Több mint ezer oldalon 15 év kutatási eredménye Csontváryról

Tizenöt év kutatási eredményeit összegzi egy rendhagyó (1170 oldalas, több mint 1000 illusztrációt, az egyetemes művelődéstörténetből vett analógiát közlő) monográfiában Menyhárt László kritikus, művészeti író, aki 1975-től 1990-ig a Művészet folyóirat szerkesztője volt. (Az ötrészes könyv az E-book Könyvház és Kiadónál jelent meg.)

 A szerző sem a szakma, sem a nyilvánosság által nem ismert, eddig lappangó Csontváry-, illetve vele alaposan meggyanúsítható képeket elemez a „világtörténeti jelentőségű” életmű tükrében. Több mint ezer oldalon 15 év kutatási eredménye Csontváryról Tovább olvasása

Fiatalokhoz!

Akár hiszitek, akár nem, én is  voltam fiatal. Most, 95(!!!)  évesen, elmondhatom, megértem mindent, mindennek az ellenkezőjét, annak az  ellenkezőjét is.  Ez tovább is  fokozható…

Valaha én is idealista voltam,  mint ti, akartam megmenteni, megjavítani a  világot. Csalódnom kellett. A hangzatos jelszavak mögött  nem  volt semmi. Csak és kizárólag a  hazugság, hatalmi vágy és gyűlölet.   Ma is ez a helyzet.

A vasárnapi tüntetők vonulnak a Nagykörúton FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava

Fiatalokhoz! Tovább olvasása

Már csak ez hiányzott

A korona vírusról  beszélek.  Amikor  ezek a  sorok papírra  vetődnek, jóformán az egész sárgolyón lakásukba, házukba gubództak be az  emberek. Kínában már vége a járványnak, az USA-ban és  Európában még csak most  kezdődik.  Európa már lassan  teljesen leáll, „lélek az ajtón se be se ki” alapon. Nem, mintha a történelem  folyamán nem  akadtak volna  hasonló járványok, de  a modernebb időkben csak a  „spanyol” influenza él még az emberek  tudatában.

Az  Aids és az Ebola aránylag   nem sok személyt érintett  a terjedési sebességük csiga lassúságú volt. A Covid-19 viszont gyorsan, hatványozott sebességgel terjed, majd  több napos, hetes késéssel  jelentkezik, miután már sokakat megfertőzhetett. Ez a  legnagyobb bajt okozó tulajdonsága. Már csak ez hiányzott Tovább olvasása

„Csak fegyelmezetten tudunk védekezni”

Németh Szilárd: Az álhírek, a hazugságok, a tényeket elferdítő nyilatkozatok kezelhetetlen egyéni és csoportos pánikot okozhatnak, az eredményes válságkezelés gátjává válhatnak

Most az összefogás, az önfegyelem, az önmérséklet ideje van, nem pedig a széthúzásé, az öncélú pánikkeltésé és a pártpolitikai csatározásé – jelentette ki lapunknak Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Biztonság és nyugalom. Katonai rendészek járőröznek Győr belvárosában Fotó: MTI/Krizsán Csaba

– Hétfőn lett volna esély arra, hogy az ellenzéki politikusok félretegyék a pártpolitikát, és támogassák a veszélyhelyzet meghosszabbítását elrendelő törvény keddi elfogadásának lehetőségét. Hogyan értékeli a kialakult helyzetet? Mi a véleménye az ellenzék viselkedéséről? „Csak fegyelmezetten tudunk védekezni” Tovább olvasása

Deutsch Tamás: Levél Sassoli EP-elnöknek

Tisztelt Elnök Úr!

Nagy megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a LIBE bizottság elnöke “írásbeli eljárást” kezdeményezett abból a célból, hogy “egy sajtóközleményben fejezze ki aggodalmát a Magyar Országgyűlés veszélyhelyzet meghosszabbítására, illetve a Büntető Törvénykönyv módosítására irányuló szavazása kapcsán, és arra kérje az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a törvényjavaslat összeegyeztethetőségét az EUSZ 2. cikkében foglalt uniós alapértékekkel”. 

Gyalázatos, hogy a halálos koronavírus járvány közepette, amely több millió európai életét fenyegeti, az Európai Parlament szakbizottsága ahelyett, hogy idejét és intellektuális képességeit a megelőzés és az európai emberek életének védelmében hasznosítaná, hazugságokon alapuló, gonosz pártpolitikai csatározásokban vesz részt. Deutsch Tamás: Levél Sassoli EP-elnöknek Tovább olvasása

Bene Gábor: Kormánykritikus vagyok?

Igen, kormánykritikus vagyok, de mindig csak azt kritizálom, amit nem látok jónak a Nemzetünk számára. Ám elismerem azt az eredményt, amit nekik köszönhetünk! A világ ugyanis nem fekete és fehér, hanem sok-sok árnyalat van a kettő között.

Nem hiszek ugyanis a nemzetet megosztó pártokráciában, s nem hiszek abban, hogy szükség lenne a gyűlölködő, alaptalanul vádaskodó ellenzékiségre, de igenis hiszek abban, hogy a tisztességes kritika szükséges!  Sőt egyre nagyobb szükség lenne arra, hogy minden párt vezetése magáévá tegye Bibó István gondolatát: ”A hatalom demoralizál, tehát ellenőrzésre szorul!” Bene Gábor: Kormánykritikus vagyok? Tovább olvasása

Karantén-gondolatok

Hirtelen létezik a teljes gazdasági intézményrendszert, érdekstruktúrát félretenni képes (sokat hiányolt) vismajor – a vírus veszedelmének tudatában.

Van pozitív oldala is a vírusválságnak ….

Erről egyre több vigasztaló írás jelenik meg. A bennem felmerült gondolatok:

Nem tudom, hogy ez egy világot átfogó hadgyakorlat, egy provokált fertőzés által kiváltva vagy egy véletlen folyamatra reagál korunk úgy, ahogy.

A feltűnő nem az országonkénti eltérő állami intézkedések, nem a gócok elszórtsága stb, hanem hogy mennyire szinte ellenvélemény nélkül fogadják a vírus elleni állami védekező intézkedéseket.

Miért meglepő? Karantén-gondolatok Tovább olvasása

Támadás alatt a sárember kora trilógia – rendkívüli közlemény!

Ránk tört az ellen! A sárember kora trilógia weboldala támadás alatt áll!

Egyelőre vesztésre állunk! Kizártak bennünket. A támadás jellege olyan, amit csak bankok és nagy nemzetközi cégek ellen vetnek be. A dolog úgy áll, mintha kb. 1 milliárdan akarnának bejelentkezni egyszerre a weboldalra. Csapataink harcban állnak. Mivel a weboldalra már nem tudtam feltenni az április 27-én Szegeden megrendezésre kerülő könyvbemutató előadás plakátját, most itt teszem meg. Mindenkit szeretettel várunk Szegeden!
További részletek a plakáton

Támadás alatt a sárember kora trilógia – rendkívüli közlemény! Tovább olvasása

Korunk valósága

A Facebookról vadásztam ezt a megosztó által is két évesnek jelzett írást.

Mélyen szántó gondolatai megragadtak. Korunk embere úgy vergődik a világban, saját életének tengerén, mint a kormányos nélküli hajó a viharos óceánban. Pedig még megmenthető lenne elveszni látszó élete, ha – még mielőtt egy kiemelkedő szirtnek nem csapódik bárkája – behívná magához azt, aki egyetlen szavával meg tudja fékezni a megvadult hatalmas víztömeget, és biztos kikötőbe tudja vezetni élete már-már széthulló hajóját. Korunk valósága Tovább olvasása