Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (4.)

Lázár és a holokauszt

Hogy az elmondottaknak itthoni párhuzama is legyen, a Fidesz erős embere, akiről többen úgy gondolják, hogy Orbán örökébe lép, ha majd ejti őt a nemzetközi pénzhatalom, Schulz szellemében bátran felvállalva „tabudöntögető”, merész szavainak a rá nézve veszedelmes, egzisztenciális következményeit, a „Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság” megalakítása alkalmából a miniszterelnökség honlapja szerint (http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/lazar-janos-torvenyerore-emeljuk-az-emlekezes-parancsat-a-felejtes-tilalmat ) a következő bátor nyilatkozatot tette: „bocsánatkéréssel is tartozunk, mégpedig az áldozatoknak, a magyar állam ugyanis bűnös volt a holokausztban.”

Bár Antallt nem tartom sokra, ez nem jelenti azt, hogy elfelejtem, amit jól csinált. (Kapaszkodjanak meg: még Orbánnak is elismerem, amit jól csinál. Sajnos, keveset. A Thürmer-féle pártot semmire sem tartom, de amikor ők szerveztek aláírás gyűjtést a kórházak magánítása ellen, aláírtam a kérdőívüket, mert egyetértettem velük. Ezt az elvek vezérelte magatartást, amit a Jobbik is tanúsít, képtelenek megérteni a pártpolitikában gondolkodó, elvekről csak szóbeszédből halló tv tudósítók és négypárti politikusok.) Egyszer – valami sajtótájékoztatón, az alkalomra már nem emlékszem – megkérdezte Antalltól egy izraeli újságíró, hogy Magyarország mikor követi a szomszédos országok példáját, és mikor fog bocsánatot kérni a zsidóktól. Antall azt válaszolta, hogy soha, mert Magyarországnak nincs oka a bocsánatkérésre. Antall apja, idősebb Antall József ugyanis menekültügyi államtitkár volt Horthy alatt, akinek  – ahogy a zsidó újságírónak elmondta – hálából a tevékenységéért Izraelben emléktáblát állítottak és emlékfát ültettek.

Tehát a Lázár szerint „bűnös magyar állam” államtitkárának hálából emléktáblát avattak és emlékfát ültettek Izraelben azért a tevékenységéért, amelyet a Lázár féle tanulatlan suttyók szerint „bűnös, horthyfasiszta” magyar állam megbízásából végzett. Mivel idősebb Antall József a munkáját nem partizánként, a „föld alatt” végezte, hanem a magyar állam megbízásából, a kormányzó tudtával és egyetértésével, természetes, hogy a zsidóság háláját név szerint idősebb Antall Józsefnek kifejező tábla egyben az egész magyar kormánynak, az egész magyar államnak, sőt, az egész magyar nemzetnek is szól, mert másképp nem értelmezhető a felállítása. Amit a történet leleplez, az Lázár elképesztő ostobasága és félelmetes tudatlansága magyar történelemből, vagy beteges hazudozási hajlama és megfelelési kényszere. Döbbenetes, hogy egy ennyire tudatlan és szélsőségesen nemzetellenes elfogultságú ember vezetheti a magyar miniszterelnöki hivatalt. Döbbenetes, hogy olyan valaki, akinek ennyire nincs fogalma a történelmi tényekről, lehet a Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság elnöke. Ez a választás egyben Orbán felkészültségének és vezetői képességeinek is a szegénységi bizonyítványa. Még azt is elárulom Lázárnak, hogy „a náci kollaboráns, horthyfasiszta” idősebb Antall József „horthysta” államtitkárról Varsóban, Lengyelország fővárosában utcát neveztek el. Meg vagyok győződve arról, hogy Horthyról csak azért nem neveztek el még utcát, mert a moszkovita, zsidó kommunisták diktatúrája ezt nem engedte meg, de a lengyelek voltak annyira tisztességesek és bátrak, hogyha Horthynak közvetlenül nem is fejezhették ki a hálájukat, legalább áttételesen, idősebb Antall Józsefnek emléket állítva, azt is kifejezésre juttatták. A későbbiekben még be fogok mutatni néhány példát Lázár egetverő tudatlanságára.

Annak idején, Antall halála után Orbán elterjeszttette magáról, hogy Antall a halálos ágyán rábízta Magyarországot. Az elmondottak miatt ezt a propagandát hazugságnak kell minősítenem: Antall – bármennyire nem becsülöm, mégis kénytelen vagyok kimondani –  annál sokkal intelligensebb volt, hogysem egy ilyen nívón álló embernek ezt mondta volna. Bárhogy minősítsük is Antall politikai teljesítményét, egyértelmű, hogy toronymagasan állt a Lázár és Orbán által képviselt intelligencia és nemzeti tudat szintje fölött. Az a röhej, hogy Lázár ezzel a szövegével Horn Gyula nyomdokaiba lépett, aki a szlovákoktól kért bocsánatot. Azoktól a szlovákoktól, akik Hitlerrel együtt támadták meg Lengyelországot, akik egyetlen lengyel és zsidó menekültről sem gondoskodtak, akik kérés és megszállás nélkül, saját kezdeményezésből deportálták a zsidókat. Horn ezt nem tudta: nem tanították a rosztovi főiskolán. Lázár is hiába járt a hódmezővásárhelyi református gimnáziumba, mindkettő fejében egyforma a sötétség és a szovjet politikai agymosás hatására mindkettőben kialakult a pavlovi, feltételes, bocsánatkérési reflex. Ha már a lengyelekről volt szó, hadd idézzem fel a közismert lengyel-magyar mondást: „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki”, azaz „lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát”. Alkalmazva az említett két nagy emberre: Lázár és Horn két elvbarát, együtt árulják a hazát. Ezt jó, ha megjegyzik, kedves fideszes szavazók, mert ez a történelmi igazság.

