Gazdaság kategória bejegyzései

Lejár az árfolyamgát, újra bajba kerülhetnek az adósok

Trianon és 56 veszteségeinek nagysága közelében

 Június 6-án szólaltatta meg a nem kormányzati pénzen fenntartott HÍR Tv Barabás GyulátSzéchenyi Hitelszövetség vezetője – a devizában nyilvántartott forintkölcsön szerződéssel kapcsolatosan, és ő a következő címen „Lejár az árfolyamgát, újra bajba kerülhetnek az adósok”  az alábbiakat mondta:

 „Jelen pillanatban is negyven százalék körül van azoknak a szabad felhasználású jelzáloghiteleknek a késedelmes aránya, melyek korábban az úgynevezett devizaalapú hitellel rendelkeztek, ez ebből a számból látszódik, hogy ha lejárnak még az árfolyam-rögzítések, ezek a számok növekedhetnek, azzal, hogy a törlesztő-részletek megemelkednek, legalább 15 százalékkal” – mondta el Barabás Gyula.

Lejár az árfolyamgát, újra bajba kerülhetnek az adósok Tovább olvasása

Olaszországban megrohamozták a bankokat és kiürítik a pénzautomatákat

Számos jelentés érkezett Olaszországból, hogy az emberek mindenhol megrohamozták a bankokat. Sorokban állnak a pénzatumaták előtt, és teljesen kifosztják belőlük az összes készpénzt.

Mindez a számos olasz bank állapotáról szóló spekulációkat követően történik, köztük a a legidősebb Bank Monte dei Paschi, amely már 1472 óta működik az üzleti életben – húsz évvel korábban, hogy Kolumbusz felfedezte Amerikát!

Olaszországban megrohamozták a bankokat és kiürítik a pénzautomatákat Tovább olvasása

Orbán összehívta a válságstábot – bajban a gazdaság

Ahogy írtam, Orbánék két tűz közé kerültek: külföld és belföld. A kettő éppen találkozik a lenti hírben. Nekem az az érzésem, hogy gazdaságon keresztül fogják ezt a rendszert elintézni, amiről Orbán úgy gondolja, hogy az övé. Még mindig úgy gondolom, hogy történelmi lehetőség teremtődik a hazai rendszerváltás számára, ha alakulnak új pártok, új programmal. Olyan program kellene, ami mögé felsorakozhatna a politikai elit. Viszont olyan programról nem tudok, ami mögé jószántából állt volna a vezetői réteg. A hír pedig azt sejteti, hogy Orbán kezdi a talajt elveszteni a lába alól.
Pontosabban a talaj látszatát, mert az, Orbán és követőinek délibábja volt szerintem.

Romek Károly

Orbán összehívta a válságstábot – bajban a gazdaság Tovább olvasása

Feltört Panama papírok Online: kereshető adatbázis !!! MAGYAR ADÓCSALÓK!!!

NIF: Oj Petro külföldi Olvasónk elküldte számunkra a Panama Papirok online kereső adatbázisának linkjét,. Az adatbázis nemrég jelent meg, tehát május 12.-én vált hozzáférhetővé a világhálózaton. Az ügyet átadtuk a Zürichi Műszaki Egyetem volt tanárának, Dr. Ing. Sebestyén-Teleki Istvánnak, kivizsgálás végett!


Kérésemre, Oj Petro, kikereste a magyar vonatkozású cégeket is Hungary kereső szóval. Magam beírtam pl. “Lazar Janos” szót, de 2-3 módosítás után nem Lazar ugrott ki, hanem egy Mester Janos Gyorgy nevű Debrecenből, 4031; DEBRECEN; DEREK U; 191; II/6 HUNGARY, természetesen a cég nevével és címével, ahol a pénzét elhelyezte TERRACE PARK INTERNATIONAL LIMITED., és a dátum, meg a sziget neve:

03-JAN-2008 Seychelles

Feltört Panama papírok Online: kereshető adatbázis !!! MAGYAR ADÓCSALÓK!!! Tovább olvasása

A bolgár miniszterelnök szerint újraindulhat a Déli Áramlat projekt

Mivel Erdogánnak többet ért az ISIS-szel olaj-üzletelni, újra indulhat a Déli Áramlat terv!
Mivel Erdogánnak többet ért az ISIS-szel olaj-üzletelni, újra indulhat a Déli Áramlat terv!

