Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (9.)

A megfelelési kényszer mítoszromboló hatása

Az amerikai elnökválasztási kampány során sokan köszörülték a nyelvüket azon, hogy minden szóba jövő elnökjelölt először az amerikai zsidó szervezeteket látogatta meg, majd Izraelbe utazott jóváhagyásra és eligazításra. Csak ezután léptek a nyilvánosság, azaz Amerika népe elé. A kampány során mindegyiknek a legfőbb gondja Izrael biztonsága, és az USA és Izrael különleges kapcsolata volt. Nem volt olyan nyilvános fellépésük, amelyben ne garantálták volna esküvel Izrael biztonságát, amikor ne jelentették volna ki, hogy ezt tekintik az USA legfontosabb „nemzeti” ügyének.

Ez, a jó ízlés határait messze túllépő, hízelgési „ki mit tud” arra késztetett egy amerikai, zsidó újságírónőt, hogy felemelte ellene a szavát, mondván, hogy az amerikai politikusoknak ez a magatartása azt a „hamis képzetet keltheti” külföldön, hogy az ország külpolitikáját kizárólag a zsidók határozzák meg, hogy a sikeres kampánynak a legfontosabb tényezője az ő viszonyuk az elnökjelölt személyéhez. Ez a határt nem ismerő megfelelési kényszer az, amire gondoltam a fejezet címének a megválasztásakor. Ez az aggodalmas  bizonykodási görcs a hazai politikusoktól sem idegen. Köztársasági elnökünk a Knesszetben a következőket mondta: „S mert (Wallenberg) mások életét szolgálta, ezért akkor vagyunk méltók hozzá, ha rá emlékezve másokról is megemlékezünk. Ha azok előtt is fejet hajtunk, akik hozzá hasonlóan tették, amit a lelkiismeretük parancsa diktált, tíz- és tízezreket mentve meg ezzel a biztos pusztulástól. Magyarokról és más nemzetek tagjairól, akik azokban a vészterhes időkben is az élet, az összetartozás, a cselekvő szolidaritás oldalán álltak.” Szép gondolat, csak miért nem töltötte meg tartalommal és miért nem említette meg a sok névtelenre való utalás mellett pl. Horthyt és Koszorúst? Félt kimondani az igazságot? Félt a Dánielektől? Vagy miért nem említette meg Folke Bernadotte grófot, akiről a Wikipédia (mint említettem, egyesek szerint egy zsidó szócső) a következőket írja:

Folke Bernadott, Wisborg grófja … svéd diplomata és nemes ember volt, aki 31 000, német koncentrációs táborokban raboskodó fogoly kiszabadítását eredményező tárgyalásaival  szerzett nevet magának …” Tehát nem 6-8 ezer, hanem, 31 ezer. Talán azért, mert azok nem zsidók voltak? De hisz akkor Áder rasszista! De tudjuk, hogy Bernadotte nem „árjamentéssel” foglalatoskodott. Finkelstein szerint több ezer volt az általa megmentett zsidók száma. Ezek után, ha Áder úr nemzeti szerénységből nem említette meg Horthy és Koszorús nevét, Bernadotte-ét csak megemlíthette volna. Vagy tán azért nem tette, mert Benadotte-ot a Lehi (Izrael Harcosai) nevű terrorista csoport gyilkolta meg hálája jeléül, amelyet Yitzhak Shamir, Izrael későbbi miniszterelnöke vezetett, sőt egyike volt a gyilkosságot elhatározó három személynek? (Bővebben a Wikipediában.) Talán emiatt nem kapott Nobel békedíjat, mint terrorista társa, egy másik terrorista bűnbandának, az Irgun csoportnak a vezetője, Menachem Begin, aki a King David Hotel elleni merénylet kiagyalója és végrehajtatója volt, amelynek során 91 ártatlan ember meghalt és 45 megsebesült. Ez azonban „jó terrorizmus” volt, így megérdemelte a béke Nobel díjat. (Miért is ne? Hiszen az elnöksége négy évéből négy évig háborúzó Obama is megkapta a Béke Nobel díjat. Mert nálunk Európában „A HÁBORÚ: BÉKE”.) Áder talán nem akarta ennek emlékével sérteni a vendéglátói „érzékenységét”? Micsoda tapintat! Dániel és társai tanulhatnának tőle.

