Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (1.)

1. Bevezetés

„Nemcsak a világban kell kételkedni, hanem saját magunkban is. Ha nem lenne kétely, ott maradtunk volna a fán. Nem haladt volna előre a világ.”

Illyés Gyula

Ezt az idézetet az interneten találtam, véletlenül. Nem tudom hol, mikor, milyen alkalommal mondta, vagy írta Illyés. Azért jegyeztem fel, mert elszégyelltem magam, amikor elolvastam. Én ugyanis kétely nélkül hittem … igen, abban … amire éjjel-nappal emlékezni, amiben feltétlenül  hinni újabban kötelező … igen, abban … már biztosan kitalálták … a holokausztban. Az egyediben, az összehasonlíthatatlanban, a semmihez sem foghatóban, a példa nélküliben, a fölfoghatatlanban, a megérthetetlenben, a megmagyarázhatatlanban, az egyedülállóban, a fokozhatatlanban.

Úgy hittem, ahogy mondták. Szóról szóra, mindenben, amit mondtak. Még abban is, amit mára már elismerten megcáfoltak és utána csendben, feltűnés nélkül, vissza is vontak. Hogy miért hittem, majd később elmondom. Tudom, hogy a zsidók szerint a holokausztban kételkedni szentségtörés, a magyar törvények szerint pedig a bűn tornáca. A tagadás vagy kisebbítés már köztörvényes bűncselekmény. Lehet, hogy már a kételkedés is az? Nem tudom, mert felgyorsult világunkban a szólás- és véleményszabadság értelmezése viharos sebességű „dialektikus változásokon” megy keresztül.

Vajon mit szólna ehhez – ha tudná – Illyés Gyula, aki szerint a kételkedés az emberré válásunk előfeltétele volt? A kételkedés és kutatás hajtotta evolúció átadja a helyét a vakhiten és feltétlen elfogadáson alapuló devolúciónak? A bigottériának, az emberi intelligencia visszafejlődésének, a szellemi elnyomorodásnak és a kulturális hanyatlásnak, végül az ember majommá válásának? Mindezt a „gyűlölet elleni harccal” indokolva?

De miért erőszakkal, hatalommal, terrorral, gyűlölettel harcolnak a gyűlölet ellen? Azt hiszik ezek a szellemi és erkölcsi szegények, hogy a gyűlöletet gyűlölettel, hazudozással és heti hétszer 24 órában előadott, álszent felháborodásosdi és elhatárolódásosdi színjátékokkal lehet legyőzni? Ez „vállalhatatlan”, az „elfogadhatatlan”, emez „a jóérzéssel összeegyeztethetetlen”, amaz „tűrhetetlen”. Csak azt nem hallja az ember, hogy miért. Csak! Mert „ŐK” mondják. Azt hiszik, hogyha az egyik fajta gyűlölet a rágalmazást, hazudozást, történelemhamisítást, egyének és közösségek terrorizálását eszközül használva legyőz egy másfajtát, esetleg csak képzeltet, esetleg még csak nem is képzeltet, hanem csak kitaláltat, amellyel kollektívan megrágalmaztak célba vett egyéneket vagy embercsoportokat (kollektív bűnösség, kollektív felelősség), akkor nem a gyűlölet marad az úr? Vagy az „jó gyűlölet” lesz? Mint a „jó terrorizmus”? Miért nem a szeretetet terjesztik, miért nem a türelmet és igazságot gyakorolják a bosszú helyett, mindnyájunknak példát mutatva?  Miért nem szeretettel és igazsággal akarják legyőzni a gyűlöletet? Talán hiányuk van belőle? Vagy mert mindenki csak azt adhatja, ami a lényege?

