Gondolatok kategória bejegyzései

Gondolatok: Amit az egyházak is elfelejtenek felolvasni

Címzés: Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek.

Mennyei bölcsesség (Jakab apostol levele)

1. Fejezet (Jakab apostol levele)

Öröm a megpróbáltatásban: Nagy örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle megpróbáltatás ér.

Hiszen tudjátok, hogy hitetek erőpróbája állhatatosságot eredményez, az állhatatosság pedig tökéletessé teszi a cselekedetet.

Így lesztek minden fogyatkozás nélkül tökéletesek és feddhetetlenek.

Ha pedig valamelyiketek bölcsességre szorul, kérjen Istentől, aki mindenkinek bőven, szemrehányó szavak nélkül ad, és meg is kapja,

csak bizalommal kérjen és csöppet se kételkedjék. Aki ugyanis kételkedik, hasonlít a tengerhez, amit felver a szél és hullámait ide-oda hányja.

Ne gondolja hát az ilyen tétova ember, aki minden tettében határozatlan,

hogy bármit is kap az Úrtól. Gondolatok: Amit az egyházak is elfelejtenek felolvasni Tovább olvasása

Prof. Dr. Bokor Imre: A Fidesz jobb és bal keze

MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG (MJB) POSTALÁDÁJA

(2009. július 26.)

Nem könnyű eligazodni a FIDESZ egyes vezetőinek – egymásnak ellentmondó – nyilatkozatai, illetve állásfoglalásai között. A napokban azt hallottuk vagy olvashattuk, hogy a FIDESZ előrehozott választásokat vár a Bajnai kormánytól, és az MSZP-től. Nem sokkal ezt követően, Kövér László úgy nyilatkozott, hogy nem látja az esélyét egy előrehozott választásoknak.

Bár minkét nyilatkozat feltételezésekre alapul, mégsem logikus, olyan dolgokra várni a FIDESZ-nek, amelyet Kövér úr eleve esélytelennek ítél meg, illetve: nem etikus esélytelennek ítélni azt, amit a FIDESZ elvár a regnáló kormánytól.

Nagyon sokan ezektöl a “langyos” bizonytalanságtól óvták és óvják a FIDESZ-t, mert például,- amikor arról szólt Orbán Viktor, hogy (majd) el kell számoltatni a kártevőket, akkor Pokorni úr azt nyilatkozta, hogy óvatosan kell bánni az elszámoltatással, mert az kétélű fegyvernek (vagy eszköznek) minősül. Prof. Dr. Bokor Imre: A Fidesz jobb és bal keze Tovább olvasása

Fáber Károly: Orbán tévedése a szélsőségekkel kapcsolatban

Orbán Viktor a Tusnádfürdőn mondott beszédében vagy óriásit tévedett, vagy ha nem, az bizony nagy baj! Kijelentette ugyanis, hogy Magyarországon a szélsőséges liberális politika létrehozott egy szélsőséges jobboldalt.

Először is, keresve sem találhatunk szélsőséges jobboldalt, mivel az általa név szerint részletezve ugyan nem említett, de sejtetett személyek, és szervezetek az a nemzeti oldal, amelynek politikáját, retorikáját, stratégiáját a Fidesz rendkívüli módon, időnként pontosan másolva igyekszik magáévá tenni. A probléma az, hogy egy globalista, és helyenként liberális párt nem képes a lépést tartani. Minden mozdulatát megköti ugyanis az a globális érdekszféra, amely lényegét tekintve ugyan az, mint ami az összes többi jelenlegi parlamenti pártot uralja. Olvassunk csak bele az “Erős Magyarország” című programjukba! A retorika haj az a nemzeti oldalnál megismertre, de a lényeg ugyan az, mint a levitézlett “Konvergencia Program” esetében. Minden centet vissza bűntető -vagy uzsora- kamatostól, a magyar érdekekre károsan ható összes multi kedvezményezettsége, és -csak!- nevezzük meg a bűnösöket. Fáber Károly: Orbán tévedése a szélsőségekkel kapcsolatban Tovább olvasása

Dr. Halász József: A dolgok megértését elölről kell kezdeni

“Az új helyzetre való tekintettel a dolgok megértését újból kell kezdeni.

Vagy, ami még fontosabb: aki ebben az új helyzetben a dolgokat meg akarja érteni, annak az egészet elölről kell kezdenie.

És ami még ennél is fontosabb: az embernek még sohasem volt annyira szüksége az isteni értelem fényének segítségére, mint most, amikor a dolgok megértését újból és elölről kell kezdenie.

Ez nagyjából annak a világváltozásnak az értelme, hogy a Föld és az emberiség a Vízöntő jelébe lép.”

(Hamvas Béla: A Vízöntő)

A dolgok megismerését elölről kezdve törvényszerűen jutunk el a Szent Korona értékrendre alapuló gondolkodási módhoz. Nem a Szent Korona Tanhoz, hanem a Szent Korona Értékrendhez! Dr. Halász József: A dolgok megértését elölről kell kezdeni Tovább olvasása

A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG (MJB) POSTALÁDÁJA (2009. július 10.)

KOPASZOK ELŐNYBEN

Az MSZP varjúhangú “csalogánya” (Lendvai Ildikó) megfenyegette azokat, akik öregnek titulálják és kitépi a haját annak, aki még egyszer ilyen megjegyzés tesz reá.

A kopaszok tehát megtehetik vagy megtehetnék Lendvai életkorára utaló minősítés hangoztatását, de a magam részéről nem értenék velük egyet, mint ahogyan azokat is elmarasztalom, akik eddig öregnek tartották Lendvait, mert illetlenség egy nőnek az életkorára utalni durva szavakkal.

Az udvariasság megköveteli, hogy finomítsuk Lendvai minősítését, például: (1) fiatalosan “öregecske” vagy “vénecske”, (2) Aczél György korabeli, (3) harmadik virágzását elhullajtó, (4) nem mai kotlóska, (5) az egri várat védő harcias nők képviselője, (6) Münchhausen báró női reinkarnációja, (7) bolond „likból”, bolond szelet fúvó, korosocskának tűnő hárpiácska, (8)kijelentéseinek öncenzorálására képtelen, meglett korú cenzorka. A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG (MJB) POSTALÁDÁJA (2009. július 10.) Tovább olvasása

Utonallo a hazudozó Benze Józsefnek

Hazudsz kisbence. Feszengsz, miközben kínosan magyarázkodsz. Próbálsz visszakozni, mondod az ellenkezőjét annak, ami írásban vagyon, és amit több mint kétszázan fogunk tanúsítani.

Akin egyenruha volt júl. 4-én azt mindenekelőtt garázdaságért állítottátok elő.

Írtam erről neked kisbence, nyilvánosan is, csodálkozva azon,hogyan lehet egy főrendőr ennyire hülye. Emlékszel? Elfelejtetted, hogy a garázdaság csak erőszakos viselkedés esetén állapítható meg. Utonallo a hazudozó Benze Józsefnek Tovább olvasása