Még egy lázári felismerés, amit nem tudok szó nélkül hagyni, ugyancsak a miniszterelnökség honlapjáról: „Lázár János a bizottság megalakulása után az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a holokauszt emlékévének … a nemzeti szembenézés, a nemzeti bocsánatkérés idejének” kell lennie. Mikor kell egy nemzetnek bocsánatot kérnie? Nyilván akkor, ha a nemzet, mint kollektíva bűnös, azaz mi Lázár elvtárs szerint kollektívan bűnösök vagyunk. Lázár elvtársat, „népünk nagy bocsánatkérésre tanítóját” (a fiatalabbak kedvéért: Rákosi elvtárs volt népünk nagy tanítója) nem zavarja, hogy vele „a legteljesebb nézet- és véleményazonosságban” nyilatkozó párttársa, a már idézett Surján szerint “kollektív bűnösség alapján senkit sem lehet elítélni”. Mit jelent ez? Különböző nézeteket vallanának? Dehogyis. Csak arról van szó, hogy Surján a zsidókról, Lázár pedig rólunk beszélt. Tanulság: a zsidókat nem, de a magyarokat el szabad ítélni kollektívan. Ezt olvasva megértettem, hogy miért olyan lagymatag a fülkeforradalmi kormányunk tiltakozása a Benes dekrétumok ellen, vagy miért nem hallani a hangjukat a magyar állampolgárságot felvevő felvidéki honfitársaink védelmében: szerintük, mint most Lázár szómenéséből kiderült, mi tényleg kollektívan vagyunk bűnösek. Gyurcsány és Szanyi ezt ki is mondták. A Fidesz, szokása szerint, fal mellett hozza a tudomásunkra. Köszönjük, Fidesz! Köszönjük, Nemzeti Együttműködés Rendszere!

Visszatérve arra a Surjánra, mondott azért nekem valami nagyon ösztönzőt. Azt, hogy nálunk  még mindig „kibeszéletlen” a zsidók tömeges kiirtása. Hogy mikor válik valami „kibeszéltté”, azt ugyan nem tudtam a szavaiból megállapítani, de ha arra gondolt, hogy mindenki mondja el, ami a szívén fekszik, hát akkor Isten neki! Kezdjünk el „kibeszélni”. Ha ő ennyire tudja, hogy nekem miért kell szégyenkeznem, akkor biztosan veszi majd a fáradságot és megmagyarázza nekem, hogy „hol látom rosszul a dolgokat”. Ez a hajdani, egyetemi marxizmus szemináriumok visszatérő fordulata volt. Ha valamire a szeminárium vezető nem tudott választ adni, akkor azt mondta, hogy „elvtárs, maga rosszul látja a dolgokat”. Noha sosem kaptunk elfogadható választ, az óra végére mégis mindnyájan „megértettük a dolgokat”, mert ha nem úgy történt volna, nem sokáig folytathattuk volna a tanulmányainkat. Most szégyelljem magamat miatta? Mert Surján erre szólított fel, hiszen nem álltam ki az üldözöttek mellett, azok mellett, akik nyíltan nem fogadták el a marxista hittudományt. Mi tagadás, szégyentelenül és gyáván megalkudtam a rendszerrel. Csak az a baj, hogy ő is kb. akkor járt egyetemre, amikor én. Ahhoz, hogy elvégezze, neki is vizsgáznia kellett marxizmusból. Mondja, Surján, szégyellik magukat a gyerekei emiatt? Nem? Akkor nekem miért kéne szégyellnem magam azért, mert elődeim és honfitársaik közül nem mindenki merte vállalni a statáriális eljárást? De maga azt akarja, hogy szégyenkezzem emiatt, holott maga nemhogy a statáriális eljárást, de – hozzám és még sok tíz- és tízezrünkhöz hasonlóan – még az egyetemről való eltávolíttatást sem merte vállalni. Nem képmutatás ez, Surján? De bizony! Többszörös.

Hallottam, Surján, hogy maga kereszténydemokrata. Ebből arra következtethetnék, hogy talán keresztény is. De azért megkérdem, hogy esténként nem szokta-e elmondani a következő imát: „Köszönünk mindent az Úrnak. Hogy nem olyanná tett minket, mint más országok népeit. Mert ezek a hiúság és méltatlanság előtt hajolnak meg és olyan Istenhez imádkoznak, aki nem segít. És ne legyen az árulóknak (hitehagyóknak – a szerző) reménye és menjenek a keresztények rögtön tönkre.” Ha ezt el szokta mondani, akkor mindent értek. De nem foglalkozom tovább magával, mert ennyit sem érdemel.

Csak még egy utolsó kérdés, Surján: bocsánatot kért már maga pl. a recski raboktól, mert az apukája nem akadályozta meg az internálásukat? Bocsánatot kért már a málenyki robotra elhurcoltaktól ugyanezen okból? Ugye, hogy nem! Tehát most felszólítom magát és Lázárt is, hogy azonnal kérjenek bocsánatot, mert apukájuk nem lépett fel az igazságtalanul elhurcoltak kiszabadítására. És még azért is, mert a magyar állam bűnös volt az elhurcolásukban. Sőt, az MSZP jogelődje volt felelős érte. Bocsánatot kért ezért egyetlen MSZP-s már? Ugye, nem. Hát én követem a példájukat és nem fogok a zsidóktól bocsánatért esedezni. Sőt, tiltakozom, hogy a nevemben bárki megtegye, akit arra nem hatalmaztam fel! Mert demokrácia van. Vagy nem?

Most pedig rajta! Kezdjük meg a szembenézést és kibeszélést!

Dohán Mihály

Folytatjuk…

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó: Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (1.)

Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (2.)

Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (3.)