Amikor a londoni The Times a zsidók által végrehajtott Deir yassin-i mészárlást az amerikaiak My Lai-ban végrehajtott tömeggyilkosságához hasonlította, Menachem Begin így védekezett: “Az Irgun és a Lehi tagjai és a Stern-csoport egyszerűen a függetlenségért harcoltak az angolokkal szemben már 1943-tól.” Tehát ők jó terroristák voltak, mert a zsidók függetlenségéért harcoltak, nem úgy, mint az afgán terroristák, akik holmi „rongyfejű” (így hívják az amerikai katonák a muszlimokat) afgánok függetlenségéért harcolnak. Bernadotte-ot is a „jó ügy” érdekében gyilkolták meg, hiába mentett meg ezreket a német koncentrációs táborokból.

Ezek után volt képe Ádernek még azt is mondani, hogy: „Éppen ezért nekünk mindig, minden körülmények között az erkölcs útján kell maradnunk.” Mondja, Áder, milyen erkölcs útján? A „cél szentesíti az eszközt” erkölcse alapján? A kommunista erkölcs alapján? A zsidó terroristák erkölcse alapján? Én, Áder, sok mindent megtanultam az egyetemen. Többek között a marxista etika ama megfogalmazását, hogy „erkölcsös az, ami a munkásosztály érdekeit szolgálja”. Maga szerint ez úgy módosítandó, hogy „erkölcsös az, ami a zsidók érdekeit szolgálja”?

Áder képes volt Elie Wieselt a holokausztnak a vallásos szentségesítésében is követni: „Ám a holokauszt nem egyszerűen az emberiség egyik legnagyobb drámája. Olyan semmi máshoz nem fogható szenvedéstörténet, amit ipari méretekben és kíméletlen módszerességgel üzemeltetett halálgyárak tesznek józan ésszel máig felfoghatatlan, fokozhatatlan tragédiává.” Tehát „semmi máshoz sem fogható”, „fokozhatatlan”, „felfoghatatlan”! Ehhez képest semmi a hatmillió, éhhalállal kivégzett ukrán?! Áder, ha már mindenképp meg kéne halnia, mit választana: az USA-ban ma is alkalmazott, néhány pillanat alatt, fájdalom mentesen ölő gázkamrát, vagy a lassított éhhalált és annak a látványát, hogy a gyerekei a szeme láttára halnak éhen, miután már a kutyát is megették? Én, ha rólam volna szó, a gázkamrát részesíteném előnyben. Ön szerint, Áder, melyik a nagyobb szenvedés? Melyik a „fokozhatatlanabb”? Volt már maga valaha is éhes, Áder? Tudja maga, mit jelent az a szó, hogy „nincs mit enni”? El tudja képzelni, milyen az, ha a gyereke a szeme láttára hal éhen és maga nem tud semmit tenni érte? Maga semmit sem ért, Áder! Magának, Áder, fogalma sincs arról, hogy mi a szenvedés! Ha nem így volna, nem mondana ilyen szenvelgő, emeletes baromságokat!

Áder szerint a holokauszt legfeljebb 3 millió áldozatához képest semmi a háború mintegy 50 millió áldozata is, semmi a gulagok és a kommunista koncentrációs táborok legalább 20 millió áldozata és minden lassan ölő borzalma! Áder szerint az sem számít semmit, hogy Henrik Jagoda „a 20. század legnagyobb zsidó gyilkosa volt. … legalább 10 millió ember haláláért felelős”. Úgy tűnik, a zsidó Jagodához képest Hitler kiscsoportos óvodás volt a maga 6 milliónak mondott 3 millió áldozatával. Hogy Jagoda nem zsidó volt, hanem kommunista? Hát akkor Hitler sem német volt, hanem náci. Akkor a németeknek semmi köze hozzá, mint Jagodához a zsidóknak. Miért kell akkor a németeknek kárpótlást fizetniük? Fizessenek a nácik! „Miután kiesett Sztálin kegyeiből, Jagodát lefokozták és kivégezték és 1936-ban, mint főhóhért, Jezsovval, a “vérszomjas törpével” váltották föl.

