Gyalázatos kizárás koholt és koncepciós vádak alapján a Történelmi Vitézi Rendből Székelyföldön!

Reiner Péter levele a Beke Ernőt ért, koncepciós vádak alapján történt kizárás kapcsán

 

Kedves Beke Ernő barátom és harcostársam!

Utólag értesülve a napjainkban történt minősíthetetlen kizárásodról a részleteket még nem ismerve engedd meg, hogy barátságunk és közös nemzetünkért vívott harcunk felhatalmazásával igazad és lelked megerősítése érdekében megszólaljak védelmedben egyben az igazságosság és közös értékrendünk védelmében is.

Feljogosít a megszólalásra az a tény, hogy Kormányzónk anyaföldünkbe történt hazatérésétől 1993-tól folyamatos híve vagyok Kormányzónknak és a személyére hivatkozó társadalmi szervezeteknek.

Ami Veled történt az már nem csak Rólad szól, hanem közös nemzetünkről is, amikor egy olyan testületből a Kormányzónk által alapított Történelmi Vitézi Rend erdélyi Tagozatából próbálnak eltávolítani a hírek szerint bizonyíthatóan meghamisított tényállással bűncselekményt megvalósítva, mely messze átnyúlik jelenlegi határainkon és valamennyiünkről szól, akik közös Hazában és közös Nemzetben gondolkodunk.

Különösen igaz felelőtlen és bűnös kizárásod nemzetünk golgotája Trianon századik évében, és amikor közeleg a Vitézi Rendek megálmodója és létrehozója Horthy Miklós Kormányzónk nemzetgyűlési beiktatásának centenáriuma,mert Kormányzónk akarata kizárólag egy vitézi rendben gondolkodva hozta létre a magyarság gerince kiegyenesítésére ezt a köztestületet.

Sajnos a vitézi rendek mai gyakorlata bizonyítottan szembe megy Kormányzónk létrehozói szándékaival és ezt sajnálatosan fölerősíti a nemzeti önrendelkezésünkért folytatott ádáz küzdelem itthon és otthon egyaránt külső és belső mindenre elszánt ellenségeinkkel szemben.

Az alapvetően jogsértő  politikai koncepciós magyarság gyűlölő Szőcs és Beke ügyekben, ahol óriási a tét bármilyen indokok alapján célkeresztbe fogni az érintettek család tagjait szűklátókörűségre és tetten érhető emberi gyarlóságra, ha úgy tetszik alantas bosszúszomjra utal, mely távol esik a vitézi rendek alapelveitől és gyakorlatától!

Szomorúan kell kijelentenem, ha a Veled történteket a vitézi rendek felhatalmazott illetékesei szó nélkül tűrik, megáll a felelősségük itthon is a következmények rájuk is sötét árnyékot vető konzekvenciájában nincs kímélet, mert bármelyik utódállamban is vagyunk őshonosok egy magyar nemzet tagjaiként, különösen, ha nemzetegyesítő Kormányzónk akarata szerint kívánunk élni és dolgozni közös nemzetünk felemelkedése szolgálatában.

Kijelentem, hogy annak ellenére, hogy sem a Vitézi Rendnek sem pedig a Horthy Miklós Társaságnak nem vagyok tagja csak negyed évszázada pártolója, nem hagyom elévülni ügyed egészen az igazságosság érvényesüléséig, folyamatosan figyelek sorsod alakulására és igazad érdekében folytatott küzdelmedben ott állok melletted barátodként és harcostársadként.

Amennyiben reményeim szerint kiharcolod rehabilitációd és újra elfoglalod megillető helyed a Vitézi Rendek tagjai között eljárást kell indítani, bűnhődni kell és kizárással kell büntetni azt vagy azokat a személyeket ,bárkikről is légyen szó ,akik felelősek a történtekért ,mert nincs helyük közöttünk ,értékrendünkben!

Igazságot a Beke és Szőcs ügynek!

Igazságot Beke Ernőnek!
Igazságot Magyarországnak!
Vesszen Trianon!
Felelős barátsággal és szolidaritással

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Egy gondolat a(z) “Gyalázatos kizárás koholt és koncepciós vádak alapján a Történelmi Vitézi Rendből Székelyföldön!” című bejegyzésnél

  1. Szomorú és érthetetlen – Megkérdezném az illetékes személyt- Miért ?? fokozza a feszültséget – a magyarság köreiben –alaptalan vádaskodásokkal —

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.