Oroszország visszatér a Déli Áramlat projekthez – állítja a bolgár sajtó Bojko Boriszov miniszterelnök állítólagos szavaira hivatkozva. Állítólag már a következő hetekben újrakezdik a munkát a Déli Áramlat gázvezeték megvalósítása ügyében.

A bolgár miniszterelnök szerint újraindulhat a Déli Áramlat projekt Tovább olvasása

A világtörténelem legnagyobb átverésével született meg a Rothschild-vagyon

Hogyan is csinálta meg a világtörténelem legnagyobb “trükkjét” Nathan Rothschild…… és valósította meg a bennfentes kereskedés csúcskategóriáját…..  megalapozva a 13 Család és vérvonal 1.számú családjának hatalmát még jó pár évszázadra (vagy évezredre…).

Kétszáz éve, 1812. szeptember 19-én halt meg Mayer Amschel Rothschild, a nemzetközi bankárdinasztia megalapítója. A Rothschildok 1815-ben, néhány órával a waterlooi csata után alapozták meg mesés vagyonukat, egy jól szervezett spekulációval. 

A világtörténelem legnagyobb átverésével született meg a Rothschild-vagyon Tovább olvasása

Egy fontos üzenet a magyaroknak, a világ pénzügyi aranyfedezetéről! (magyar felirattal)

Karen Hudes
Karen Hudes

Karen Hudes, a Világbank volt jogtanácsosa, a világszintű korrupciót feltáró bennfentes külön nekünk, magyaroknak küld üzenetet a bankvilágban zajló eseményekről. A bankok titkai napvilágra kerülnek. A világ pénzeit fedező aranykészletek szép lassan előkerülnek. Szóval, fel a fejjel!

A videóban említett link Magyarország cégként történő bejegyzéséről:

http://tinyurl.com/l8bmwrr

A videó:

Thank you, Karen!

Forrás: Facebook

Nemzeti InternetFigyelő

Szabadalmi oltalmat nyert dr. Megyery Mihály olajmérnök találmánya

vízkőBerendezés a hévíz-kutakban előforduló vízkőkiválás megakadályozására vízben oldott CO2 bejuttatásával a kőkiválás kezdete alá című munkájával a kanizsai dr. Megyery Mihály Lajos sikeresen pályázott a Magyar szellemi alkotások hazai és külföldi iparjogvédelmi oltalmának támogatása, IPARJOG_12-1-2013 kódjelű pályázaton a tevékenységének támogatására.

A projekt keretei között az alábbi tevékenységre szerezett mintaoltalmat: a támogatott használati minta a hévízkutakban előforduló vízkőkiválás megakadályozására irányul, ez úgy érhető el, hogy vízben oldott széndioxidot juttatnak a kőkiválás kezdete alá. A hévíztermelő kutak jelentős részénél a termelés során a kúttengely mentén bekövetkező nyomáscsökkenés gázkiválást, és ennek következtében vízkőkiválást okoz, és ez a kút termelési kapacitását csökkenti, esetenként a termelést is ellehetetleníti… Szabadalmi oltalmat nyert dr. Megyery Mihály olajmérnök találmánya Tovább olvasása

Magasabb a vártnál az infláció

Szeptemberben a vártnál magasabb, 1,4 százalékos volt az éves infláció. A fogyasztói árak az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal növekedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.

Elemzők 1,0 és 1,3 százalék közötti prognózisokat adtak a teljes kosárra számolt szeptemberi tizenkét havi inflációra. Nem tartották kizártnak azt sem, hogy az augusztusi 1,3 százalék után szeptemberben 1,0 százalékra lassul az éves összevetésű infláció.

A dohányáruk átlagosnál nagyobb mértékű, 6,7 százalékos havi drágulásával és a pénzügyi szolgáltatások árának 13,7 százalékos növekedésével magyarázza a szeptemberi árnövekedést. Magasabb a vártnál az infláció Tovább olvasása

Ezermilliárdos kárt okoztak Simorék?

Simor András
Simor András

JOGOTOK VAN FELHÁBORODNI, JOGOTOK VAN AZ IGAZSÁGHOZ !

