A szóvivő levélben fordult a külügyminiszterhez, válasz eddig nem érkezett

A Nemzetegyesítő Mozgalom igen sűrűn tesz lépéseket, amelyeket sem a média, sem a hatalom nem akar figyelembe venni. Ez sajnálatosan azt jelenti, hogy számukra a nemzet, kizárólag a dohányboltokat, az adóhivatalt és a NER szövegét, de nem a gyakorlatát jelenti!

Dr. Bene Gábor a Nemzetegyesítő Mozgalom szóvivője az alább olvasható levelében tette fel egyenes kérdéseit Szíjjártó Péter külügyminiszternek, amire ezidáig válasz nem érkezett.

 

Tisztelt Külügyminiszter Úr!

Nagyon örültem amikor miniszter lett önből, mert elődje a csatlakozási tárgyalásokon nagyon gyengén szerepelt mint érdekérvényesítő, s ennek a levét isszuk az EU kapcsán folyamatosan.

Az alábbi 3+1 kérdésem lenne.

Egyetértve a Kalergi-terv megvalósításának elutasításával, nem értem, hogy: miért nem nevezik meg a nemzetközi bankárkasztot, akik a migránskártyák, illetve magát a muszlim inváziót finanszírozzák? Hiszen Soros csak egy a legjelentősebb lobbistái közül.

(Azt nem is merem megkérdezni, hogy miért nevezik migrációnak, amikor az sokkal inkább invázió!)

Szerintem már a britek kilépése kapcsán is szükséges lett volna annak felvetése, hogy van kilépési lehetőség az EU-ból, ha nem a nemzetek Európáját, hanem az USE megvalósítását akarja a brüsszeli vízfej.
Ha ugyanis az EU-ból való kilépés gondolatát kormányszinten belengetik, egy tisztességes elszámolás követelésével együtt, akkor a multik és bennünket szinte csak felvevőpiacnak használó “fejlett nyugati tőketulajdonosok” kicsit elgondolkodtak volna, s akár nyomást is gyakoroltak volna a brüsszelitákra, hogy kevésbé cseszegessenek minket. Hiszen azzal, hogy megnyitottuk a piacainkat rengeteg bevétel és munkahely veszett el hazánkban, ők viszont el tudták adni azokat az áruikat, amelyeknek már nem volt megfelelő piaca. Ezért kérdezem, hogy mi az oka annak, hogy az EU-ból való kilépés gondolatát folyamatosan elhessegetik, holott OV elhíresült mondata szerint “Van élet az unión kívül is!”   
 
Harmadikként nem az EU választások, de Románia – mint EU tagállam, sőt most soros elnökség – viselkedése kapcsán kérdezem, hogy mi a véleménye a Dormánfalván történtek ügyében?
 
Végül azt sem értem, hogy miért nem pereltük/pereljük be a Kádár rezsimnek hitelt adó magánbankokat kártérítésre? Hiszen ők valójában meghosszabbították a mi szenvedésünket és egyúttal azoknak a bolsevikoknak a hatalmát is, akik a “rothadó kapitalizmus” felszámolására törekedtek. Ráadásul, ha nincs adósságcsapda, akkor a “rendszerváltás” valóban megtörténhetett volna már 1990-ben!
 
Honféltő szeretettel: Dr. Bene Gábor
(A Nemzetegyesítő Mozgalom pártonkívüli szóvivője)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Egy gondolat a(z) “A szóvivő levélben fordult a külügyminiszterhez, válasz eddig nem érkezett” című bejegyzésnél

  1. Tisztelt Bene úr!

    Röviden, tömören ez van!

    A politika az ördög műve.
    Az ördögök szövetségeseinek bősége.

    Atilla

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.