2. Intézményes hazudozás és képmutatás

Feltétlen holokauszt-hitem elvesztése történetének a megírásához a végleges, az igazi lökést az Európai Parlament ez év január 22-ei holokauszt emléküléséről készített tudósítások adták meg. A parlament elnöke, egy bizonyos Schulz, szégyennek nevezte, hogy „az Európai Unió egyik tagállamának egyik szabadon választott képviselője a zsidók összeírását szorgalmazta”. Amellett, hogy én egy normális országban mind a zsidók, mind a katolikusok, mind a horvátok vagy cigányok összeírását teljesen helyénvaló, sőt szükséges dolognak tartom, amit példaképünk, az USA meg is tesz, még Gyöngyösi Márton országgyűlési felszólalását is a saját fülemmel hallottam, ezért tudom, hogy Martin Schulz hazugságokkal vádaskodott. Nem mondom, hogy hazudott, mert lehet, hogy fogalma sem volt a  tényekről, de eszébe sem jutott, hogy ellenőrizze, amit a szájába adtak. Tehát ha jóindulatúan feltételezem, hogy nem tudatosan hazudott, azt akkor is meg kell állapítanom, hogy – divatosan mondva – „nyitott” volt a hazugságra. Nagyon nyitott! Készséggel fogadta és buzgón elharsogta. A hatás volt a fontos, nem az igazság. A mámorító diadal, hogy az egész Európa előtt nyilvánosan lerántotta a leplet a globalizmus „belső ellenségeiről”, a magyar nácifasisztákról, mint a kommunizmus koncepciós pereiben, amikor a vádlók, mint „nagy leleplezők”, szenvedélyesen kéjelegve illették az arra kiszemelteket a legalaptalanabb vádakkal és gyalázkodásokkal. Vagy akár a mi televíziós tudósítóink, amikor a Jobbik képviselőivel „beszélgetnek”. Majd megdöglenek, hogy valami „antiszemitizmuson” kapják a beszélgetőtársukat, de a gaz, dörzsölt nácik mindig kisiklanak a szorításukból. Mindezt azért, hogy fenntarthassák a diktatúrát indokló állandó veszélyérzetet. „Éberség, itt az ellenség!” – hangzott a Rákosi rezsim jelszava. „Éberség, itt az antiszemitizmus és népirtás” – hangzik az európai rezsimeké. Micsoda korszakos változás, és mindössze 68 röpke év alatt! Gyorsuló idő! Nyilván valamelyik magyarországi internacionalista és harcos antifasiszta elvtársa látta el Schulzot információval a napjaink elítélhető bűnöseiről gondoskodó Szent Inkvizíciónak (Rágalmazás Elleni Liga, Wiesenthal Központ, stb.) a megbízásából a holokauszt vallás eretnekei elleni könyörtelen (Sztálin elvtárs kedvenc jelzője a kommunisták jellemzésében) harc  jegyében, ő pedig sietett gyorsan megfelelni és közhírré tenni, hogy mindenki lássa, hogy mennyire méltó a beosztására. Nemcsak „felismerte a sarkon leselkedő veszélyt és felhívta rá a figyelmet”, hanem mélységes  tájékozottságáról is bizonyságot tett, hiszen még egy ilyen vad, nem is emberi (azaz sem indoeurópai, sem szemita) nyelven beszélő országból is ilyen hallatlanul fontos és „részletekbe menő” ismeretekkel rendelkezik. Micsoda politikai tehetség, kapcsolatrendszer, tájékozottság és éleslátás! Lenyűgöző! Nem?