Jezsov nem volt zsidó, de meg volt áldva egy tevékeny zsidó feleséggel. “Sztálin: A Vörös Csillag Törvényszéke” c. könyvében Sebag Montefiore, a zsidó történész írja, hogy a rémuralom legsötétebb szakaszában, amikor a kommunista halálgyár teljes gőzzel üzemelt, Sztálin környezete tele volt gyönyörű, fiatal zsidó nőkkel.” Mint egy új Ahasvérus a háremét alkotó zsidó Eszterekkel.  „A közzétett kimutatások szerint 1934-ben a szovjet biztonsági szervezet legmagasabb beosztottjainak a 38,5%-a zsidó származású volt.” Ezek voltak talán a 20. század Mordechájai, akik az ártatlan perzsák helyett a keresztényeket, a kulákokat, munkásokat, értelmiségieket, röviden mindenkit öltek, aki az eszükbe jutott.

„A Tel Aviv Egyetemen e héten tartott, magával ragadó előadásban dr. Halfin a szovjet terrorhullámokat a “tömeggyilkosság karneváljának”, “tisztogatási képzelőerőnek” és a “gonosz messianizmusának” nevezte. Az derült ki, hogy a zsidók is, ha valami messianisztikus eszmeáramlat keríti őket a hatalmába, korunk történelmének legnagyobb gyilkosai között is óriásokká válhatnak.”

A marxizmus-leninizmus messianisztikus elmélet volt.  A liberális globalizmus is az. Nem csoda, ha folyik a nagyüzemi gyilkolás Afganisztánban, Irakban, Libanonban, Szíriában, legújabban Maliban és rejtetten Szudánban. Az sem csoda, hogy a mögötte álló ideológiát a neokonoknak nevezett amerikai zsidók szállítják.

A zsidók tehát óriások voltak korunk legnagyobb gyilkosai között. Magyarországon is! 1919-ben,  1949. után és 1956. után is! Ilyen szörnyűséget nálunk kimondani természetesen antiszemitizmus, gyűlöletkeltés és közösség elleni izgatás. Ezért a fentieket nem is mertem volna magamtól leírni, de gondoltam, hogyha egy izraeli honlapról idézem, akkor talán nem állítanak bíróság elé. A fentiek az Ynetnews izraeli honlapon olvashatók (http://www.ynetnews.com/articles/1,7340,L-3342999,00.html ), szerzőjük Sever Plocker, egy izraeli zsidó.

Áder nem említette meg sem a zsidók megmentőit, sem a zsidó tömeggyilkosokat. Ezzel bemutatta, hogy mire gondolt Paul Eisen a már idézett mondatával: a világ népeinek „örökké el kell hallgatniuk, valahányszor a „zsidó” szó elhangzik, és némán állni, amikor hirdetik a zsidók kiválasztottságát a Holokausztban”. Áder elhallgatott, de nem csak némán állt. Ő túlteljesített! Ahogy a Kommunista Ifjúsági Szövetségben, esetleg annak az „élcsapatában”, az Ifjú (nem Magyar) Gárdában szocializálták a Kádár rezsim idején.

Van azonban még egy nagyon fontos szempont a holokauszt kultusz megmagyarázásában, amire ugyancsak Paul Eisen világított rá:

Lehet, hogy „a zsidók szenvedését nem a bűn természete miatt tartják az emberi történelem legnagyobb bűnének, hanem az áldozatok természete miatt. (Kiemelés tőlem – DM) Lehet, hogy Abe Foxman (a Rágalmazás Elleni Liga vezetője – DM) helyesen értette meg ezt, amikor a következőt írta:

(A holokauszt) …”nem egyszerűen a népirtás egy példája, hanem egy majdnem sikeres merénylet Isten választott népének az élete ellen, így maga az Isten ellen”.”

