Dr. Bene Gábor: Reagálásom a zászlóbontásra!

Magyarok!

Olvasva az ásotthalmi zászlóbontáshoz fűzött Facebook kommenteket, látom azt a mérhetetlen kiábrándulást, amit a JOBBIK okozott a színlelt vagy valós irányváltásával a magyar érzelmű emberek sokaságának. Bizony az ő szemükben hiteltelenné vált a teljes jobbikos vezérkar.

Én viszont nem vádolom Torockai Lacit azzal amivel Bubó doki, hogy az állítólagosan zsidó Tutsek vérbíró unokája, hiszen arról senki sem tehet, kinek az unokája.

Hiszek abban, hogy a magyar Nemzethez tartozás nem elsősorban vér kérdése, hanem sokkal inkább a lélek dolga, s Torockai Tóth Laci valóban sokat tett már eddig is a magyarságért.

Azonban nem értek a pártalapítás kapcsán három fontos dolgot.

Lovas Istvánra emlékezve

Magyarok!

Bizony Lovas István barátunk halála pótolhatatlan űrt hagyott a magyar újságírás és általában a köztájékoztatás területén. Mert az volt az élete, hogy a nyugati és keleti sajtótermékek és hírportálok átolvasása után lefordított minden olyan anyagot a magyar közönség számára, amit a hivatalos tájékoztatás nem tartott fontosnak. Ezzel és az elemzéseivel, olyan általános képet tudott adni a hírek és a belőlük látszó jövőkép terén, hogy bátran támaszkodhatott az anyagaira bárki.

Pistát nem is szerették a balliberálisok, de még a jobboldalon is voltak – vagy féltékenységből, irigységből vagy csak érdekeik sérelme miatt – akik bizony szélsőségesként, vagy csak túl radikálisként: ítélték meg. Pedig ő nem volt szélsőséges, sőt nagyon is humanista volt. Csak éppen szerette a Nemzetét. S bizony ez a mai világban elegendő arra, hogy a nagyon igazodni vágyók, vagy a lipótvárosi rettegők és feltétlen híveik elítéljék őt, aki le merte írni az igazat minden kérdésben és minden esetben.

A FEKETE VAJDA RITKÁN HALLOTT TÖRTÉNETE

A FEKETE VAJDA RITKÁN HALLOTT TÖRTÉNETE

/Bóta Apó mondája és Zsejke éneke/

A kun ember azonnal felismeri az idegent, majd egyetlen szempillantás s két-három kurta mondat után képes arról döntést hozni, hogy a tábortüzéhez engedi-e azt. Nem valami barátságtalan szokás vagy fellengzős kivagyiság készteti őket erre, hanem a tapasztalat. Hosszú évszázadok tanították meg a puszta emberét, hogy elsőre csak a Fennvalónak, majd csak másodszorra az embernek higgyen. Ámbátor, akit a bizalmukba, ne adj’ isten a barátságukba fogadnak, azt a sírig védik, az utolsó rögig szeretik.

A kun barátság örökké tart.

Őket kerestem a lápi világban, ahol csak az idevalók ismerik a járást, más emberfia vagy belefulladna a vízbe, vagy a lápi lidérc vinné el. Legalábbis sok-sok éve így mesélte a nagymamám. Rövid időn belül a kunok nyomára bukkantam, nem felejtettem el a nyomolvasást, amit gyermekként megtanultam.