Nem felháborodott és pallérozatlan nyelvezetű levelet ültem le írni Excellenciádnak, hanem nagyon is fajsúlyos ügyről mondanám el a véleményemet mind egyházunk, mind az Ön méltósága védelmében. Drámai ugyanis az, ami az utóbbi napokban az Ön megnyilatkozása(i) miatt, még keresztény testvéreinkből is kikívánkozik. Sajnos e reakciókat Ön indította el, amikor a hírhedt magyarellenessé aljasult Hírtv-ben, a magyarellenességéről hírhedt műsorvezető hölgy társaságában, és vele egyetértve Ön kétségbe vonta Európa iszlamizációjának tényét, a megszállást, amely már máig is keresztény európai emberek sokaságának halálát okozta a pogány terrorizmus által, s amikor Ön a keresztény magyar kormányt és annak intézkedéseit ostorozta. Ön, a Jézus által is súlyos bűnnek ítélt megbotránkoztatást követte el nem először. Nyílt levél Beer Miklósnak→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
Az MSZP büszke arra, hogy a Horn Gyula vezette MSZP vitte be az Unióba Magyarországot és Botka László tartja majd ott. Ujhelyi István, szocialista Európai Parlamenti képviselő szerint a bérunió nem létezik, csak jobbikos kampányfogás. Az MSZP és a Fidesz ugyanazt mondja.
N1Tv
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
Az Egyesült Államok haditengerészeti központot épít Ukrajnában, ami elkészülte után tervezési és műveleti központként funkcionál majd az Ukrajnában tartott hadgyakorlatok során – derült ki az amerikai haditengerészet által kiadott közleményből.
Az Egyesült Államok megkezdte egy új tengeri műveleti központ építését az Ocsakov haditengerészeti bázisnál – áll az amerikai haditengerészet hétfőn kiadott közleményében. A közleményből kiderül, hogy a “Seabees” műszaki zászlóalj július 25-én tartotta a nyitóünnepséget az Ocsakov Haditengerészeti Központban. Április óta tartózkodnak Ukrajnában, azóta sikerült aláírni a szerződéseket és lezárult az engedélyeztetési folyamat, valamint a projekthez szükséges egyéb logisztikai feladatokat bonyolítottak le. Kiderült, mi lett volna a Krím-félsziget sorsa→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
Az adásban résztvevő beszélgető társak; Szendi Lajos, Győrey Attila, Boda Róbert
Kis-Oroszország és az Ukrán szeparatista jelenségek, új államok kikiáltása, a V4 -ek szerepe az újrarendeződő globalizmusban, a Kínai befolyás Európában, Afrikában, és a közel-keleti háborús régióban is, valamint,sok minden más.