1956-2006 : Tisztelet a népfelkelések bátrainak és főhajtás az áldozatoknak! Az ellenállóknak amnesztia, a felelősöknek büntetés jár!

A szabadságharc mai 63. évfordulóján a kispesti ’56-osok emlékhelyén Porubszky István (Potyka bá) sírját koszorúztuk meg, a 301-es parcellában a kivégzett hősök, köztük Mansfeld Péter sírjánál tettük le a virágainkat és gyújottunk mécsest.

1956 és 2006 egy tőröl fakadt: a magyar nemzet szabadságvágya a tettekben is megnyilvánult, bátrak és elszántak szembeszálltak az elnyomókkal. Mindkettőt leverték, de a nemzet szabadság iránti vágyát megtörni nem lehetett sem 63, sem pedig 13 éve. A szabadságharcok végül mindig győznek.

Sok a párhuzam a két népfelkelés között: 56′-ban a Rádióban akarták a nép szabadság iránti követeléseit beolvastatni, 2006-ban az MTV-ben, ezt mindkét helyen megtagadták és erőszakot alkalmaztak a tüntetőkkel szemben, mindkét összecsapás a tüntetők győzelmével végződött.

’56-ban azonban magasabbra lobbant az ellenállás lángja és a bátrak fegyverre keltek, s pár napig győztek, 2006-ban a gyurcsányi terrorgépezettel szemben nem bontakozott ki a politikai ellenállás talaján országos fegyveres ellenállás, csupán néhány utcai harc (pl.Blaha Lujza téri csata, Deák téri harckocsis roham, Ferenciek téri barikád) erejéig mutatta meg a nép az ellenállás erejét.

Fontos, hogy ezen a napon megemlékezzünk a bátrakról, a hősökről: maréknyi elszánt magyar fiatal a világ akkori leghatalmasabb hadseregét tudta legyőzni 1956-ban. Követendő példakánt kell rájuk tekintenünk. A győzelem után jött a politika árulása: Kádár-Apró-Dögei, és Biszkuék a Vörös Hadsereg szuronyai élén visszahozták a diktatúrát, az alávetettséget és az önrendelkezéstől való megfosztottságot.

Fontos, hogy az árulókat is számon tartsuk és megbüntessük, mert sajnos a történelem azt igazolja, hogy mindig akadnak olyanok, akik saját nemzetüket idegen érdekeknek szolgáltatják ki. És a mai nemzetárulókat is néven kell nevezni és le kell leplezni, akik hazánk önrendelkezésének felszámolásán és a nemzetépítés-nemzetegyesítés ellen ügyködnek nemzetközi megbízóik óhajának megfelelően.

Ma is fel kell venni a harcot nemzetünk megvédése és a nemzet egyesítése érdekében! Október 13-a után még inkább egyértelmű kik ellen. Jelzésértékű, hogy ma a 2006-os rendőrterror egyik fő felelőse, a véreskezű Néró “hazafias ellenzék”-nek hazudta a moslékkoalíciót és frontális támadást hirdetett a nemzet ellen ismét.

13 éve a szabadságharca emlékezőkre és a kormányváltást követelőkre lecsapott a totális rendőrterror szemkilövésekkel, lovasrohamokkal, kardlapozással, embervadászatokkal, verésekkel, kínzásokkal, önkényes letartóztatásokkal, brutális és tömeges rendőri akciók sorozatával.

Büszke vagyok arra, hogy a 13 évvel ezelőtti népfelkelés részese lehettem: számos elkötelezett jogász kollégával együtt nemzeti jogvédőként küzdöttem együtt a hatalmát rendőri erőszakkal megtartó gyurcsányi rendszer jogsértései ellen, amely kapcsán Európa 1956-hoz hasonlóan tétlen maradt.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvédeivel több száz koncepciós eljárással szemben védtük az ellenállókat, a meghurcolt civileket túlnyomórészt sikerrel. Ám a Gyurcsány rendszerrel szemben ellenálló Budaházy György és 15 társa elleni koncepciós per még szégyenteljes módon még tart. Az amnesztia törvényt már 3 éve letettük a törvényhozás asztalára, több százezer ember és tucatnyi önkormányzat támogatását megkapta, a közkegyelem most már elkerülhetetlen.