Tehát azért „hasonlíthatatlan és fokozhatatlan”, mert a „választottak” ellen irányult, azaz maga az Isten ellen. Ebből az elemi logika szabályai szerint adódik a következtetés, hogy a „választott nép” és az Isten egy és ugyanaz, tehát a zsidók az Isten, a zsidó nép az Isten, aki őket bántja, az személyesen az Istent bántja. Ezt nem én mondom, hanem Abe Foxman mondta. Ezt a zsidók annyira komolyan gondolják, hogy Israel Shamir szükségesnek látta könyvet írni erről a kérdésről Pardes címmel.

Mert lehet, hogy a holokauszt nem csak különleges, hanem lehet, hogy a holokauszt szent. Lehet, hogy a holokausztot együtt emlegetni más embertelenségekkel olyan, mint a passióról úgy beszélni, mint egy felforgatónak és két tolvajnak a felfeszítéséről. Lehet, hogy a holokauszt egy olyan szenvedés története, amely nagyobb, mint egyetlen emberé a kereszten.

„Ha Auschwitz valami más, mint a történelem egy szörnyűsége, ha túlmutat a „gonoszság közönségességén”, akkor a kereszténység inog a talapzatán. Krisztus az Isten fia, aki az emberileg elviselhetőnek a határáig elment, amikor elviselte a legkegyetlenebb szenvedést… Ha Auschwitz igaz, akkor van olyan emberi szenvedés, amely egyszerűen nem hasonlítható Krisztuséhoz… Ebben az esetben Krisztus csaló, és nem tőle jön a megváltás… Auschwitz Krisztus cáfolata.”

(Ez utóbbi szavakat Claude Lanzmann-tól, a Shoa című film rendezőjétől idézi Eisen.)

Erről van szó, kedves olvasók: egy új vallásról, amely szerint Krisztus csaló. Ezért lehet köpködni Magyarországon mindenre, ami keresztény, és csak azért emelünk szobrot neki és dicsőítjük a korrupt, un. „zsidómentőt”, mert ő is zsidó volt, annak a szobrát pedig, aki keresztény emberségétől indíttatva mentette a zsidókat, meg szabad gyalázni az áderi köztársaságban. Mert Horthy szerepe, úgymond, „vitatott”. Igen, a rágalmazói „vitatják”. Normális országokban azonban a bíróság a rágalmazók és nem a rágalmazott ellen lép fel. Ugye, milyen új értelmet adnak ezek a körülmények Áder János már idézett kijelentésének s az ő szájából elhangzó „erkölcs” szó jelentésének: „Éppen ezért nekünk mindig, minden körülmények között az erkölcs útján kell maradnunk.” Újra megkérdem: Milyen erkölcsről beszélt maga, Áder?

És kik azok a világ kizárólagos együttérzését követelő politikusok, akik előtt Áder így megalázkodott? Ők vajon hányadán állnak az emberiesség ellen elkövetett bűnök terén? Egy volt izraeli katona, aki annak idején megszállóként részt vett a Libanon elleni háborúban, harminc év múltán magánemberként elutazott oda és meglátogatott néhány, hajdani zsidó katonai telepet, ahol annak idején maga is megfordult.

Idézem a szavait: „Még 1984-ben történt, hogy a tábor közepén, egy kis, sima földdarabon észrevettem egy tucat, vasajtóval ellátott betondobozt. Kutyaólaknak látszottak, mert csak 80 cm magasak, 100 cm hosszúak és kb. 80 cm szélesek voltak. Amikor a parancsnokomnak rámutattam arra, hogy ezek az építmények alkalmatlanok kutyák számára, azt mondta, hogy legyek nyugodt, soha senkinek sem fog az eszébe jutni, hogy kutyákat zárjon oda. „Dugj be egy palesztint valamelyikbe” – röhögött – „és ő  a Hatikvát (az izraeli himnuszt) énekelve fog kijönni onnan.” A betondobozok palesztin rabok számára készített magánzárkák voltak. Összezsugorodva kellett feküdniük a betonpadlón, vasajtóval bezárva, néha több napig, miközben a dobozt vagy a mediterrán nap égette, vagy a tél hidege járta át. „Akkor és ott jöttem rá” – folytatta az Izraelben született hajdani izraeli katona -, „hogy Izrael nem az én hazám.” (http://www.gilad.co.uk/writings/mleeta-khiam-sabra-shatila-and-resistance-in-general.html )

