Az 50 évet betöltött személy már öregember?

Úgy gondolod, ha elmúltál 50 éves, már idős vagy? Nem, nem így van! Nagyon jó hírrel érkeznek a szakemberek!

Néhány évvel ezelőtt megdöbbenve hallgattam egyik, akkor 40 éves, fiatal barátomat, aki arról panaszkodott, hogy munkahelykereséskor azt mondták neki, hogy már idős. Nem akartam hinni a fülemnek. De azóta már a televízióból is hallottam ilyen megjegyzést. Fel vagyok dúlva, hiszen egy 40 éves ember nem csak fizikai erejének, állóképességének van teljében, de ekkorra már kellő élettapasztalattal, és szakmai tudással is rendelkezik, főleg, ha folyamatosan képzi magát.

Az tény, hogy a hormontartalmú szerek, amik hétköznapi életünket egyre inkább elárasztják, sőt a női hormonokat tartalmazó szerek vizeinkbe és ételeinkbe is beszivárognak, elég hamar előnytelenül hatnak a külső megjelenésre férfiaknál, és feltűnően sok az erősen kopaszodó és libidós gondokkal küzdő férfi, de ez nem a munkateljesítményre hat ki, hanem a külsőre és szexuális aktivitásra, és ezeknek egymásik fő oka a stressz!

De a legújabb kutatások és felmérések szerint alapvetően megváltozott az idős korról alkotott tudományos nézet, csak ez még nem jelent meg a hétköznapi életben! Idő kell (reméljük, nem sok), hogy a társadalmi felfogás is megváltozzon az idős korral kapcsolatosan. (NIF – Híradmin)

Időskorról, mostantól csak 75-80 életévüket betöltött személyek esetében beszélünk. Tehát szinte 25 évvel kitolódik az időskor a jelen generáció esetében. Nem rég még három periódusát különböztettük meg az emberi életnek: a fiatalságot, a felnőtt érett kort és az időskort. Manapság, a „érett felnőtt” kor 50 évesen következik be.

Mit is tudunk az „érett felnőtt” korról?

Ez a periódus majdnem 30 évet ölel fel, azaz 50 éves kortól kezdve egészen 75 éves korig. Eltérően az eddigi felfogástól, a fizikai és intellektuális képességek ebben a korban nem hogy romlanak, hanem egyes esetekben még jobbak is lehetnek, mint fiatal korban. Tulajdonképpen az emberi életnek ezen korszaka talán a minőségibb, hiszen magában összpontosítja az egészséget, az erőt és az élettapasztalatot.

A legutóbbi felmérések adatai szerint, az ember életének legboldogabb momentuma 65 év körül következik be. Azok, akik, most vannak 55-65 év között, elsőkként élik meg ezt az életszakaszt az emberiség történetében, ebben az új minősítésben. Ezelőtt ez nem létezett, mivel az emberek sokkal hamarabb megöregedtek.

Ritkán tudatosul bennünk az a tény, hogy mindazok az elvek, szabályok és ismeretek, melyek alapján éljük az életünket, tulajdonképpen az előző generációk tanításaiként kódolódtak belénk. Ugyancsak az előző generáció által választott filmek, könyvek és az oktatási rendszer képezték az alapját a jelen generáció tudatfejlődésének. Az előző generációknak azonban nem volt tapasztalatuk az 50 év utáni időszakról, azon egyszerű oknál fogva, hogy az átlag életkor nagyon alacsony volt.

/Az elkövetkező néhány évtizedben az 50-75 év közötti korosztály lesz a legnépesebb a Földön./

A jelenlegi adatok szerint, azok számára, akik most 50-55 év között vannak, az idős kor 80 év körül fog majd bekövetkezni. És ez öröm számukra, hiszen még 25 év aktív, élettel teli periódus van felajánlva nekik. A gond csak az, hogy az előző generáció hagyatékában nincs példa arra, hogyan használjuk ki a bónuszként kapott éveket. Igyekezzünk tehát 50 év után kihasználni ezt az időszakot, amikor megengedhetjük magunknak, hogy lazábban vegyük társadalmi kötelezettségeinket és úgy éljük a mindennapjainkat, ahogyan mi magunk szeretnénk.

Ezt már olvastad? A kutatók szerint ez az 5 dolog segíthet abban, hogy 100 évig élj!

Ne vesztegessük el az időnket haszontalanul, mert később megbánjuk azt!

Ha most vagy 50 éves, számodra minden lehetséges: új hobbi, új karrier, utazás, netán egy új szerelem… És ezen élmények minőségben bármikor felülmúlják a fiatalkori élményeket, melyeket a tapasztalatlanság és az elkötelezettség jellemzett.

Szeressünk tehát ÉLNI!

Forrás: Filantropikum.com

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

2 című bejegyzés “Az 50 évet betöltött személy már öregember?” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. ” ha az Ember fiatal arcáról eltűnik a tavasz,melynek első jele a petyhüdt bőr, kénytelen a bölcsesség legelőjére tévedni.”
    Tudni kell megöregedni is,mert ha egy fiatal buta és megöregszik,csak egy buta öregember lesz belőle. Egy fiatalnak tanulnia KELL, az idősebbnek meg alkalmaznia azt. Ha ez így lesz,akkor a hatalom nem fogja tudni megvezetni a Népet, mert intelligens és Bölcs lesz,és nem fog belemenni az “ilyen átveréses választásokba sem . Látni fogja,hogy az Ő bőrére megy a játszma. Ma még a fiatalokkal többnyire eltudják hitetni,hogy csak egy élet van,és ebből kell kihozni amit csak lehet. Abból a hetven nyolcvan évből. Azért rohangászik mindenki le-fel őrült tempóban,skizofrénen.
    Ami hormonokat illeti,a világ másik részén,akár Oroszországban,vagy amerikában, már vagy száz éve rájöttek,hogy ötven felett nem lehetőség,hanem KÖTELEZŐ a hormon pótlás. (férfiaknál tesztoszteron ,növekedési hormon,és DHEA) (Orosz kutatók az 1950-es évekből)Legalább olyan szintre,hogy az életminőség normális legyen. Vannak róla saját tapasztalataim is ötven éves koromból.
    Természetesen(?) a magyar orvosok(?) itt is le vannak maradva, nagyon!! De megint oda lukadunk ki,hogy a jelenlegi hatalomnak,benne az orvosnak(?) is nem érdeke a kiegyensúlyozott,harmonikus Emberi Élet.
    “mi az orvos legnagyobb ellensége? Az egészség és a halál. Azért ,hogy élni tudjon,a kettő között lebegtet minket.” (nekem ez a véleményem)

    Kedvelés

  2. “Azért ,hogy élni tudjon,a kettő között lebegtet minket.” (nekem ez a véleményem)
    T.T.F!
    A gyógyszergyártó ajánlása az orvosok felé az, hogy két dolog ne következzen be – a gyógyulás és az elhalálozás, mert mindkettő a gyógyszerfogyasztás végét jelenti.
    Üdv. H.B.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.