Szeged 1919-ben egy sziget volt – Dr. Bene Gábor megemlékező beszéde a Nemzeti Hadsereg megalakulásának 100. évfordulóján

 Szeged 1919-ben sziget volt, ahová kiúszhattak a nemzeti érzés hajótöröttei (Nemzeti Hadsereg Szegeden)

Nézzük röviden a Nemzeti Hadsereg szervezésének folyamatát Szegeden, mert Horthy Miklós és a Nemzeti Hadsereg nélkül ma nincs Magyarország, mert szétosztják a mohó területszerzésre beinduló utódállamok között  ! 

A szegedi 46-os gyalogezred Mars téri laktanyájában a vörös legénység lefegyverzését már május 7-én végrehajtották a helyi Anti-Bolsevista Comité szervezésében.  2 nemzeti elkötelezettségű csendőrszázad és 98 tartalékos és tényleges tiszt vett részt e folyamatban. Mintegy 100 főnyi kommunista eszméket hangoztató katonát letartóztattak és a gyalogezred lobogójának a kibontása után a laktanyában lévő többi katona lette az alábbi esküt: „Mi ünnepélyesen esküszünk, hogy szent hazánkért mindenkor és mindenütt életünket és vérünket áldozzuk.  Esküszünk, hogy a bolsevista vörös hadsereg ellen – még akkor is, ha véreinkkel találjuk magunkat szemben, a magyar nép és az évezredes Magyarország további fennállása érdekében – haladéktalanul felvesszük a harcot….” Szeged 1919-ben egy sziget volt – Dr. Bene Gábor megemlékező beszéde a Nemzeti Hadsereg megalakulásának 100. évfordulóján Tovább olvasása