levele a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjéhez! (NIF kommentárral)

Lázár János“Lázár János: törvényerőre emeljük az emlékezés parancsát, a felejtés tilalmát. A szembenézés és a bocsánatkérés esztendejének kell lennie 2014-nek, a holokauszt emlékévének – mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön az MTI-nek, miután megtartotta alakuló ülését a Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság. Lázár János szerint a szembenézés az emlékezés parancsának és a felejtés tilalmának törvényerőre emelését jelenti, a bocsánatkérést pedig a nemzeti identitás részévé kell tenni.”

Nyílt levél

Lázár János Államtitkár Úrnak

A Miniszterelnöki Hivatal Vezetőjének

Budapest

Tisztelt Államtitkár Úr!

A Magyar Justitia Bizottság, valamint számos választópolgár nevében (saját személyemet is beleértve) – rendhagyó módon – fordulok Önhöz, a holokauszt tárgykörében kifejtett állásfoglalásának átgondolását és módosítását kérve, mert véleményünk szerint az Ön ominózus nyilatkozata részben hamis történelmi alapokra épül, részben pedig ellent mond a jog és az igazság nemzetközileg is elfogadott kritériumainak… Lázár beteg lázálma! – avagy: A Magyar Justitia Bizottság nyílt levele a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjéhez! (NIF kommentárral) Tovább olvasása

Csak a Jobbikot érdekelték a hitelkárosultak

A kormánypártok, a Bankszövetség és az MSZP sem jelent meg a devizahitelesek megsegítésére összehívott egyeztetésen. A Jobbik viszont tárgyalt szinte az összes hazai devizahiteleseket segítő civil egyesülettel. Megfogalmaztak egy közös petíciót is.

N1Tv

NIF

Gaudi a cigánykérdésről az ET-ben – egyedül a liberalizmus ellen (videóval)

Gaudi-Nagy Tamás 2013A cigány gyermekek elleni diszkriminációról szóló jelentés vitájában Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő az ET 2013 tavaszi parlamenti közgyűlésének 2. napján 2013. április 23-i keddi felszólalásában egyedüliként fogalmazott meg kritikát a liberális török rapportőr, Nursuna Memecan jelentésével szemben.

A nemzeti radikális képviselő rámutatott, hogy az állítólagos cigány gyermekekkel szembeni diszkrimináció, iskolai szegregáció megszüntetését és számukra erőteljes pénzügyi támogatást szorgalmazó jelentés azon a már megbukott liberális dogmán alapul, hogy pozitív diszkriminációval, anyagi forrásokkal és a többségi társadalom toleranciára nevelésével meg lehet szüntetni a cigánysággal kapcsolatos problémákat.

Mint egy olyan ország képviselője, amely egyre erőteljesebben szenved ezektől a problémáktól hiányolta az érem másik oldalának bemutatását, azaz annak elemzését, hogy milyen drámai hatással van a cigányság együttélési normákat rendre megszegő életmódja a többségi társadalom tagjaira, akik életét egyes magyar vidékeken már gyakorlatilag ellehetetlenítik a bűnözéssel és összeférhetetlen életmódjukkal azok a cigányok, akik soraiból kerül ki az elítélt bűnözők többsége. Gaudi a cigánykérdésről az ET-ben – egyedül a liberalizmus ellen (videóval) Tovább olvasása

Ha az elkövető cigány, akkor magyarnak számít, ha viszont az áldozat, akkor roma

Ha az elkövető cigány, akkor magyarnak számít. Ha viszont az áldozat cigány, akkor roma. Magyar állampolgárok lopják a kábeleket, de cigányt öltek meg Nagycsécsen. Hogy is van ez? Ózdon járt a Magyar Élet Menete és az N1TV.

Nemzeti InternetFigyelő