Már bocsánat, de az IMF sem a deviza alapú hitelszerződéseink tartalma vagy jogi értelmezése miatt találkozott velünk,… az elkövetett és általunk feltárt súlyos nemzetbiztonsági kockázatokkal járó jegybanki tevékenységgel kapcsolatos tájékoztatásunkkal keltettük fel az érdeklődésüket !

Többpárti konszenzus történhetett ? …. mert érdekes vagy inkább aggályos módon SENKI – a Bankcsapda csoporton kívül egy párt sem NEM foglalkozott a 2008-as hitelmegállapodásban foglalt konkrét gazdasági kritériumok megvalósulásával, melyek a folyósítás feltételei voltak (devizakitettség, jelzálog hitelezésre vonatkozó részek) !… Ezermilliárdos kárt okoztak Simorék? Tovább olvasása

A maffia áll a háttérben – Ángyán József

“Csányi, Nyerges, Leisztinger érdekeltségei 10 milliárd forintot kaptak az agrárkasszából. Ángyán József szerint rendszerváltás kell, mert a mostani rendszerben a maffiák irányítják a termőföldek körüli ügyleteket. A volt vidékfejlesztési államtitkár egy korábbi gazdafórumon fejtette ki lesújtó véleményét a hazai állapotokról.”

 

 

Both Gábor – http://www.emberiseg.hu

Nemzeti InternetFigyelő

A törvényesség helyreállítását szorgalmazzák a kajászói gazdák

Az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület és a Fejér Szövetség sajtónyilatkozata a Kajászón történtekről

A törvényesség helyreállításának szorgalmazása közéleti (politikai) tevékenység, de nem volt sem alaptalan, sem jogtalan és végképp nem bűncselekmény Kajászón.

A kormány első nyilatkozata a kajászói állapotokról kettős, de a megoldást is meghozhatja akarva, vagy akaratlanul.

Kijelentjük, hogy a nyilatkozat következtében esetlegesen büntetőjogi vagy szabálysértési eljárás alá vont résztvevője a kajászói akciónak megalapozottan és jogszerűen, minden szempontból jóhiszeműen járt el mind szeptember 4-én (a kajászói gazdatanácskozáskor) október 17-én (Őszi határszemle eseményen), mind pedig november 11-én (Őszi szántás eseményen) Kajászón. A jogtalanság vádja nem a kajászói gazdákat illeti, hanem azokat, akik a jogtalanságot nem akarják észrevenni és feltárni!

Sajnálatos, hogy a kormány MTI-hez eljuttatott közleménye indokolatlan feltételezéseket is tartalmaz. A törvényesség helyreállítását szorgalmazzák a kajászói gazdák Tovább olvasása

Kína temeti a dollárt?

Szeptember 6-án a kínaiak tettek egy aprócska bejelentést, amire senki se kapott rá, pedig a jelentősége óriási. Kína az olaj és olajszármazékok kereskedését mostantól kezdve dollár helyet saját valutájában, jüanban fogja elszámolni. Ezen túlmenően jelezték, hogy a bankszektorukat felkészítették, és így a jövőben bárki igénybe veheti őket abból a célból, hogy elhagyják a dollár elszámolást.

Ha még emlékszünk rá, pontosan ez volt az oka annak, hogy Szaddam Husszeinnek meg kellett halnia Muammar Gaddafi-val együtt, plusz Amerika elpusztította mind a két országot. Ehhez persze Kína túl nagy falat. És akkor ezzel vége a sok évtizeden át tartó amerikai dáridónak. Fiat dollárral felvásárolták a fél világot, és most a FED pofátlanul nyomja a dollárt, elértéktelenítve az idegen kezekben lévő ezer milliárdokat… Kína temeti a dollárt? Tovább olvasása

EU vészforgatókönyvek: utazási és pénzfelvételi korlátozások (videóval)

Az európai válság legújabb fejleményeire, illetve az esetleges görög kilépésre adott válaszként az uniós pártbürokraták Európa lezárására készülnek. Az Associated Press a következőket írja:

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Olivier Bailly keddi nyilatkozatában elmondta, hogy jogilag lehetőség van korlátozások bevezetésére az emberek illetve a pénz határokon átívelő mozgását illetően az EU-n belül, amennyiben ez szükségessé válik a közjó és a biztonság megőrzése érdekében, nem pedig gazdasági megfontolásból. „Bizonyos emberek jelenleg ilyen forgatókönyvek kidolgozásán munkálkodnak,” mondta, de nem volt hajlandó megnevezni egyetlen személyt vagy szervezetet sem… EU vészforgatókönyvek: utazási és pénzfelvételi korlátozások (videóval) Tovább olvasása

Hiába az IMF-hitel törlesztése, februárban nőtt az államadósság

Nagyon sok állampapírt adott el az adósságkezelő, ez erősebbnek bizonyult a forinterősödés és az IMF-hitel törlesztésének hatásánál, így februárban közel 50 milliárddal nőtt a költségvetés adóssága.

