Hullarészeg volt Junker a NATO-csúcson

Nemhogy járni, de a két lábán alig tudott megállni Juncker

 

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a NATO-csúcson nyújtott performanszával nem tett sokat azért, hogy eloszlassa az alkoholizmusáról szóló pletykákat.

A felvételt a Daily Mail tette közzé, melyen tisztán látszódik, hogy Juncker a lábán is alig tud megállni. Mozgásában annyira bizonytalan az Európai Bizottság elnöke, hogy legalább két, de néha három kísérőre van szüksége, hogy ne essen orra.

Mint ismert, egy évvel ezelőtt írta meg a The Sun brit bulvárlap, hogy Juncker szemmel láthatóan atomrészeg volt az ENSZ tavaly megrendezett genfi csúcstalálkozóján is. A lapnak akkor több résztvevő is megerősítette, mindenki számára világos volt, hogy Juncker nagyon nem volt szomjas.

Videó:

  1. július 12. 19:23

Sümeghi Lóránt

Forrás: 888.hu

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Reklámok

3 című bejegyzés “Hullarészeg volt Junker a NATO-csúcson” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Az egyik részeges,a másikat Ausztriába kezelik a pszichiáterek, ilyenekre van bízva Európa népei!?
    “ne szavakkal,saját példával nevelj!” (Konfuciusz)

    Kedvelés

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.