Játékos, vagy alkotmányos a démonokrácia? – avagy Székház után a lámpavas következik?

Sok polémia folyt már a tekintetben, hogy az Arisztotelész által egyik legrosszabb társadalmi berendezkedésnek tartott, és általa csak a csőcselék uralmának nevezett demokráciában – a szó eredeti jelentéstartalmát és gyökerét tekintve – vajon a démosz, azaz a nép, a többség, vagy pedig a démonok (az istenek és az emberek között álló lények) uralkodnak-e valójában. Ez azért fontos kérdés, mert ha figyelembe vesszük a Wikipédia démonokról szóló szócikkét, akkor minimum aggódnunk kellene azon, hogy az európai kontinensen modernnek mondott társadalom, miért mutat szörnyű analógiát a videokazettákkal, ahol több szépreményű induló közül a kezdeti szárnypróbálgatások után szintén a legpocsékabb minőséget kínáló, a VHS-rendszer terjedt el.

„DÉMON: A démon eredetileg istent jelentett (görögül: δαίμων). Később az isteneknél alacsonyabb, az embereknél magasabb rendű lényeket jelölték ezzel a névvel.

A démonok, a mitológiákban az istenek és az emberek között állnak és lehetnek jó szándékúak, vagy akár gonoszak is. Azonban legyen akármilyen jellemű is, a legtöbb démon képes a tudat befolyásolására, mások megszállására.” (Forrás: Wikipedia)

A szócikk utolsó mondata az, melyre nyomatékosan szeretném felhívni a tisztelt Olvasó figyelmét, félelmetes a párhuzam a mai honi történésekkel!

A látványos és igen gyors, gyakorlatilag azonnali forintzuhanást produkáló univerzális sakkfigura, a Jolly Joker szerepkörben tetszelgő Matolcsy ide-oda helyezgetése mellett a hét szenzációja talán a fülkeforradalmi néppárt butapesti főhadiszállása elleni ostrom volt. Az ember nem is tudja hirtelen, hogy sírjon-e, vagy nevessen. Egy azonban bizonyos, a helyzet tragikomikus. Ugyanakkor vannak biztató jelek is. A legkisebb helyen, legnagyobb számban, legjobb anyagi körülmények között élő, s egyúttal legjobban megdolgozott, megvezetett, legnagyobb mértékben liberalizált (értsd: meghülyített) része az országnak, azaz a butapesti választópolgár is tanult a múlt hibáiból, úgy tűnik, mégis csak fejlődőképes. Rájöttek, semmi szükség arra, hogy utcákat és közintézményeket borítsanak lángba, hatalmas károkat okozva ezzel. Az állami erőszakszervezet parádézás céljából történő utcára vezénylésének többletköltségeiről már nem is beszélve (lásd vízágyú üzemanyag és vízszámlája stb.). Tökéletesen elegendő, ha irányítottan kizárólag a bajok legfőbb okozóira (jelen esetben a fülkeforradalmárok főhadiszállására) mérnek csapást. A legjobbnak azt látták, hogy a társadalmi feszültséget az egykor fiatal demokraták – egyesek szerint ma már sem nem ezek, sem nem azok (értse mindenki úgy, ahogy akarja) –, szóval a narancsos párt székházának a média nagy nyilvánossága által kísért, röhejesség tekintetében a kabaréjeleneteket is megszégyenítő leamortizálásában vezessék le.