Február végén 20 583 milliárd forint volt a központi költségvetés adóssága, derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) általközzétett adatokból. (A teljes államadósság ennél az önkormányzatok adósságállományával több, arról azonban nincsenek havi adatok, csak évesek.) Ez 47 milliárd forinttal több, mint amennyi január végén volt. Hiába az IMF-hitel törlesztése, februárban nőtt az államadósság Tovább olvasása

Malév – Budai Gyula: közel 1.000 milliárd forint teher a repülőtéri szerződés szerint – NIF megjegyzéssel

Közel 1.000 milliárd forint az az állami teher, amit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés tartalmaz, ha a Malév felszámolásba kerül – közölte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

    Az elszámoltatási kormánybiztos felolvasott a szerződésből, amely szerint “a felszámolási megszűnési összeg (…) megegyezik azzal, amely abban az esetben lenne fizetendő, ha a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megszünteti a vagyonkezelői szerződést”… Malév – Budai Gyula: közel 1.000 milliárd forint teher a repülőtéri szerződés szerint – NIF megjegyzéssel Tovább olvasása

A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el

A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el 2012 végéig – közölte a cég szerdán az MTI-vel.    A társaság sajtóközleménye szerint Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) a Nokia ázsiai gyáraiba helyezik át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válnak meg.

    A Nokia komáromi üzemében jelenleg 4.400-an dolgoznak.

    A vállalat tájékoztatása szerint a leépítéssel érintett három gyár a jövőben az okostelefonok testre szabását végzi az európai és amerikai vevők számára, ugyanakkor az üzemekben csökken a termelés élőmunka igénye.

    Niklas Savander, a Nokia Markets ügyvezető alelnöke a közleményben az átszervezést azzal indokolta, hogy a készülék összeszerelés Ázsiába helyezésével Nokia közelebb kerül a legtöbb részegység beszállítóhoz és ezzel a társaság képes lesz az innovációkat gyorsabban bevezetni a piacra… A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el Tovább olvasása

Az év elején gyorsulhat az árszínvonal emelkedése

A decemberi inflációs adat megfelel az elemzők által vártnak, akik úgy vélték, 2012 elején az adóemelések miatt gyorsulhat árszínvonal emelkedése, ami jegybankot alapkamat emelésre késztetheti.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte, hogy a fogyasztói árak 2011-ben átlagosan 3,9 százalékkal emelkedtek, decemberben 4,1 százalékkal voltak magasabbak, mint 2010 decemberében és 0,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest. A tavalyi éves infláció 1,0 százalékponttal volt alacsonyabb a 2010-esnél.
Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője kifejtette, az inflációs adat megfelel az általuk vártnak, 4,1 százalékot vetítettek elő decemberre. Az év elején gyorsulhat az árszínvonal emelkedése Tovább olvasása

Dollár helyett rubel

Dollár helyett Rubel
Fotó: RIA Novosztyi

Oroszország és Irán kétoldalú kereskedelmi kapcsolataiban az orosz rubel lesz az elszámolási valuta. Ilyen nyilatkozatot tett Szejed Mahmud-Reza Szadzsadi, a perzsa állam moszkvai nagykövete.

Elmondta, hogy a Sanghaji Együttműködési Szervezet múlt évi csúcstalálkozóján Dmitrij Medvegyev orosz államfő javasolta iráni kollégájának, Mahmud Ahmadinezsádnak, hogy a kölcsönös elszámolásokban térjenek át a rubelre. „ Ettől kezdve számos kereskedőnk, nem dollárban, mint korábban, hanem rubelben számolt el az orosz féllel” – mondta az iráni nagykövet. Most minden elszámolás rubelben folyik Oroszországgal. Dollár helyett rubel Tovább olvasása