Pártok nélküli parlament

Megjelent a „Találjuk ki Közép-Európát” honlapon, 2005. február 3-án.

/Időközben zárolták!/

Tisztelt Együtt Gondolkodók! /Vagy Másként!/

Nagy örömmel fogadom e korszakváltó ötletet a szerző és munkatársai részéről, hogy kialakították e honlapot. A helyzet az, hogy részemről a legnagyobb gondot abban látom, hogy egyelőre a bürokrácia az, ami nálunk a legnagyobb fal -persze a világ más részein is gyakori- amit mindenképpen át kell törnünk, ha előrébb akarunk jutni -még a mi életünkben- e földi árnyékvilágunkban. Ennek egyik forrása, kétség kívül maga a magyar Parlament és a kormányzati szervek elavult működési módja, amelynek révén gyakorlatilag, a társadalmunk nagyon eltorzult diszharmóniában vergődik. A közállapotaink ilyetén alakulása, amilyenné lett, jelen helyzetünket alapul véve, egyre kilátástalanabbak. Evidens, hogy változtatnunk kell.

Ha mi gondolkodó emberek, levetvén magunkról minden ránk rakódott szellemi környezetszennyező sulykot -születtünk is bárhová, éltünk /élünk/ bármilyen környezetben, eddig- ami kérlelhetetlenül nyomja vállainkat, s valóban úgy képzeljük, hogy kitalálhatjuk akár, Magyarországot, akár önmagunkat, akkor nincs más választásunk, mint könyörtelenül szembenéznünk a valósággal és elismerni, hogy ez a rákfenéje minden rossznak, amely különösképpen az utóbbi 15 évben, idáig juttatta az országot, ahol ma tartunk.

Nem azért mert minden képviselő, akár parlamenti, akár önkormányzati, vagy egyéb tisztségviselő, eleve az ördög fia-lánya lenne és ezért eleve semmi esélyünk nincs, hogy fölszámoljuk a kialakult közállapotainkat, hanem azért, mert maga az általunk átélt valóság -kinek mit hozott az élet, de ha jobban is él, mint más, azért még nem vak és süket- szemlátomást bizonyítja, hogy e kijelentésünkkel nem mondunk valótlant. /A jelenlegi helyzet sokáig nem tartható!/.

A világ, amióta csak létezik, abban az egy dologban állandó, hogy folyamatosan VÁLTOZIK.(!) Nos ezt a cáfolhatatlan megállapítást kell nekünk megragadni és pozitív irányba fordítva a cselekmények irányát, megállapodni a kiindulópont alaptézisében. Ez nem más, mint annak kendőzetlen kimondása, hogy az ÉLET így nem maradhat, ahogy azt jelen pillanatban a társadalom elviselni kényszerül nálunk. Az pedig sovány vigasz számunkra, ha szétnézvén a nagyvilágban, a földgolyó legtöbb helyén, hasonlókat tapasztalhatunk.

Ergo, a kétségkívül folyamatos változások mellett, nekünk mégis, radikális lépésre kell szánni magunkat, mégpedig a sebész orvosok mintájára, s a lehető legrövidebb időn belül végrehajtani a társadalom számára leginkább elfogadható, életmentő MŰTÉTET! Bármennyire is fájó lesz ez egyeseknek, de akár kicsivel többeknek is. Ez a kiinduló pont, amiben egyet kell értenünk, ha sikerre akarjuk vinni elhatározásunkat. Kitalálva önmagunkat és Magyarországot. Kelet Európát is ideértve.

Annak előkészítése céljából, hogy példaadóan -akár a világ számára is
követhetően- feltárjuk a levelem elején elmondottakat és megállapítsuk a DIAGNÓZIST, alant bemásolom részetekre T. Cs. Gábor régi gondolkodó társam írását -akinek élvezem közzétételi meghatalmazását- a pártok nélküli Parlament megvalósíthatóságáról.

A szerző ebben kiválóan összefoglalja, mi a betegség kiváltó oka, hogyan tudunk ezen segíteni? Mi szükséges ehhez, kikkel hajtható végre, kinek van joga hozzá, hogy elindítsa a folyamatokat és békés úton megoldja az évszázadok alatt kialakult helyzetet? Az emberek, a lakosság, a NEMZET szolgálatára.