Ha a hagyomány állításának hinni szabad, ezúttal az verte ki a biztosítékot, hogy a Fidesz egy sem elegánsnak, sem huszárosnak nem mondható vágással próbálja kiiktatni a fékek és ellensúlyok rendszerének nevezett valamiből egyszerre mindkét elemet. Fékekre semmi szükség, hiszen éppen elindulni szeretnénk, a balanszírozást meg tessék csak ránk bízni, a borotvaélen történő önfeledt táncoláshoz pedig úgy is mink értünk a legjobban, dejszen ez is köztudott! Alkotmánybírósággal, meg a többi ilyen piszlicsáré dolgokkal nem érünk rá tökölődni, amikor egy egész országot kell a növekedés pályájára állítanunk! Amúgy meg teljességgel érthetetlen ez az aggodalmaskodás. Vannak országok, ahol köszönik szépen, de tökéletesen megvannak alkotmánybíróság nélkül is. Arról nem is beszélve, hogy a vaskoronás kis-nagy ember, Horn Gyufa, és díszes kompániája ragaszkodott foggal-körömmel az alkotmánybíróság felállításához. Már akkor is pártérdekeket szolgált.

A belterjes butapesti liberális értelmiség azonban mindennél – erkölcsnél, morálnál, de még az igazságnál is – jobban ragaszkodik az ember által kreált, s ennek következtében tökéletlen rendszer, a paragrafusok nyakatekert útvesztőinek absztrakt leképeződéséhez, vagyis a jogállamhoz. Az elmúlt, mintegy két évtizedre visszatekintő időszak eseményei világosan megmutatják számunkra mennyire őszinte és feltétlen híve a társadalom ezen része az igazságszolgáltatás helyett a kevés kivételezett számára kizárólagosan fenntartott jogszolgáltatásnak. Ebbéli létezésükben érzik most fenyegetve magukat, mivelhogy a Fidesz kétharmados felhatalmazás birtokában úgy érzi mindent és annak ellenkezőjét is játszi könnyedséggel megtehet.

Pedig semmi új nincs a nap alatt. A jogszabályok tetszőleges, éppen az aktuális érdekeknek történő megváltoztatása a másik oldalon is bevett gyakorlat volt, gondoljunk az egyáltalán nem szép emlékű szabaddemokrata regnálások idejére, ahol a megboldogult alkoholkészítő nagyiparos érdekeinek megfelelően alakítgatták a megfelelő paragrafusokat.

Visszatérve a főhadiszállás elleni ostromra, érdekes kérdés még a társadalom érzékenysége, illetve feszültségtűrő-képessége is. 2010-ben elegük volt az embereknek Francisco és csatolt részei ország-rontó töketlenkedéséből, visszahívták a nagyságos vezérlőfejedelmet, aki időközben fülkeforradalmárrá válva azonmód nagy elánnal látott neki az örökül hagyott gigantikus méretű politikai és gazdasági szarkupac ellapátolásának. Azzal mindenki számolt, hogy érdekek fognak sérülni. Na, de hogy az egész társadalmat leküldik megalázóba, arról azért nem volt szó, Istenben szeretett felebarátim! Nem elég, hogy idestova ötven esztendeje mást sem hallunk, mint „majd a gyerekednek jobb lesz” – értsd: x évtized múlva érjük utol az osztrák sógorokat, meg az EU-t (csak közben ők is mennek ám tovább, kezit csókolom, nem állnak meg egy percre sem!) – érezhetően nem javul az emberek anyagi helyzete, a másik oldalon lelkileg alázzák meg a népet. A történelmi egyházak szintjére emelnek egy biznisz-szektát, melynek, ha kimondjuk a nevét, vagy, hogy honnan szalajtották, jogi szankciókkal is számolnunk kell.

Ilyen van? Bizony, itt csak ilyen van. Ez ám az igazi tündérmese, ahogy Matolcsy úr mondaná!

Nézem a helyszínen készült fényképeket. Ami elsőre azonnal beugrik, az a Kft együttes „Bábu vagy” című egykori nagy slágere. „Bábu vagy, nem te lépsz, valaki irányít” – szól a dal szövege, és az embernek óhatatlanul olyan érzése támad, mintha ezt a számot tették volna fel a randalírozó tömeg after partijának képzeletbeli lemezjátszójára.