Több száz 2006 őszi meghurcoltnak kiharcoltuk a jóvátételt, köztük 120, október 23-án hajnalban a Kossuth térről kiszorított tüntetőnek. 13 Kossuth téri jogsértett tüntetőtől az Igazságügyi Minisztérium azonban vállalhatatlan, érthetetlen és szakmailag tarthatatlan módon megtagadja a kártérítést. Dr. Varga Judit igazságügyi miniszter ezzel is kapcsolatos levelemre egy hónapja nem válaszol, elődje egy téves jogi indokkal ellátott, alaptalan levéllel hárított. A 2006 szeptember 19-én levadászott Dukán Dánielnek rendőrség elleni, a rendőrség és az alsóbb fokú bíróságok által elutasított kárigénye az Alkotmánybíróság, az október 23-án a Kossuth téren letepert, elfogott és önkényesen előállításban tartott Fáber Károly kárigénye a Kúria elbírálására vár… Az igazságtétel érdekében van még tennivaló.

A 2006 őszi rendőrterror politikai és rendőri vezetői a felelősségre vonást nem kerülhetik el, a terrorcselekmény soha nem évülő bűntett.

Honfitársi üdvözlettel:
dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

9 című bejegyzés “1956-2006 : Tisztelet a népfelkelések bátrainak és főhajtás az áldozatoknak! Az ellenállóknak amnesztia, a felelősöknek büntetés jár!” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. A lényeget nem érintette az írás megint ! Hogy miért tartunk még mindig ott,ahol 100,vagy inkább 1000 éve !
    Hogy miért nem a Magyar Emberek érdekei,akaratai érvényesülnek ebben az országban !
    Kik,vagy mik akadályozzák abban,hogy Tisztessétges Emberek,vezetők kerüljenek az ország élére ?
    Miért rongyok vannak az ország élén, a kitűzőjüktől függetlenül ??
    Hogy mitől hal meg naponta 100 !!! Magyar Ember ebben az országban. Hogy kik engedik a kémiai anyaggal beborítani az eget?
    Kardinál Mindszentynek, Magyarország Bíborosának “Emlékirataim” című könyvéből egy idézet a válsz rá !
    “Magyarország bajcsinálói a zsidók ! Demoralizálják országunkat,és ők azoknak a forradalmi bandáknak a vezető,akik az országot kínpadra vonják.”
    A 10 %-nyi zsidóság a közélet 90 %-át fedi le ! Kell ez a Magyar Nemzetnek ? Hogy idegen szívüek(?) idegen érdekeket képviseljenek a Magyarság ellenében ? Mikor szólalt fel egy zsidó a Magyar Emberekért,a Magyarságért ? Egy “gójért” ? Ahogy egy más vallásut neveznek .
    De lehet idézni reichorn főrabbijukat,hogy jobban érthető legyen a “lényeg !
    “háborúk a zsidók aratásai ! Ezekért az aratásokért kell a keresztényeket megsemmisíteni és az aranyaikat magunkhoz venni . Már száz milliót megsemmisítettünk,de még messze nem vagyunk a dolog végénél. ”
    Vagy egy zsidó közgazdászt, sombart wernert. “európában csak egyetlen hatalom létezik,és ez a rotschild.”
    Vagy rotschildnét- gutle schnappert. ” ha a fiaim nem akarnának háborút,soha nem lenne többé.”
    A hablatyolás, mismásolás megy mindenhol, a parlamenttől kezdve a fentiek kezében lévő összes médiában ! Ideértve a velük cinkosan összekacsintó politikai pockokat is !
    Miért is jobb rabszolgaként élni,mint szabadon ,és miért nem jobb boldognak látni a felnövekvő ifjúságot?!

    Ön és társai tudják a választ Gaudi Úr ?
    Akkor miért nem ezekről beszélnek ?
    Mi fontosabb van ezeknél ?

    Kedvelés

  2. vélemény, látlelet errol …

    igen a két eset egy 50 év távlatából összehasonlítható … de ami különbség van ezek között, az a tragédia …

    56 oszén 300 000 budapesti, ténylegesen életét kockáztatta azzal
    hogy akaratát, a nép akaratát tudassa a vezetoivel … ez 50 évvel késobb nagyon vérszegény lett. 15-ezren ha lehettek maximum.
    Ráadásul akkor már nem egy gyilkos, diktatúra ellen tuntettek …

    ki írtotta ki belolünk az igaz, a haza … szeretetét, a bátorságot, az önfelátdozást ezekért az 50 esztendo alatt ?!

    csak 15 000 budapestit zavarta az, hogy a vezetoi hazugok !? A
    demokrácia elve szerint a hatalomnak igaza volt amikor ennek
    ‘leverése’ után ezeket szélsoséges csordának (±) titulálták. Ha
    megint 350 000 lettek volna, akkor ezt nem tehették volna meg.
    de egyáltalán … a karhatalom megtámadta volna ezekek ?
    Biztos vagyok abban, hogy nem …

    amikor 56 -ban egyesek (sokak) tuntettek, azok, a többséget képviselték ott. 2006 -ban a kisebbséget és olyankor, amikor a hatalom ezt jobban
    turte (összehasonlíthatatlan a ketto !) …

    a demokrácia az a népuralom (a többségi) a választottjain keresztül. Ezért képtelenség lenne hazug politikusoknak a porondon maradniuk az
    igaztisztelo nemzet élén (lsd Széchenyi véleményét errol) …
    csak ennyit ezen dologra …
    szeretettel, L

    Kedvelés

  3. A Gaudiaknak jó egészséget, úgy tűnik a kis legényke apja nyomdokaiba lép majd egyszer.
    Szerintem a Magyarok “baja” immár évszázadok óta, hogy mindig minden (belső) ellenséggel elnézőek voltak. A viszonzást tudjuk…

    Kedvelés

  4. Kedves Atilla, köszönöm !
    És mi jár annak,akinek igaza van? A száján kívűl .
    De nem lehet elmenni az igazságtalanság mellett szó nélkül !
    Mert az cinkosság ! Az ember attól Ember,hogy akkor is hallatja a hangját,ha abból semmiféle előnye nem származik,vagy akár hátrányára válik. Nem a megélhetés a legfontosabb! Bármit,vagy bárkit is gyűjt maga köré ebben az életben, azt a hamis illúziót keltve,hogy “valaki” , úgy is itt fogja hagyni. De amit képvisel, az nyomot hagy a múltjában és meghatározza a jövőjét is.
    Ma “elmebeteg emberek(?) irányítják a világunkat elmebeteg célokkal. És az egészben az a legelmebetegebb,hogy aki erről beszél, azt azonnal elmebeteggé nyílvánítják.”
    Tőlük csak ennyire telik ! Normális ember nem higul ezekkel !
    Ami az Igazságot illeti,megtalálható a Szent Könyveken kívűl a “Csodák Tanításában,vagy ERŐ kontra erőben” is ! De ahogy 2000 évvel ezelött mondta egy Perzsa gondolkodó, “egy Isten vagy,vedd már észre te szerencsétlen! ” De az ember még nem jutott el odáig,hogy felfogja, teremtmény létére maga is teremtő. A gondolataival,szavaival,cselekedeteivel,teremti meg a saját ,és környező világát. ” amit hiszel önmagadról, a világról, a te hited szerint adatik néked.”
    Minden Emberben ott lakozik egy több ezer Életet élt bölcs, Aki minden kérdésre tudja a választ,csak fel kell tenni neki a következő kérdést. “szükségem van nekem erre?” Hiszen ” ha a nyomorúságodról akarnak meggyőzni,ne csak arra figyelj amit hallasz,hanem arra is, hogy közben mit érzel.”
    A legjobbakat kívánva Önnek, T.Ferenc

    Kedvelés

  5. Tisztelettel!

    A gondolkodásunk Kedves Ferenc ….nincs más szavam, teljesen hasonuló.

    Sokáig ezért nem is írtam, hiszen nincs mit írnom.

    Azonban, talán jó hírt is írhatok neked, amelyet Te is tudsz. (ellentmondás) Ez az élet része is.

    Változik ez a szép kerek világunk.

    Azért még egy magánügyet említenék Neked, nincsenek barátaim.

    Mondanám a szerintemi okát. A környezetemből nincs kivel beszélgetnem, az időjárást és hasonló témát kivéve.

    Vagy hülye vagyok, idióta, és kiröhögnek.

    Ez nem panasz, örvendetes.
    Van, lesz kit a jó útra, út felé terelni.

    Nem veszik tudomásul, hogy a zsebben lévő pénz értéktelen, nem az számít.
    A lényeg mindig az egyén, a lelke, a szíve. Az egó lénye.
    Az egó nem egoista. A lényeg bennünk van, melynek mindig tanulnia kell. Sokat.
    Minden cselekedetünket a lelkünkben fel kell dolgoznunk, értékelnünk kell az Univerzum törvényei szerint. Az Univerzum nem elcsépelt fogalom. Itt élünk mi is mint, ahogy a többi lény is, mert vannak. Voltak előttünk is. Utánunk is lesznek.

    A háttérhatalom, amely egyre nyílvánvalóbban létezik.

    Nem értünk.

    Minden tudományos dolgot elhallgatnak, mérgeznek bennünket, rabszolgáik vagyunk.

    Ha hagyjuk. Rabok vagyunk, ha elhisszük a médiák “neveléseit”. Az érzelmes háliwodi filmek mondandóját. Lehet nézni ezeket, de csak kikapcsolódás célzattal. Nincs mondandójuk.
    Lehet nézni a tud.fantasztikusakat, ezeknek már lehet racionális sugallatuk. Mert sugnak a rendezőnek.

    Én hiszek a Tesla hullámokban, amely skaláris, mindenütt ott van..mint a neve is mondja a jövő energiája.

    Hiszek az UCC törvényekben, hogy rabszolák vagyunk.

    Hiszek az emberekben, hogy megfogják élni az aranykort.

    Hiszek abban, hogy elhiszik a chemtrélt, a haarpot, a veszélyes 5G-t….

    Hiszek abban, hogy a magyar nyelv ős nyelv, mely a sumérok öröksége.

    Hiszek abban, hogy mindig is e hazában éltünk.

    Hiszek abban, hogy valaha a sirius valamely bolygójáról származik a kultúránk.

    Hiszek abban, hogy az emberiség az annunakik által génmódosított faj vagyunk.

    Hiszek abban, hogy István sárba taposta a hun történelmet.

    Hiszek abban, hogy a vatikán a világ bankja, fösvény módon elnyomja az emberiséget.

    Hiszek abban, hogy a zsidóság elrabolta az emberiség lelkét, vagyonát, meghamisította a történelmét.

    Hiszek abban, hogy olyan dolgok történnek a világban, amelyeket, ha felfognánk hitetlenek lennénk.

    Hiszek a sok dimentiós térben.

    Hiszek, csak magamba.

    Atilla

    Kedvelés

  6. Tudtam, hogy valamit kihagytam az előző írásból.

    Azt, hogy mindent számba véve boldog embernek tekintem magam.

    A lényegtelent kidobom.

    Atilla

    Kedvelés

  7. Kedves Atilla !
    ” hasonló a hasonlóhoz,
    nincsenek barátaim,hogy ne legyenek ellenségeim.
    egy valami van, ami állandó. És ez a változás.
    A bolondnak a saját bolondsága szerint válaszolj meg,mert az okos szó,bolondságnak tűnik neki.
    Akiről a nagytöbbség nincs meggyőződve ,hogy bolond,annak esélye sincs a bölcsesség közelébe kerülni.
    Érdekek,vagy értékek mentén haladva a cél ?
    Azt hiszitek,hogy szabadok vagytok,pedig csak a ruháitokat váltogatjátok egyik életből a másikba,és legfeljebb a vágyaitokat cserélhetitek.
    A törvényeket bűnözők hozták létre bűnözőknek.
    Az igazság létezik,azt nem kell keresni,ahogy támogatásra sem szorúl,hiszen megáll a saját lábán. Ahogy a hazugság nem az igaz ellentéte.
    A bűn zsoldja a halál ! ”

    Örülök,hogy Vagy ! Üdv. T. Ferenc

    Kedvelés

  8. Ui: ” amit hiszel Önmagadról, a világról, a Te hited szerint adatik Néked “

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.