Nos a lecke föl van adva, de megnyugtatásul közlöm Veletek /maradjunk a NET-en szokásos baráti hangvételnél és tegeződésnél, persze, akit zavar, attól elnézést kérek, majd kiegyezünk ebben is/, hogy kellő hozzáállással, a tények tisztelete által, a jelenleg helyzetben lévők nagyvonalúsága és önzetlen cselekvési sorozata vállalása esetén, a javaslat tovább csiszolva MEGOLDHATÓ, realizálható. Ehhez azonban olyan rendkívüli jellemerős partnerekre lesz szükségünk, akik képesek lesznek végigmenni azon az úton, amely végére érve kivívhatjuk a boldogulásunkhoz elengedhetetlen szellemi -majd annak alapjai lerakása
utáni- kivitelezési módszerbeli csatáját.

Ennek egyetlen akadályozó tényezője egyelőre maga az EMBER, a velünk született EGO, amely a legtöbb emberi, társadalmi tragédia okozója volt a történelem során, amióta csak ember él a földön s magát büszke öntudattal nevezi HOMO SAPIENS-nek, holott a gyakorlat évezredek óta bizonyítja, hogy ettől oly messze vagyunk még, mint a köznapi szóhasználatból ismert mondás szerint, Makó Jeruzsálemtől.

Ha nem hinnék benne, hogy ez a folyamat egyszer megállítható, akkor nem fogtam volna bele a mondókámba. Bízzunk a szebb jövőben, az emberi értelem kiteljesedésében, az intelligencia legyőzhetetlenségében és az eddig ismeretlen megalkotóink kódjaiban -amelyeket egyelőre még nem sikerült felfedeznünk, pedig meggyőződésem ez lesz a kulcs a
BOLDOGULÁSUNKHOZ- de a reményt soha nem szabad feladni, hogy ezt az eredendően remekül megalkotott KÉK BOLYGÓT, képesek leszünk olyanná tenni, magunkkal együtt, amilyenné a szerzők azt eleve meghatározták, csak valami közbejött és a szerkezetbe jutott homokszemek, lelassították a gépezet működését.

Hát ezt szolgálja a mi tevékenységünk is, hogy megtisztítsuk a képzeletbeli motort a rárakódott szennyeződésektől s kicserélve a főtengelyt és a tartozékokat, hozzájáruljunk képzelőerőnkkel, az eredeti indítékot megvalósító program kidolgozásához, magához a rejtett KÓD megfejtéséhez. Röviden szólva, önmagunk kiteljesítése közvetítésével, kitalálva akár a FÖLDET is.

Ennek szellemében bocsátom útjára T. Cs. Gábor, idős -sokat megélt- barátom vitaindítóját. Várom hozzászólásaitokat, hogy zárógondolatai ne csak a képzeletbeli jövő kutatóinak adjon feladatot, hanem a ma élő kortársainknak is, akik felelőssége semmivel sem kisebb, mint a majdani utódainké, ha egyáltalán lesz még élhető környezet a soron következő századok alkalmával. Budapest, 2005. január 31.

Tisztelettel:

Péteri Attila Árpád
okl. népművelő
Budapest

Íme hát a képzeletbeli parlamenti felszólalás szövege, T.Cs.G. sorstársam tollából, a társadalom elkerülhetetlen megújítása érdekében:

(A karaktermegjelenítési hibákért elnézést kérünk: NIF)

Tisztelt Ház!

…Nem vagyok persze olyan naiv, mint amilyennek látszom. Tudom, hogy a T. Ház elnöke már régen félbeszakított volna, esetleg megjelent volna két markos ápoló kényszerzubbonnyal a karján, tehát biztosan nem mondhattam volna el hozzászólásom második, sokkal fontosabb részét, amely körülbelül így hangzott volna:

Tisztelt képviselo*-társaim! Látom az arcokon a felháborodott harag tüzét, az én arcom viszont a szégyento*l ég, mert ez az országgyu*lés kezdetto*l fogva korrumpálódott s korrumpált valamennyiünket. S én nem tudom fel nem tenni a kérdést: mi lesz még ezután? Miféle jut-tatásokat fogunk még megszavazni magunknak példás egyetértésben? Követni fogjuk az
elo*zo* parlament példáját s négy év alatt megnégyszerezzük tiszteletdíjunkat? Ebben csak saját tisztességünk gátolhatna meg bennünket, de számolhatunk-e ezzel az eddigiek alapján? Bízzuk továbbra is kecskékre az ország pénzének káposztáját? Valljuk meg o*szintén, igaza volt és van Illyés Gyulának: a hatalom korrumpál, korrumpálja azt is, aki ez ellen kézzel-lábbal tiltakozik, s a hatalom növekedésével egyenes arányban növekszik a korrupció hatalma, s a teljes hatalom birtokosai a totális korrupció nem szenvedo*, hanem élvezo* áldozataivá válnak, elo*bb-utóbb elaltatván lelkiismeretüket. A történelem sajnos csak egyetlen Cincinnatust tud felmutatni, s annak alapján, amit eddig tettünk, azt kell mondanom, ebben a házban sem ülnek Cincinnatusok, akik képesek lennének önként lemondani a hatalom nyújtotta, személyes elo*nyökro*l . No persze: ha összehasonlítom magunkat azokkal, akikto*l az egypártállam csúfos bukása után szolgai módon átvettük a pártokráciát, akkor talán nem is kell annyira szégyenkeznünk. Igy megy ez már mindenütt a világon: a politprofik maroknyi hada tart kézben minden hatalmat s a parlamentnek nevezett bábszínházakban olcsó bábjátékokra emlékezteto* látszat-csatározásokat folytat, míg a kulisszák mögött cinkosan összekacsintva elnyomja és kizsákmányol-ja a társadalom egészét. Tudom, hogy közöttünk is vannak olyanok, akik ezt éppoly szörnyu*nek és elviselhetetlennek tartják, mint ma-gam, de hol a kiút ebbo*l az ördögi körbo*l?

Félreértés ne essék: nem tartom a pártokat sem rosszabbnak bármely más emberi csoportosulásnál. Azért válhattak és váltak a közélet rákfenéjévé, mert a társadalom restsége teljes mértékben átengedte nekik a politikai arénát, monopol-helyzetet teremtett számukra s leheto*vé tette, hogy lépésro*l lépésre hatályon kívül helyezzék a hatalommegosztás eredetileg beépített, szabályozó mechanizmusait. Ott, ahol a törvényadó testület kizárólag a pártok által jelölt képviselo*kbo*l áll, ahol ez a testület saját kebelébo*l választhatja a legfo*bb végrehajtó szerv, a kormány tagjait, dönto*en meghatározhatja a legfo*bb igazságszolgáltató szervnek, az alkotmánybíróságnak, valamint a közszolgálati médiumok vezeto* testületeinek összetételét, ott hatalommegosztásról már beszélni sem lehet. E*s ez a helyzet ma mindenütt, ahol a parlamentáris demokrácia jelmezében a pártokrácia sorvasztja a közéletet.

Nekünk, magyaroknak a század során kétszer nyílt alkalmunk arra, hogy kilábaljunk ebbo*l a mocsárból. Elo*ször 1956-ban, amikor a pártok bármiféle bábáskodása nélkül néhány nap alatt megalkottuk “a népképviselet elemi formáit”, ahogy Ignazio Silone nevezte a magyar forradalomban dönto* szerepet vivo* munkás-, forradalmi és nemzeti tanácsokat.Ezt a vetést a szovjet páncélosok hernyótalpa visszataposta a földbe.

Másodszor 1990-ben, amikor az egypártállam összeomlása után visszanyúlhattunk volna (és vissza kellett volna nyúlnunk!) ötvenhat tapasztalataihoz s a nyugatról ránktukmált pártokrácia helyett feleleveníthettük volna a népképviselet elemi formáit, vagy legalább megalkothattuk volna a ketto* termékeny szimbiózisát. Ezt az alkalmat mi magunk játszottuk el, ki tudja, miért? Elmúlasztott történelmi leheto*ségek miatt lehet ugyan siránkozni, de nem érdemes, különösen akkor nem, ha itt az újabb alkalom.

Márpedig az új alkalom itt van, a mi kezünkben. Tudatában vagyok annak, hogy sokan nem tudják s legtöbben nem is akarják észrevenni. Tudom, hogy minden szavam most is a rövidlátás és/vagy az önérdek falára hányt borsó. Mégis elviselhetetlen számomra a gondolat, hogy valaki, aki száz vagy kétszáz év távolából próbálja majd visszapillantva elemezni korunkat (már ha lesz ilyen valaki), fejcsóválva csodálkozzék: micsoda esélyeik voltak! Hát nem vette észre senki? Ennyire korlátoltak lehettek? Nos, ennek a jövo*beni, virtuális szemlélo*nek üzenem: igenis voltak, akik észrevették, hogy mit kellett volna tenni, beszéltek is erro*l annak ellenére, hogy tudták: szavuk borsó a falra… A széthullot szovjetbirodalom egykori “csatlósai” 1990-ben örökölték a negyven éves szocialista rablógazdálkodás iszonyatos cso*dtömegét. Erro*l nem tehettek. Amiro*l viszont tehettek: elmúlasztották azt, amivel kezdeniök kellett volna, olyan új alkotmány megteremtését, amely véget vetett volna a pártok egyeduralmának s megteremtette volna a mero*ben új történelmi helyzetnek megfelelo*bb, politikai struktúrákat, amelyekben érvényre juthatna a népek valós érdeke és akarata. Történelmi mulasztásokat nagyon nehéz bepótolni, de talán nem lehetetlen. Ennek az új felállítású parlamentnek megadatott az a leheto*ség, hogy az ido*szeru* problémákat – legyenek azok bármily sürgo*sek és súlyosak – rövid ideig félretolja s minden erejét erre a feladatra fordítsa. Erre nemcsak joga van, ez lenne erkölcsi kötelessége is, tekintettel arra, hogy a pártokrácia az utolsó harminc évben, pontosan 1968 óta bebizonyította, hogy nemcsak a jövo*, hanem a jelen problémáit sem képes megoldani, so*t még csak enyhíteni vagy kezelni sem, éppen ellenkezo*leg, ez ido* alatt mind az egyes népek/nemzetek, mind az egész emberiség problémái csak szaporod-tak és növekedtek. A mi legégeto*bb problémáink megoldásának is elo*feltétele az, hogy megteremtsük a politikai döntések olyan új mechanizmusait, amelyek felrázzák és csatasorba állítják a széles tömegek szunnyadó, helyesebben a pártokrácia mákonyával mesterséges kábulatban tartott ero*it. Mit tehetünk ennek érdekében mi, akiket nemzetünk így vagy úgy, de mégiscsak megbízott akarata és érdekei képviseletével? Semmit, ha unottan és unalmasan tovább nyu*glo*dünk az adott kere-tek között; mindent, vagy legalábbis sokat akkor, ha megpróbáljuk átugrani saját árnyékunkat. A parlamenti választások lezajlottak s most minden párt lázasan készülo*dik az önkormányzati választások-ra.

A pártok közötti egyezkedések az önkormányzati tisztségek körül semmiben nem különböznek a parlamenti- és a kormánypozíciók körüli huza-vonáktól s az egész kísértetiesen emlékeztet az ovodás gyerekek cívódására a babaruhák fölött.

Tisztelt Ház!

Ha nem akarjuk, hogy az ország és a nemzet érdekei továbbra is csak a kulisszákat szolgáltassák a pártok érdek-harcaihoz, ennek azonnal véget kell vetnünk a választási eljárásra vonatkozó, 1977-es C törvény XII. fejezetének megváltoztatásával. Mint bizonya´ra valamennyien tudjuk, az említett fejezet az önkormányzati képviselo*k, a polgármesterek, a fo*város fo*polgármesterének, vala-mint a megyék, városok, megyei jogú városok és a fo*város közgyu*lési képviselo*inek választását szabályozza.

A változtatás célja a pártok kirekesztése az önkormányzati választásokból. Konkrétan a következo* változtatásokat javaslom:

XII. fejezet

100 § (1) Az 1998-as önkormányzati választásokra nézve érvényét veszti az 1997. C törvény VII. fejezete (46-60 §) , amely a jelölésekre,
jelölo* szervezetekre, a jelöltekre, valamint az ajánlásokra vonatkozik.
(2) Hatályát vesztik továbbá a XII. fejezet ajánlásokra vonatkozó 107-112§-ai.
(3) Az önkormányzati választások jelölo*k és jelöltek nél-kül folytatandók le, ami értelemszeru*en kizárja az ajánlásokat is.
Szavazás:
110§ (1) A szavazólapokon csupán a betöltendo* tisztségek megjelölése
szerepel:
a) 10.000 vagy annál kisebb lakosságú településeken:
helyi önkormányzati képviselo*
polgármester
megyei küldött
helyi kisebbségi képviselo*
b) 10.000-nél több lakosú településeken:
választókerületi képviselo*
polgármester
megyei küldött
helyi kisebbségi képviselo*
c) megyei jogú városokban:
választókerületi képviselo*
polgármester
közgyu*lési képviselo*
helyi kisebbségi képviselo*
d) fo*városban:
választókerületi képviselo*
polgármester
fo*polgármester
közgyu*lési képviselo*
helyi kisebbségi képviselo*
(2) A szavazólap A4 nagyságú, 5 x 7,5 mm-es hálózattal ellátott papír, amelyen a betöltendo* tisztségek megjelölése után a választópogár három sorban, nyomtatott nagy betu*kkel (verzáliakkal) megadhatja a kérdéses tisztségre választott egy személy családi és utónevét, lakcímét, valamint a kétségtelen azonosításhoz még esetleg szükséges, további adatokat.

(3) A választópolgár minden tisztségre – a testületi tisztségekre is – csak egyetlen személyt választhat.
(4) Önkormányzati tisztségre minden olyan személy választható, aki maga is rendelkezik választójoggal s akinek a település/választókerület a választásokat megelo*zo*en legalább öt éve állandó tartózkodási helye.

(5) Polgármesteri/fo*polgármesteri tisztségre, valamint a
megyék, megyei jogú városok és a fo*város közgyu*lésébe nem választható olyan személy, aki tagja, vagy az elmúlt tízenöt év alatt tagja volt valamely politikai pártnak.
(6) A megválasztott személyek a tisztséget csak bizonyítható, nyomós személyi okok alapján utasíthatják vissza.

A szavazás eredménye:

112§ (1) Az egy személyt illeto* tisztségeket
(polgármester/fo*polgármester) azokkal a személyekkel kell betölteni, akiket a legtöbb választó nevezett meg a tisztségre.
(2) A testületek (helyi önkormányzat, helyi kisebbségi önkormányzat, megyei, megyei-városi, fo*városi közgyu*lés) tisztségeinek betöltésénél a megnevezések gyakoriságának sorrendje mérvadó.
(3) Amennyiben a választók által megválasztott képviselo*k száma kisebb a testület számára elo*írt létszámnál, a ténylegesen megválasztott képviselo*k maguk döntenek egyszeru* szavazással arról, hogy
a) munkájukat kisebb létszámmal végzik, vagy
b) maguk választása alapján kiegészítik a testületet az
elo*írt létszámra..

Világos, hogy a fenti javaslatok teljesen új politikai ero*teret teremtenének, elso*sorban nem is azért, mert párttagok – és volt párttagok – nem választhatók polgármesteri/fo*polgármesteri tisztségre, valamint közgyu*lési képviselo*nek, hanem elso*sorban azért, mert az eddig kiskorúnak és analfabétának (“ide tögye a körösztöt”) tartott választópolgár így valóban választ, maga mondja meg, kire bízza a közérdek képviselését, nincs kötve pártok vagy bármely más szervezet elo*választott jelöltjeihez, a választott személy kétséget nem hagyó megnevezésével tanusítja, hogy tudatosan és felelo*sséggel cselekszik, és ami a legfontosabb: olyan személyeket juttathat felelo*s poziciókba, akiknek az eddigi választási rend kereteiben semmi esélyük nem lehetett volna. A jelölések és ajánlások eltörlése nem jelenti természetesen azt, hogy társadalmi, polgári szervezetek, vagy akár pártok is ne támogathatnának nyíltan, akár kampányszeru*en is személyeket; nem szu*kíthetnék be azonban eleve a választható személyek körét, nem érvényesíthetnének korlátlanul pártos vagy ideológiai szempontokat. Az is kétségtelen, hogy ez a választási mód sokkal nagyobb figyelmet és felelo*sségtudatot követel a választótól, meggyo*zo*désem szerint azonban a választók széles tömegei már régóta éppen erre várnak. A nem-szavazók táborának rohamos növekedése világszerte ismert jelenség s nem utolsó sorban annak a következménye, hogy a választók nem szavazhatnak arra, kire szeretnének s az eléjük tett listákon nem találnak olyan személyeket, akikre jó lelkiismerettel rá tudnák bízni közösségük érdekeinek képviseletét. S az érem másik oldala: sokan vannak, akik képesek és készek lennének felelo*sséget vállalni, mégis távol maradnak a politikai életto*l, mert egyszeru*en képtelenek arra az alakoskodásra, amelyre a pártokrácia játékszabályai rákényszerítenék o*ket. A két választási módszer közötti különbséget Hannah Arendt, a nagy, történelmi forradalmak leghivatottabb elemzo*je (aki egyébként külön tanulmányt szentelt a magyar forradalomban kibontakozó “tanácsoknak”) a következo*kben látta:

“A tanácsrendszerben a képviselo*ket közvetlen választás keretében alulról választják, míg a pártok képviselo*iket fölülról javasolják, vagy úgy, hogy a választók több személy közül választhatnak, vagy úgy, hogy egységes jelölt-listát kell elfogadniok. A kiválasztás jellege ezzel természetesen gyökeresen megváltozik.

Míg a párt jelöltjeinek alkalmassága azon múlik, hogy milyen mértékben képviselik a párt programját vagy ideológiáját, addig a tanács képviselo*inél csak az számít, hogy személyiségük, személyes integritásuk, bátorságuk és ítélo*képasségük megnyeri-e a választók bizalmát olyannyira, hogy azok minden politikai kérdésben rábízzák a személyes képviseletet. A választottnak így egyetlen kötelezettsége, hogy igazolja a személyébe fektetett bizalmat, büszkesége, hogy hozzá hasonló társai választották meg , és ezt nem valamely párt vagy kormány jelölése alapján tették.” A módszer egyetlen hátránya, hogy minden bizonnyal sokkal terhesebbé s valószínu*leg hosszadalmasabbá válik a szavazatszámláló bizottságok munkája, ebbe azonban bele kell nyugodnunk még akkor is, ha a szavazás eredményének megállapítása nagyobb válasz-tókerületekben esetleg napokig tart.

Ezzel, ha nem is tudjuk teljes mértékben kiküszöbölni, mindenesetre ero*sen korlátozzuk a pártok befolyását az önkormányzatokra, különösképpen a megyék, városok, megyei jogú városok és a fo*város közgyu*lésében, ami azért nagyon fontos, mert e közgyu*lésekbo*l kell kino*nie annak a második törvényhozó testületnek, amely országos szinten is véget vethet a pártok törvényhozásban gyakorolt egyeduralmának. Ez a következo* lépés, amihez haladéktalanul pótolnunk kell 1990 nagy, katasztrófális mulasztását: meg kell születnie az új alkotmánynak. Erre vonatkozóan legyen szabad elo*terjesztenem a
következo* javaslatokat:

1) A parlament az önkormányzati választásokat szabályózó törvény megváltoztatása után berekeszti a törvénykezést és megbízza a jelenlegi kormányt, hogy az új alkotmányban lefektetendo* alapelvek szerint megválasztott kormány beiktatásá-ig az érvényben lévo* törvények alapján ügyvivo* kormányként rendeleti úton irányítsa az ország közigazgatását.

2) Az országgyu*lés átalakul alkotmányozó nemzetgyu*léssé és 100 napon belül megalkotja a Magyar Köztársaság új alkotmányát. (Aki úgy véli, hogy ez lehetetlen, annak szives figyelmébe ajánlom a történelmi tényt, hogy a philadelphiai Federal Convention 1787-ben 108 nap alatt teremtette meg az Amerikai Egyesült A*llamok alkotmányát, amely – ha ma már nem is képes ellátni feladatát – kétszáz év alatt több változást kibírt, mint bármely más politikai és államigazgatási rendszer az emberiség egész történelmében.)

3) Az új alkotmány legfontosabb alapelvei:
a) A Magyar Köztársaság törvényhozó testülete két kama-rából áll.
b) Az egyik kamara, a Politikai Parlament (továbbiakban PP) a jelenlegi országgyu*lésbo*l alakítand´ó, a taglétszám megfelezésé-vel.
c) A másik kamara, az Önkormányzatok Országos Tanácsa (továbbiakban
ÖnOT) a megyék, városok, megyei jogú városok és a fo*város közgyüléseinek 193 delegáltjából áll.
d) Az ÖnOT-ba nem delegálható olyan személy, aki tagja, vagy az elmúlt tizenöt évben tagja volt valamely politikai pártnak.
e) A két kamara a törvényhozás munkájában egyenlo* hatáskörrel rendelkezik.
f) A két kamara közösen nevezi ki a miniszterelnököt és a minisztereket, akik nem lehetnek sem a kamarák, sem valamely politikai párt tagjai.
g) Az államelnököt a választópolgárok közvetlenül választják.
4) Az új alkotmány elfogadása után az addigra már a megváltoztatott választási törvény alapján megválasztott megyei, városi, megyei-jogú városi és fo*városi közgyülések haladéktalanul megválasztják küldötteiket az ÖnOT-ba a 3d pont szem elo**tt tartásával.

5) Az alkotmányozó nemzetgyu*lés mint PP törvényhozó testületté alakul,
taglétszámának megfelezésével. A mandátumukat elveszto* képviselo*k
egyhavi tiszteletdíjuknak megfelelo* végkielégítéssel visszatérnek a polgári életbe.
6) A PP és az ÖnOT kinevezi a miniszterelnököt és a minisztereket. Az
ügyvivo* kormány megbizatása ezzel véget ér.

Tisztelt Ház! “Jo*jj el szabadság, te szülj nekem rendet!” fohászkodott a költo* József Attila. A parlamentáris demokrácia rendjét az angol anyaország elnyomását lerázó amerikai nép szabadsága szülte. Semmiféle emberi rend nem volt, nem lehetett és nem is lehet azonban örökéletu*. Miután a parlamenti demokrácia kétszáz év alatt a pártokráciává züllött, nem élheti túl sokáig a világszerte megbukott egypárti diktatúrákat.

E*rtheto*, hogy az önmagukat túlélt rendszerek haszonélvezo*i foggal-körömmel ragaszkodnak kiváltságaikhoz; ez az ostoba és hiábavaló ragaszkodás vezetett az amerikai, a francia és az orosz forradalomhoz, melyek közül csak az elso*nek sikerült leraknia a szabadság új rendjének alapjait, a másik ketto* a megdöntöttnél is kegyetlenebb és embertelenebb rémuralomhoz vezetett.

Hölgyeim és Uraim! Az óra ütött: a szabadság új rendjének meg kell születnie, tehát meg is fog születni, csak az a kérdés, hogyan. Megvárjuk-e, míg véres forradalom söpri el a pártokráciát, vagy legalábbis megkiséreljük emberhez méltó, higgadt értelemmel, a véres káoszt megelo*zve lerakni a szabadság új rendjének alapjait? Ez a tét. Tudom, hogy ezt legtöbben nem tudják, s a kevesek, akik tudnák, nem akarják megérteni. Tisztában vagyok tehát azzal, hogy minden elhangzott szavam most is csak falra hányt borsó. De hisz voltaképpen nem is Önökhöz beszéltem, hanem a már említett, virtuális megfigyelo*höz, aki száz-kétszáz év távolából tekint majd vissza ránk. Neki szól az üzenet: ne azon csodálkozzék, hogy senki nem ismerte fel a nagy történelmi esélyt, hanem azon, hogy a felismerés ellenére senki nem akart élni azzal.

E*s ne szánakozással szemléljen bennünket, hanem megvetéssel. Köszönöm szives türelmüket.

Tunyogi Csapó Gábor

Nemzeti InternetFigyelő