Eddig négyezer öngyilkos

Ez olyan tény, melyeket a kormány és az ellenzéki média egyaránt elhallgat addig, amíg nincs rá szükségük. S ez a „szükség”csak ellenzékben, a hatalom mohó megszerzése okán következik be főleg a választási kampány során! S ezért a rengeteg ártatlan magyar életért vajon kik fogják vállalni egyszer a felelősséget? Fogja-e valaki e gyilkosokat szembesíteni ezzel a bűnnel? Felismeri-e a magyar társadalom, hogy soha nem lesz felelősségre vonva senki, ameddig nem veszi vissza a privatizált közhatalmat az újjászervezett magyar nemzet? S vajon vállalja-e a nemzet újjászervezését a magyarságból néhány elkötelezetten kitartó, szinte megszállott ember? Sőt értik-e a magyarok, hogy a pártok helyett kellene a nemzet helyben ismert és elismert pártonkívüli követeire szavazni, hogy a pártképviselőket valódi népképviselők váltsák fel?

Bár van a hazugságtól hemzsegő pártpolitikai színház hazai színpadán is néhány olyan igazmondó, aki szerint e négyezer magyar öngyilkossága bűncselekmény, amit devizahitelnek csúfolnak, de valójában egy sima, banki csalássorozat! Ám ők is – mármint akik bátor kimondóknak látszanak – pártkatonák, akiket bizony bármikor le tud az igazság kimondásáról tiltani a pártvezér, vagy a frakcióvezető, esetleg az öncenzúra!

Ez olyan tény, melyeket a kormánymédia, és az ellenzéki egyaránt elhallgat addig, amíg nincs rá szükségük a hatalom mohó megszerzése okán. Egyszerűen hazudnak arról, hogy a pártkatonák népképviselők, amikor pont a választóikhoz nincs semmi köze annak a képviselőnek, aki egy pártnak a frakcióját „erősíti”! Valójában ezek a bábfigurák nagy része nem a saját akaratát, de nem is a választónak az akaratát képviseli, hanem a párt döntéseit elfogadva – vezényszóra szavaz! Bábfigura!

Amikor persze szükségük van a pártoknak arra, hogy mégis előkapják a devizahitelesek ügyét, akkor azonnal előrántják, és fennen hirdetik, hogy bezzeg ők ezt megoldanák azonnal! Érdekes, hogy akkor, amikor kormányon volt az ún. MSZP, semmit sem tett a bankárkaszt ilyen tervei és gyakorlata ellen? No vajon miért?

Az öngyilkosok mellett nem szabad elfelejteni, hogy több százezren kényszerültek külföldre devizahitelük bedőlése miatt. Vagyis egy jelentős munkavállaló réteg hagyta el az országot – szakmunkások, tanárok, orvosok, ápolók, stb. – akik kint háromszor -négyszer annyit keresnek, s így talán még a lakásukat is meg tudják majd tartani, mert nyomorogva, vagy legalábbis komoly spórolással ki tudják fizetni azt az uzsorát, amit maga a magyar törvényhozás szabadított a népre! (Mert a bankárkaszt nem tudná törvényi felhatalmazás nélkül ezt megtenni, hiszen a pénzintézeti törvényt nem ők alkották!)

A Jobbiktól hallottuk azt párszor, hogy ez a Fidesz és az MSZP közös bűne, de arról ők sem beszéltek, hogy a hazai közhatalom privatizálása okán jutottak a pártok olyan hatalom birtokába, ahol képesek voltak törvényi módszerrel fedezni a bankárkaszt aljasságát. Sőt azt sem hallottam tőlük, hogy pl. Izland megszabadult a bankárok nyomasztó háttérhatalmától.

Ám azt a négyezer naiv magyart, nem éleszti fel már semmi! S azokat a százezreket sem fogja más visszacsalogatni, csak az a hír, ha a következmények nélküli országot sikerül a nemzet valódi népképviselőinek felszámolni és a történeti alkotmány igazságos jogelveit visszaállítani! Ahogy Izlandon történt!

Dr. Bene Gábor

A szerző a Nemzetegyesítés önkéntes segédmunkása

Nemzeti InternetFigyelo (NIF)