Tudják, mi jutott erről az eszembe? A berlini holokauszt emlékmű. A „megszentelt úticélok” nevű honlapról (http://www.sacred-destinations.com/germany/berlin-holocaust-memorial, a mellékelt képek onnan származnak) megtudhatjuk, hogy az emlékmű 2700 betonkockából áll (hasonlók a palesztinok számára készített libanoni magánzárkákhoz), amelyeket 19 ezer m² területen, sorokba rendezve helyeztek el. Már akkor elborzasztott, amikor az első képet láttam róla. Nekem nem az „áldozatokat” juttatta az eszembe, hanem az elképesztő környezetrombolást, amit a megépítésével okoztak, mindössze kb. 75 milliárd forintért. Shamir írta valahol, hogy ennél a látványnál súlyosabb büntetést nem igen lehetett volna kitalálni a berliniek számára. Szörnyűbb, mint a mi Dózsa György úti „vaskefénk”. Azonban mióta a fenti visszaemlékezést elolvastam, mindegyik kockában egy magánzárkába dugott, ártatlan palesztint látok, akit szadista zsidók kínoznak halálra. Számomra ez az emlékmű 2700 palesztinnak a zsidók által épített magán-börtönkalickáját jelképezi. Számomra ez az emlékmű  zsidók emberiesség elleni bűntetteinek az emlékműve, a zsidó szadizmus és embertelenség jelképe. Számomra ez nem a nácizmust idézi fel, hanem a zsidók által Libanonban épített magánzárkákat. Mert azokra hasonlít. Emlékeznek az Abu ghraibi botrányra? A kipattanása után az ekkor ellenzékben lévő Fidesz az országgyűlésben hangosan követelte a magyar katonák visszavonását Irakból. A hazai sajtó is foglalkozott vele, de hallgatott arról, hogy az amerikai vallató tiszteket – a „néhány férges almát”, ahogy Bush mondta -, izraeli „szakértők” képezték ki. Nem érdekes, hogy az Andrássy út 60-ban is zsidó „szakértők” vallattak körömletépéssel, herén rugdosással és hasonló humánus módszerekkel? Az izraeli börtönökben, mint Abu Ghraibban is láthattuk a tanítványaik részéről, szeretik meztelenre vetkőztetni áldozataikat és – kapaszkodjanak meg – a gumibotjaikkal turkálnak a végbelükben. Legalábbis amerikai honlapok egybehangzó tanúsága szerint. Ahogy szemérmesen fogalmaznak: a gumibotjukkal „megszodomázzák” őket.  Hányinger!

Csak emlékeztetőül: „Éppen ezért nekünk mindig, minden körülmények között az erkölcs útján kell maradnunk.”

Sever Plockernek, az idézett Ynetnews cikk szerzőjének kissé más az erkölcsi felfogása, mint Ádernek. Így fejezi be cikkét:

