Tisztázás és javaslat a temetőgyalázók ügyében

Orbán Viktor szinte minden beszédében szól a nemzetegyesítésről. Mi ennek érdekében hoztuk létre a NEMZETEGYESÍTŐ MOZGALMAT. Persze nemcsak a Trianonban elszakított nemzetrészek kapcsán, mert a maradék-országon belül is megvannak azok az ellentétek, melyeket így nekünk lesz kötelességünk felszámolni! Azonban a székelyföldi temetőgyalázás kapcsán erősen fel kell emelnünk a szavunkat, sőt tettekre is kell most biztatnunk magunkat, pártunkat és kormányunkat! Lássuk a tények szomorú kivonatát!

Minden azzal kezdődött, amit Trianon szindrómának hívunk, vagyis az igazságtalan békediktátummal. Ezzel kapcsolatban a NEMZETEGYESÍTŐK javaslata az egyértelmű gyásznap volt! Az „összetartozást” ugyanis nem kell hangsúlyozni, hiszen az minden magyar lelkében ott él, hacsak nem mossák ki onnan az elhallgatással, az iskolai oktatással, a történelemhamisító történészek megtűrésével, sőt időnként anyagi támogatásával, televíziós butítás tűrésével. Tisztázás és javaslat a temetőgyalázók ügyében Tovább olvasása

Bene Gábor: Közelről láttam a nyugat alkonyát!

Amit Franciaországban tapasztaltam most az világossá teszi számomra, hogy a nyugat egy része már elveszett. Talán nem véletlen, hogy éppen azok az államok lettek a muszlim megszállás alá véve, akik egykor az Oszmán birodalom legfőbb támogatói voltak a Habsburgok ellen. Azt azonban jó tudni, hogy nem a Habsburgokon csattant akkor a muszlim ostor, hanem a magyarságon. Ahogy az első világháború után is mi húztuk a rövidebbet, pedig sem a háború indításához, se a nemzetiségek elnyomásához nem volt a magyar népnek semmi köze sem! Gróf Apponyi Albert  a Trianon békediktátuma kapcsán mondta a nyugat képviselőinek szemébe a következőket: „Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz mindazon országok temetésén amelyek most itt megásták e sírt.”

Bottyán Zoli bátyám szerint már több éve rendeznek a franciák „temetéseket” épp akkor és ott, ahol az MVSZ megemlékezik a trianoni diktátum aláírásáról június 4-én. Én ezt nem a francia hatóság felületességének, s nem is politikai jelzésnek látom, hanem isteni beavatkozásnak. Azokban a koporsókban ugyanis nem csak személyeket temetnek ők, hanem tényszerűen: egész Franciaországot! Bene Gábor: Közelről láttam a nyugat alkonyát! Tovább olvasása