Az eseményről véleményt formáló egyes zsurnaliszták azon keseregtek, hogy az anyagi károkat is okozó tömeg jelentős része minden bizonnyal nem rendelkezett a felsőfokú végzettséget igazoló okmánnyal, azaz diplomával. Nem mintha ennek bármiféle köze is lenne a megmozduláshoz, vagy annak motivációs tényezőhez, mégis fontosnak tartották kihangsúlyozni. Hogy a társadalmi feszültséget a Fidesz székházán levezetni akarók közül hivatalosan, okirattal igazolva hányan voltak tagjai az értelmiségnek, azt nem tudhatom, de ha diplomával rendelkeztek is, kellő tudással és értelemmel bizonnyal nem, hiszen nem volt elegendő érkezésük arra, hogy észrevegyék, felhasználják őket.

No, ne ijedjünk meg, ugyanez a másik oldalon is megképződött, engedelmes birkanyáj módjára százezrek vonultak a főváros utcáin olyan jelmondatok alatt, melyről mindenki tudja, hogy szimpla hazugság. Ugye emlékszünk? „Nem leszünk gyarmat!” Hát persze, hogy nem, hiszen már azok vagyunk! „Nem maradunk adósok!” Pedig dehogynem! Legalábbis erre irányul ma minden erőfeszítés. Többet fizettél vissza, mint amennyit felvettél, és mégis nőtt az adósságod. Szép, új jövő. Aldous Huxley elégedetten csettintene, ha ma is élne.

Miközben e sorokat pötyögöm a billentyűzeten, az amerikai kampánypénzen támogatott nyikhaj senkiházi korszakváltásról beszél a kamerák kereszttüzében.

Ugye mindannyian érezzük, hogy itt valami nagyon nagy baj van?

Betokosodott, korszerűtlen, ember- és lélekellenes eszmerendszer itt maradt képviselői, akik a paktumozós mutyivilág következményeként a történelem szemétdombja helyett továbbra is itt rontják, mit rontják, mérgezik a levegőt, a múlt emberei a múlt eszméivel, akikről már tudjuk, kicsodák, micsodák, honnan szalajtották őket és mire képesek, ők beszélnek nekünk korszakváltásról. No és persze ki más lenne alkalmas ennek a korszakváltásnak a levezénylésére, mint ők? Eddig vajon miért nem tették? Eközben azt tapasztaljuk, hogy ha minden más változik is, a gyarmati létezés szolgalelkűsége által fémjelzett korszak, na, az semmiképpen se változzon. Cserélődhet közben a kenyéradó gazda, csak a rendszer maradjon állandó, hiszen ők csak ilyen rendszerben képesek létezni!

Ha elmegy az egyik, újra itt a másik. Ha a népnek elege lett emebből, visszagyün amaz. De mindig csak e kettőből lehet választani, harmadik valahogy soha nem tud odaférkőzni a kormányrúdhoz. Mindkettőt láttuk tevékenységek közepette, mindkettőnek rövid úton ki is tellett a becsülete a sok becstelenség miatt, mégsem engedik, hogy a két rossz helyett végre valami jót is választhassanak az emberek.

Közben a lélektani ingerküszöböt is egyre feljebb tornázzák. Legutóbb éppen a 300 forintos euró határnál szólalt meg a vészjelző. Az „oszd meg és uralkodj” évezredes múltra visszatekintő alapelvét használja fel és ki a pártrendszer. A megvezetett buta(pesti) néptömegek pedig nem veszik észre, hogy mindegyik oldal a saját érdekeinek megfelelően rángatja őket ide-oda a főváros utcáin, ahelyett, hogy a boldog békeidőket idézve inkább a korzón sétafikálnának, ahogy azt régi filmekben látjuk.

Az egyik társaság békemenet címén masíroztatja végig híveit százezer számra Butapest utcáin – ahogy annak idején a Demszky-érában mondani szokták – a közforgalom rendjének megzavarásával. Ez alatt a másik csapat székház amortizációs demonstrációt tart a példaadás kedvéért. A következő epizódban talán rekvirálásra is sort kerítenek majd? Ki tudja? Én mindenesetre érdeklődéssel várom a folytatást.