„A kommunista terrorszervezetekben (a Szovjetunióban és otthon) tevékenykedő zsidók mindezt nyilván nem mint zsidók, hanem mint sztálinisták, kommunisták, vagy mint “szovjet nép” követték el. Ezért nekünk nagyon könnyű figyelmen kívül hagyni a származásukat és “megjátszani a tudatlant”. Mit kéne tennünk velük? Felejtsük el őket? Nekem más a fölfogásom. Elfogadhatatlannak tartom, hogyha egy ember nagy dolgokat tesz, akkor a zsidó nép tagjának tekintjük, de nem tekintjük a népünkhöz tartozónak, ha megdöbbentően aljas dolgokat művel.” Így van! Sohasem tanultam, hogy Kun Béla, Landler Jenő, Szamuely Tibor, Böhm Vilmos, Lukács György, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Péter Gábor, Révay József, Farkas Mihály, stb., stb. mind zsidók voltak. Nekem azt tanították, hogy ők „hős, magyar kommunisták” voltak, akiket ünnepelni kellet, akikről utcákat neveztek el, akiknek az emlékére szobrokat emeltek, „forradalmi ifjúsági napokat” rendeztek, és akiknek a rémtetteit még most sem szabad őszintén feltárni, mert az általuk létrehozott terror hatása még mindig él, holott a az emberiség szemete, a világtörténelem legszadistább bűnözői voltak. Csak röhögnöm kell azon a mentegetésükön, amit valahol olvastam, hogy „zsidókat is akasztottak”. Mintha ez csökkentené a bűneiket. Hitler alatt is végeztek ki németeket, mégsem mentegeti ezzel senki Hitlert. Szerintem, ha zsidókat is akasztottak, az nem csökkenti, hanem növeli a bűneiket. Nem értem, hogy ezek után miért tartják egyes „értelmiségiek” mégis nagyobbaknak Hitler bűneit, mint a kommunizmusét. Nem értem, hogy miért meri Mesterházy a Kossuth teret Károlyi Mihály terének nevezni. A „dicső 19.” örökösének érzi talán magát? Tán helyesli azt, hogy „1919. április 15- én (Nagyhét keddjén) a Tanácskormány, pontosabban a Közellátási Népbiztosság által kiadott 18. Ke. N. számú rendelet betiltotta a húsvéti tojások festését és forgalmazását, s az ez ellen vétőket a Forradalmi Törvényszék elé, azaz a biztos halálba utalta? Mesterházy szerint ez nem a kommunisták ideológiai korlátoltságának és gyűlölködésüknek, hanem a „sokszínűség” iránti demokratikus elkötelezettségüknek a bizonyítéka? De mit szól a következő esethez a demokráciának ez az odaadó híve?

Szamuely Tibor és Kerekes Árpád a Lenin-fiúkkal Soltra érve „géppuskával lőtték a száguldó autókról az előlük menekülőket. Nyolc embert öltek meg. Rajtaütéssel foglalták el a községházát, ahol éppen tanácskoztak az ellenforradalom helyi irányítói.

Szamuely rövid úton valamennyit kötél általi halálra ítélte, és úgy rendelkezett, hogy elítéltjeit rögtön fel is kell akasztani a községháza előtti fákra. Kerekes Árpád végezte a hóhérmunkát csapatnyi Lenin-fiú segédletével.

Kovács Gábor huszonöt éves kisbirtokossal kezdték az akasztások sorát. Másodiknak Szily László harmincöt éves biztosítóintézeti tisztviselőt, harmadiknak Zilinszky Pál negyvenegy éves kocsmárost fosztották meg életétől. Jajveszékelő asszonyok, hozzátartozók könyörögtek kegyelemért Szamuelynek, aki közönyös mosollyal engedte el füle mellett a rimánkodást.

Az esdeklők között volt egy áldott állapotban lévő mindenórás fiatalasszony, Jászfalusy Károly községi jegyző felesége. Amikor rátették a hurkot a huszonkilenc éves jegyző nyakára, feleségének ezt mondta Szamuely: »Megkegyelmezek a férjének, ha kirántja a széket a lába alól. Abban a pillanatban levetetem a hurokról.« A kétségbeesett fiatalasszony megtette, amire biztatták, s amikor sikoltozva esdekelt az ígéret beváltásáért, Szamuely elfordult, és némán mosolygott tovább. Jászfalusy Károly úgy szenvedett ki, hogy csüngő lábaihoz hullott ájult felesége.

A látvány annyira borzalmas volt, hogy még a Lenin-fiúk is elbizonytalanodtak. Szamuely erre beszüntette az akasztásokat. A kecskeméti forradalmi törvényszékre bízta a megtorlás folytatását.”

(Vörös könyv 1919. Garmadába gyűjtötte, időrendbe sorolta, a varratszövegeket írta és a képeket válogatta Gerencsér Miklós. Antológia Kiadó, Lakitelek, 1993. 336. old.)

