A ditrói helyzetről

Olvasom a Székelyország honlapon megjelent sorokat és egyre tisztábban látom, hogy mi is történik arrafelé. Elöljáróban csak annyit, hogy a tatárlakai amulettek három darabja hétezer évesek, s rajta a rovásjelek is annyiak. Vagyis a székely-magyar rovásjeleket, már ilyen régen használták azok az ott lakó „románok (?)” akiket valószínűleg a már a JóIsten telepített ide, hogy nagy vezérük (Csau) eladja majd az izraeli államnak azokat a zsidókat, akik bizony javarészt székely szombatos ősök leszármazottai lehettek, hiszen egyikük sem látszott valódi hébernek. Nem térnék most ki a Jászvásáron álló emlékműre, ahol maga a románság vallja be, hogy bizony német megszállás nélkül is voltak itt olyan vasgárdisták, akik irtották a zsidókat felsőbb parancsok nélkül is, vagyis ha rasszizmust kell kiáltani akkor a székelyek is tudnának!

Mindezt csak bevezetésként írom le, nehogy valaki azt higgye rólam, hogy nem ítélem el, ha valaki a származás, vagy felekezeti hovatartozás miatt, ne adj Isten a bőrszíne miatt különböztet meg valakit. Viszont nem értem, miként is lehetnek olyanok egyes emberek, hogy a szülőföldjüket, a hazájukat elhagyják – bármilyen veszedelem is járja arrafelé –, s elmennek olyan országba, ahol még ráadásul el is veszik a helyi emberek munkáját. Nem ismert a hazaszeretet fogalma Ázsiában? A ditrói helyzetről Tovább olvasása

Elegem van a demokratikus liberalizmus álarcába öltözött árulókból!

A nemzeti történelmi emlékezet holnapi jeles évfordulójára történő lelki készülődés közepette hozzám is eljutnak a hírek természetesen, hogy nem csak mi, a magunkfajták, hazában-nemzetben gondolkodók készülődünk Horthy Miklós Kormányzónk nemzetgyűlési beiktatása 100. kerek évfordulója megemlékezésére, hanem a másik oldal is és másképpen.

A másik oldal, ha úgy tetszik az a másik maradék Magyarország rész, akiknek megállt a történelem, valahol a múlt század negyvenes éveinek végén, a kékcédulás választások után, amikor a munkásosztály ökle lecsapott és tudati rendet teremtett az osztálygyűlölet nevében, vélt ellenségeit megsemmisítve, elhallgattatva mindenkit évtizedekig Elegem van a demokratikus liberalizmus álarcába öltözött árulókból! Tovább olvasása

A nemzeti összefogás seregszemléje lesz Horthy kormányzóvá választásának 100. évfordulóján

Tisztelt Honfitársam!

 

Nagyszabású, fáklyás és fehér lovas felvonulást tart Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulóján, március 1-jén (most vasárnap) a nemzeti összefogás jegyében a Horthy Miklós Társaság, a Mi Hazánk Mozgalom, a Trianon Társaság, a MIÉP, az FKgP, a délvidéki MPSZ, a HVIM, a Betyársereg és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat. A nemzeti összefogás seregszemléje lesz Horthy kormányzóvá választásának 100. évfordulóján Tovább olvasása

Molnár Tamás: A velünk és bennünk élő kommunizmus

Százmilliónyi halottra emlékezünk ma.

Reggel rendszeresen átnézem az internetes híroldalakat. A balliberális portálokon semmi. Teljes a csönd és az érdektelenség. Kiveri viszont a szemem a folyamatos nácizás. A beszűkült tudatú fóbiának, demagógiának és agymosásnak – az orbánozás mellett – ez mostanában a vezényszava. Mindenkinek, aki szereti, védi és tiszteli a hazáját, náci lett a stigmája.

Csendben, lehajtott fejjel viseljük, akár egykor a sárga csillagot a zsidók. Molnár Tamás: A velünk és bennünk élő kommunizmus Tovább olvasása

Gyilkos nélkül nincs áldozat!

Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja!

Igen! Jó tudatosítani, hogy bűnözők, gyilkosok nélkül nincsenek áldozatok!

Ugye, senki nem gondolja komolyan, hogy a kommunizmus áldozataiként életüket vesztett emberek haláláért csak olyanok felelnek, mint Lenin, Sztálin, vagy hazai részről Kun Béla, Sallai, Kádár és ismert társaik? Gyilkos nélkül nincs áldozat! Tovább olvasása

A nemzeti értékrendről – Az EME vendége Dr. Bene Gábor

Kedden, február 25-én 18 órától az Erdélyi Magyarok Egyesületének a vendége lesz Dr. Bene Gábor a Nemzetegyesítő Mozgalom szóvivője.  A rendezvény ingyenes, regisztrációhoz sem kötött. Témája a NEMZETI ÉRTÉKREND a téma!

Az előadás helyszíne:

Erdélyi Magyarok Egyesülete, 1056 Budapest, Molnár u.5.
Telefon: 06-20-9956159

Az alábbi NEMZETI 11 videó sorozat, csupán 11 perces blokkokból áll, amit minden jó irányú változást kívánó magyar megnézhet és a saját körében továbbküldhet! CSELEKEDJÜK MEG, AMIT MEGKÍVÁN A HAZA! A nemzeti értékrendről – Az EME vendége Dr. Bene Gábor Tovább olvasása

Tanulj tinó, ökör lesz belőled!

Akarom mondani máris ökrök. Ugyanis az ökör, pontosan úgy, mint kendtek oda ballag, ahová egyszer beidomították. Nem is nagyon lehet „átnevelni”, megy tovább a betanult, megszokott úton.

Az idegen munkavállalók révén teljesen megváltozott London etnikai összetétele

Elmondok egy való történetet, bár tudom, el sem olvassák, mert másért kapják a harminc ezüstpénzt. Tanulj tinó, ökör lesz belőled! Tovább olvasása

Dr. Bakay Kornél: A történettudomány felelőssége a nemzettudat elhalásában

2004. december 5-én az Úristen próba elé állított minket magyarokat, és a próbatételen gyalázatosan elbuktunk. Pontosan az ellenkezőjét cselekedte a legtöbb ember, mint amit kellett és illett volna. A népszavazáson felerészben igen alacsony intelligenciájú és gyenge erkölcsiségű réteg vett részt.

Így azután 2004. december 5-én lezárult egy korszak a magyarság életében. Mostantól végleg fel kell adnunk ezredéves eszményeinket a Szent István-i Magyarországról, végleg le kell mondanunk a magyarság vezető szerepéről a Kárpát-medencében. És nem csak azért, mert egyre fogyunk, hiszen 14-15 millió magyar – még mindíg –  nagyon is elég lenne az ősi örökség fenntartására mind nyelvileg, mind biológialiag, mind gazdasági erejénél fogva. Történelmi reményeink azért omlottak össze, mert a maradék-ország lakossága – egy millió négyszázezer ember kivételével – elvesztette  magyarságát, elvesztette  nemzeti  öntudatát s ezzel megtagadta múltját. Egy hosszú történelmi folyamatnak a végére értünk, mégpedig gyalázatos módon, szégyenteljesen  és dicstelenül.

A szocialista “magyar” kormány doktrínája

Dr. Bakay Kornél: A történettudomány felelőssége a nemzettudat elhalásában Tovább olvasása