De vajon lesz folytatás? És ha lesz, akkor milyen lesz? Merre eszkalálódnak az események? Vajon egy polgárháború előszobájába toppantunk legnagyobb meglepetésünkre, vagy egyelőre még csak a jövő politikuma lázadozik az egyetemek falai között, és az utánpótlás nagy nyilvánosság előtt zajló szereplőválogatásának lehettünk szem- és fültanúi? Onnan gondolom, hogy ilyesmi is benne lehet a pakliban, mert az elégedetlenkedő hallgatói csoportosulások fő hangadói érdekes módon megint azok, akik tanulmányi eredményekben ugyan nem, a campuson eltöltött idő hosszában azonban mindenképpen jeleskednek. A normál üzemmenetet jelentő négy esztendő helyett – a „hamar munka ritkán jó” mondás szellemében – esetenként annak egész számú többszöröse szükségeltetik ahhoz, hogy az ott eltöltött időszak hivatalos igazolásául szolgáló okmányra, a diplomára szert tegyenek.

Nincs megújulás! Nem lehet másból választani, csak a meglévőből! Az utódok is ebből a körből kerülnek kiválasztásra (számunkra ismeretlenek által, természetesen). Az embereknek gyakorlatilag semmilyen ráhatásuk sincs arra, kik kerüljenek fel a pártok listáira, kik legyenek választhatók. Nincs beleszólásuk. De ha már nincs beleszólásunk abba, kik lehessenek választhatók, legalább visszahívhatnánk azokat, akikről bebizonyosodik, hogy alkalmatlanok a feladat végrehajtására. De nem! Ma ez sem lehetséges.

Hiába látjuk, hiába tudjuk, ki mit tett egy ciklus alatt, a következőben ugyanúgy ott ülnek a patkóban, röhögnek a markukba, és emberek sokaságának életével játszadoznak felelőtlenül. Oldaltól függetlenül.

Mi, magyar polgárok, a legjobban talán azzal járnánk, ha ez a két csapat, amolyan „huszár üti futót és rosál” jelleggel, szép rendezett sorokban elfáradnának a másik székházához, és porig rombolnák azt. Mi pedig hátradőlve kedvenc tévénéző fotöjünkben, páholyból néznénk végig, ahogyan kiirtják egymást. A végén csak egy maradhat!

Azt az egyet pedig mi magunk kísérnénk be az őrszobára talpig vasba verve, nehogy meg tudjon lógni az elszámoltatás elől. Az egyik azért, mert rászolgált, a másik azért, mert bár megígérte, de nem szolgált elszámoltatással.

Ez talán még mindig jobb egy fokkal, mint a lámpavasak nem rendeltetésszerű használatának tömeges elterjedése.

Ennek utána pedig végre összeülhetne egy alkotmányozó nemzetgyűlés, melyet nem a megosztás nélkül létezni sem bíró pártok irányítanának, hanem a Nemzet soraiból kikerült, életükkel bizonyított köztiszteletben álló honfitársaink.

A jelenlegi démonokrácia csak „mintha ország” megteremtésére képes. Olyan, mintha jólét lenne, olyan, mintha demokrácia lenne, olyan, mintha lenne igazságszolgáltatás… ja nem! Ezt már hivatalosan is deklarálták, Magyarországon nincs igazság-, csak jogszolgáltatás van! Olyan, mintha kimondták volna a Szent Korona országával való jogfolytonosságot, de mégsem! Csak olyan, mintha…

Na, ebből van elege most már mindenkinek. 2006-ban a Televízió épületénél és az utcákon, most 2013-ban csak a Lendvay utcában engedték ki a fáradtnak egyáltalán nem mondható gőzt.

Végezetül 1 turisztikai célzatú kérdés: Látták már milyen szép a Schön Misi lámpasor az Andrássy úton?

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő