Dr. Gaudi-Nagy Tamás kategória bejegyzései

Morvai Krisztinának kell Gaudi-Nagy szakértelme

Dr. Morvai Krisztina és Dr. Gaudi-Nagy Tamás

Morvai Krisztina arra a sajtóértesülésre, hogy Gaudi-Nagy Tamást magával viszi-e Brüsszelbe szakértőként, vasárnapi sajtótájékoztatóján úgy felelt: ő maga sem él Brüsszelben, az azonban lehetséges, hogy szakértői tanulmányok megírására felkéri majd a volt országgyűlési képviselőt, mert kiváló munkajogi szakértőnek tartja.

Gaudi-Nagy Tamás kiegészítése a hírhez:
“Szakember és hazafi vagyok, egyszerre  mindkettő és ez a kívánatos.”

Ezúton köszönöm Neked Krisztina a baráti, bajtársi kiállást és, hogy nem hagyod magadat provokálni és vakvágányra vinni. Ez különösen jól esik, akkor amikor  hisztérikus és figyelemelterelő támadások kereszttüzébe kerültem a földvédő nemzeti ellenállás meghirdetése miatt. Természetesen a munkajog mellett más jogterületeken is, például az emberi jogok, különösen kisebbségben élő nemzeti közösségek jogai és alapvető politikai szabadságjogok, polgári jog, különösen fogyasztói jogok, nemzetközi köz- és magánjog terén is számíthatsz szakmai támogatásomra. Bár kvalitásainkkal még legdühödtebb ellenfeleink is tisztában vannak, azonban most  kampánycélból megpróbálnak engem egy semmihez nem értő dühöngő, ismerethiányos  őrültként beállítani, ezért – bár jelentős körben ismert, de mégis – egy rövid metszetet kívánok adni e helyen a jogi és politikai kompetenciáimról. Arról van szó, hogy – ahogy Te is –  szakember és hazafi is vagyok, egyszerre mind a kettő és ez a kívánatos. Ha egy közéleti emberből az egyik hiányzik, akkor már baj van. Manapság sok ilyen “bajt” látni. Morvai Krisztinának kell Gaudi-Nagy szakértelme Tovább olvasása

Gaudi: A május 10-i föld-, otthon- és nemzetvédő tüntetésünk üzenete: Nem adjuk fel, a végsőkig harcolunk !

Gaudi Nagy TamásTegnap ismét több százan tüntettük együtt gazdákkal, devizaadósokkal, a nemzeti ellenállás harcosaival és derék hazafiakkal a Kossuth téren a magyar földért, a kisemmizett devizaadósokért, a politikai üldöztetést szenvedő hazafiakért, az EU gyarmatosítás ellen és az elcsatolt sorban élő magyar és ruszin testvéreink önrendelkezési jogáért. És leginkább a  május 6-i tüntetésen elfogadott petíciónk szerinti jogalkotási lépések megtételéért. E szerint a Országgyűlésnek még 2014. május 22-ig van ideje arra, hogy a petíciónkban rögzített hármas  földvédelmi csomagot elfogadja. Eddig a fele került benyújtásra. Folytatjuk a nyomásgyakorlást!

A kétórás rendezvény szigorú és igazságos nemzetvédő üzeneteket fogalmazott meg: a május 26-i Kossuth téri elszámoltató naggyűlésig a földvédő ellenállás fő terrénuma vidékre kerül át konkrét akciók formájában, illetve azon személyek is a közvetlen érdeklődés fókuszába kerülnek, akik  a föld elzabrálásának feltételeit megteremtették, abban részt vesznek, illetve azt nem akadályozzák meg. Emellett a devizaadósok folytatják banklevadászó büntetőakcióikat: ezúttal május 16-án 8-kor a Nyugati téri OTP bankfiók kerül az érdeklődés homlokterébe.  Gaudi: A május 10-i föld-, otthon- és nemzetvédő tüntetésünk üzenete: Nem adjuk fel, a végsőkig harcolunk ! Tovább olvasása

Gaudi-Nagy Tamás válasza Novák Elődnek

Gaudi2Novák Előd egykori mozgalmárnak, frakciótársamnak és ügyfelemnek – reagálva mai közleményére, annak az esélynek a tudatában, hogy a Jobbikhoz közeli médiumok esetleg ezt nem hozzák le, bár ezzel ugyanazt tennék, mint a Fidesz a közmédiában – üzenem a következőket.

(Vona Gábor irányomban tett mai, mandiner.hu-n lejött minősíthetetlen minősítésére nem reagálok, inkább lehetőséget adok neki arra, hogy visszavonja. Még időben. Egy hazafit nem talál, aki ezen szavainak hitelt adna. Ezt is ő is tudja jól, de mégis ide jutott. Legyen ez most az ő baja.)

1. Schiffer Andrásnak már le kellett adnia az ügyvédi igazolványát, tehát nem lehettem volna aktív nemzeti jogvédő ügyvéd, ha országgyűlési képviselő maradok. Nem vagyok Papcsák, hogy ügyvédi irodám zsíros állami megbízásai után osztalékot vegyek fel. Egyéni ügyvéd vagyok. Ezt Te is jól tudod. Te is láttad előnyét annak, hogy milyen védelmet tudok biztosítani nemzeti jogvédő ügyvédként. Emlékszel 2006. október 23-a délelőttre? Emlékszel, hogy védőként ki ment be Hozzád miután rendőrbűnözők letepertek és elfogtak Téged a Nádor utcában és a Gyorskocsiba vittek? Emlékszel, hogy ki védett a koncepciós peredben, amelyben végül felmentettek és ezután kártérítést kaptál? Az EU-NEM plakátos ügyben ugyanígy. Folytassam? Gaudi-Nagy Tamás válasza Novák Elődnek Tovább olvasása

Elkezdtek reszketni a hazaárulók: ez volt az egyik cél !- Május 10-én 6-kor a Kossuth téren folytatjuk ! (Gaudi helyzetértékelése ATV-s híradórészlettel)

Gaudi“A botrány nem Pásztor leköpése, hanem az, hogy külföldiek megszerezhetik a magyar termőföldet és gőzerővel zajlik hazánk gyarmatosítása.”

A május 6-i sikeres földvédő tüntetésünk nem várt elementáris erejű hatást gyakorolt. Ettől zeng a média és a politikai élet.

A magyar földet külföldieknek és hazánkat a gyarmatosítóknak kiszolgáltató, félelemtől reszkető hazaárulók kétségbeesve döbbentek rá, hogy eljött az ideje annak, hogy nemzetvesztő cselekedeteiknek személyükre nézve is végre hátrányos következménye lesz. Ezt a felismerést láthattuk a köztévé tegnap reggeli műsora nekem eső, de felsült percemberkéinek arcán is.

Ezért szűkölnek, hazudoznak, gyűlölködnek és próbálják tiszta célú földvédő ellenállási mozgalmunkat bemocskolni. De kurdarcra ítélt minden ilyen próbálkozás és minden elhatárolódás is, amely utóbbi a gyengék és besimulók  alkalmatlan önigazoló eszköze. A Jobbik szánalmas elhatárolódó közleményei csak a tehetetlenség és az nemzeti ellenállásról való lemondás aggasztó előjelei. A részletes válasszal még kivárok. Elkezdtek reszketni a hazaárulók: ez volt az egyik cél !- Május 10-én 6-kor a Kossuth téren folytatjuk ! (Gaudi helyzetértékelése ATV-s híradórészlettel) Tovább olvasása