Az általános informálódás után érdeklődő honfitársaink régóta megtapasztalhatták, hogy az ország irányításában szerepet kapó és vállaló egyéniségek jelentős hányada, az utóbbi 65 évben, de nem ritkán a korábbi évszázadokban egyaránt, nem ütötte meg azt a színvonalat, ami tevékenységük által, országunk stabilitásának alapjait meggyökereztethette volna. Akik a kivételek közé tartoztak, azok legtöbbje arra kényszerült, hogy emigránssá válva, netán a számkivetettek sorsára jutva, a másik kevésbé szívderítő változat eredményeként, önkéntes száműzetésének keserű kenyerét egye. Távol a Hazától, évtizedeken át.
Kinek hol sikerült befogadókra találni. A XX. század történelmének számunkra különösképpen tragikus fordulatai -a két világháború közti időszak szárnypróbálgatásait követően- a bolsevik diktatúra ránk szabadulását követően, az emberi jellemek tárházát és összetételét tekintve, katasztrofális helyzetet alakított ki, hosszú időre.
Szomorú tényként konstatálhatjuk, hogy mindmáig ezen kritériumok is hozzájárultak a mára kialakult közállapotainkhoz, melynek következményeként, ennek levét isszuk mindmáig. Egyre fojtogatóbban kapkodva a tiszta levegő után. Mi a kiút e szennyeződésekkel tarkított, rémálommá degradálódott valóságból?
Nehéz kérdés, ám még nehezebb a válasz. Kíséreljük meg.
Kik vannak jelen pillanatban hatalomban, hogyan, mi és kik által szocializálódtak? Kik voltak az előző 21 évben, még korábban a II. VH vérzivatarait követően, a nagy világmegváltási kísérlet kezdeti szakaszában pozícionált helyzetben? Nos, részben kiválasztottként, részben a véletlen által is előtérbe került személyek igénybevételével, a csúcsvezetőség tekintetében a diktatúra kiszemelt kegyeltjeiként, Moszkva könyörtelen, kíméletlen kézi vezérlésével működtetve az új világ felépülését. Ide értve a meghosszabbított karok állandósított használatát, az emigrációból hazaküldött „irányadó” elvtársak és az őket itthon támogató, illegalitásban részt vevő, hithű bajtársak, valamint a rohammunkában átvedlett kisnyilasok és hasonszőrű szerencselovagok vakbuzgó háttér csapatát igénybe véve. Elsődlegesen a rendőrség és a gyorsvonati sebességgel felállított Államvédelmi Hatóságok, különböző neveken futtatott apparátusát feltöltve velük. Akik tevékenységét kezdetektől fogva áthatotta a megfélemlítettség és az állandóan bensőjükben munkálkodó félelem. Ennek minden hátrányával, pusztító erejével. Nem túlzás kimondani, több, mint valószínűleg, a rendszerváltozás első ciklusáig kihatóan, de nem kizárt, hogy sokaknál még azt követően is. Főként a régebbi korosztály tagjai sorából, akiket csecsemőkoruktól indulóan, tudat alatt, évtizedeken át rombolt e sejtjeikbe beleivódott „viselkedési norma”. Tisztelet a mindenkori kivételeknek, akik csak a szabályt erősítették, mint mindig. Ezt a közállapottá alakult létformát némi jóindulattal, túlélési ösztönnek is nevezhetjük.
Zömében tehát ilyen összetételű, mentalitásúvá formálódott közreműködők lepték el ’45 után, -majd a későbbi nemzedékek képviselői részéről már torzultan- az országot irányító, sebtében kiépített szervezeteket, az egész állami közigazgatást, a régi rendszer felszámolását radikálisan átrendezőket. Kíméletlenül, semmire és senkire nem lévén tekintettel. A bírálhatatlan és tévedhetetlen párt, az MKP, majd MDP irányvonal, ill. a szovjet-orosz marxi ideológia alapjai beágyazódásának szárba szökését előmozdítva. Rákosi Pajtás megkérdőjelezhetetlen, „atyai-apai” oszlopos mivoltának mindent és mindenkit elvakító fényessége előtt meghajolva. Valamennyi e világi élőlényt értve alatta, kivétel nélkül, széles e Hazában.
Miből is indultunk ki? Ja, az emberi jellem alakulását, az évtizedes beidegződések káros következményeinek elemzését terítékre helyezve. Miért is nincsenek nálunk igazi államférfiak? Olyanok, amilyenek az ú.n. „nagykönyvben” vannak megírva. Mi az oka annak, hogy nem fejlődhettek ki nálunk az utóbbi 66 évben, öntudatos, történelmi múltunkat, nemzeti hagyományainkat alaposan ismerő, azt tisztelő vezetői réteg, a felsoroltakat hiánytalanul képviselők? Címtől, rangtól függetlenül. Az egyszerűsített válasz, mert nem voltak meg hozzá a feltételek. A másik verzió, a lakosság, az átlagemberek (választópolgárok) lelki állapotának, erejének legyengítése, a szellemi színvonal fokozatos leépítése, a gondolkodási készségük lesüllyesztése, az évszázados múltunk, értékeink iránti közöny tömegessé tételével, ennek okán. Az egymás iránti kötődés szálainak alattomos módon való fokozatos, a szakadás határáig való „vékonyítása” által „mozgósítottan”. A társadalmat összefogó kötőelemek, mint szolidaritás, közösségi érzés, a céltudatosság kiiktatása nyomán, az emberekből. A könnyen történő megtéveszthetőségükért, az egyéni gondolkodáskészség demoralizálását beépítve a tudatukba, az irányíthatóságuk érdekében. Éljen az a demokrácia, amiről a mindenkor hatalmon lévők állítják, hogy annál jobb megoldás nem létezik a többség számára, mint amit ők mondanak. Ez a „beetetési” formula zajlik napjainkban is, másolva a magunkénak hitt „élcsapat” tagjai részéről a világot ténylegesen irányítók útmutatásait. Néhány éve az EU-val. EP-vel az élen, hogy aktuálpolitikáról is szót ejtsünk.