Mesterházy ezeket tekinti igazi, magyar demokratáknak, nem Wass Albertet, Nyírő Józsefet és Prohászka Ottokárt. És ez a figura bent ül a magyarnak mondott országgyűlésben és hízik a mi pénzünkön! Még ki is oktat bennünket. Ilyen a Fidesz „elszámoltatása”. „Madarat tolláról, Fideszt elszámoltatásáról.”

Bizony, ha „mindig, minden körülmények között az erkölcs útján” akarunk maradni, akkor a holokauszt emléknapon, amikor a nácizmus 6 millióként emlegetett legfeljebb 3 millió zsidó áldozatáról úgy beszélünk, mint a németek és részben a magyarok áldozatairól, akkor a kommunizmus  áldozataira emlékezve nem kéne elhallgatnunk, hogy közölük 20-30 millió a zsidók áldozata volt, mert – ahogy a nyilván nácifasiszta – Móricz Zsigmond írta:  „a kommunizmus a zsidóság uralkodásának  politikai korává” lett. Kár, hogy Áder nem hallgat a saját bölcsességére és négypártunk és kormányunk is fittyet hány arra, hogy „mindig, minden körülmények között az erkölcs útján” maradjunk. Ez nem csoda egy egy olyan köztársaságban, amelynek az országgyűlésében ül az a Lendvai Ildikó, aki kijelentette, hogy „erkölcsöt ne keverjünk a politikába”.

Ha négypártunk, kormányunk és tömegtájékoztatásunk komolyan az erkölcs útján akarna maradni, akkor a magyarok és németek állandó nácizása, fasisztázása, tömeggyilkosozása mellett legalább azonos, de inkább nagyobb gyakorisággal kellene a zsidókat is kommunistázni, bolsevistázni, tömeggyilkosozni. Az igazságosság és a kiegyensúlyozottság ezt kívánná meg. Amíg Áder és társai csak a zsidók szenvedése miatt ürítik ki a könnyzacskóikat, addig ne szónokoljanak nekem erkölcsről. Lendvaiban legalább azt értékelem, hogy őszinte volt. Bevallotta, hogy a politikai állásfoglalásiban nem zavartatja magát erkölcsi megfontolásokkal. Szamully is ebben a szellemben cselekedett.

Sokan állítják, hogy mindkét világháborút zsidók robbantották ki a pénz által kezükben lévő kényszerítő hatalom fölhasználásával. Sokak szerint ez „összeesküvés elmélet”, aminek nem szabad hitelt adni. De mit tegyen az ember, ha azt olvassa, hogy az Irak elleni háborút 25 amerikai zsidó találta ki? Ez is összeesküvés elmélet? Lehet. Csak annyi a gondom, hogy ezt nem egy rasszista, neonáci zuglapban olvastam, hanem a liberálisnak mondott Izraeli Haaretzben (http://www.haaretz.com/news/features/white-man-s-burden-1.14110 ). Részben még meg is nevezték az illetőket: „Richard Perle, Paul Wolfowitz, Douglas Feith, William Kristol, Eliot Abrams, Charles Krauthammer, néhány az un. „neokonok” közül, akik baráti kapcsolatban állnak és támogatják egymást”. Nem úgy hangzik ez, mint egy igazi „összeesküvés”. 25 baráti viszonyban álló, egyetértő és egymást támogató zsidó, akik nem csak képesek háborúba sodorni az Egyesült Államokat, hanem meg is teszik. Ez a Haaretz cikk számomra azt állítja, hogy az „összeesküvés elméletek” nem elméletek, hanem tények. Az összeesküvés valódi. De ha ezt én merném állítani, elítélhető volnék „közösség elleni izgatásért”. Ilyen az „egyenjogúság” a demokráciánkban.

Dohán Mihály

Folytatjuk…

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó: Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (1.)

Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (2.)

Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (3.)

Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (4.)

Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (5.)

Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (6.)

Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (7.)

Sorozat: Szembenézés és kibeszélés, avagy a hittől a kételyig (8.)