A „Magyar Nemzeti Bizottság 2006” és azon 2006 őszi tüntetők nevében, akik évente összegyűlnek szeptember 17-én 17-órakor Budapesten a Kossuth Lajos téren és kifejezik a hazai politikummal szembeni elvárásaikat.
Hiszen már az is megdöbbentő számunkra, hogy az 1956-os örökmécses és az október 25-i áldozatok emlékhelye érthetetlen módon eltűnt a Kossuth Lajos térről, ami az akkori szabadságharcunk áldozatainak elképesztő megalázása!
-Mivel már 13 éve annak, hogy lelepleződött a magyar pártpolitizálás erkölcsisége és mellette kiderült a gazdaságunk mélyrepülése, mi felhívjuk elsősorban a kormány, de mellette a pártpolitikusok figyelmét arra, hogy még ma sem vonták felelősségre komolyan a szemkilövőket, illetve az őket írányító rendőri-ügyészi és politikai vezetőket, élükön Gyurcsány Ferenccel!
-Az akkori országos tüntetések nemcsak az őszödi beszédben elhangzott trágárságok, illetve a bevallott balliberális bűnök ellen önszerveződtek. Sőt inkább a történelmi magyar államok bevált jogrendjének a visszaállítását, a történeti alkotmányunk gyakorlati jogfolytonosságának a megvalósítását tűzte ki célul azzal, hogy a pártpolitikusok által privatizált közhatalom kerüljön végre vissza a médiamanipuláció nélküli magyar nemzet kezébe!
-Végül felhívják a politikai elit figyelmét arra az egykori tüntetők, hogy miközben a „Kossuth tér visszatér” szlogent a liberális-baloldal használja, valójában nekik semmi közük nincs ahhoz a tüntetőcsapathoz, akik sok-sok napon át kitartóan és anyagi áldozat meghozatalával, szervezték a hazugság-állammal szembeni fellépést, s ezért még erkölcsi elismerést sem kaptak.
Sőt Budaházy György és társai ellen olyan koncepciós pert kezdeményezett e szlogent elorzó, véreskezű liberális-baloldal, amelyben minden kétséget kizáró bizonyítékok hiányában is kitudtak egy 13 év fegyházról szóló ítéletet hozni, a jogállamiság legnagyobb „dicsőségére”.
A „Magyar Nemzeti Bizottság 2006” nevében az 1956-os örökmécsest és az október 25-i áldozatok emlékhelyét határozottan követeljük a Kossuth lajos téren – megfelelő módon visszaelhelyezni, mert a valódi Kossuth tériek nem hatalomra ácsingózó ellenzékiek, hanem erkölcsileg, 1956 valódi örökösei.
Budapest, 2019. szeptember 17.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)