Bizony, bizony, röpködnek az ügyesen ködösített variációk, a legkülönfélébb szervezetek működéséről, az egyenrangúságról, az Európa Unió tagállamai lakóinak boldogulásáról, csak még egy kicsit „tartsunk” ki. Nos, jómagam és nemzedékem még élő tagjai, ezeket hallottuk szajkózni, a II. VH után kezdve az iskolába járást. Ennek során megéltük Rákosi Pajtás dicshimnuszait, vastapsait, ’56-ot, a kádári megtorlást, majd konszolidációt, a folyamatos „alászállást” és -köztünk szólva- az új elfuserálását.
Államférfiak pedig sehol. Legalábbis nagy formátumúakat elvétve sem találunk. Persze kitől tanulhattak volna és mit? Ez a fő gond. Ezért tartunk itt, ahol. Bármennyire is szeretnénk jobbakat, egyelőre csak jó időben, jó helyen járt, egykori Toiletten bagózókat találunk, akik gondoltak egyet s megalapították a nagyreményű FIDESZ nevű ifjúsági képződményt, egyetemükön, épp ott tartózkodva. Felnőve azon szellemiségen, amit fentebb olvashatunk. Akarva akaratlanul, (maradjuk az előbbi változatnál), a letűnőben lévő rendszer vezetői által kiszemelt új elit tagjaiként beiskolázva soraikból, kit ide, kit oda. Annak rendje-módja szerint, külföldi neves intézményekbe egyaránt kijuttatva őket. S lám, kinőtték magukat.
Ám épp ez a gond, hogy nem egészen azon a színvonalon, amit a rájuk szavazók jelentős hányada joggal elvárna tőlük. 21 évvel a rendszerhamisítás után.
A felszólítás tehát soraim végére érve is megmarad: államférfiak kerestetnek!
Hol találunk rájuk?
Szerintem van belőlük, nem is kevés. Aki figyelemmel kíséri a nemzeti szellemű honlapokat, a hazaiakat és a külhoniakat, az bőven találna alkalmas embereket, akár az ország irányítására is. A rájuk való odafigyelés azonban várat magára. Most én kérdezem, vajon miért és meddig még? Ki mondja meg?
Péteri Attila Árpád
Nemzeti InternetFigyelő
Nemzeti InternetFigyelő (NIF) 
Már megint azok az államférfiak.
Mi lenne, ha már egyszer ÁLLAMNŐKET keresnénk?
Egyszerűen megjavulna az államférfiak által elrontott világunk. Vagy nem ezt akarjuk?
KedvelésKedvelés
Természetesen a tehetséges nőkre is szüksége van a társadalomnak, de egyelőre a köztudatban nem igazán elterjedt az “ÁLLAMLEÁNY”, “ÁLLAMASSZONY” megszólítás! Csak e miatt maradt ki megnevezésük, gondolatban minden épeszű ember számára evidens a jelenlétük. Aki arra érdemes. 🙂
KedvelésKedvelés
Kedves Barátom Attila!
Kezdj el azon gondolkodni, hogy napjainkban írásod alapjának megvalósítását mi gátolja.
Nos, megmondom.
Lenin-Sztálin találta ki az abszolút államirányítási formát, amit mi egyszerűen csak bolsevizmusnak nevezünk.
Mi ez, miben testesül meg kérdezhetné mindenki?
Ők azzal kezdték, hogy a mindenható párt alá sorakoztatták be mind a törvényhozó hatalmat, mind a végrehajtó hatalmat, és mind a bíróságot, legalább is a politikai bíróságot.
Ezt az állami irányítást nevezik bolsevizmusnak.
Ha némi töredékesen is, de jelenleg is ez van hazánkban.
Leválasztották a ”tyúkperes bíróságot” de a politikai bíróság még mindig a kormány irányítását fogadja el.
Azt pedig mindenki látja, hogy a törvényhozó hatalom még mindig nincs elválasztva a végrehajtó hatalomtól.
Jelenlegi Alaptörvény ugyan tesz némi utalást arra, hogy ezen két hatalmi ág független, de mindaddig, amíg valaki egyidejűleg országgyűlési képviselő és államtitkár is lehet, addig ezen két terület nincs széjjel választva, minden egyéb kijelentéstől függetlenül.
Tehát jelenleg is a bolsevizmusban élünk.
Mindaddig, amíg nem ébred fel az értelmiség ezen állapot kártékonyságára, addig nem lesz sem politikai, sem gazdasági kibontakozás hazánkban.
Bolsevizmusban csak a túlélésre, — és nem az erkölcsiségre — szabad gondolni.
Tehát, ha valóban igaz szívvel írtad az államférfiak kerestetnek cikkedet, akkor kezdj hozzá a hatalmi ágak szétválasztásának lelki és szellemi elfogadásához, társak kereséséhez, és ennek az elvnek publikussá tételéhez.
Üdvözöl
Vadai Zsolt
KedvelésKedvelés
Az a valós helyzet, hogy az otthon maradottak között azért nehéz “államférfiakat” találni, mert a diktatúra mocskos gépezete igyekezett mindenkit kompromittálni, bemocskolni akart, és ha ez nem sikerült, akkor rossz hírét kelteni. Így aztán még azok is mocskosnak tűnnek, akiknek – az előbbiek ellenére – sikerült valójában tisztának maradni!
KedvelésKedvelés