Bevallom, engem nem nagyon zavartak ennek a rég megbukott szociáldemokrácia roncsain élősködő, szellemében KGB-s politikai múmiának a szavai. Bolond likból, bolond szél fú – mondtam magamban. Ez az új unió szellemi és erkölcsi színvonala. (Csak magunk között: számomra ez vállalhatatlan. Ez a becstelen hazudozás. Akár Gyöngyösi a célszemély, akár Orbán. Nem ártana, ha az utóbbi emlékezne még arra, hogy rá is ugyanolyan mocskosan támadtak az idomított, uniós, politikai harci ebek, mint most Gyöngyösire. Akik pedig itthon csaholnak a  leghangosabban, azok korábban őt ugatták. Most meg ő, ha nem is személyesen, összeállt ezekkel a Kossuth téri tüntetésen.) Igazán nem Schulz, ez az identitászavaros, félnótás háborított fel, hanem az, hogy van egy helyettese, aki állítólag magyar. Egy Surján nevű élőlény, aki állítólag kereszténydemokrata is, de ahogy az ábrázatát elnéztem, nem annyira demo-filnak, nép-szeretőnek, hanem inkább alkoholo-filnak látszott. Ez a Surján ahelyett, hogy odament volna a főnökéhez mondván, hogy „elvtárskám, Marcikám, eszem azt az okos kis szocdem pofidat, miért akarsz te arabusul beszélni, ha nem tudsz arabusul? Kis druszád, az a Gyöngyösi Marci, korántsem mondott olyan égbekiáltó marhaságokat, mint amit neked súgtak a Magyarországról jelentő, téged az orrodnál fogva vezető elvtársaid, bocsika, elvtársaink. Mert a druszád nem zsidókról, hanem kettős állampolgárokról beszélt. Arra kérlek, helyesbítsd, amit mondtál, mert különben én leszek kénytelen megtenni.” Nem, nem! Surján, a nagy, magyar, kereszténydemokrata hipokrita, bűntárs volt a hazugságban. Nem csak száz százalékos egyetértésben lapított, mint tetű a var alatt, hanem versenyre kelt vele az össz-eus (ez a hajdani „össznépinek” és a „vszeszajúznűjnek” a mai megfelelője) szubdegenerált hyperidiotizmusok szajkózásában. Schulz szerint a diktatúrának el kell tűnnie Európából és hozzátette, hogy a diktatúra mindig ott kezdődik, ahol nem szavatolják az egyén demokratikus jogait. Tényleg? Csak nem a holokauszt tagadást tiltó törvényekre gondolt a piszok kriptoantiszemita? Szerinte talán azok jelentik a szólásszabadság szűkítésével a demokratikus alapjogok felszámolásának és a diktatúra kiépítésének a kezdetét? Nem tudja, hogy ez pont fordítva van? Nem tudja még azt sem, hogy a tiltás jelenti az „igazi” szabadságot?

Ahogy Kádár mondta az angliai látogatása után: nem az az igazi demokrácia, ami nyugaton van, hanem ami nálunk van, a mi szocialista, népi demokráciánk az igazi, amelynek az alapja – ugye –  a proletárdiktatúra. A mi igazi,  eu-s szólásszabadságunknak pedig – úgy látszik – az alapja a véleménydiktatúra, másképp a politikai korrektség. Ezt nevezték annak idején „dialektikus” megközelítésnek. Lehetséges volna, hogy Schulz is tudja azt, amit az Orbán által – valószínűleg tévedésből – kitüntetett Bukowski, aki szerint az Európai Unió a második Szovjetunió?

Vagy csak követi az Orwell megírta Óceánia (ma Európai Unió) politikai gyakorlatát, ahol „A HÁBORÚ: BÉKE, A SZABADSÁG: SZOLGASÁG, A TUDATLANSÁG: ERŐ”. Hogy nálunk nem így van? Tessék akkor megmondani, hogy az Irakban, Afganisztánban, hamarosan Maliban is imperialista agressziót végrehajtó magyarországi zsoldossereget miért hívják „honvédségnek”. Mert az EU-ban „AZ AGRESSZIÓ: HONVÉDELEM”, „EGY NÉP SZUVERENITÁSÁNAK A LETIPRÁSA: A DEMOKRÁCIA TERJESZTÉSE”. Hogy „négypártunk és kormányunk” szerint „A TUDATLANSÁG: ERŐ”, azt a „permanens oktatási forradalom” és a „cigány integrációs politika” bizonyítja. Nehogy már a cigányok kitörjenek az ember alatti létből azáltal, hogy elkülönítve, különleges pedagógiai ráfordítással foglalkoznak velük, a magyarok pedig nehogy felettük maradjanak. Tessék integrálódni! Lefele! A szólásszabadság pedig a holokauszt kutatásának a tiltása és a „polkorrektség” véleménydiktatúrájával ellenkező nézetek „vállalhatatlansága”.

Dohán Mihály

Folytatjuk…

Nemzeti InternetFigyelő